Élő közvetítések
A RiderLine Online Tv a kedden kezdődött bábolnai regionális versenyt élőben közvetíti.
Péntektől vasárnapig az országos versenyt a Nemzeti Lovardában lehet figyelemmel kísérni.
A RiderLine Online Tv a kedden kezdődött bábolnai regionális versenyt élőben közvetíti.
Péntektől vasárnapig az országos versenyt a Nemzeti Lovardában lehet figyelemmel kísérni.
A Magyar Lovas Szövetség Díjugrató szakága 1,5 millió forint pénznyereménnyel támogatja a Felnőtt GP fordulókat, így a szilvásváradi esetében sem volt ez másképp. Az extra díjazásért összesen 17 lovas szállt ringbe a 150 centiméterre kiírt kétfordulós versenyszámban. Az első forduló után öt lovas állt hibátlanul, így ők jutottak be a második körbe, amivel esélyük nyílt megszerezni a nyereményt.
A Bábolnai GP győztese, Mráz Tamás, abszolút győzelmet aratott, hiszen első és harmadik helyen fejezte be a szilvásváradi felnőtt nagydíjat Spartacus Hotel Kapitány és H-CSR Center nevű lovaival.
Második helyen pedig legeredményesebb tanítványa, Hollé Sára ért célba, aki az U25 győzelme után most a felnőttek között is megmutatta tudását ezúttal Clintust lovagolva.
Negyedik helyen végzett a szintén fiatal lovas Ifj. Lázár Zoltán Baroloval.
A felnőtt magyar válogatott tagja, Ifj. Szabó Gábor a tegnapi győzelme után, most az ötödik helyet tudta megszerezni nyolc éves szürke ménjével, Lord Clasiccal.
Hatodik helyen pedig az alappályán egy hibapontot elért Katyusa végzett, szintén Ifj. Lázár Zoltánnal a nyergében.
A hírt, a Magyar Lovas Szövetslg médiapartnere, a RiderLine készítette.
Fotó: Garai Barnabás
A 25 év alattiaknak megrendezett Grand Prix versenyszámban 17 lovas állt rajthoz, akik közül hatan teljesítették hibátlanul a 140 centiméteres alappályát. A díjugrató szakág 350.000 forinttal, a Hevesi Lovabolt és az Equimins pedig további ajándékokkal járultak hozzá a díjazáshoz.
Az összevetés izgalmas versenyt hozott, Hollé Sára fantasztikus lovaglást mutatott be Dzsango nevű lovával, így megérdemelten vihette haza a győztesnek járó serleget.
Második helyen végzett Máriás Sára, aki szintén villámgyorsan teljesítette az összevetést, viszont most csak második helyre volt elegendő ez az időeredmény.
Harmadik lett Ifj. Lázár Zoltán szintén hibátlanul lovagolva az összevetésben Lacrima Di Felicitával.
Negyedik helyen végzett Jármy Vince a mindössze 7 éves JB Koronaőrrel.
Az összevetés legjobb idejével, viszont egy verőhibát vétve Mráz Tamás lett az ötödik Conte D’Oro Z nyergében.
Hatodik helyen végzett a Cseszterlint Lovas Klub versenyzője, Kalán Eszter és Canteloup JN.
A hírt, a Magyar Lovas Szövetslg médiapartnere, a RiderLine készítette.
Fotó: Garai Barnabás
Megkezdődtek a szilvásváradi GP fordulón a vasárnapi döntők, ahol is a 11 főt számláló amatőr mezőny állt elsőként starthoz. A Karádi László által épített alappályát öt lovas tudta hibátlanul teljesíteni, így ők vethettek össze a WVI Holding díjáért.
Az összevetésben elsőként induló Reisz Fanni magabiztosan kezdve végig megőrizte első helyét, így Captain nevű lovával újabb értékes GP pontokat szerzett. Felkészítő edzője Füzér Gábor.
A második helyezettnek járó serleget hatalmas hajrában Dr. Kölcsey Rieden Roland vehette át Arribaval.
Szikora Beáta állhatott fel a képzeletbeli dobogó harmadik fokára Nadlin F nevű lovával, hibátlanul lovagolva mind az alappályán mind az összevetésben.
A negyedik helyen végzett Suta Sándor tanítványa, Petrovics Fanni Penyvel.
Ötödik lett a tegnapi nap győzedelmeskedni tudó, most viszont az összevetésben verőhibát vétő Hmadidi Amina és Americano.
Hatodik pedig a leggyorsabb négy hibapontos lovaglással Reisz Fanni másik lovával, Carynával.
A hírt a Magyar Lovas Szövetség médiapartnere, a RiderLine készítette.
Fotó: Garai Barnabás
A szilvásváradi Grand Prix forduló harmadik napján lezajlottak az utolsó kvalifikációk a vasárnapi döntők előtt.
