Kezdődnek a versenyek az ifi VB-n

Letölthető az új IAAF applikáció  /   Mellékletek  –  Fotóalbum

ifivb„- Kedden délután megtekintettük a stadiont – foglalta össze a kezdés előtti utolsó órákat Lengyák György  szakmai vezető. – Főleg azoknak a gyerekeknek, akik még hasonló helyen nem jártak, kicsit tátva maradt a szájuk.

Nagyon szép, modern stadion, az egész lelátó fedett, a pálya kék Mondo – de a sportszerek is, a gátaktól a rúdugró állványig ugyanez a márka. A Call Room-tól a többpróbázók pihenő szobájáig megnéztük mindennek a helyét – majd átmentünk a bemelegítő pályára, amely a stadiontól kb. 1 km-re van.

A VB bemelegítő pályája szintén 8 sávos, rekortán – mellette van egy 4 sávos, szintén rekortán pálya, ahol dobóketrec is van. Az utat busszal tettük meg, a csúcsforgalomban 25-35 perc volt, de gyalog hamarabb megtehető. Majd aktuálisan kell eldönteni, hogy busszal, vagy gyalog megyünk.

Read More

Csütörtöktől junior EB Eskilstunában

A magyar válogatott már a verseny színhelyén / Mellékletek  –  Fotók

juneb „- A tegnapi nap folyamán az U20-as csapat is megérkezett a korosztály Európa-bajnokságára , a svédországi Eskilstunába – informálta a honlapot Kámán Bálint, a küldöttség technikai vezetője.

–  A közvetlen stockholmi repülőjárat után busszal hoztak minket a svéd fővárostól kicsit több, mint 100 km-re lévő településre. Az esti órákban el is foglaltuk a szállást, majd vacsora után egy gyors csapatértekezlet is belefért még az időbe. Szerda délelőtt a hivatalos edzés keretein belül kipróbáljuk a pályát, délután technikai értekezlet, majd megnyitó.”

Read More

Megérkezett a magyar ifjúsági válogatott Caliba

Lengyák György, a csapat szakmai vezetője jelentkezett az ifi VB helyszínéről / Fotóalbum

ifivb_2015Kolumbiai idő szerint éjfél után, 24 órás utazást követően megérkeztünk Caliba. Bogotából egy órával korábban tovább tudott repülni a csapat vezetője Gyulai Marton főtitkár úr, aki megérkezésünkkor már a szobakártyákkal várt minket, így a küldöttség tagjai hamar ágyba kerültek.

A szálloda szép, kényelmes. Különböző szinten levő szobákban kaptak elhelyezést a versenyzők.

Például a három dobó kislány a legfelső emeleten olyan szobát kapott, amelynek teraszán pezsgőfürdő van, rá lehet látni a szálloda 7. szintjén levő uszodára és a panoráma is gyönyörű a környező hegyekre.

Read More

A magyar atlétika egésze számára biztató az U23EB szereplés

Spiriev Attila sportigazgató: Nagyon elégedett vagyok a csapattal / videó

u23eb 2015 clNem csupán Krizsán Xénia aranyérme, de a magyar U23-as Európa-bajnoki csapat egészének a szereplése biztató a magyar atlétikára nézve Spiriev Attila szakmai igazgató szerint.

„- Xénia 12 év után nyert Magyarországnak utánpótlás EB-aranyat, ami már önmagában is örömteli, ám az, hogy tízen végeztek az első nyolc között, különösen boldoggá tesz” – mondta kedden az MTI-nek a szakember, hozzátéve, hogy 1999 óta nem volt példa ennyi magyar döntősre.

A szakmai igazgató Krizsán Xénia szereplésével kapcsolatban elárulta: edzőjével, Szabó Dezsővel azt beszélték meg, hogy kiemelten kezelik a korosztályos viadalt, hiszen érezték, hogy komoly éremeséllyel vághat neki a Honvéd többpróbázója.

Read More

Hegyifutó EB Madeira szigetén

Erős mezőny, meredek első szakasz Mellékletek

Különleges körülmények között rendezték az idei a Hegyifutó Európa-bajnokságot. A népszerű atlanti-óceáni üdülőhelyen, a Portugáliához tartozó Madeirán július elején 23 ország közel 250 futója állt rajthoz.  A pálya vonalvezetése jól kihasználta a sziget kivételes adottságait. A felnőtt férfi mezőny a sziget északi részén található óceánparti város, Seixal homokos strandjáról vágott neki a 11.6 km hosszú, 1250 méter szintemelkedésű távnak.

Read More

Folytatódik a bajnoki sorozat

Szombaton és vasárnap a fiataloké a főszerep Közel ezer nevezés érkezett a szövetséghez a hétvégi bajnokságokra. Az elmúlt szombat-vasárnapi felnőtt OB-k után, most a fiataloké a főszerep: az Ifjúsági és Junior Fedett pályás Bajnokság és a korcsoportok Téli Dobó Bajnoksága kerül megrendezésre Budapesten.  A dobók versenyének keretében kerül lebonyolításra a felnőttek Téli Gerelyhajító Bajnoksága is, amelyre – több válogatott atlétával  – 34 nevezés érkezett. A Dobófészerhez kiírt kétnapos esemény ifjúsági és junior számaira 123 nevezést regisztrált a versenyiroda. A Syma csarnok nagy programot bonyolít le a hétvégén, a jelentkezések ismeretében az időrendben változások is történtek. Az ifjúsági bajnokságra 467 egyéni- és 20 csapat-; a junior OB-ra 326 egyéni- és 11 csapat nevezés érkezett. Nemek szerint a két korcsoportban 451 férfi és 342 női rajthoz állást jeleztek előre a szakosztályok. Mind a szabadtéri, mind a fedett pályás bajnokságon elindulnak az elmúlt hétvégén felnőtt szinten is jól szerepelt fiatal atléták.  A nevezések, időrendek a honlap baloldalán olvashatók. (ml)     A tavalyi bajnokságokról/masz.hu

