Énekes Dominik és Oláh Levente is magabiztos győzelemmel nyitott a Brassó Openen

Az ifjúsági és junior versenyzőink számára a Brassó Open az első megmérettetés, amely megkezdődött a romániai városban. Az első versenynapon a fiúk mérték össze erejüket, és a magyar csapat tagjai közül a sokat fejlődő Énekes Dominik, valamint Oláh Levente jutott tovább a következő körbe, mindketten magabiztos sikert arattak.Ancsin Katalin, Ács József, valamint Törteli Ferenc vezetésével […]
Read More

Harminchat ifi és junior magyar ökölvívó szerepel a héten megrendezésre kerülő Brassó Openen

Harminchat magyar ökölvívó vesz részt az első alkalommal megrendezésre kerülő Brassó Openen, amely a román szövetség új eseménye, és junior, valamint egyben ifjúsági verseny is. A csapatot 13 női, és 23 férfi versenyző alkotja, és Ancsin Katalin, Ács József, valamint Törteli Ferenc vezeti a Brassó Openen.A 2004-es, és a 2005-ös korosztály képviselői az ifjúságiak között […]
Read More

Véget ért a MÖSZ edzőképzés sorozatának harmadik állomása

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség a Magyar Edzők Tárasaságával karöltve rendezi az online ökölvívó edzőképzést, amelynek harmadik állomására a mai napon került sor közel 140 edző részvételével.Ezen a képzési napon olyan elismert szakemberek, mint Dr. Sáfár Sándor, Dr. Kovács Péter, Juhász Roland, és Szalma Zoltán tartottak érdekes, és rendkívül hasznos előadásokat a résztvevőknek.Az előadások anyagai hamarosan […]
Read More

Kozák László – Az idei Eb-n mindenképpen érmet szeretnék nyerni

Kozák László többszörös címvédőként a debreceni magyar bajnokságon csak ezüstérmes lett, és a belgrádi világbajnokságot követően váratlan vereséget szenvedett Győrött. Ez volt az, ami motiválta a fiatal magyar versenyzőt, így a Bocskai emlékversenyen maradandót tudott alkotni, a döntőig menetelt. Kozák Laci a Bocskai emlékverseny egyik legkellemesebb magyar meglepetése volt, horvát és brazil riválisokat legyőzve jutott […]
Read More

Virbán Gábor – A Bocskai nagyon jó erőfelmérő volt számomra

Virbán Gábor a győri felnőtt országos bajnokságon remek teljesítményt mutatott tavaly decemberben, és két hónappal korábbi formáját sikerült átmentenie a 66. Bocskai István Nemzetközi Emlékversenyre is. Az idén 24. születésnapját ünneplő ökölvívó remek ezüstéremmel jelezte, hogy 2022-ben komoly céljai vannak, és egyre érettebb a boksza.Virbán Gábor káprázatos első menetet produkált az elődöntőben, a fehérorosz ellenfelét, […]
Read More

Ismét gyászol az ökölvívó család, Szalkai László, a vásárhelyi bokszlegenda 80 éves volt

A 70-es években Szalkai László honosította meg Vásárhelyen az ökölvívósportot. Azóta számtalan korosztályos bajnok, későbbi sikersportoló fordult meg a kezei alatt. Pár éve még aktívan részt vett az ifjú öklözők képzésében. A vásárhelyi bokszélet megalapozójának neve több évtizedes szakmai munkájáért, országos bajnok ökölvívók kineveléséért felkerült a vásárhelyi sport dicsőségfalára a Hódtói Sportcsarnokban. Szalkai László tavaly […]
Read More

Bernáth Attila – Nagy öröm, hogy megnyertem a Bocskait az U22-es Eb előtt

Bernáth Attila a magyar férfi csapat egyetlen aranyérmét szállította a 66. Bocskai István Emlékversenyen, amely az elmúlt napok csúcspontja volt nemcsak a hazai, de a nemzetközi versenynaptárban is.Bernáth Attila három év után tért vissza a Bocskai Emlékverseny legfelső fokára 2019-et követően, és örömmel osztotta meg friss élményeit.A 21 esztendős, korábban ifi Európa-bajnok versenyző felkészülése remekül […]
Read More