A felnőtt GP 145 centiméteres kvalifikációs számában 24 lovas állt rajhoz, akik közül hatan tudták hiba nélkül teljesíteni a Karádi László nemzetközi pályaépítő által megálmodott pályát.
Fantasztikus formát nyújtva szerezte meg a győzelmet válogatott párosunk, ifj. Szabó Gábor és Timpex Bölcsész. Második helyen végzett Szuhai Gyula Lancelottal, harmadik pedig a Széchenyi István Emlékversenyen is eredményesen versenyző Faluhelyi Ádám és Cariba Dam. Az előző napon második helyen végző páros, ifj. Lázár Zoltán és Lacrima Di Felicita ezúttal a negyedik helyet tudta megszerezni, ötödik és hatodik helyen pedig mester és tanítványa, a Világkupa Nagydíjában második helyen végző Hollé Sára, és edzője, a múlt heti balatonvilágosi minősítőn első helyet szerző Mráz Tamás végzett.
A fiatal lovasok között is eredményesen szerepelt Hollé Sára, hiszen másik lovával, Dzsangóval itt az első helyet tudta megszerezni, miután az összevetésben leggyorsabban ért célba. Második és harmadik helyen végzett szintén hibátlanul lovagolva Lehotai Máté Calottal és Rell Adrián Charterrel.
A WVI Holding amatőr selejtezőjében győzött Hmaidi Amina Americano nyergében, második lett Mészáros Dóra és Rozette-T, harmadik pedig dr. Kölcsey Rieden Roland Arribaval.
A Horze Lovasáruház által támogatott gyermek GP kvalifikációjában a gyermek válogatott tagja, Kiss Lizannaszerezte meg a győzelmet. A Hevesy Barnabás által felkészített Kisgergely Kata is villámgyors lovaglást mutatott be Ciceroval, így a második helyezettnek járó kupát vihette haza. Harmadik helyen pedig Boros Zsuzsanna ért célba Sandro’s Sonnal.
A verseny zárásaként egy lámpafényes esti show versenyszám került lebonyolításra fantasztikus hangulatban. A közönség ovációjától hangos győzelmet aratott ifj. Szabó Gábor és Chabal TH ebben a vadász versenyszámban. Második helyen holtverseny született Máriás Sára és Mihucz Tibor között.
Fotó: Garai Barnabás
A hírt a Magyar Lovas Szövetség médiapartnere, a RiderLine készítette.
A szezon harmadik Grand Prix versenye vette kezdetét az újonnan épült szilvásváradi Lipicai Lovasközpont nagy arénájában. A verseny második napján került lebonyolításra a GP kvalifikációk első köre, további korosztályos és nyitott számokkal kiegészülve.
A nap legmagasabb versenyszáma a 140 centiméterre kiírt kétfázisos felnőtt GP kvalifikációja volt, ahol a győztes lovaglást Búza Krisztián mutatta be a Milesz Eszter tulajdonában álló Floyddal. Második helyen végzett a korosztályos válogatott tagja, ifj. Lázár Zoltán, aki Lacrima Di Felicitát lovagolta. Harmadik pedig a felnőtt válogatottat erősítő ifj. Szabó Gábor lett Lord Classiccal.
A 130 centiméteres nyitott versenyszám az U25-ös korosztály kvalifikációs száma is volt egyben, ahol ifj. Szabó Gábor végzett az első és a harmadik helyen Timpex Ezüst és Timpex Hódoló nevű lovaival. A legeredményesebb 25 év alatti versenyző a második helyen végző Mráz Tamás lett Conte D’Oro Z nyergében.
Az amatőrök kvalifikációs számában a Prosper Lovasklub színeiben versenyző Szakács Vivien győzött Sámánnal. Második helyen várja a folytatást Reisz Fanni és Caryna, harmadik pedig a leggyorsabb négy hibapontos teljesítménnyel a Hmaidi Fatima – Americano páros lett.
A Horze Gyermek GP kvalifikációjával egyben megrendezett 120 centiméteres ifjúsági versenyszám nyertese Mészáros Marcell lett Giulia nyergében, edzője Krucsó Ferenc. A legeredményesebb gyermek lovas Kisgergely Kata Csenge volt, aki a második helyet tudta megszerezni Ciceroval. Felkészítője Hevesy Barnabás és Szuhai Gyula. Harmadik helyen a Mráz Tamás által felkészített Borzai Melitta végzett és Ajándék.
Fotó: Hajdu Krisztina, Lovasfotó.hu (A kép aBábolnai CSI-n készült.)
A hírt a Magyar Lovas Szövetség hivatalaso médiapartnere, a RiderLine készítette.
