Ifj. Lázár Zoltán Lacrima Di Felicitával ismét Mester

Kilenc lovas lovagolhatott a Túri József emlékért őrző nagydíj összevetésében a kaposvári Pannon Lovasakadémia fedeles lovardájában. Utolsó indulóként, a 19 éves ifj. Lázár Zoltán pej kancájával, Lacrima Di Felicitával, hiba nélkül a leggyorsabb idővel megszerezte a győzelmet. A Mesterek Tornája huszonkét éves történetében először fordult elő, hogy egy páros ismételni tudjon.

17310542 1355569404499198 824639944 o

A nemzetközi verseny nagydíjának második helyezettje, a verseny legeredményesebb lovasa, Burucs Barna lett, aki a Castilia Kft. lovával, Helios C-vel kitűnően lovagolt.

17273132 1355569871165818 2020331282 o

Harmadik helyen díjugrató sportunk egyetlen Európa-bajnoka, Weinhardt Virág végzett Equest Cha-Chával, megelőzve a hibátlanul teljesítő Reischl Márton Latino párost.

17274059 1355569654499173 1327720483 o

A leggyorsabb négy hibapontos összevető, ifj. Petrik Béla ötödik helyre került Duchéval, míg ezúttal a triple baron hibázó, Krucsó Szabolcs Chacco Boyjal hatodik lett. A középkör győztesek köréből, megismételve szombati győzelmét, a Pataki Ménes lovasa, Marton András került ki nyertesként PM Fortunával, megelőzve Cinnamon hátán Fábiáncsics Gábort.

17268968 1355569521165853 817009445 o

Harmadik helyen a belorusz Lis Alkesandert Impuls 2-vel végzett. Az U25-ös kategória döntőjének összevetésében, hét lovas lovagolt, amely után három hölgy lovas került a „képzeletbeli” dobogóra. A győztes, Füzér Gábor lovasa, Weinhardt Virág lett Quennievel, megelőzve Kovács Dóra által felkészített Bognár Dórát aki Pianon ült és a leggyorsabb négy hibapontos összevetőt, Szotyori Nagy Kristóf tanítványát, Sopronyi Rékát Donalddal.

A kiskör vasárnapi hiba-idős versenyszáma két szürke ló diadalát hozta, győzött Burucs Barna Elenával és második lett Fazekas István Elise nyergében és harmadik Mészáros Marcell Zónával.

Az 5 éves lovak összevetéses versenyszámát Kiszel Gabriella tulajdonában lévő, Calliope végzett az első helyen Krucsó Szabolccsal. A youngster tour kétfázisos versenyszámát a Horse Play Kft. által tenyészett, sárga BN Silver Török Sándorral nyerte, megelőzve Koncz Ferenc Cunamiját Pirik Zsolttal a nyergében és egy horvát párost, Hercigonja Markot Arcobalenoval.

Fotó: Németh Bettina

Read More

Duplázások Kaposváron

2017-ben a magyar lovassport első nemzetközi díjugrató versenyének felvezető napjai érdekes eredményeket hoztak. A pénteki 135 cm-es nagykörben Eduard Petrovic, horvát pályaépítő összevetését, hat lovas tudta verőhiba nélkül lelovagolni. Az első és második helyet, ugyanúgy mint öt nappal korábban a kecskeméti nemzeti versenyen, Horváth Balázs gyűjtötte be, két kancájával, PM La Conta Z-vel és PM Diamantinával.

17274433 1341717365851604 1304028937 n

A harmadik a sáripusztai, ifj. Gombos László Bukfenccel, a belorusz Lis Alexander Kapitel és Reischl Márton Latino párosok előtt. A legjobb női lovas, az ifjúsági válogatott, Weinhardt Virág a hatodik helyet tudta megszerezni, Equest Cha-Chával. A tegnapi nagykör a hiba-idős, 140 cm Burucs Barna duplázását hozta, aki Georgie’s Valentinnel és Helios C-vel ugratott az első két helyre.

17141204 1334411263248881 2000790178 n

Ezúttal az Airventes Horváth Balázs PM Diamantinával harmadik lett, két fiatal hölgy előtt, az Eguest Cha-Chát lovagló, Weinhardt Virág és az Quintuson ülő Vándor Zsófia előtt. A tavalyi nagydíj győztes páros, Mráz Tamás és Basco hibátlanja hatodik helyet ért. A középkörben első nap az első startoló győzött, a kétfázisos versenyszámban, Potocska Attila Con Linával magabiztosan előzte meg Krucsó Szabolcs Vincento és Burucs Barna Elena párosokat.

