Bundesliga: Sallai és Schäfer csapata is nyert, a Dortmund tovább tapad a Bayernre – eredmények, videók

A Bundesliga 20. fordulójának szombati játéknapján három magyar érdekeltségű mérkőzést rendeztek.

A Sallai Roland fémjelezte Freiburg otthon tartotta a három pontot a Stuttgart ellen, a magyar támadó a 74. percben lépett pályára. A Freiburg győzelmével egy helyet javított, így jelenleg az 5. helyen áll.

A Schäfer Andrást foglalkoztató Union Berlin idegenben, a Mönchengladbach pályáján aratott 2-1-es győzelmet. Ahogyan azt Urs Fischer vezetőedző a pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, a frissen igazolt magyar középpályás egy apró sérülés miatt egyelőre nem került be a keretbe.

Szintén nem volt a Mainz keretének tagja Szalai Ádám, aki a fejműtéte után egyelőre nincs százszázalékos állapotban, a visszatérésének dátuma pedig jelenleg kérdőjeles. Csapata nem brillírozott, a sereghajtó Fürth vendégeként szenvedett 2-1-es vereséget.

A Hoffenheim és a Dortmund látványos és szórakoztató mérkőzést játszott egymással, végül ötgólos találkozón a sárga-feketék vihették haza a három pontot. A játék képe alapján szerencse is kellett a Borussia győzelméhez, hiszen szinte az egész meccsen a Hoffenheim játszott mezőnyfölényben, több helyzetet is alakított ki, a Dortmund két kaput eltaláló lövéssel szerezte meg végül a győzelmet.

Bundesliga, 20. forduló

Freiburg–Stuttgart 2-0 (Ito 37. – öngól, Schade 72.)
Fürth–Mainz 2-1 (Dudziak 12., Bell 66. – öngól, ill. Onisiwo 90+3)
Hoffenheim–Dortmund 2-3 (Kramaric 45+1, Rutter 77., ill. Haaland 6., Reus 58., Raum 66. – öngól)
Leverkusen–Augsburg 5-1 (Bellarabi 9., Diaby 24., 65., 69., Alario 81., ill. Maier 63.)
Mönchengladbach–Union Berlin 1-2 (Kone 40., ill. Kruse 18. – 11-esből, 84.)

később kezdődik:
VfL Bochum-1. FC Köln 18.30
vasárnap játsszák:
RB Leipzig-VfL Wolfsburg 15.30
Hertha BSC-Bayern München 17.30
Eintracht Frankfurt-Arminia Bielefeld 0-2

Így nyert a Dortmund

Mintha tervezőasztalon készült volna, olyan tökéletes támadás után lőtt gólt Haaland – videó