Közel négy évtized után a szilvásváradi szabadtéri lovas stadion visszatér Magyarország díjugrató sportjába. A szezon harmadik Grand Prix versenyének helyszíne ezúttal a Bükk-hegységben elterülő szilvásváradi lovas centrum.
Csütörtökön 13 órától vasárnap délutánig rendezik meg a díjugrató versenyt, ahol négy kategória, gyermek, U25, amatőr és felnőtt lovasok részére rendeznek kiemelt díjazású Grand Prix-ket. A verseny különlegessége, hogy szombat este villanyfénynél rendezik a 125 cm-es vadászugratást.
A versenyt élőben a RiderLine Online TV Facebook oldalán nézhetik.
Start-és eredménylisták: http://www.dijugratas.hu/#/Event/Info?eventId=9763
Szotyori Nagy Kristóf, a Díjugrató Szakág elnöke volt a Digi Sport, Reggeli Start műsorának a vendége. Az adás megtekinthető az alábbi linken:
A lótenyésztéséről és lovas tradícióiról híres Mezőhegyesen immár 24. alkalommal rendezték meg a Kanca- és Ménversenyt teltházas lelátó előtt. A verseny négy évvel ezelőtt kiegészült a méneskönyvek versenyével is, így az ország legkiválóbb lovai minden korosztályban lehetőséget kaptak bemutatkozni ezen a három napos megmérettetésen.
A kanca kategória döntőjében a három nap alatt végig hibátlanul teljesítő hazai versenyző páros, Piroska Zoltán és Flóra megérdemelten vehették át a legjobb kancának járó díjat.
Második helyen végzett az Airvent Lovasklub versenyzője, Horváth Balázs és a Pataki Mihály tulajdonában álló PM La Conta Z
Harmadik helyen szintén egy hazai lovast üdvözölhettünk, mégpedig Ifj. Szász Attilát, aki az édesapjával tavaly Szuperdöntőt nyerő Zeldát lovagolta. A fiatal tehetség ezzel végérvényesen apja és nagybátyja nyomdokaiba lépett a díjugrató sikerek tekintetében.
A mének döntőjében nulla hibapontos összteljesítménnyel Horváth Balázs uralta a mezőnyt tíz éves ménjével, a Pataki Mihály tulajdonában lévő PM Caselloval.
Második lett szintén verőhiba nélküli teljesítménnyel, viszont a vadász versenyszámban összegyűjtött hibapontjai miatt Szotyori Nagy Kristóf és a Kun család által tenyészett Gidran Razbeg 44 Mytoc. Ezzel történelmet írtak, hiszen gidrán fajtájú mén még sosem volt a dobogón a legmagasabb kategóriában.
Egy verőhibát vétve a döntőben Horváth Balázs és PM Lavarone végeztek a harmadik helyen.
A Szuperdöntő izgalmas versenyt hozott, hiszen a kilenc bejutott lovas közül hatan tudták hibátlanul teljesíteni a 145 centiméteres rendkívül technikás pályát. Végül Piroska Zoltán és kilenc éves kancája, Flóra bizonyult a leggyorsabbnak, így ők vihették haza a vándordíjat és az ezzel járó pénznyereményt. Megható pillanatnak lehettünk szemtanúi, hiszen Flóra anyja az a Hermina, aki 1995-ben az első Szuperdöntőt nyerte Szász Attilával a nyergében, aki nem mellesleg Zoltán edzője is egyben.
Szintén gyors hibátlan lovaglással a döntő második helyét Kovács Henri vihette haza saját tulajdonú sárga kancájával, Azealia-val.
Harmadik helyen pedig a kétszeres korábbi győztes Horváth Balázs végzett PM La Conta Z nyergében, aki a verőhiba nélkül teljesítette a három napos bajnokságot és a Szuperdöntőt is.
A méneskönyvek versenyének 5 éves kategóriájában három ló tudta hiba nélkül teljesíteni a verseny három napjának alappályáit. Nem meglepő módon, a mindhárom nap első helyen végző Kovács Henri és Tamburino az összevetésben sem talált legyőzőre, így a Kovács Szilveszter által tenyészett mén bizonyult a legeredményesebb 5 éves lónak a versenyen.
A fedettpályás döntőn már bizonyító mezőhegyesi tenyésztésű kanca, Jessica sem tudott hibázni Piroska Zoltánnal, viszont az időeredményük ezúttal csak a második helyet jelentette számukra.
A Hortobágyi Nonprofit Kft. lovasa, Szladek Máté is hibátlanul lovagolt az összevetésben, így Jojoba nevű lovával a harmadik helyen, Jangcéval pedig a negyedik helyen végeztek.
Ötödik lett Kovács Henri és Cadre Romantic négy hibapontos összteljesítménnyel, hatodik pedig Piroska Zoltán másik lovával, Jégvirággal.
