Casillas: Ez egy tragédia

image

Iker Casillas nem leplezte azt a véleményét, hogy Carles Puyol kiválása igencsak hátrányos a spanyol válogatott szemszögéből.
 
Bár a pályán óriási riválisok, a nemzeti együttesben igencsak jól kijönnek egymással. Iker Casillas, az ibériai válogatott kapuvédője leszögezte, azok után, hogy Carles Puyol, a Barcelona védője a műtétje miatt kiesett a sorból, nehéz feladat elé néznek az Európa-bajnokságon.
 
– Nem szeretek nagy szavakat használni, de Carles hiányát megérzi majd válogatottunk védelme – nyilatkozta a Real Madrid
kapuvédője. – Puyol a hátsó alakzatok mindkét oldalán, sőt, középen is kiválóan alkalmazható játékos, aki ráadásul egyfajta szellemi vezér is.
 
Casillas úgy véli, Vicente del Bosque szövetségi kapitány most kőkemény feladat elé néz, mert meg kell oldania a Puyol kényszerű távollétéval támadt óriási gondot.
 
– Annak ellenére persze elég erősek vagyunk ahhoz, hogy megvédjük 2008-as Eb-címünket – tette hozzá Casillas. – Igaz, a német és holland válogatott igencsak ütőképes, és e két együttes valamelyikét várom a július elsejei döntőbe – ellenünk…
 
Share: