Augusztus elseje az idei Ostrom Kupa nevezési határideje

Az immáron tizennegyedik alkalommal megrendezésre kerülő Ostrom Kupára a hagyományoknak megfelelően a Fő téren kerül sor, ezúttal augusztus 4-e és 5-e a dátum. A Magyar Ökölvívó Szakszövetség és a Fitt-Box Ökölvívó Egyesület közös versenye, amelynek nevezési határideje augusztus elseje. A szabadtéri rendezvény tartalék helyszíne a Béri Balog Ádám Általános Iskola tornaterme rosszidő esetén. A 2022-es […]
Read More

Seres Attila – A női versenyzőinknek az év második fele mozgalmas lesz

A férfi korosztályok terveit követően Seres Attila a női csapat programját mutatta be, az év második felében minden korcsoportra komoly feladatok várnak.   A serdülőknek augusztusban kerül sor az Európa-bajnokságra, a junioroknak szeptember végén, míg a felnőtteknek pedig október közepén. Mindhárom korcsoport számos eseménnyel, edzőtáborral készül fel a legfontosabb versenyekre, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség igyekszik […]
Read More

Törteli Ferenc – Az első félév hosszú volt a junioroknak, de folyamatos a fejlődés

Törteli Ferenc az év első felében nagyon kemény programot állított össze a junior csapatnak, nemcsak hazai, de számos nemzetközi eseményen is részt vehettek a korosztály 15 és 16 éves tehetségei. A korosztály legfontosabb eseményére, a junior Európa-bajnokságra szeptember 23-a és október 2-a között kerül sor Olaszországban. A 71. Bornemissza emlékversenyen a junior csapat kiválóan szerepelt, […]
Read More

Ács József – Július második felétől az ifjúsági világbajnokág jegyében készülünk

Ács József az ifjúsági csapattal kemény első féléven van túl, a legjobbak Romániában, Bulgáriában, Franciaországban, és Magyarországon is versenyeztek a nemzetközi porondon február és június között. A korosztály fő eseménye, az ifjúsági világbajnokságra novemberben kerül sor Spanyolországban, az év második felében a felkészülés annak a jegyében zajlik majd. Bertók Róbert szövetségi kapitány a teljes felkészüléssel […]
Read More

Bertók Róbert – Sűrű programot hozott az év első fele, de a másodikat is tudatosan építjük fel

Bertók Róbert szövetségi kapitány az év első felében folyamatosan tűzben tartotta a válogatott versenyzőket, és ez nem lesz másképp 2022 további hónapjaiban sem. Viszonylag kevesebb nagyobb esemény várható, mint az év első felében, de bőven vannak célok, programok, és lehetőség arra, hogy mindenki fejlődjön. A felnőtt válogatott kiemelt legjobbjai az „A” keretbe kerültek, így feladatuk […]
Read More

A magyar bokszcsalád Kincses Feri bácsitól búcsúzik

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke, Dr. Bajkai István mély fájdalommal, és őszinte megrendüléssel tudatja, hogy a hazai boksz egyik legszeretettebb tagja, Kincses Ferenc, Feri bácsink, életének 93. évében távozott közülünk. Mindig a legjobbak mennek el, nagy űrt hagynak maguk után, és Feri bácsi a magyar ökölvívás pótolhatatlan vesztesége. Mindenki Feri bácsija hét évtizedet töltött a […]
Read More

Dorkó Péter – A serdülő Eb-re július közepén kezdjük meg a közvetlen felkészülést

A serdülő csapat Dorkó Péter vezetésével hamarosan megkezdi a közvetlen felkészülését a 13, és 14 évesek korosztályos Európa-bajnokságára. Az edzői kar remek programot állított össze, a versenyzők folyamatosan meccsben voltak tartva az elmúlt hetekben, így nem rutintalanul vághatnak neki a kontinensbajnokságnak. Az első Gyergyó Openen szerepelt a serdülő magyar válogatott júniusban, amelyet az erdélyi Godako […]
Read More

Takács Deze Péter – Fantasztikus volt a Gyergyó Openen dolgozni és a ringből bemutatni minden ökölvívót

Az első alkalommal megrendezett Gyergyó Open nemcsak egy kiváló nemzetközi verseny volt, amelyen a magyar csapat sikeresen szerepelt, de a hangulat is fantasztikus volt. Ezt a magyar ökölvívás állandó hangja, Takács „Deze” Péter biztosította, akit első alkalommal kértek fel, hogy ring szpíkerként külföldön dolgozzon. Huszár Árpád az erdélyi Godako Ökölvívó Akadémia szíve és lelke, a […]
Read More

Huszár Árpád – Fantasztikus volt a hangulat a Gyergyó Openen, és a jelek szerint jó úton haladunk

Huszár Árpád az erdélyi Godako Ökölvívó Akadémia motorja, az utánpótlás nevelésre rengeteget áldoz a bokszszakember, és első alkalommal egy nemzetközi tornát is rendezett, a Gheorgheni Opent, magyarosan a Gyergyó Opent. A gyergyószentmiklósi versenyen az Akadémia tagjai, és a magyar válogatott kiemelkedően szerepelt, ezzel kapcsolatban kérdeztük Huszár Árpádot. Gyergyószentmiklós az otthona az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportközpontnak, […]
Read More

Benedek Péter és Nileborg Krisztián hétre növelte a magyar aranyérmek számát Gyergyószentmiklóson

A huszonnégy serdülő döntőt követően huszonhárom junior fináléra került sor az első alkalommal megrendezésre kerülő Gheorgheni Openen, amelyet az erdélyi Godako Akadémia rendezett Gyergyószentmiklóson. Az elsőéves junior Benedek Péter mellett az idén veretlen Nileborg Krisztián is aranyéremnek örülhetett a hatodik, és egyben utolsó versenynapon! A serdülő magyar válogatott tizenöt tagja közül öten aranyéremmel távozhattak Gyergyószentmiklósról, […]
Read More