17274532 1341717362518271 1918496135 n

A szombati 130 cm-es vadászugratásban, Marton András győzött a villámgyors, PM Fortunával, megelőzve Potocska Attilát, aki most Love Of Prinzit lovagolta és a harmadik helyezett, Szotyori Nagy Kristóf Timpex Fegyenc párost. Az U 25-ös versenyszámok is duplázást hoztak, de másképp mint a nagykörben. Szuhai Péter Ludwiggal mindkét nap győzött, ifj. Lázár Zoltán előtt, aki a szürke Fülest, másnap Jottert lovagolta.

Búza Krisztián Luxor „F”-el nyerte a kiskör első felvonását, tegnap az ifjúsági Országos Bajnokság tavalyi bronzérmese, Markó Sándor és Mont Blanc diadalát hozta a kiskör második menete.

 

A Mesterek Tornája nemzetközi díjugrató verseny, vasárnap egész nap folytatódik, ahol 13.15 órai kezdéssel rendezik a Nagydíjat-Túri József Emlékversenyt.

Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu

Read More

Mesterek Tornája

1996 óta szünet nélkül rendezik a kaposvári Pannon Egyetem Lovasakadémiáján a Mesterek Tornáját. Napjainkban a legrégebben élő, fedettpályás versenyünk, amelyen korábban több szakág is helyet kapott. Idén a díjugratásé a főszerep. A nemzetközi versenyen a fiatal lovak és az utánpótlás lovasok mellett,  a hagyományos kis-, közép- és nagykör kerül lebonyolításra. A fő versenyszám vasárnap kora délután Túri József emlékét őrző nagydíj lesz, melynek összdíjazása tízezer euró.

turijozsef4

Reméljük hogy a tavaszi időjárásban teltház előtt lovagolhatnak legjobb díjugratóink, de aki nem tud a helyszínre utazni a http://www.sport-horse.hu/kaposvar/ oldalon követheti a versenyt!

e082e6ef238cdf0faabb0f2470921b1b

 

Read More

Szakmai nap a Kincsem Parkban

Március 7-én a budapesti Kincsem Parkban ezúttal nem a lósport, hanem a lovas sportok kapnak szerepet. Díjugrató szakmai közreműködők, versenybírók, stílusbírók, pályaépítők és versenyirodák részére továbbképzést szerveznek. Az előadások 9 órakor kezdődnek, majd délután több szakmai csoportra osztva folytatódnak.

A továbbképzésen a részvétel ingyenes és mindenki számára nyitott!

logo

Read More

Maratoni verseny Kaposváron

A januárban elmaradt országos minősítő után, most mamut mezőny állt össze a Kaposvári Lovasakadémián. A háromnapos verseny legmagasabb versenyszámai szinte az éjszakákba nyúltak, de így is izgalmas, szoros versenyeken dőltek el a győzelmek. Pénteken a Castilia Kft. lovával, Astral C-vel Mráz Tamás meg tudta előzni, a szombaton győztes, Horváth Balázs PM La Conta Z párost. Pénteken a harmadik hely is az Airvent Lovas Club lovasához, Babó Szilviához került, míg szombaton ifj. Petrik Béla Ducheval lett második, megelőzve ifj. Gombos Lászlót és Admirálist, akik a Sáripusztai Ménest képviselik. A vasárnapi, kétfázisos 140 cm-es versenyszámban győzött a favorit, utolsó indulóként Krucsó Szabolcs Chacco Boyjal magabiztosan előzte meg a Kiskunhalasi Határőr lovasát, Fazekas Istvánt, aki Cessna nevű kancáját lovagolta és ifj. Kövy Andrást, aki jelenlegi legjobb lovát, Alfát lovagolta.

bigstock-Krucso-Szabolcs-ChaccoBoy600

Folytatás péntektől a kecskeméti Airvent Lovas Clubban, a szezon utolsó fedettpályás országos minősítőjével, majd március 10-12 között ismét Kaposvár következik a Mesterek Tornájával.

Read More

Ifj. Szabó Gábor Timpex Bölcsésszel belovagolta magát az amerikai Világkupa döntőbe

Csodálatos sikert ért el ifj. Szabó Gábor a varsói közép-kelet-európai liga Világkupa döntőjében. Válogatott lovasunk Timpex Bölcsésszel megnyerte az első napi vadászugratást, majd a 150 cm-es középdöntőben és a 155 cm-es nagydíjban is négy hibaponttal, nyolcadik helyezést elérve ért célba.

