Vad II István Skóciában bíráskodik
Az UEFA Játékvezető Bizottsága magyar játékvezetői csapatot jelölt ki a Celtic-Inter Európa Liga-mérkőzésre.
Az UEFA Játékvezető Bizottsága magyar játékvezetői csapatot jelölt ki a Celtic-Inter Európa Liga-mérkőzésre.
80 éves korában, hosszan tartó betegség után elhunyt Jaczina Róbert korábbi élvonalbeli játékvezető, a FIFA-keret egykori tagja.
Lejátszották a 18. fordulót a Futsal NB I-ben, ezzel lezárult a bajnokság alapszakasza. A felső ágon a Rába ETO, az MVFC-Berettyóújfalu, az Aramis, a Veszprém, a Haladás és a Dunaújváros folytatja a bajnokságot, míg az alsó ágon a Déli FC, a Rubeola és a Pioneers.
A május végén kezdődő új-zélandi világbajnokságra készülő U20-as válogatott vasárnaptól csütörtökig készül együtt az MLSZ telki edzőközpontjában.
A női futsalbajnokság felsőági rájátszásában a Magyar Kupa két döntőse játszott egymással: az Astra a Hajdúböszörményt fogadta. Kiegyenlített küzdelemben a vendégek 6-5-re megnyerték a találkozót, a házigazdák március 1-jén vehetnek revánsot a kupadöntőben, melyet a Sport Tv élőben közvetíti Kiskunfélegyházáról.
Szerdán és csütörtökön kétnapos konferenciát rendeztek az OTP Bank Bozsik-program szakmai vezetőinek és koordinátorainak az idei év feladatairól.
A görög szövetség az uruguayi Sergio Markariant nevezte ki a mieinkkel egy Európa-bajnoki selejtező csoportban szereplő válogatott szövetségi kapitányának.
A Magyarországi cigányválogatott története címmel jelentetett meg színes kiadványt a Magyar Labdarúgó Szövetség.
A magyar válogatott három helyet rontva a 48. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján, melyet változatlanul a világbajnok német csapat vezet Argentína és Kolumbia előtt.
A magyar válogatott három helyet visszaesve a 48. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján, melyet változatlanul a világbajnok német csapat vezet Argentína és Kolumbia előtt.
A magyar utánpótláskorú futballisták izomzata és élettani funkciói nem adnak jó alapot az egyéb területek fejlesztésére, ezért edzéselméleti megújulásra van szükség – Szalai László U20-as szövetségi edző és Klink Zoltán erőnléti edző szerint.
Szalai László szövetségi edző szerint a magyar válogatott „nem nyaralni megy” a május 30-án kezdődő új-zélandi U20-as labdarúgó-világbajnokságra, hanem tovább akar jutni a Brazíliát, a Koreai NDK-t, valamint az afrikai selejtező győztesét felvonultató csoportból.
Szalai László, a világbajnokságra készülő U20-as válogatott szövetségi edzője, valamint Klink Zoltán, a csapat erőnléti edzője szerdán sajtóbeszélgetésen számoltak be a felkészülés eddigi menetéről és a május végén kezdődő torna előtt az együttesre váró feladatokról.
Női A-válogatottunk a második félidőben nem tudta felvenni a versenyt a vendégekkel, és végül 7-2-es vereséget szenvedett.
Markó Edina dupla edzőtáborozást tart a hét elején Lipóton, a női A-válogatott a lengyelekkel játszik szerdán felkészülési mérkőzést, a női U17-es válogatott pedig az Eb-selejtező elitkörre készül.
A magyar futsalválogatott a hétfői 2-0-ás győzelme után a második felkészülési mérkőzésen 1-0-ra alulmaradt Finnország ellen Salóban.