Casillas: 1-0 kell, az pedig meglesz

image

Iker Casillas úgy véli, a Real Madrid Bajnokok Ligája-döntőt játszik majd májusban a müncheni Allianz Arenában.
 
A Real Madrid kapusa, a 2010-es vb legjobb hálóőrének megválasztott Iker Casillas kijelentette, nem hibáztatható portugál balhátvédjük, Fabio Coentrao a müncheni vereségükért.
 
– Mindenütt az olvasom, hogy Fabio hibázott a Bayern München második gólja előtt, akkor, amikor a 90. percben Philipp Lahmot nem szerelte – nyilatkozta Casillas. – Annyi történt, hogy kicsit rosszul lépett, de arról azért kérem ne feledkezzenek meg, hogy korábban a holland Arjen Robbennel kiválóan vette fela harcot. Szóval, nem Coentraóról kell most leszedni a keresztvizet.
 
A Bajnokok Ligája-elődöntő első összecsapásán múlt kedden olyan eredményt értek el, amely nem szégyellnivaló, állapította meg Casillas.
 
– Tény, kikaptunk 2-1-re, de ez nem jelenti azt, hogy ne kerülhetnénk a döntőbe. Ott is leszünk, mert április 25-én elég az 1-0-ás sikerünk. Arra pedig képesek vagyunk a Barnabéu-stadionban. Mondom ezt annak ellenére, hogy a Bayern München igen kiváló csapat, ám ki kell majd támadnia, és ebből fakadóan mi gólszerzési esélyek elé kerülhetünk. S ez az, ami döntő. Igaz, a helyzetet be is kell majd lőni.