Read More

Szezonzáró verseny, rekord létszámmal

Virovecz István fedett legjobbja Bonyhádon /  Eredmények    Zsúfolásig megtöltötte a csarnokot az a 260 induló, aki az év utolsó felkészülési fedett pályás versenyén rajthoz állt Bonyhádon. Az indulók között voltak több mint 100 atlétával a szerbiai AK Vojvodina  versenyzői is. A viadalon három élvonalbeli távolugró is rajthoz állt, közülük Virovecz István 757 cm-es  fedett egyéni csúccsal zárt,  Bánhidi Bence 705 cm-rel, Schmelz Fanni 613 cm-rel fejezte be a versenyszámot.

Read More

Tizenkét magyar atléta indul Prágában

Spiriev Attila  sportigazgató írása / Csapatnévsor  –  A fedett EB időrendje A téli szezon legfontosabb eseménye a Fedettpályás Európa-bajnokság, amely március 5. és 8. között Prágában lesz. Az eseményen Magyarországot 12 atléta képviseli. Az idei európai top listák alapján a legjobb teljesítményt a tavalyi szabadtéri EB-n bronzérmet nyert Márton Anitától, a Zürichben a dobogóról csak ezredekkel leszorult Baji Balázstól valamint ötpróbázóinktól, Zsivoczky-Farkas Györgyitől és Krizsán Xéniától várhatjuk, de Szabó Barbara és az új versenyszámában most debütáló Kazi Tamás is biztató formát mutatott a szezon során. A kontinensviadal közelségét kihasználva néhányan menedzselési céllal is bekerülhettek a csapatba. A Fedettpályás EB-n résztvevő magyar küldöttség összetétele a következő:(a csapatba kerülésre március 1-ig még van elvi lehetőség)

Read More

Holtverseny az élen

Kölyök Atlétika verseny Győrben Kölyökatlétikai élményversenyt rendezett a Győri Atlétikai Club a Móra Ferenc Általános és Szakközépiskola tornatermében, ahol Farkas Roland vezetésével egy gördülékeny, izgalmas viadalon vehettek részt a meghívott iskolák csapatai. Az eseményt a házigazda iskola intézményegység-vezetője, Fekete Szabolcs nyitotta meg. A másfél órás, körversenyként lezajló megmérettetésen öt iskola hat csapata vett részt (több iskolából is a kiírásban meghatározott hét főnél többel/ 8-9 kisdiákkal érkeztek a testnevelők, így ők csapatukkal együtt, de versenyen kívül teljesítették a feladatokat).

Read More

Kölyök Atlétika bemutató Zalaegerszegen

Atléta varázslat a Landorhegyi iskolában Látványos atlétikai bemutatót tartott 220 atléta palánta részvételével, szüleik jelenlétében a Zalaszám ZAC Sportiskola. A zsúfolt lelátó előtt nagy sikerrel mutatta be a ZAC 12 edzője tanítványaival a Kölyök Atlétika program   gyakorlatait. A rendezvényen Balaicz Zoltán polgármester és Dr.Szász Péter a klub névadó főszponzora a sportegyesület Zalaegerszeg életében betöltött kiváló közösségalkotó tevékenysége és eredményessége elismeréseként további támogatásáról biztosította az egyesületet.

Read More

Vizsgáztak a versenybírók

Az atlétika kedvelői, művelői is ellenőrizhetik tudásukat a mellékletek kitöltésével! A több éve I. osztályú minősítéssel rendelkező versenybírók közül jelentkezettek vettek részt az elmúlt szombaton azon a vizsgán, amelyet a Versenybíró Testület az Országos Versenybíró minősítés megszerzésére írt ki. Az országos minősítésű vizsga írásbeli és szóbeli kérdésekből állt.

Read More

Mezei Liga verseny Debrecenben

Február 25. a nevezési határidő!  /  Kiírás A fedett pályás idény végével kezdődnek a mezei versenyek, március 7-én Debrecenben a Mezei futó Magyar Liga 4. fordulójára  kerül sor. A nevezési határidő: február 25. éjfél, amelyet a MASZ nevezési lapján a kszabogabor@gmail.com címre kérik elküldeni a rendezők. A verseny minden tudnivalója  olvasható  ITT

Read More

Pars Krisztián 78,42 méteres dobása a Téli Dobó OB-n

Márton Anita duplázott, bíztató eredmények a fiataloktól / Eredmények, nyilatkozatok Fátyolos napsütés, de erős szél kísérte a 2015.évi Téli Dobó bajnokság  négy versenyszámát a Puskás Ferenc stadion edzőpályáján. A színvonal biztosított volt, az olimpiai bajnok Pars Krisztiánnal az élen  a szakág meghatározó versenyzőinek nagy része dobókörbe lépett. Jól szerepeltek a fiatalok, a húsz év alattiak és az éppen hogy idősebbek. A verseny kiemelkedő eredményét, világranglista vezető pozícióját megerősítve már első dobásával elérte Pars Krisztián, 78,42 méternél ért földet a kalapács. Mögötte Pásztor Bence/72,94m és Hudi Ákos/71,16 m állhatott fel a dobogóra.

Read More