
Szombaton, már reggel hét előtt elindultam otthonról, nehogy a pesti tömegközlekedés megvicceljen, és ne érjek ki időben a kollégával a Ringre. Fáradtság most is látszódott egy picit rajtam, de amint megérkeztünk, elszállt minden tompaság. Újra indul a pörgés, öveket becsatolni…
A megérkezésünk sokkal zökkenőmentesebben ment, mint az előző két napban. A VIP Road-on haladtunk ki a Hungaroringig, a Bernie Avenue-n. Egy vicces történet is kapcsolódik ehhez az úthoz, amit a kollégám mesélt el nekem még reggel. Tavaly ugyanis megkérdezte egy interjú alkalmával Buttont, szerinte miért maradt benn a Magyar Nagydíj a versenynaptárban, mikor ennél sokkal jobb és izgalmasabb pályák is vannak. Jenson viccesen csak ezt válaszolta: ,,Biztos azért, mert a Bernie Avenue vezet a Hungaroringre…!” 🙂

A reggelimet ismét a McLarennél fogyasztottam el, s ismét találkozhattam Hamiltonnal és Buttonnal. Utóbbi már az első találkozáskor teljesen belopta magát a szívembe, így ő lett az első számú kedvenc a mostani mezőnyből. Részese lehettem egy interjúnak, amit egy egykori Forma1-es pilótával, Jonathan Palmerrel készítettek. Palmer fia jelenleg a GP2-ben versenyzik, s nagyon tehetséges pilótának tartják. Ahogy a büszke apa mesélt gyermekéről: ,,Sokkal jobb versenyző, mint amilyen én valaha is voltam. Keményen dolgozik a sikerekért, s úgy gondolom, szépen halad a céljai elérése felé. Véleményem szerint akár a pole pozíciót is megszerezheti itt Magyarországon, s futamgyőzelmet is ünnepelhetünk majd.” Habár a jóslatok nem váltak valóra – Jolyon Palmer a 3. helyre kvalifikálta magát, és 6.-ként zárta a futamot – édesapja boldogan és büszkén távozott a nap végén a Hungaroringről. Palmer mellett Damon Hill és Johnny Herbert is feltűnt a Paddockban, akik a SkySports TV szakkommentátoraiként tevékenykedtek.

Az interjú után mentem volna körbenézni a Paddockban, mielőtt kezdődött volna a 3. szabadedzés, de Button újra megjelent a látószögemben. A mellettem lévő asztalnál ült és a családjával beszélgetett. Nem illő dolog ilyenkor odamenni autogramot vagy közös fotót kérni, így a motorhome előtt vártam rá – majdnem egy órán keresztül… Megjelent. Rohanok oda hozzá, udvariasan megkérdezem, készíthetünk-e közös fényképet vele, mire így felelt: ,,Sure!„. Egy közös fotó volt az álmom, s ha nagy kapkodva is, de sikerült elkészíteni a vágyott fényképet. Ez úttal is köszönet Nagy F. Lászlónak a kedves közreműködésért! 🙂 (Fotó majd a hétvége végén várható.) Mondanom sem kell, repestem a boldogságtól. Buttonnal közös fotó… Eddig a TV-ben csodáltam, most pedig ott állt mellettem… Kezem-lábam remegett, talán még könnyek is szöktek a szemembe, egekig lövellt az adrenalin – igen, olyan voltam, mint egy gyerek. De ez állítólag természetes! 🙂 Rögtön hívtam a barátokat, családtagokat, hogy elújságoljam a nagy hírt. De elmondani talán nem is lehet, a kép önmagáért beszél.
A harmadik szabadedzést a Red Bull pilótája, Mark Webber (aki később még a Q3-be sem jutott be) nyerte, 1:21:550-es idejével. Őt Hamilton és csapattársa, Vettel követte. Az első tíz további helyezettjei: Senna, Alonso, Räikkönen, Grosjean, Massa, Di Resta és Button.

A gyakorlást követően átmentem a nézőtérre kicsit nézelődni – és milyen jól tettem. Pezsgett az élet, szurkolók ezreivel lehetett találkozni. Ki szolidan, ki pedig a legviccesebb jelmezét felvéve szurkolt kedvenceinek. Ami nekem a legjobban tetszett, az a spanyol férfiak felvonulása volt: egyesek fekete parókát és spanyol zászlót borítottak magukra, mások nőnek öltöztek, és piros alapon fehér pöttyös ruhát húzták, és úgy néztek ki, mint a flamenco táncosnők. Nagyon vicces volt, meg kell hagyni 🙂 Ők még érthető, hogy miért voltak itt, ám voltak olyan elszántak is, akik esztországból érkeztek kis hazánkba a GP miatt. A pólójukon lévő feliratból kiindulva a helyi Forma1 Club alapítói, képviselői lehettek, akik – szerintem – minden futamon ott vannak, ahol csak lehetnek. Sárga öltözetükkel igencsak felhívták magukra a nézők figyelmét.


