Az amerikai elnök nyíltan szóba kívánja hozni pekingi tartózkodása alatt az emberi jogok és a vallásszabadság kérdését.
George Bush erről a The Washington Postnak adott keddi interjúban beszélt. Szerinte "nehéz megítélni", vajon hivatalba lépése (2001 januárja) óta javult-e az emberi jogok helyzet Kínában. Mint fogalmazott, az olimpiai játékok megnyitója alkalmából azért utazik Pekingbe, hogy tisztelegjen a kínai nép előtt. Egyúttal azonban az emberi jogokat is szóba kívánja hozni, s bizonyos abban, hogy Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai elnök "oda fog figyelni" a szavaira – tette hozzá.
Az amerikai elnök méltatta Kínának azokat az erőfeszítéseit, amelyeknek célja az atomfegyver birtoklására irányuló iráni és az észak-koreai próbálkozások megakadályozása. Pekingnek ugyanakkor abban is közreműködnie kell, hogy a külföld nagyobb nyomást gyakoroljon olyan diktatúrákra, mint Mianmar (Burma) vagy Szudán.
Bush kedden kezdte meg ázsiai körútját, amelynek során Dél-Korea és Thaiföld után Kínát is fölkeresi. Az olimpiai játékoknak otthont adó országban négy napot tölt az amerikai vendég.
MTI