Bernd Storck tizenkét légióst hívott meg keretébe
Bernd Storck szövetségi kapitány megnevezte azokat a légiósokat, akikre számít a magyar válogatott utolsó két vb-selejtezőjén, a Svájc és a Feröer-szigetek elleni mérkőzésen.
Bernd Storck szövetségi kapitány megnevezte azokat a légiósokat, akikre számít a magyar válogatott utolsó két vb-selejtezőjén, a Svájc és a Feröer-szigetek elleni mérkőzésen.
Magyar játékvezetői hölgytrió közreműködésével rendezték meg a louvaini válogatott mérkőzést.
Az OTP Bank Liga szombati, tizedik fordulójában az előző szezon első és második helyezettje találkozik Felcsúton. Debrecenben a legutóbbi négy fordulóban egyaránt százszázalékos DVSC és Puskás Akadémia mérkőzik egymással.
A Magyar Labdarúgó Szövetség elkészítette a Magyar Kupa 7. fordulójának sorsolását.
Hivatalossá vált, hogy a magyar férfi A-válogatott a vb-selejtező sorozat októberi zárását követően idén még két felkészülési mérkőzést játszik: november 10-én Luxemburggal idegenben, négy nappal később Costa Ricával hazai pályán mérkőzik meg.
Gyenge kezdés után a legutóbbi harmadik Vasast, majd idegenben a bajnok Honvédot is legyőzte a Ferencváros és már második a…
Az UEFA 2018 őszén új sorozatot indít az európai válogatottak számára Nemzetek Ligája elnevezéssel. Az új sorozat célja, hogy tovább erősítse és kiegyensúlyozottabbá tegye a nemzeti válogatottak méltán népszerű versengését. Az új verseny bevezetésével minden esztendőben lesz egy kontinens- vagy világverseny az európai csapatok számára, emellett a Nemzetek Ligájából négy csapat az Eb-kvalifikációt is kivívhatja.
A magyar U15-ös válogatott a keddi veresége után csütörtökön 1-1-es döntetlent játszottunk a házigazda svájciak korosztályos csapatával.
A magyar női U17-es válogatott pénteken Bulgária ellen kezdi meg szereplését a hazai rendezésű Eb-selejtező tornán.
Szombaton rendezik az OTP Bank Bozsik-program hagyományos tanévindító fesztiválját Telkiben.
Az élvonalbeli Debreceni VSC 10-1-re győzött a megyei első osztályú Csongrád TSE otthonában a labdarúgó Magyar Kupa hatodik fordulójában.
Az UEFA tájékoztatásának értelmében a 2019-es női Bajnokok Ligája döntőjét Budapesten, a Groupama Arénában rendezik meg. Magyarország még sosem adott otthont UEFA-klubtornadöntőnek. Csányi Sándor szerint a nemzetközi szövetség elismeri és támogatja a női labdarúgás fejlesztéséért tett erőfeszítéseinket.
A Lindabrunnban rendezett felkészülési mérkőzésen a mieink szerezték meg a vezetést, majd a hazai együttes már 3–1-re is vezetett. Válogatottunk hajrája két gólt, a mérkőzés pedig 3–3 végeredményt hozott.
Hiába játszott kiegyenlített mérkőzést Svájc ellen a magyar U15-ös válogatott, a kapu előtti határozottságukkal a hazaiak magabiztos győzelmet arattak.
Női A-válogatottunk sokáig jól tartotta magát a dánok elleni vb-selejtezőn, de a második félidőre az Eb-ezüstérmes felőrölte a mieink erejét, és magabiztos győzelmet aratott.
A címvédő Ferencváros 92. percben szerzett góllal nyert az NB III-ban szereplő Dunaharaszti MTK otthonában, és jutott tovább a labdarúgó Magyar Kupa első fordulójából.
A 6. fordulóval folytatódnak a Magyar Kupa 2017-2018-as idényének küzdelmei, ebben a körben már az élvonabeli és a másodosztályú csapatok is bekapcsolódnak a küzdelmekbe.
Az Eb-selejtezőre készülő női U19-es válogatottunk az ausztriai Lindabrunban lépett pályára az írek ellen.
Hétfő délutánra biztossá vált, hogy a tervek szerint megrendezik a keddi Magyarország-Dánia női A-válogatott vb-selejtezőt.
A Puskás Akadémia sorozatban a negyedik győzelmét aratta az élvonalban, ez klubrekord-beállítás, 2014. szeptember 20. és október 18. között értek el az elődök hasonló szériát. Amióta Bódi Ádám visszatért a Lokiba, a csapat csak nyert. A Ferencváros tavaly október vége óta nem állt ilyen előkelő helyen a tabellán. Érdekességek az OTP Bank Liga kilencedik fordulójának eredményei alapján.