Öt magyar aranyérem a gyergyói Open serdülői döntőin

Huszonnégy serdülő döntőre került sor az első alkalommal megrendezésre kerülő Gheorgheni Openen, amelyet az erdélyi Godako Akadémia rendez Gyergyószentmiklóson. A serdülő magyar válogatott tizenöt tagja közül hét is beverekedte magát a döntőbe, és öten aranyéremmel távozhatnak az erdélyi városból. A magyar válogatott a románok, az izraeliek, és a görögök mellett a serdülő torna legjobbjai közé […]
Read More

Bertók Róbert és a román sportminiszter, Novák Károly Eduárd megbeszélést folytatott Gyergyószentmiklóson

A népes junior és serdülő magyar válogatott mellett Bertók Róbert szövetségi kapitány is tiszteletét tette a gyergyószentmiklósi versenyen, a Gheorgheni Openen. Az erdélyi Godako Akadémia rendezésében a korosztályos nemzetközi versenyen a magyar válogatott kiemelkedően szerepel, mind a serdülő, mind a junior csapat rengeteg döntős helyet harcolt ki Gyergyószentmiklóson. A magyar nemzetiségű román sportminiszter, Novák Károly […]
Read More

Benedek Péter, Kozák Kevin, Budai Szebasztián és Nileborg Krisztián is döntős a gyergyói nemzetközi versenyen

A magyar válogatott nemcsak népes junior, és serdülő csapattal vesz részt az első alkalommal megrendezésre kerülő Gheorgheni Openen, de meghatározó tényezője a versenynek is. A serdülők elődöntős sikereit követően a juniorok is kitettek magukért, négy mérkőzést nyertek meg a negyedik versenynapon. A junior lányok, és fiúk így összesen hat döntős helyet szereztek maguknak, ezekre a […]
Read More

Hat magyar döntős a gyergyói torna elődöntőinek első felvonását követően

A Gheorgheni Open júniusban zárja az európai nemzetközi események hosszabb sorát, amelyen természetesen a magyar junior és serdülő csapat is részt vesz Dorkó Péter és Törteli Ferenc vezetésével. Tíz magyar ökölvívó volt érdekelt a harmadik versenynapon, és hatan a döntőkbe verekedték magukat Gyergyószentmiklóson. Az első versenynapon a magyar csapat hat győzelmet aratott, amelyet négy további […]
Read More

Három idő előtti magabiztos junior siker a Gheorgheni Open második napján

A Gheorgheni Open első versenynapján a magyar csapat hat szép győzelmet aratott a romániai Gyergyószentmiklóson, és ezt követően juniorjaink négy sikerrel zárták a következő programot. Majlát András, Nileborg Krisztián, Deli Gergő, és Dóka Zalán egyaránt magabiztosan hozta a mérkőzését, közülük hárman idő előtt diadalmaskodtak. A magyar csapat Törteli Ferenc és Dorkó Péter vezetésével szerepel a […]
Read More

Nyolc mérkőzés, hat magyar siker a gyergyói nemzetközi torna első napi mérlege

Harminc serdülő és junior pár küzdelmeivel megkezdődött a Gheorgheni Open romániai Gyergyószentmiklóson, amely egy fontos nemzetközi felkészülési állomás mindkét korosztály részére. Az első napon nyolc magyar ökölvívó volt érdekelt, és közülük hatan győztesen hagyták el a ringet. A magyar csapat Törteli Ferenc és Dorkó Péter vezetésével szerepel a gyergyószentmiklósi eseményen, és az első napon mindkét […]
Read More

Népes magyar csapat szerepel Gyergyószentmiklóson a nemzetközi serdülő és junior Openen

Júniusban az EUBC versenynaptár utolsó eseménye, a Gheorgheni Open kerül megrendezésre a romániai Gyergyószentmiklóson, amelyen népes magyar csapat szerepel majd Törteli Ferenc és Dorkó Péter vezetésével. A Bornemissza emlékverseny junior aranyérmesei, valamint a Magyar Utánpótlás Kupa legjobbjai nagy számban lesznek jelen a nemzetközi versenyen. Összesen 218 ökölvívó tizenkét nemzetet képviselve regisztrált a versenyre, amelyen a […]
Read More

Nagy Evelin: “Folyamatos koncentrációval és állandó taktikai változtatásokkal tudtam győzni az egri döntőben”

A lányok és a fiúk egyaránt négy-négy elsőséggel örvendeztették meg a hazai publikumot a 71. Bornemissza emlékversenyen, Egerben. Az egyik legnagyobb sikert Nagy Evelin könyvelhette el, meghatározó teljesítménnyel győzte le kanadai riválisát a döntőben. Nagy Evelin már 2019-ben szerepet kapott nemzetközi junior felkészülési tornákon 15 esztendősen, és szépen gyűjti az értékes tapasztalatokat. A 18 éves […]
Read More

Komjáthi Nóra: “Úgy érzem, sikerült visszatérni korábbi önmagamhoz”

A 71. Bornemissza emlékverseny rengeteg pillanata emlékezetes lesz sok fiatal sportolónknak, a legtöbben karrierjük legelején vannak, de huszonketten aranyéremmel zárták a viadalt. A nemzetközi porondra visszatérő Komjáthi Nóra okozta az egyik legnagyobb meglepetést az ifik között, miután egy világklasszis, idősebb kazah riválist győzött le taktikus boksszal. Horváth Laura, Nagy Evelin, és Varga Franciska sikereit követően, […]
Read More