Kategória: Forma-1
Ricciardo vetteli vívódása
Három győzelmet szerzett, az év meglepetésembere volt, Sebastian Vettel legyőzője, akire hirtelen ráirányult a reflektorfény. Daniel Ricciardo első Red Bull-os éve után nem egészen arra számított, amit eddig 2015-től kapott. Elmondása szerint egy komoly pofonnal ébredt rá a valóságra…
Közeleg a határidő: Massa már várja új szerződését
Már csak pár hét, és Felipe Massa williamses jövője tisztázódni fog – jósolja a brazil. 2008 bajnoka a hosszabbítás határidejéről és csapattársa helyzetéről is beszélt.
Grosjean és Horner is megalkotta álomcsapatát
Bernie Ecclestone és Lewis Hamilton után újabb két személy állította össze saját álomcsapatát a Forma–1 hivatalos weboldala által indított sorozatban.
Csapatfőnöki szemmel: Verstappen máris Vettel nyomában!
Az F1-insider Eddie Jordan után újabb csapatfőnököt, Franz Tostot kérte meg arra, nevezze meg azon versenyzőket, akikről a legkedvesebb emlékeket őrzi. Hogy az osztrák a legsikeresebb eddigi versenyzőjét helyezte az első helyre, nem meglepő. Listáján azonban két újonc is helyet kapott.
Az F1-nek éppen olyan versenyzőkre van szüksége, mint Verstappen
Hiába a fiatal kora miatt kapott kritikák, Max Verstappen fél év alatt bizonyította, hogy a Forma–1-nek szüksége van rá – legalábbis a holland tehetség édesapja szerint.
Eladó a legjobb kanyarokból álló F1-es álompálya
Eladó a világ alighanem legnagyobb, a Forma–1 leghíresebb kanyarjaiból összeállított elektromos autópályája. A nem akármilyen „ringet” az F1-es kommentátor, Martin Brundle tervezte.
Ferrari- és Red Bull-titkokkal a Haas ülésébe?
A manapság a Ferrari kötelékébe tartozó Jean-Éric Vergne annak ellenére sem mondott még le az F1-be való visszatérésről, hogy időközben elkötelezte magát a Forma–E-be. A francia jó esélyt lát bekerülni a Haas-istállóhoz.
Videón az elmúlt öt év öt legszebb előzése
A Formula1.com szavaztatott, íme a végeredmény!
Ha a versenyzőnek tetszik, a szurkolónak is tetszeni fog az F1?
Ahhoz, hogy a rajongók szeressék a Forma–1-et, elsősorban az kell, hogy a versenyzők szeressék azt, véli Jenson Button. A brit a célnak megfelelőnek tartja a 2017-re tervezett változásokat – más kérdés, lesz-e belőlük bármi is…
Videó: Amikor az F1-es versenyzőt megvonási tünetek gyötrik…
Nemcsak a Forma–1-rajongók, a sportágban dolgozók számára sem könnyű átvészelni a futammentes négyhetes nyári szünetet. A Williams videós bizonyítékkal is alátámasztotta ezt!
Ezért aggódik a Sauber újonca a szabályváltozások miatt
A csapat brazil versenyzője, Felipe Nasr úgy érzi, a rajttal kapcsolatos új szabályok érvénybe lépését megelőzően hátrányt jelent a Saubernek az, hogy nincs egy saját szimulátora, ahol felkészülhet a már említett módosításokra.
Williams: A Forma-1 már nem csak a férfiak világa
A Forma-1 már nem a férfiak világa, hiszen egyre több hölgy vállal munkát a királykategóriában – jelentette ki a Williams helyettes csapatvezetője, Claire Williams, majd az istálló tesztversenyzőként dolgozó Susie Wolffot is védelmébe vette.
Hamilton lenne napjaink James Huntja?
Noha viselkedésével és életvitelével megosztja a Forma-1-es közösséget, mindenképpen pozitív, hogy Lewis Hamilton egyre több alkalommal mer önmaga lenni, hiszen pont ez az, amit oly sokan hiányolnak a versenyzőkből – állítja az F1i szakírója, Chris Medland.
A kritikák büszkévé tették a Williamst
A Williams technikai igazgatója, Pat Symonds nem bosszankodott a szezon elején kapott kritikák miatt, sőt saját elmondása szerint ezek inkább büszkévé tették, hiszen a növekvő elvárások is bizonyítják, fejlődik a csapat. A szakember hiszi, a folytatásban a nagyokat is megtréfálhatják.
Nem kért a motorguru segítségéből a Renault
A Renault úgy döntött, egyelőre nem építi be erőforrásába azokat a fejlesztéseket, melyeket a neves motorguru, Mario Illien cége készített – árulta el a franciák sportigazgatója, Cyril Abiteboul. A szakember később a második félévben érkező újításokról is beszélt.
A lényeg – Pastor Maldonado szerint
A Formula1.com évről évre lazább hangvételű interjúkkal igyekszik a szurkolókhoz közelebb hozni a versenyzőket. Sorozatuk legújabb részében Pastor Maldonadót faggatták. A korábbi GP2-es bajnokról a beszélgetés során kiderült, igazi éjszakai bagolynak tartja magát, imádja a szőlőt és a különböző elektronikai kütyüket. A Hungaroringet pedig szurkolónak ajánlja!
Ezért ragaszkodnak az oroszok futamuk új időpontjához
Az Orosz Nagydíj szervezői szívük szerint már a múltban is módosítottak volna versenyük időpontján, a hőn áhított májusi dátumot azonban csak most kapták meg a Forma-1 Menedzsmenttől (FOM), reményeik szerint azonban mostantól ez állandóvá válik.
Jókor kapta a „pofonokat” a Mercedes
A Ferrari futamgyőzelmei bizonyos értelemben jót tettek a Mercedesnek, ezek a „pofonok” ugyanis ráébresztették a csapatot arra, hogy a sikerek ellenére sem dőlhet hátra, és a folytatásban is komoly hangsúlyt kell fektetnie a fejlesztésekre – jelentette ki a cég sportigazgatója, Toto Wolff.
A legszebb emlék Schumacherhez köti a volt csapatfőnököt
Noha csak egyetlen hétvégéig volt a versenyzője, Eddie Jordan számára csapatfőnökként mégis Michael Schumacher debütálása a legkedvesebb Forma–1-es emlék.
A Honda nemet mond a McLaren két ötletére
Hiába tett több javaslatot is a Hondának a McLaren az elmúlt hetekben együttműködésük és helyzetük javítása érdekében, a japán gyártó sportigazgatója elzárkózik Éric Boullier felvetéseitől.

