16938834 1267963776605201 7578870090389757780 n

Ifj. Szabó Gábor teljesítménye elég volt ahhoz, hogy a díjugrató Világkupák harmincnyolc éves történetében ötödik magyar lovasként indulási jogot szerezzen a döntőre. 1997-ben Varró József kvaifikációt szerzett, de sérülés miatt nem tudott elindulni, ám 1991-ben Del Marban Rezgő Zoltán, 2002-ben Lipcsében Túri József, tavaly Hugyecz Mariann Göteborgban állhatott starthoz. 2017 márciusában, az egyesült államokbeli Nebrasca állam Omaha városában a nyíregyházi Timpex Ménes lovasa, ifj. Szabó Gábor ismét képviselheti a piros-fehér-zöld színeket.

16938576 1421137121294955 5502200140795771366 n

A háromnapos varsói teljesítmény egy hosszú út fontos állomása, hiszen 2016-ban szabadtéren, Somorján, a csehországi Olomoucban, a nagysikerű budapesti CSIO-n, majd fedettpályán Litvániában és több lengyel világkupa fordulón Timpex Bölcsésszel ifj. Szabó Gábor győzött, illetve értékes pontszerző helyeket ért el, amivel most kiérdemelték az amerikai repülőjegyet. 

16997765 1421137041294963 7373920620915329527 n

Gratulálunk ifj. Szabó Gábornak, segítőjének, Csuka Balázsnak, a szövetségi kapitánynak, Németh Istvánnak és Timpex Bölcsész tenyésztőjének és tulajdonosának, a Timpex Ménesnek!

Fotó: Swiat Koni

Read More

Közép-Kelet európai Világkupa vadászugratásának győztese, ifj. Szabó Gábor

A varsói városi sportcsarnokban megszokott helyen rendezik a Közép-Kelet európai liga döntőjét, ahol ma a 145 cm-es vadászugratásban kezdtek a lovasok. Harmincöt indulóból, verőhiba nélkül a legjobb időeredményt, a mezőnyben egyetlen magyar lovasként, ifj. Szabó Gábor érte el sárga kancájával, Timpex Bölcsésszel.

16938870 1443824838982803 7108194955731168463 n

Fotó: Szabó Gábor Facebook

26 éves válogatott lovasunk mögött a német Felix Hassmann végzett, aki specialistája az ilyen versenyszámoknak. A verseny holnap és vasárnap folytatódik.  A speciális pontszámítási rendszer szerint, a Varsóban szerzett és a kvalifikációs versenyekről hozott pontok összeadásával az első három lovas szerez majd indulási jogot az Egyesült Államokban rendezendő Világkupa döntőre.

lesznó

Fotó: Swiat Koni

Gratulálunk! Hajrá Gabó!

Hétvégén a kaposvári Pannon Lovasakadémia kerül a központba. Péntektől vasárnapig rendezik a szezon utolsó előtti fedettpályás országos minősítő versenyét, ahol szép számú nevezés állt össze. A vasárnapi legmagasabb 140 cm-es versenyszámra, harmincöt nevezés érkezett. A kaposvári lovas centrum marad is a figyelem központjában, hiszen két hét múlva rendezik az év első hazai nemzetközi díjugrató versenyét, a Mesterek Tornáját. A fedettpályás szezon után a lovasakadémiára nyáron egy kiemelkedő feladat vár, hiszen a három olimpiai szakág póni Európa-bajnokságát először rendezik Magyarországon.

Read More

Magyar Lovas Szövetség Díjátadó Gála díjazottjai a díjugrató sportból

Gróf Széchenyi István Emlékérem

MOLNÁR TAMÁS

molnért

A kitüntetett ízig-vérig lovasember. Egész eddigi életét a lovaknak, a lovas élet jobbításának szentelte.

A Nemzeti Lovardától Mezőhegyesig eredményes élsportolóként versenyzett. Később edzőként hasznosította tapasztalatait. Tanítványai a lovassportban országos bajnoki címekig jutottak.

Az öttusa válogatott lovasedzőjeként olimpiai-, világ- és Európa-bajnoki aranyérmek kivívásában működött közre.

Az elmúlt évtizedben lovardák irányításában, menedzselésében tevékenykedik.

Lovas életünknek aktív részese és segítője.

Év edzője: Horváth Gábor

horváthg

Horváth Gábor a Győr-Moson-Sopron megyei Győrzámolyban az ország egyik legígéretesebb utánpótlás műhelyét működteti.

Tanítványa, Alasztics Aliz, 2016-ban a magyar díjugrató sport eredményes lovasa. Több mint száz induló között egy hibaponttal, egyéniben a 6-ik helyezést szerezte meg az írországi Európa-bajnokságon, és dupla hibátlant teljesített a 4-ik helyezett magyar csapat tagjaként. Európa három legnehezebb utánpótlás CSIO versenyén – Ausztriában, Lengyelországban és Németországban – mindhárom nagydíjban dobogós.