Bernáth Attila 2019 után második alkalommal nyerte meg a Bocskai Emlékversenyt

A férfi döntőkkel zárult a 66. Bocskai István Emlékverseny Debrecenben, amely ismét mgas színvonalú összecsapásokat hozott a hagyományoknak megfelelően. A magyar férfi csapat tagjai közül hatan jutottak döntőbe, és Bernáth Attila három év után tért vissza a Bocskai Emlékverseny legfelső fokára, remek bokszot bemutatva. Veres Roland sajnos kézsérülése miatt nem tudott részt venni a döntőben, […]
Read More

Nagy Tímea mérkőzés nélkül győzött, míg három fiatal hölgy ezüstig jutott a Bocskain

A női döntőkre, valamint a férfiak utolsó elődöntőire került sor 66. Bocskai István Emlékverseny negyedik versenynapján Debrecenben. Nagy Tímea mérkőzés nélkül lett aranyérmes, lengyel ellenfele nem tudta vállalni a mai napi küzdelmeket. Bundovics István és Hegyi Barnabás döntőbe jutott, míg tizenéves női tehetségeink, Varga Beáta, Pálfi Viktória és Hoffmann Réka egyaránt ezüstérmesek lettek. A Magyar […]
Read More

Varga Bea, Virbán Gábor, Veres Roli és Kozák Laci remek boksszal döntős a Bocskai emlékversenyen

Huszonnyolc elődöntőre került sor 66. Bocskai István Emlékverseny harmadik versenynapján Debrecenben. ahol a válogatott versenyzők alaposan kitettek magukért. Varga Beáta szép meglepetésgyőzelmet aratott, így döntős, akárcsak Virbán Gábor, Veres Roland és Kozák László is. Összesen 61 női és 67 férfi versenyző érkezett meg a Hajdúságba, tizenhat országot, valamint három kontinenst képviselve. Anglia, Ausztria, Belgium, Brazília, […]
Read More

Kovács Pali gyors győzelemmel hangolt a Bocskai további küzdelmeire

Huszonnégy pár küzdelmeire került sor két ringben a 66. Bocskai István emlékverseny második versenynapján a megnyitót követően került sor Debrecenben. A válogatott tagjai közül a legtöbben nem léptek ringbe, de Kovács Pali magabiztos győzelemmel jutott be a következő körbe, míg néhányan közel álltak egy nagyobb meglepetéshez. Összesen 61 női és 67 férfi versenyző érkezett meg […]
Read More

Szűcs Szabina legyőzte a négyszeres korosztályos Európa-bajnok montenegrói ellenfelét a Bocskai emlékverseny nyitányán

A 66. Bocskai István emlékverseny első versenynapjára a megnyitót követően került sor Debrecenben. A magyar ökölvívók közül Szűcs Szabina, és Kozák László kezdte győzelemmel a Bocskai emlékversenyt. Közülük Szabina a négyszeres korosztályos Európa-bajnok montenegrói Bojana Gojkovicsot győzte le, egy nagy skalpot begyűjtve. Összesen 61 női és 67 férfi versenyző érkezett meg a Hajdúságba, tizenhat országot […]
Read More

Budai Vivien – A felkészülésem szerencsére zavartalan volt a Bocskaira, így még elszántabbnak érzem magam

Budai Vivien ugyan már 2018-ban szerepelhetett a felnőtt női Európa-bajnokságon, és 2019-ben is negyeddöntős volt a minszki Európa Játékokon. A KSI tehetsége 2021-ben áttört egy nagyon fontos gátat, megszerezte első felnőtt magyar bajnoki címét, amely miatt elhalasztotta a vállműtétét. Az idei évben 23. életévét ünneplő versenyző számára a májusi női világbajnokság, valamint a júliusi Európa-bajnokság […]
Read More

Hoffmann Réka – Úgy érzem, jó esélyekkel indulok életem első Bocskai emlékversenyén

Hoffmann Réka 2020-ban nagy meglepetésre 18 esztendősen megnyerte a felnőtt magyar bajnokságot a legnagyobbak között, és fejlődése azóta is töretlen. A kielcei ifjúsági világbajnokságon negyeddöntős volt az azóta Alvics Gyulával készülő tehetség, és végleg váltott ökölvívásra a korábbi egyéb küzdősportokból. Idén még csak 20 esztendős lesz Réka, de nagy tervei vannak élete első Bocskai emlékversenyén, […]
Read More