A mögöttünk hagyott idényben német bajnoki címet, valamint Német Kupa-győzelmet ünneplő Bayer Leverkusen együttese bejelentette első nyári érkezőjét, Jeanuël Belocian személyében.
A 19 esztendős, francia utánpótlás válogatott, az U17-esekkel két éve korosztályos Európa-bajnokságot nyerő tehetséges középhátvéd nevelőegyesületét, a Stade Rennes-t hagyta el a “gyógyszergyáriak” hívására.
A két klub közötti megállapodás értelmében a Leverkusen 15 millió eurót fizet Belocian játékjogáért, akivel 2029 júnis 30-áig szóló szerződést kötöttek a “gyógyszergyáriak”.
A Rennes felnőtt csapatában már 39 tétmérkőzésen futballozó, ebből az elmúlt szezonban 27 alkalommal pályára lépő tehetséget ‘jól passzoló, erős és atletikus játékosként’ jelleme a németek bemutatása, megjegyezve, hogy Jeanuël Belocian a jövő embere lehet Leverkusenben.
fociclub
A Bundesliga: francia tehetség az újdonsült német bajnok első nyári igazolása! – hivatalos bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.