A hat éves kategóriában is hasonló eredmény született, hiszen az elődöntőben és középdöntőben is első helyen végző PM Banderas az összevetés után is maradt az első helyen, ezzel a legeredményesebb 6 éves ló lett a méneskönyvek versenyében Horváth Balázzsal a nyergében.
Második helyen egy a Mezőhegyesi Állami Ménes által tenyészetett kanca, Ízisz végzett Piroska Zoltánnal aki szintén végig hibátlanul ugrott a három nap alatt és az összevetésben is.
Harmadik helyen is egy helyi párosnak tapsolhatott a közönség, hiszen Jován Richárd és Impala az összevetésben egy verőhibát vétve végül a dobogó alsó fokára állhatott fel.
Negyedik és ötödik helyen a Mátai Ménes párosai végeztek, Szladek Máté és Vili a három nap egy verőhibát vétve végül a negyedik, Tóth Gyula és Inn Quiro pedig az ötödik helyen zárták a bajnokságot.
A hírt, a Magyar Lovas Szövetség médiapartnere, a RiderLine készítette.
Fotó: Szabó Fruzsina
Második napjával folytatódott a Kanca- és Ménverseny Mezőhegyesen három korábbi győztes (Szász Attila, Horváth Balázs és Kovács Kaarlo) részvételével. A múlt hónapban nemzetközi fogathajtó versenyt rendező helyszín kitett magáért az esőzések ellenére is, így zavartalanul tudták lebonyolítani a középdöntőket is.
A kancák középdöntőjében hazai győzelem született, ugyani a Mezőhegyesi Állami Ménes által tenyészett Flóra bizonyult a leggyorsabbnak a 135 centiméterre kiírt vadászugratásban Piroska Zoltánnal a nyergében.
Második lett a kétszeres korábbi Szuperdöntő győztes Horváth Balázs és PM La Conta Z. Harmadik helyen pedig Kovács Henri végzett Fabielle nyergében.
A mének középdöntőjében megismétlődött a tegnapi sorrend, hiszen az Airvent Lovasklub színeiben versenyző Horváth Balázs ezúttal is bezsebelte az első két helyet a Pataki Mihály által tenyészett lovaival, PM Caselloval és PM Lavarone-nal. Harmadik helyen pedig ismét Szotyori Nagy Kristóf végzett a Kun család által tenyésztett Gidran Razbeg 44 Mytoc-kal.
A méneskönyvek versenyében sem borult a papírforma. Az 5 éves lovak versenyszámában a tegnapi győztes páros ezúttal is bizonyítani tudott, ugyanis Kovács Henri és saját tulajdonú ménje, Tamburino 8,4 stíluspontottal megérdemelten nyerte a versenyszámot.
Második helyen végzett Potocska Attila és Jégvirág, tenyésztője Gerber Attila. Harmadik helyen holtverseny született Kovács Henri másik lova, Cadre Romantic és a Hortobágyi Nonprofit Kft. tulajdonában állő Jojoba között, akinek lovasa Szladek Máté volt.
A 6 éves kategóriában is címvédés történt, hiszen Horváth Balázs és PM Banderas ma is győzni tudott. Őt követte egy helyi versenyző, Piroska Zoltán és a Mezőhegyesi Állami Ménes által tenyésztett Ízisz. Harmadik helyen pedig Kovács Kaarlo és az édesapja által tenyésztett Lumikki végeztek.
Fotó: Szabó Fruzsina
Ma este 21.35 órakor az Eurosport műsorán, Szebényi Dániel kommentálásával, Franciaországból közvetítik a Global Champions Tour Cannesből.
A korábbi években az időjárás nem mindig volt kegyes a Mén és Kanca versennyel, de ezúttal szikrázó napsütésben vehette kezdetét huszonnegyedik alkalommal Mezőhegyesen. A tradicionális füves pályán megrendezett versenyen az elődöntők 5 legjobb ménje és 5 legjobb kancája fog megmérkőzni vasárnap a 145 centiméteres Szuperdöntőben.
A kanca II. elődöntőben a Morris Lovasklub versenyzője, Kovács Henri saját tulajdonú lovával, Azelaia-val volt a leggyorsabb.
Második helyen várja a folytatást a Szűcs Zoltán által lovagolt Fulrike Utica, tulajdonosa Mercz Flórián.
Harmadik helyen a Timpex Ménes által tenyészett Timpex Glória végzett, Szotyori Nagy Kristóffal a nyergében.
A mén II. elődöntőjében kettős győzelem született. Az Airvent Lovasklub színeiben versenyző Horváth Balázs végzett az első és a második helyen PM Casello és PM Lavarone nevű lovaival. Mindkét mén tulajdonosa Pataki Mihály.
Harmadik helyen a Kun család által tenyészett Gidran Razbeg 44 Mytoc végzett Szotyori Nagy Kristóffal.
