Újabb NB I-es klub igazolt Ukrajnából – Zincsenkóval is játszott egy csapatban a támadó
A korábbi utánpótlás-válogatott támadó a Desznától érkezik a kiesés ellen küzdő gyirmótiakhoz.
A korábbi utánpótlás-válogatott támadó a Desznától érkezik a kiesés ellen küzdő gyirmótiakhoz.
Váratlanul távozik a ZTE kispadjáról Waltner Róbert vezetőedző.
Lőw Zsolt, az MLSZ szakmai bizottságának tagja úgy fogalmazott, hogy sikerült egy olyan programmal előállniuk, aminek öt éven belül már látható jelei lesznek.
Finisbe ért az U19-es válogatott felkészülése, szerdán este, Izrael ellen lép pályára férfi csapatunk az Eb-selejtező elitkörben, az ETO Parkban.
Hét év fegyházbüntetést szabott ki a Pécsi Ítélőtábla jogerősen arra a középkorú férfira, aki egy dél-baranyai település sportegyesületének futballedzőjeként több alkalommal is szexuális cselekményt végzett felügyeletére bízott gyermekkorú fiúkkal 2018-ban és 2019-ben.
A nagyjából 390 perc alatt eddig négyszer eredményes bázeli magyar csatár számára a Grasshoppers elleni duplájával egyenes út vezetett a forduló válogatottjába.
A három magyart foglalkoztató RB Leipzg hazai pályán csak gól nélküli döntetlent ért el az Eintracht Frankfurt ellen a német labdarúgó-bajnokság 27. fordulójának vasárnapi játéknapján.
Szalai Ádám két góljának is köszönhetően a svájci Basel idegenben nyerte meg 4-2-re a Grasshoppers elleni vasárnapi bajnoki rangadót.
A Kisvárda sportigazgatója és jelenlegi vezetőedzője szerint a következő idénybeli szabálykörnyezet miatt „nem lesz meg a megfelelő versenyegyenlőség” az NB I-ben.
Zsinórban az ötödik bajnokiján nem kapott gólt a Zalaegerszeg, amely ezúttal a Puskás ellen szerzett egy pontot.
Balogh Botond tavaly november óta várt arra, hogy tétmeccsen viselhesse az olasz Parma mezét – győztes meccsen tért vissza a 19 éves magyar válogatott védő.
Az orosz-ukrán konfliktus miatt menekülni kényszerült játékosokat és családjaikat is jelentős összeggel támogatja az élvonalbeli Kisvárda együttese.
Bódog Tamás volt válogatott labdarúgó jelenleg a német élvonalbeli bajnokságban középcsapatnak számító Mainz játékosmegfigyelőjeként dolgozik.
A Puskás Akadémia után a Kisvárda is hozta a hazai meccsét (1-0) az OTP Bank Liga 24. fordulójában.
Világi Oszkár nyolc éve lett a DAC többségi tulajdonosa, nemrég pedig az NB II-es győri ETO FC is az ő kezébe került és szeretné, ha a szurkolótáborok átjárnának egymáshoz.
Az élvonalbeli Nyizsnyij Novgorod magyar válogatott védője, Kecskés Ákos szerint a futball nem fog megállni az ukrajnai háború miatt szankcionált Oroszországban, de egyre komolyabb a helyzet minden tekintetben.
A Zorja Luhanszktól távozó iráni válogatott támadó, Sahab Zahedi a szezon végéig az NB I-es csapatnál folytatja pályafutását.
A Magyar Labdarúgó Szövetség Fegyelmi Bizottsága a keddi ülésén az alábbi határozatokat hozta. A bizottság a Békéscsabát az Újpest elleni…
A 38 éves játékost végül mentőhelikopter szállította kórházba, ahol szívműtéten esett át és stabilizálták az állapotát.
„Remélem, hogy minél később kerül terítékre a román sajtóban ez a kérdés, hogy magyar vagyok. Nem biztos, hogy tetszene nekik a válaszom vagy a viszonyulásom” – a 19 éves Hindrich Ottó NB I-es lehetőségeiről, topligás terveiről és a kolozsvári rideg hangulatról is nyilatkozott.