Bundesliga – Megfogyatkozhat a bajnokaspiránsok száma

bundes_liga.jpg

Tovább élesedhet a bajnoki címért folyó küzdelem a német labdarúgó Bundesliga szombati, 33. fordulójában, matematikailag még öt csapatnak van esélye a végső győzelemre.

A tabella élén álló, tavasszal szárnyaló Wolfsburg az utolsó előtti fordulóban a Hannover otthonába látogat, s jó eséllyel pályázik a három pontra a tizenegyedik helyen szerénykedő vendéglátók ellen. A rosszabb gólkülönbsége miatt második Bayern München is idegenben lép pályára, míg Dárdai Pál csapata, a Hertha BSC a Schalke 04-et fogadja.
   
A jelenlegi helyzetet figyelembe véve a bajnokaspiránsok közül talán a Stuttgartnak lesz a legkönnyebb feladata, otthon kell legyőznie a kiesés ellen küzdő Energie Cottbus alakulatát. A Hamburgnak a Köln elleni, hazai találkozó az utolsó esélye arra, hogy versenyben maradjon a végső győzelemért folytatott harcban, igaz, a gárda helyzete nagyban függ a többiek eredményétől is.
   
A hatodik pozíciót elfoglaló Borussia Dortmund várhatóan nélkülözni kényszerül magyar középpályását, Hajnal Tamást, aki a hétközi, Wolfsburg elleni összecsapáson szenvedett lábsérülést.
   
A mérkőzések szombaton egy időben, 15:30 órakor kezdődnek.

    Bundesliga, 33. forduló:
    szombat:
    ——–
Bayer Leverkusen-Borussia Mönchengladbach 15:30 ó
VfL Bochum-Eintracht Frankfurt 15:30
Borussia Dortmund-Arminia Bielefeld 15:30
Hamburger SV-1. FC Köln 15:30
Hannover 96-VfL Wolfsburg 15:30
Hertha BSC-FC Schalke 04 15:30
Hoffenheim 1899-Bayern München 15:30
VfB Stuttgart-Energie Cottbus 15:30
Werder Bremen-Karlsruher SC 15:30

    Az állás:
 1. VfL Wolfsburg          32  70-40  63 pont
 2. Bayern München         32  67-39  63
 3. Hertha BSC             32  48-37  62
 4. VfB Stuttgart          32  60-41  61
 5. Hamburger SV           32  46-44  58
 6. Borussia Dortmund      32  53-36  55
 7. 1899 Hoffenheim        32  58-45  51
 8. FC Schalke 04          32  45-32  49
 9. Bayer Leverkusen       32  54-43  46
10. Werder Bremen          32  62-42  45
11. Hannover 96            32  47-62  39
12. 1. FC Köln             32  33-49  35
13. Eintracht Frankfurt    32  37-55  33
14. Bor. Mönchengladbach   32  38-56  30
15. VfL Bochum             32  36-54  28
16. Arminia Bielefeld      32  27-48  27
17. Energie Cottbus        32  27-55  27
18. Karlsruher SC          32  23-53  23