A tribűnök mögött a csapatok hivatalos shop-jai voltak kirakodva. Volt minden, amire egy igazi szurkolónak szüksége lehet: csapat- és szponzor pólók, trikók, sapkák, kulcstartók és egyéb ajándéktárgyak. A Hungaroring ez úttal egyedi, magyar vonásokat tükröző kollekciójával emelkedett ki az árusítók közül: Kalocsai mintás felsőivel a legújabb divatot követte. es milyen jól tette! Nagy híve vagyok hagyományaink őrzésének, s ez nem csak a tradíciókat képviselte, de a szépséget is!

Délután 2-kor kezdődött az élő, televíziós közvetítés, s mindenki azon izgult, ki szerzi meg 2012-ben a pole pozíciót a Magyar Nagydíjon. Mondhatjuk, hogy a végsőkig szoros volt a csata az első helyért. 1:20:953-as idővel, az egész hétvége során brillírozó Lewis Hamilton került az élre, őt nagy meglepetésre a második helyen Romain Grosjean követte, míg eredménye szerint harmadiknak Sebastian Vettelt sorolták be. A kvalifikációt követő sajtótájékoztatón a legtöbb kérdéssel Romain Grosjeant bombázták, aki a nehezen végződő Német Nagydíj után sikert remélem a Hungaroringen. Ha Grosjean jól kapja el a rajtot, és fel tudja venni a versenyt ellenfeleivel, még esélyes lehet arra is, hogy az idei évad 8. győztesét köszönthessük benne.

A délután további részében a Ferrarinál, Red Bullnál és McLarennél vendégeskedtem, ahol a pilóták külön sajtótájékoztatót tartottak. Fernando Alonso és Felipe Massa is készségesen állt a média szolgálatára, akárcsak Jenson Button és Lewis Hamilton. Utóbbi párosnál teljesen kötetlen beszélgetés zajlott, nagyon sokat viccelődtek a versenyzők, s kiütközött az igazi énjük is. Hamilton tényleg olyan laza figura, mint ahogy beállítják: sajtótájékoztató közben is vígan csipegette a ropogtatni valót, fotóztatta magát, s eközben mindezt a Twitteren is megosztotta. Button már egy kicsit komolyabb srác, de azért ő sem veti meg a szórakozást, egymás ugratását. Habár a Red Bullnál lekéstem Vettel és Webber interjújáról is, a német pilótával uzsonna közben találkoztam. Mint ahogy már írtam is, nem tartják illő dolognak, hogy ilyenkor odamenjenek hozzá az emberek, de miután két bátor úriember ezt megtette, kapva kaptam az alkalmon, és én is kértem tőle egy autogramot. A Rally Café tavaly novemberi számát vittem magammal, amin ő volt a címlapon. Szinte fel se nézett, úgy vette el tőlem az újságot és írta alá, de mikor nagyon-nagyon megköszöntem a kedvességet, felnézett és mosolygott. Mégsem olyan nagyképű, mint ahogy gondolnák – mert bevallom, én először azt gondoltam róla. Na, és ezek után kinek szurkoljak? Buttonnak vagy Vettelnek? MINDKETTŐNEK! 🙂 Harmadikként pedig nagyon fogok szorítani Grosjean-ért is, mert az autósport iránti alázatával kivívta nálam a tiszteletet.

Újabb adrenalin bomba, újabb örömködés, ismét izgalmakban és élményekben gazdag napot zártam szombaton. Útban hazafelé még pont elkaptam, amint Karthikeyan hajtott ki a Ringről, s szurkolók hada rohanta meg. Lehúzta az ablakot, s akinek csak tudott, autogramot osztogatott. Vagy 3-4 percig torlaszolták el előtte az utat, de hatalmas örömet okozott ezzel a nagy F1-rajongóknak! Na, de a vasárnap lesz az igazi őrültek háza! Nem csak a szurkolók száma fog megduplázódni, -triplázódni, de a Paddockban is jóval érezhetőbb lesz a feszültség. Fernando Alonso a futam napján fogja ünnepelni 31. születésnapját, s ha esetleg a versenyt is megnyerné, az karrierje 31. győzelmét jelentené. De egy biztos: nem csak a győztes csapatnál, de a Ferrarinál is egy hatalmas szülinapi buli lesz… Már alig várom!
Horváth Judit