Negyedjére kerül megrendezésre a méneskönyvek versenye, melyben kizárólag magyar útlevéllel rendelkező 5 és 6 éves lovak vehetnek részt. A három nap összesített eredménye alapján hirdetik ki a verseny legjobb magyar lovait, akik kiemelt díjazásban részesülnek.
Az 5 éves kategóriában nem született meglepetés, hiszen a fiatal lovaival mindig remekül szereplő Kovács Henri szerezte meg az első három helyet.
Első lett saját tulajdonú ménjével Tamburinoval, második Tam Tam-mal, harmadik pedig szintén az édesapja által tenyészettet Cadre Romanticcal.
Holtversenyben végzett a harmadik helyen még a Krizsán Boglárka tulajdonában lévő Waldo, Kotroczó Róberttel a nyergében
A 6 éves kategóriát az Pataki Ménesben tenyésztett PM Banderas nyerte 8,3 stílusponttal Horváth Balázzsal.
Második lett Kovács Henri és a Varnyú Lilla tulajdonában lévő Bagita Baloubet.
Harmadik pedig egy helyi versenyző, Piroska Zoltán és a Mezőhegyesi Állami Ménes által tenyésztett Ízisz.
A hírt a Magyar Lovas Szövetség médiapartnere, a RiderLine készítette.
Fotó: Szabó Fruzsina
Holnaptól két országos nemzeti díjugrató versennyel folytatódik 2018-as szabadtéri szezon.
A Balaton parton a Pulai Lovascentrumban a szezonban idén már másodszor rendeznek országos díjugrató versenyt, huszonegy versenyszámmal. A verseny legmagasabb egyben zárószáma, vasárnapi, 140 cm-es, egyszeri összevetéses megméretettés lesz.
Fotó: Hajdukrisztina lovasfoto.hu
Mezőhegyesen már a lovak nagy része túl van a kötelező állatorvosi vizsgálaton. Az 5,6 és 7 éves magyar tenyésztésű lovak negyedik alkaommal versenyezhetnek kiemelt pénzdíjért a méneskönyvek versenyén. Huszonnegyedik alkalommal az ország legjobb ménei és kancái ugrathatnak a Mén- és kanca versenyen. A legjobbak bejutnak a szuperdöntőbe, ahol egy millió forintos összpénzdíjért egy 145 cm-es összevetésben dönthetik el, hogy 2018-ban ki lesz a legjobb.
A házigazda, Bábolnai Ménes győzelmével kezdődött a negyedik versenynap a nemzetközi díjugrató versenyen. A 115 cm-es, kétfázisos VIP Tourban Bertók Mátyás győzni tudott, Shagya VII-3 nevű lovával, megelőzve a most is nagyon gyors Kollár Pétert és Freyat és az áprilisban, amatőr Grand Prix-t nyerő, Hajdú Petrát.
A gyermek kategória 125 cm-es nagydíjában hat lovas teljesítette hibátlanul, Karádi László alappályáját. A győzelmet ezúttal, Jürgen Mayer tanítványa, a magyar származású, de osztrák színekben versenyző Lisa-Maria Arvai szerezte meg Antoni Di Monteval, második helyen végzett Sós Attila tanítványa, Zólyomi Emma a rutinos fedezőménnel, Viadorral, míg a harmadik hely Bulgáriába került, a szürke Zaples nyergében Asya Petrova is hibátlanul teljesítette az összevetést. Negyedik lett Kiss Lizanna Quipara Z-el, ötödik Kisgergely Kata Casallorral és hatodik a pénteki nyerő, bulgár, Ivana Angelova Excellent View-val.
Az ifjúsági korosztály nagydíjában három lovas lovagolt a mindent eldöntő összevetésben. Végül a rövidített pályán két négy hibapontos lovas közül, a szlovák David Horvath tudott győzni, a sárga, Largo Van De Molenho nyergében, megelőzve a pénteken első, Jármy Vincét és Quirosát. Szuhai Péter az első és utolsó akadályokon beszedett nyolc hibaponttal, a harmadik helyen zárt. Az alappályán nagyszerűen lovagló Janik Anna Back Home nyergében, időtúlépés miatt, egy hibaponttal negyedik lett.
Macedón himnusszal záródott a vadászugratás. A középkör záró számában, Luka Zaloznik Quick N Steppel komoly fölénnyel vertea lengyel Magdalena Gutot és Arenat. Az eredményhirdetésen csak ez után sorakozhattak fel a magyar fiúk, harmadik lett Szentirmai Péter Expresszel, negyedik ifj. Lázár Zoltán Lacrima Di Felicitával,ötödik Szuhai Gyula Agropoint Cassiloccal és hatodik Szotyori Nagy Kristóf Timpex Gótikával.
