Button: Alonso jött, és ellopta az ülésemet!
Persze ez nem idén történt, hanem még 2003-ban… A jelenlegi F1-es mezőny két legrutinosabb versenyzője karrierje hajnalát idézte fel: Alonso szerint jobb a mezőny végén bemutatkozni.
Persze ez nem idén történt, hanem még 2003-ban… A jelenlegi F1-es mezőny két legrutinosabb versenyzője karrierje hajnalát idézte fel: Alonso szerint jobb a mezőny végén bemutatkozni.
Maurizio Arrivabene, a Ferrari csapatfőnöke szerint a világbajnoki cím bezsebeléséhez körülbelül akkora szerencsére lenne szükségük, mint a lottó fődíjának elnyeréséhez.
A Red Bull F1-es csapata azzal vádolja a Ferrarit, hogy az olaszok gyakorlatilag csak szórakoznak velük, miután a 2015-ös motor továbbfejlesztett változatát kínálták fel számukra a következő szezonra.
Hamiltont és Laudát leszerződtette a Mercedes, a Renault örül szingapúri győzelmének, Alonso tagadja, hogy nem áll szóba Dennisszel, Dél-Afrikában rendezhetik a Brit Nagydíjat. Szeptember 28. hírei az évek során.
Megnyerte a Ciprus Ralit az ERC2 kategóriában a Botka Dávid Szeles Péter kettős. A Botka Rally Team párosa a leggyorsabb volt az egész versenyen, hatalmas tömeg ünnepelte a Larnaca tengerparti sétányán felállított célceremónián a győzelmüket. Aztán jött a feketeleves, a verseny végén két perc büntetést kapott a csapat, így csak a második helyért járó pontokat adhatták hozzá a bajnoki tabellán a páros neve mellé.
A japánok motorsportfőnöke szerint partnercsapatuk nem tesz meg minden tőle telhetőt, és a McLaren által épített autónak is szerepe van az F1-es sikertelenségben.
A stuttgarti márka vasárnapi csapatutasítása felkorbácsolta az indulatokat: a korábbi F1-es Timo Glock szerint nem lesz tisztességes az így megszerzett bajnoki cím. Bezzeg a BMW sosem vetemedne ilyenre.
Különleges elméletek is szárnyra keltek Nico Rosberg F1-es Japán Nagydíjáról, és ugyancsak sok szó esik az incidensről Hamiltonnal az első kanyarban, amit van, aki vállalhatatlannak tart egy csapattárstól.
Az F1-es istálló 70 nap haladékot kapott: a bírósági üggyel függ össze a Renault ma délelőtt nyilvánosságra hozott szándéknyilatkozata, amelyben a Lotus megvásárlása mellett kötelezték el magukat.
A Ciprus Rali befejező napján négyfajta szakasz szerepelt a programban, ezek rajtjához kétszer kellett odaállni a párosoknak, akik összesen 95 versenykilométert teljesítettek.
Ha minden igaz, a Malajziai Nagydíjnak a jövő évi F1-es szezon végén találtak helyet – akkor csak az a kérdés, hogy miért hozzák Ausztráliát vissza márciusra? Esetleg egy plusz futamnak kell a hely?
Ha nem robban ki egy évvel később az F1-történelem egyik legnagyobb botránya, a 2008-as Szingapúri Nagydíjat akkor is az évtized legemlékezetesebb futamai közt emlegetnénk… Ma hét éve történt.
A Fiat modellpalettájáról hosszú ideje hiányzott a dupla fülkés kisteherautó, amit persze a gyártó több, már eleve kudarcra ítélt darabbal próbált meg pótolni. De a kitartó próbálkozásnak úgy tűnik, meglesz a végeredménye – igaz ezt a gépet nem Európában, hanem Dél-Amerikában fejlesztették ki az anyacég fő darabjainak felhasználásával.
Újabb lépést tett egymás felé a Renault és a Lotus a hónapok óta húzódó tárgyalásokban, bár apró lépésnek tűnhet, hogy a felek most még csak a szándéknyilatkozatot írták alá az adásvételről.
Ez az írás azt taglalja, hogy vajon a rajtrácson elfoglalt helyek alapján kik az igazi edzésmenők? Kik az egy körös bajnokok, ha játékosan vb-pontokat osztunk az edzésidőkért cserébe?
A Mercedes ügyvezetője, Toto Wolff felfedte egy lehetséges okát annak, hogy miért veszítette el az első helyet Nico Rosberg csapattársával szemben az F1-es Japán Nagydíj rajtjánál.
A Japán Nagydíj hétvégéjén világsztárok helyett csupán néhány olyan ismert ember fordult meg az F1-es paddockban, akik valamilyen módon kapcsolódnak a japán motorsporthoz.
Michelisz Norbert, a MOL-csoport által immár negyedik éve támogatott Zengő Motorsport versenyzője egy 6. és egy 11. helyet szerzett a Sanghajban megrendezett FIA Túraautó-világbajnokságon. Összetettben az ötödik helyen áll 172 ponttal.
Idei harmadik ERC-s megmérettetésére készült az ifj. Érdi-Patkó kettős, a bajnokság immár 8. futamán, a Cyprus Rally-n. Az írországi kiesés után Belgiumból már kategória győzelemmel tértek haza, ami jelentősen megnövelte a bajnoki pontjaik számát, és bíztak benne, hogy Ciprusról is jó élményekkel térhetnek haza.
A két szó hiába szinonima, koránt sem ugyanazt a cselekvést jelöli, legalábbis nem az F1-es zsargonban. Noha a Williams 23 éve a Portugál Nagydíjon világverő autóval rendelkezett, ezt csak az egyik versenyző használta ki.