Bundesliga: a Juventus szélsőjével erősítene a Bayer Leverkusen! – sajtóhír

A legfrissebb sajtóhírek szerint a német bajnokságban (Bundesliga) szereplő Bayer Leverkusen együttese a Juventus szélsőjével, Matías Souléval erősítené meg a keretét a nyár folyamán.

(Photo by Giuseppe Maffia/NurPhoto via Getty Images)

Az olasz és a német sajtó legfrissebb értesülései szerint a Juventus gárdája kész a nyár folyamán értékesíteni tehetséges szélsőjét, Matías Soulét. Az “Öreg Hölgynél” azért adnának túl az argentin játékoson, hogy más igazolásokba be tudjanak fektetni, amivel a keret hiányosabb részeit erősítenék meg. Soulé igen kelendő is lehet a piacon, tekintve, hogy az előző kölcsönben töltött idénye igen jól sikerült a Frosinone csapatánál, ahol 39 mérkőzés alatt 11 gólig és 3 gólpasszig jutott, illetve rendszeres játéklehetőséget is kapott. A beszámolók alapján van is érdeklődő Soulé iránt, méghozzá a német bajnok Bayer Leverkusen, illetve a BL-indulást kiharcoló Aston Villa csapatának személyében. A források szerint a torinói gárda legalább 30 millió eurót szeretne kapni Souléért, és a sajtó alapján a Leverkusen kész is lenne kifizetni ezt az összeget a 21 éves játékosért.

Matías Soulé 2020 januárja óta tartozik a Juventus kötelékébe, a szerződése pedig 2026 nyaráig köti őt a csapathoz. Piaci értékét 25 millió euróra teszi a transfermarkt.

Nem Soulé egyébként a Bayer Leverkusen egyetlen kiszemeltje arra, hogy mélyítsék a keretet a következő szezonban rájuk váró komoly kihívások miatt, hiszen a hírek szerint a Girona középpályásával, Aleix Garcíával is előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a “Gyógyszergyáriak”.

fociclub

A Bundesliga: a Juventus szélsőjével erősítene a Bayer Leverkusen! – sajtóhír bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.