Bundagyanú az Internazionale ellen

internazionale.jpg

A milánói ügyészség bundázással gyanúsította meg a bajnoki címvédő Internazionale labdarúgócsapatát az Il Giornale című újság pénteki száma szerint.

A lapban közölt vádak szerint a milánói együttes a bajnokság második felében, több mérkőzésen is szándékosan veszített pontokat annak érdekében, hogy a fogadóirodáknál növeljék a bajnoki címéért ajánlott oddsokat.
   
Az ügyészség számára készített rendőrségi jelentés kiemelte a 2007/2008-as szezon 24. fordulóját, mely előtt már annyival vezetett az Inter üldözőivel szemben, hogy több iroda is egyszerűen kivette ajánlatából a csapat bajnoki aranyérmét, mivel arra, már szinte senki sem fogadott. Akkor, február 24-én a gárda 1-1-es döntetlent játszott a Sampdoriával, s ennek következtében a második AS Roma 11-ről kilenc pontra csökkenthette hátrányát.
   
Az ügyben eddig a rendőrség nyomozott az ügyészség megbízásából, s a vizsgálat alapját az Inter akkori edzőjének, Roberto Mancininek a maffia tagjaként számon tartott Domenico Bresciával folytatott telefonbeszélgetései jelentették. Brescia – aki ellen jelenleg kábítószeres ügyek miatt folyik eljárás – közismerten elkötelezett rajongója a kék-feketéknek, s a tréner mellett álítólag Javier Zanettivel és Marco Materazzival, a gárda két meghatározó játékosával is többször beszélt ebben az időben.
   
A pénteki cikk mindezek felett több furcsaságra is felhívta a figyelmet. Ilyen például, hogy az utolsó előtti körben a Siena ellen büntetőhöz jutott az Internazionale, a 11-est Julio Cruz akarta elvégezni, akit azonban Materazzi eltessékelt a labdától, majd kihagyta a lehetőséget, a csapat pedig 2-2-es döntetlennel zárt, így az utolsó játéknapra előnye egy pontra olvadt.
   
A nyomozás szerint az sem lehetett véletlen, hogy a milánóiak legnagyobb sztárja, Zlatan Ibrahimovic sérülése után csak az utolsó fordulóban tért vissza a pályára, annak ellenére, hogy egészségi állapota már korábban lehetővé tette volna számára a játékot.

MTI

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.