U17: címvédőként indulunk Európa egyik legpatinásabb tornáján
Európa egyik legrégebbi ifjúsági futballtornáján, a szombaton kezdődő Telki Kupán a magyar U17-es válogatott mellett a cseh, a szlovák és a horvát korosztályos csapat vesz részt.
Európa egyik legrégebbi ifjúsági futballtornáján, a szombaton kezdődő Telki Kupán a magyar U17-es válogatott mellett a cseh, a szlovák és a horvát korosztályos csapat vesz részt.
Bernd Storck, a magyar válogatott szövetségi kapitánya, és segítője, Andreas Möller részt vesz a Német Labdarúgó-szövetség szervezésében zajló Nemzetközi Edzőképzési Konferencián.
A Mezőkövesd az egyetlen csapat, amely két győzelemmel kezdte a bajnokságot. A Diósgyőr tavaly két győzelemmel kezdte a bajnoki idényt, most két idegenbeli meccse után négy ponttal áll, miután egy győzelmet és egy döntetlent ért el a legutóbbi szezon bajnoka és harmadik helyezettje ellen. Némileg váratlan, hogy a Haladás ilyen „gyors” góllal nyerte meg a mérkőzést, a 2016–2017-es idényben, kizárólag az első félidei eredmények alapján, kiesett volna! 2012 májusa óta először játszott döntetlent a derbi két csapata az Újpest pályaválasztása mellett. Az OTP Bank Liga 3. fordulójának érdekességei.
A női futball fejlődése érdekében a jövőben Juhász Anita hangolja össze az MLSZ-ben a területet érintő feladatokat. Célja a Bozsik-program női alrendszerének elindítása, és a női labdarúgás népszerűségének növelése.
Hétvégén a harmadik fordulóval folytatódott a Nemzeti Strandlabdarúgó Liga, az NSL küzdelemsorozata Siófokon.
Az Újpest hazai pályán 2–2-es döntetlent játszott a Ferencvárossal a labdarúgó OTP Bank Liga második fordulójának vasárnapi rangadóján.
A mérkőzés nagy részében emberhátrányban küzdő, címvédő Budapest Honvéd 2–2-es döntetlent játszott a vendég Diósgyőri VTK együttesével az OTP Bank Liga 2. fordulójának szombati játéknapján.
Az Újpest és a Ferencváros derbije jelenti a 2017–2018-as OTP Bank Liga második fordulójának csúcspontját.
A Videoton 1–1-es döntetlent játszott az észt Nömme Kaljuval a felcsúti Pancho Arénában az Európa Liga-selejtező második fordulójának visszavágóján. A székesfehérváriak 4–1-es összesítéssel jutottak tovább.
A Ferencváros kettős vereséggel búcsúzott a labdarúgó Európa Ligától, miután a selejtező második fordulójának csütörtöki visszavágóján 3–1-re kikapott a dán Midtjylland vendégeként.
Szövetségünk kiemelten kezeli a sportegészségügy, a megelőzés kérdését, különös tekintettel arra, hogy a magyar labdarúgók jelentős része gyermekkorú. Ahogy az elmúlt időszak példái is rávilágítottak, a sportpályákon is előfordulnak akár tragikus következményű esetek. Erre is tekintettel, valamint a teljesítmények támogatása érdekében a sportegészségügy terén végrehajtott fejlesztések, a modern eszközök beszerzése és a hozzáférés szélesítése elengedhetetlenek.
Marko Nikolic, a Videoton FC szerb vezetőedzője újabb győzelmet és továbbjutást vár csütörtökön az észt Nömme Kaljuval szemben a labdarúgó Európa Liga-selejtező második körében, míg Thomas Doll szerint amíg egy százalék esély van, a Ferencváros küzdeni fog a továbbjutásért.
A Hapoel Beer-Seva kettős győzelemmel búcsúztatta a Budapest Honvédot a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójában, ugyanis hazai 2–1–es sikerét követően szerdán a kispesti visszavágón 3–2–re nyert.
Rangadókkal folytatódik az OTP Bank Liga: az Újpest a Ferencvárost fogadja, míg a Puskás Akadémiához a Videoton FC látogat a második fordulóban.
Egygólos hátrányban várhatja a szerda esti visszavágót a Budapest Honvéd a Bajnokok Ligája selejtezőjében az izraeli Hapoel Beer-Seva ellen.
A labdarúgó Európa Liga-selejtező 2. fordulójának első felvonásán Cipruson járt a magyar játékvezetői négyes.
A magyar női A-válogatott felkészülési edzőtáborozáson, és az 5. Balaton Kupa nemzetközi tornán vesz részt 2017. július 24. és 30. között Balatonfüreden. Markó Edina szövetségi kapitány kihirdette a válogatott keretét.
Az új idényben minden csapat tiszta lappal indul, ám az újpesti szurkolók paksi viselkedése után a Fegyelmi Bizottságnak mégis kiemelkedően szigorú büntetésről kellett határoznia.
Játékvezető és asszisztens is képviseli hazánkat a hollandiai kontinensviadalon.
Megállapodott a Kaposvári Egyetem és a Magyar Labdarúgó-szövetség arról, hogy a hallgatók a „Játékvezetés a labdarúgásban” elnevezésű tárgyat is választhatják a jövőben.