Button: A Mercedes győzelmét nem a gumiknak köszönheti

image

Jenson Button elmondta, a Mercedes kínai győzelme nem egyszerűen a gumikezelésen múlt, hanem bebizonyosodott, a német gyártó gyors autóval rendelkezik.
 
Miközben Button beismerte, még nem tudja, milyen is az idei mezőny erősorrendje, beismerte, a Mercedes kínai teljesítménye nem egyedi volt. 2009 világbajnoka hozzátette, Rosberg győzelme komoly mentális lökést adhat a német pilótának.
 
„Nehéz tudni az autók sebességét – nem tudom, ki hol áll. Azt hiszem, meglepődtünk azon, hogy a Mercedes jó sebességet mutatott a versenyen, még maga a Mercedes is, arra lehetett számítani, hogy a Sauber a kínai időmérő edzés után a dobogós helyekért harcol, de végül nem így lett. Nem hiszem, hogy a DRS a Mercedesnek túl sok előnyt jelentett, egyszerűen gyorsak voltak; jó, hatékony autóval rendelkeznek. Rosberg első győzelme kimagasló – ez mentálisan nagy befolyást jelent. Különleges érzés lesz számára, de az még különlegesebb, hogy tudja, itt talán valami hasonlót újra elérhet. Ide érkezünk és valójában senki nem tudja, mi történik – más pálya, más hőmérsékletek -, de nagyszerű a helyszín.”
 
Button elmondta, a Formula-1-es mezőny látható ingadozása nem kizárólag a Pirelli abroncsokról gyűjtött ismertnek köszönhető.
 
„Meg kell ismerni a gumikat és dolgozni velük – ha megismered őket, amelyet azt hiszem, mi megvalósítottunk, az nem jelenti azt, hogy dolgozni tudsz velük. Kínában szombaton a hűvös időben szenvedtem, vasárnap már kicsivel jobb volt a helyzet, amikor melegebb volt az idő. Nem csak a gumikopást kell megismerni, de azt is tudni kell, mi a működési tartományuk. Reméljük, a melegebb hőmérséklet segít – de csak reméljük, valójában nem tudjuk. Ez trükkös helyzet. Stratégiailag nagyon nehéz a helyzet, mert nem tudod a körülötted állók sebességét – mindig másnak tűnik és minden versenyen más pilóták ellen kell harcolni.”