A bábolnai nemzetközi verseny záró száma volt a Longines világranglista pontot adó nagydíj volt. A versenyszám a magyar lótenyésztés megmentőjének, Pettkó-Szandtner Tibor, korábbi bábolnai ménesparancsnok nevét viselte. A 145 cm-es emlékversenyben harminchárman álltak starthoz, amelyből tizennégyen is nulla hibaponttal értek célba. Nagyon szoros összevetésben, győzött a cseh Jiri Hruska Orida-M-el, mintegy négy tizedmásodperccel megelőzve, Chiclanát és lovasát, a tizenkilenc éves, Weinhardt Virágot.
A harmadik hely Szlovákiába került, Derby nyergében Jan Cigan is egy másodpercen belül volt a győztes időtől. Negyedik lett a cseh, Lucie Strnadlova Fall River Blue Vollal, míg ötödik l a makedón, Luka Zaloznik a kivételes képességű, szürke, Issini Van Gerhoeven nyergében. Az összevetés leggyorsabb idejét lovagló, de négy hibapontos, Czékus Zoltán Kronosszal lett a hatodik, megelőzve ifj. Kövy Andrást Heurékával és Krucsó Szabolcsot Bukfenccel.
Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu
A bábolnai nemzetközi díjugrató verseny harmadik napján rendezték az U25-ös korosztály nagydíját. Karádi László nemzetközi pályaépítő, 135 cm-es alappályáját, négy lovas tudta hibapont nélkül lelovagolni. Az összevetésben ifj. Lázár Zoltán már mindent vitt. A fiatal lovas válogatottunk Baroloval és Fülessel hibátlan összevetések után megszerezte az első két helyet. A harmadik lett a Varga Ménes lovasa, Ágoston Csenge került Cassionával és negyedik Varga Vivien Bukephalossal. Az ötödik és hatodik helyen két kiskunhalasi lovas hölgy végeztt, az alappályán egy hibaponttal célba érő, Füzér Flóra Quality Rose-al és Weinhardt Virág Bognár Jen Corral.
A nap zárása a mindig érdekes, győztesek köre versenyszám volt. A kilenc négy fős csoport legjobbja jutott az összevetésbe, azaz a győztesek körébe. A látványos versenyen a még csak tizenhét éves, Szuhai Péter verhetetlen pályát lovagolt Turbo Breakerrel, így hiába próbált meg Horváth Balázs PM Quinterávql mindent, ezúttal a második helyen végzett. Harmadik helyen végzett a felnőtt válogatott, Krucsó Szabolcs fedezőménjével, Casiliusszal, megelőzve, három tov ábbi hibátlan győztes kört teljesítő lovast, Mráz Tamást és Larront, Szotyori Nagy Kristófót Timpex Glóriát és a lengyel Magdalena Gutot Arenat.
A felnőttek kiskör döntőjébe megismétlődött a pénteki versenynap, ezúttal is a román színekben lovagló Jakab Áron győzött Gret Dancer Z-el, megelőzve Krucsó Szabolcsot és Lady Winnert. A versenyzám harmadik helyezettje lett Rezgő Zoltán és Kincsem Royal Flushhel. A legjobb női teljesítményt, a negyedik helyezést, a díjlovas-díjugrató, Kerekes Ágnes érte el Combrióval.
Az ifjúságiak 125 cm-es, hiba-idős kiskör döntőjében, Alasztics Aliz Charnevállal volt a leggyorsabb, aki a tegnap győztes Vajay Dórát éa Balouvalleyt előzte meg, míg a harmaidk helyre Hóman Gréta került Corradinával.
A gyermek korosztály, 120 cm-es versenyszámban, Kiss Lizanna Quipara Z-vel, megelőzve Kisgergely Katát, aki a szürke, Cicerot lovagolta. Harmadik helyre, az osztrák, Lisa-Marie Arvai került Antonio Di Monte nyergében.
A reggeli VIP Tourban kilenc lovas teljesítette az alappáyát hibapont nélkül. Az összevetésben az utolsónak startoló, Kollár Péter volt a leggyorsabb, a sárga Freya S-el, megelőzve a cseh, Jana Taborikovát, aki póniját, Tarát lovagolta. A házigazdák örömére, a Bábolnai Ménes lovasa, Bertók Mátyás szürke arabjával, Shagya VII-3-al a harmadik helyen zárt, aki a rendre eredményes Bölecz Virágot és Filbertet előzte meg.
Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu
Start-és eredménylisták: http://www.dijugratas.hu/#/Event/Info?eventId=9702&competitionId=17
Live stream: www.facebook.hu/riderline
A bábolnai nemzetközi díjugrató verseny második napján a gyermek korosztálynak, kétfordulós, 125 cm-es versenyszámot rendeztek. Az izgalmas második forduló után, bulgár győzelem született. Ivana Angelova Exellent View nyergében, több mint három másodperccel előzte meg a mai nap legjobb magyar lovasát, Kelemen Zsolt Pétert, aki hűséges kancáját, Gizit lovagolta. Harmadik helyen is a mi fiúnk végzett, Törő Csongor Chaccoval.