Másik tanítványa, – a Talent Program legfiatalabb lovasa – Tóth Ninetta szintén tagja volt a 2016-os évben több Nemzetek Díjában eredményes magyar csapatnak.

A kitüntetett edzői munkája jelentősen hozzájárul lovassportunk fejlődéséhez.

Év szövetségi kapitánya: Németh István

stefi

A második szezonban a felnőtt díjugrató válogatott eredményes szövetségi kapitánya.

Irányításával az ifj. Szabó Gábor, Horváth Balázs, Hugyecz Mariann, Tóth László összetételű csapat 2016. legnagyobb és legfontosabb versenyén,

a budapesti CSIO-n győzött. 14 csapatot megelőzve lépett a dobogó legmagasabb fokára.

Válogatott lovasai közül – másfél évtized szünet után – 2016-ban Hugyecz Mariann Világkupa döntőt lovagolt, ifj. Szabó Gábor másodszor nyerte a Nemzeti Lovardában a CSIO nagydíjat.

Magyar Lovassportért Emlékérem

CZINK GYÖRGY

czink

A kitüntetett a magyar edzői kar meghatározó személyisége.

Az ausztrál öttusa válogatott lovasedzőjeként két tanítványával ott volt a riói olimpián. A férfi mezőnyben tanítványa, Max Esposito egyéniben 7., a nőknél Cloe Esposíto aranyérmet szerzett.

Versenyzői az olimpiára Magyarországon készültek, ennek eredményeként az öttusa sport legpatinásabb számában hibátlan pályákat lovagoltak. Teljesítménye honi edzőképzésünk sikere is.

DR. KRIZA ÁKOS

kriza

A kitüntetett orvos-közgazdász, 2010. óta Miskolc város polgármestere.

Hobbija a ló és a lovaglás.

A diósgyőri vár tövében épült Lovagi Tornák Tere megálmodója és megvalósításának vezetője.

E létesítmény nem csupán az Észak- és Kelet-magyarországi régióban, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, hanem országosan is hiánypótló lovas létesítmény. Négyévszakos talajú verseny- és melegítőpályájával, 750 fős fedett lelátóival, korszerű infrastruktúrájával Magyarország egyik legszebb és legkorszerűbb versenypályája.

A létesítmény kimagasló történelmi és kulturális környezetbe ágyazva kínál igényes megjelenést és sportolási lehetőséget;

2016-ban hét lovassport eseménynek adott otthont, köztük a Díjlovagló Országos Bajnokságnak, a Korosztályos Díjugrató Championatusnak, valamint egy díjugrató Grand Prix-nek.

Magyar bajnokok

 ifj. Szabó Gábor

szabóg

Év tenyésztője

Enyingi Agrár Zrt.

enying

Enyingi Agrár Zrt. Sáripusztai Ménese

Az Enyingi Agrár Zrt. Sáripusztai Ménesében folyó

kimagasló tenyésztői munkát a Magyar Lovas Szövetség elnöksége

„Az Év Tenyésztői Díja” kitüntető címmel ismeri el.

A Sáripusztai Ménesben tenyésztett lovak 2016-ban a három olimpiai szakágban és a fogathajtásban kimagasló eredményeket értek el. Díjugratásban

Az írországi Ifjúsági Európa-bajnokságon Príma és a 15 éves Jármy Vince több mint 100 induló között 4. helyezést ért el.

Zordon – nyergében Horváth Balázzsal – Szlovéniában a Nemzetek Díjában hibátlanul versenyzett, majd a Nemzeti Lovardában a budapesti CSIO-n dupla hibátlant ment, ami nagyban hozzásegítette a magyar díjugrató válogatottat a történelmi győzelemhez.

Bukfenc – a Ménes lovasával, ifj. Gombos Lászlóval megnyerte a diósgyőri GP-t, és ezüstérmet szerzett a felnőtt díjugrató országos bajnokságon.

Olimpiai Felkészülést Koordináló Bizottság díja:

KRUCSÓ FERENC

krucsof

Olimpiai Felkészülést Koordináló Bizottság az elmúlt évben tett edzői felkészítő munkájáért, amely szorosan kapcsolódik a Magyar Lovas Szövetség olimpiai program célkitűzéseivel különdíjat adományoz Krucsó Ferencnek.

Hecker Walter

heckerwalter

Különleges egyénisége ő a hazai lovas életünknek.

