Búcsúzott a Dunaújváros az Euroligától

dunaujvarosszilagyi01

Nem sikerült a bravúr a címvédő ellen a Dunaújvárosnak az Euroliga negyeddöntő visszavágóján. Mihók Attila csapata így kettős vereséggel búcsúzott a sorozattól, de az idei szezonban még nem ért véget az együttes szereplése a nemzetközi porondon.

dunaujvarosszilagyi01

Kisebb csoda kellett volna, de bravúr mindenképp a Dnaújvárosnak, hogy továbbjusson az Euroliga negyeddöntőjéből.

Az első meccsen 12-9-es vereséget szenvedett, most pedig a Sabadell otthonában kellett volna ledolgoznia a háromgólos hátrányt és némi előnyt kiharcolnia, hogy bejusson az  elődöntőbe.

Nos, a katalán gárda semmit nem bízott a véletlenre, hiszen már az első negyedben háromgólos előnyt szerzett, amit a végig csak növelt. Szilágyi vezérletével az Újváros tizenegy találatig jutott, míg a katalán gárda tizenkilencig, így kettős vereséggel búcsúzott a magyar együttes az Euroligától.

A Dunaújváros, bár kiesett, de a LEN-Kupa négyes döntőjében még harcolhat egy trófeáért.

Női Euroliga, negyeddöntő visszavágó: 

CN Sabadell –Dunaújváros 19–11 (6–3, 4–2, 3–4, 6–2) (Továbbjutott: Sabadell  31–20-as összesítéssel)
Gólszerzők: Domenech 4, Neushul 3, Tabani 3, Cordobes 3, B. Ortiz 2, C. Espar 2, M. Ortiz 1, M. Garcia 1, ill. Szilágyi D. 3, Menczinger K. 2, Gurisatti 2, Horváth B. 2, Vályi F 1., Garda 1

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.