Búcsúzott a Konferencia Ligától az FC Kassa

A labdarúgó Konferencia Liga második selejtezőkörének visszavágóján 1–1-es döntetlent játszott a kassai csapat a fehérorosz Neman Grodno ellen a szegedi mérkőzésen.
Az első, hazai találkozót a sárga-kékek 3–2-re elveszítették, így összesítésben búcsúztak az európai kupasorozattól.

Roman Skuhravý vezetőedző három helyen változtatott a kezdőcsapaton az első meccshez képest: a középpályán Dimun és Kakay, elöl pedig Jones kapott lehetőséget.

A többségi magyar tulajdonban lévő együttes már a találkozó elején megszerezhette volna a vezetést, ám Magda és Perišić is közelről hibázott. A legnagyobb helyzet a hosszabbításban Jones nevéhez fűződött, ám fejese a kapufán csattant. A második félidőben több lehetőség is adódott a vendégek előtt, a hajrában azonban előbb a hazaiak szereztek vezetést Jevdokimov révén (90+1. perc), majd Domik kiegyenlített (90+3. perc).

A végeredmény 1–1 lett, ami a kassaiak számára a búcsút jelentette a sorozattól.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.