Búcsúztak, de nem fáj a fejük

roplabda001.jpg

A hétvégén eldőlt: kiesett a női röplabda Extraligából az Albrecht-Miskolci VSC-MISI csapata. A klub háza táján ennek ellenére nem tették ki a fekete zászlót, már a visszajutást tervezik.

-Semmi különös nem történt – mondta Illyés Miklós, klubelnök. – Mindenki tudja, hogy a sportban vannak győztesek és vesztesek, s mi most éppen az árnyékos oldalra kerültünk. Az elmúlt hetekben, hónapokban már láttuk, hogy extrás kalandunk akár így is végződhet. A lányok a második vonalban folytatják, és a célunk nem is lehet más, mint a visszakerülés.-

A borsodiak 2011-ben ünneplik fennállásuk századik esztendejét és a centenáriumhoz a röplabdázóknak is hozzá kell járulniuk. -Elvárjuk Toma Sándor tanítványaitól, hogy jussanak vissza az Extraligába – folytatta Illyés Miklós. – Úgy ítélem meg, hogy szakmai szempontból nézve zöld jelzést kapunk majd, ugyanis fiataljaink kemény munkával nagyon sokat fejlődhetnek. A tréningek arra valók, hogy a játék valamennyi technikai elemét elsajátítsák, aztán az évek múlásával rutint szereznek, ha úgy tetszik, beleerősödnek az élvonalba. Hiszem és tudom, hogy sok örömünk lesz még a gyerekekben, mert ne felejtsük: mai csapatunkban szép számmal vannak utánpótláskorú röplabdázók. A hazai élmezőny szűk, nincsenek verhetetlen együttesek, az idő pedig nekünk dolgozik. Hasonló véleményt fogalmazott meg főtámogatónk, Albrecht József, a fejünk ezért sem fáj.-

Az elnök leszögezte, nem kell félni a csapat szétszéledésétől. Olyan időszakot élünk, amikor a magyar sportban nem fenékig tejfel, és ez a röplabdára kiváltképpen igaz. A borsodiaknál sokkal jobb feltételeket sehol nem tudnak produkálni, így aztán az átigazolási fronton várhatóan nem jelennek majd meg a miskolci játékosokra vadászó ügynökök. A Miskolcon sportolók pedig nyugodtak lehetnek, Illyés Miklós ugyanis kijelentette, hogy azok számára biztosítják a feltételeket, akik a klubnál akarnak röplabdázni.

Az MVSC csapata nyolc esztendeig szerepelt folyamatosan az Extraligában. 2002-ben kerültek fel, s egyszer – egy esztendővel ezelőtt – osztályozón biztosították élvonalbeli tagságukat.
 

XLsport –
Forrás: www.hunvolley.hu