Az ifjúsági korosztály, kétfrordulós 140 cm-es versenyszámában, egyetlen dupla hibátlan teljesítmény született, amely után Jármy Vince és Quirosa tiszteletére hallhattunk országunk Himnuszát, a Bábolnai Nemzeti Ménesbirtok versenypályáján. Második helyen Mészáros Marcell végzett a nagy formában ugró Csuival, két hibapontos teljesítménnyel. A harmadik pozíció a négy hibaponttal Szuhai Péteré és East Windé lett.
A péntek este macedón sikerrel záródottt, hiszen a nagykör 140 cm-es versenyzámában, a korábban szlovén, most macedón színekben lovagló Luka Zaloznik Issini Van Gerhoeven győzni tudott. Második helyen végzett Varga Balázs a villámgyors Lottival, míg az első indulóként startoló ifj. Lázár Zoltán és Katyusa lett a harmadik.
A huszonnyolc indulós, U25-ös korosztály vadászugratásában az utsoló indulóból lett első. Bujtor Roland tanítványa, Horváth Márkó Rádiháza Csicsergőssel tizenkét századmásodperccel előzte meg, Ágoston Csengét és a szürke, Cassionát. Ifj. Lázár Zoltánnak itt is a harmadik hely jutott, ezúttal Füles nyergében.
Az ifjúsági kiskör versenyszámát is C szabály szerinti elbírálással rendezték, ahol a leggyorsabb Vajay Dóra volt Balouvalleyvel. Második Alasztics Aliz Charnevállal és harmadik ifj. Szász Attilát aki, a nem rég a versenypályákra visszatérő, Alkony nevű kancáját lovagolta.
A negyvenhárom indulós, kétfázisos kiskör verseny is szoros eredményt hozott. A román színekben lovagló, Jakab Áron Great Dancer Z-el volt a leggyorsabb, megelőzve a tegnapi győztes párost, Krucsó Szabolcsot és Lady Winnert, míg a harmadik helyen Szotyori Nagy Kristóf végzett kilenc éves kancájával, Timpex Gótikával.
A 110 cm-es Vip Tourban cseh győzelem született, Jana Tabirokova Kara nevű pónijával esélyt sem hagyott a magyar lovasoknak. A vasárnap még Budapesten győztes Kollár Péter a sárga Freyával ezúttal második helyen zárt, megelőzve Bölecz Virágot és Filibertet.
A verseny szombaton kilenc órakor folytatódik.
Start-és eredménylisták: http://www.dijugratas.hu/#/Event/Info?eventId=9702&competitionId=8
Live stream: www.facebook.hu/riderline
Fotó: Hajdu Krisztia lovasfoto.hu
Csütörtök reggel a kis körökkel indult az idei nemzetközi díjugrató verseny Bábolnán. A 120 cm-es, hiba-idős versenyszámban Krucsó Szabolcs volt a leggyorsabb Lady Winnerrel, aki az elsősorban díjlovas szakágban jeleskedő, Kerekes Ágnest előzte meg Combrioval. Harmadik lett Czékus Zoltán Casalidoval.
Az ifjúsági lovasok kétfázisos kiskörében, Kárpáti Rita tanítványa, Szeép-Pataki Júlia volt a leggyorsabb Carloval, aki a cseh Anna Kostkovát és Vajay Dórát előzte meg.
A gyermek kategóriában, a lamprechthauseni CSIO után folytatta, szép szereplését, Törő Csongor, aki Chacco Boyjal ismét győzni tudott, megelőzve Zólyomi Emmát, aki nem egész öt tized másodperccel lett második Viadorral és harmadik Rádiháza Csacsacsával.
Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu
A 130 cm-es középkörben, Horváth Balázs PM Quinterával biztosan győzött, megelőzve a szlovák, Jan Cigant Quite Magiccal és a szürke Conte D’Oro Z-et lovagló Mráz Tamást.
Közel harminlovas lovagolt, az U25 kategóriában. Első lett a cseh, Lucie Strnadlova Carinával, megelőzve ifj. Lázár Zoltán Fülessel, és Ábrahám Zsófiát és PM Diamantinát.
Az ifjúsági lovasok 135 cm-es nagyköre után szlovák himnusz szólt. Győzött David Horvath Largo Van De Molenhoval,megelőzve Szuhai Pétert, aki két szürkéjével Zaferahhal és East Winddel végzett a képzeletbeli dobogón.
Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu
Látványos versenyt hozott a 140 cm-es CSI nagykör, ahol német siker született. A hazánkban gyakran versenyző, Andreas Brenner Quintanával volt a leggyorsabb hibátlan. Második helyen magyar lovas, Reischl Márton végzett Latinóval és harmadik lett az ebben a versenyszámban is eredményes, szlovák, Jan Cigan Debyvel.
Start-és eredménylisták: http://www.dijugratas.hu/#/Event/Info?eventId=9702&competitionId=7
Live stream: www.facebook.hu/riderline
Holnap időbeosztás:
Holnap időbeosztás:
Csütörtöktől vasárnapig tizenkét ország lovasai, kétszáz lóval versenyeznek a Bábolnai Ménesbirtok minden igényt kielégítő versenypályáján. A felnőtt lovasok mellett, ezúttal komoly szerepet kap az utánpótlás is, akik három kategóriába osztva fognak lovagolni.
Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu
A gyermek korosztály 120-125 cm-en, míg az ifjúsági korosztály 120-140 cm-en méri össze tudását. Az U25-ös kategória lovasai 130-135 cm-en versenyeznek. A felnőtt lovasok számára pedig kétcsillagos CSI keretében 110 cm-től a Pettkó-Szandtner Tibor ménesparancsnok nevét őrző, 145 cm-es világranglista pontot adó nagydíjig rendeznek versenyszámokat.
Start- és eredménylisták: http://www.dijugratas.hu/#/Event/Info?eventId=9702
Élő közvetítés: www.facebook.hu/riderline
A legmagasabb szintű magyar díjugrató bíróképzés egyenértékű a Nemzetközi Lovas Szövetség (FEI) I. szintű ugró bíróképzésével, közölte a napokban hivatalos levélben a FEI képzésért felelős vezetője a Magyar Szövetséggel.
A napokban kapott értesítést Stróbl Dorottya, a Magyar Lovassport Szövetség főtitkára hivatalos levélben Tammy Thill-től, a FEI képzésért felelős vezetőjétől. Az értesítést a nemzetközi szövetség képzési vezetője, az FEI díjugrató bizottságának elnökére, Stephan Ellenbruch-ra hivatkozva küldte. Ebben kitért arra, hogy a magyar díjugrató bíróképzés egyenértékű a FEI I. szintű ugró bíróképzésével, amely elismerés hatályba is lépett. A levélben kiemelik a FEI díjugrató szabályzatának (szintén angol nyelvű) ismeretét.
Nagy előrelépés ez a magyar ugró bíróképzésben, a siker az évek óta Schlezák Melinda és Juhász Tibor vezetésével tartó hazai bíróképzés következetes továbbképzési rendszerének és a nemzetközi szakmai trendek magyar lekövetésének köszönhető.
A munkában nagy szerepe volt Juhász Dóra szakszerű fordító munkájának. Képzési rendszerünk nemzetközi elismerésében Fugli Károly, a Nemzetközi Lovas Szövetség (FEI) elnökségének tagja, a Fogathajtó Szakág elnöke szervező és érdekérvényesítő szakmai munkája szintén jelentős szerepet játszott. A magyar szövetség a hetedik a FEI tagországok sorában, amelynek bíróképzési rendszerét ilyen módon ismerte el a nemzetközi szövetség.
Borítókép: Tokodi Tícia, Tic Photo
A Széchenyi István Emlékverseny fénypontja a verseny zárásaként megrendezett kétfordulós Grand Prix volt. 33 lovas vállalkozott arra, hogy összemérje tudását ebben a 145 centiméterre kiírt versenyszámban. Az első forduló után a legjobb kilenc versenyzőt várták vissza a második fordulóba, köztük hat hazai színekben versenyező lovassal.
A két forduló összesített eredményei alapján hat dupla hibátlan lovaglás született, akik közül a leggyorsabb a Szlovákiát képviselő Andrej Holly volt. Lova, Quintana, Magyarországon kezdte meg versenykarrierjét, és jelenleg is magyar tulajdonban van. Gratulálunk Makay Tamás tulajdonosnak a győzelemhez.
Második helyen végzett szoros versenyben a 2017-es év felnőtt magyar bajnok párosa, Krucsó Szabolcs és Chacco Blue II.
Válogatottunk női tagja, Hugyecz Mariann is fantasztikus lovaglást mutatott be a döntőben, így az előkelő harmadik helyet szerezte meg a nagydíjban.
Horváth Balázs és magyar tenyésztésű ménje, Zordon sem tudott hibázni, így a negyedik helyen végeztek a fináléban.
Ötödik lett a Silver Tour bajnoka, Szász Sándor ezúttal Lorenzot lovagolva.
Hatodik helyen végzett szintén dupla hibátlannal Faluhelyi Ádám és a mindössze kilenc éves Cariba Dam.
A hírt, a Magyar Lovas Szövetség médiapartnere, a RiderLine készítette.
Fotó: Hajdu Krisztina, Lovasfoto.hu