Nyíregyházára költözése után, gimnáziumi éveiben került testközelbe a lovakkal.

1984-1987 között dr. Papócsi László elnök mellett a Magyar Lovas Szövetség főtitkára volt.

Megalapította a Pannon Lovas Akadémiát, melynek először oktatója, aztán docense, majd egyetemi tanára, és végül igazgatója volt.

Sokat írt és fordított, elindította útjára a Lovas Akadémia sorozatot, amely azóta is keresett és maradandó lovas szakmai sorozat.

Írásaival maradandót alkotott a fiatalabb lovas generációk számára.

Isten éltessen sokáig Walter!

Read More

Megjelent a díjugrató sport szabadtéri versenynaptára

2017-ben a díjugrató Országos Bajnokság visszakerül Kiskunhalasra és októberben a tenyészversenynek is a Bács-Kiskun megyei Hirling József lovasközpont lesz a helyszíne. A championátus első fordulója a diósgyőri Lovagi Tornák Terén, míg a második forduló Bábolnai Nemzeti Ménesünk pályáján kerül megrendezésre. Tovább fejlődik az ötödik szezonját kezdő, Díjugrató Szakág által életre hívott Grand Prix sorozat. 2017-ben három forduló lesz, az első május 1-én, Kiskunhalason, majd június 14-én, Balatonvilágoson és július 16-án, Bábolnán. Marad a 150 cm-es, egyszeri összevetéses elbírálás, de a három versenyszám után a championátusból ismert pontszámítás alapján plusz 1,5 millió Forint kerül kiosztásra. Mindhárom fordulón lesz Grand Prix a gyermekeknek, 125 cm-en és az U25-ös korosztálynak 140 cm-en, akik szintén a három forduló alapján, kiemelkedő díjazásban, tárgyjutalomban és pénzdíjban részesülnek. A Méneskönyvek versenye idén is Mezőhegyesen a kancavizsgával együtt június 9-11-ig kerül megrendezésre.

A Nemzeti Lovarda felújítása miatt idén nem lesz CSIO és gróf Széchenyi István Emlékverseny, de júniusban Bábolnán, júliusban Hortobágyon lesznek nemzetközi díjugrató versenyeink szabadtéren is.ű

Teljes versenynaptár: http://dijugratas.topsoft.hu/htmltree/vnaptar.pdf

szakag

Read More

Szuhai Péter verhetetlen keleten

A hortobágyi országos minősítő verseny legmagasabb versenyszámában hat páros tudta hibátlanul teljesíteni a Karádi László által épített alappályáját. A győzelmet ugyanúgy, mint a szezonban, Szilvásváradon, a mezőny legfiatalabb lovasa, a 16 éves Szuhai Péter szerezte meg. A miskolci Gyula Farm Lovasklub tagja Turbo Breakerrel tudott egyedül harminc másodpercen belül maradni.

szuhai-peti-300x199

A második hely a kiskunhalasi Grand Prix győzteséhez, a kisteleki Czékus Zoltánhoz került, aki Kronoszt lovagolta, őt követte a novemberi hortobágyi verseny legnagyobb számát nyerő Kovács Henri, ezúttal St Quel Exelance nyergében.

A háromnapos verseny első két napja a nyíregyházi Técsy Attiláról szólt, aki a kilenc éves kancájával, Clear Girllel a két nagy számot is biztosan megnyerte.

cleargirl

Gratulálunk!

Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu

Read More

Elhunyt Ákos Ajtony

1944-ben született, lovas pályafutását Debrecenben kezdte. Kivételes tehetségére Máchánszky Gyula figyelt fel, már 1960-ban a magyar ifjúsági válogatott tagjaként Velencében lovagolt. Budapestre került, a Honvéd Hidász utcai lovardájában, Dr. Kollár Kornél szárnyai alatt több évtizeden keresztül a legeredményesebb magyar díjugrató volt. 1971-ben nyolcadik helyen végzett a felnőtt Európa-bajnokságon, lovagolt az 1972-es müncheni olimpián, és a lovassport Mekkájában, Aachenben több mint tízszer szerepelt a helyezettek között.

Akos Ajtony m-610x420

Pályafutásának legemlékezetesebb társai: Őzike, Terike, Bálvány és Kabala voltak. Utolérhetetlen teljesítménye, hogy kilencszer nyert egyéni magyar díjugrató bajnokságot. A Budapesti Honvéd lovas szakosztálya után Mezőhegyesen, Csömörön és Budapest környékén edzősködött, számtalan fiatalt tanított meg lovagolni, és ami a legnagyobb erénye, versenyezni. A magyar öttusa válogatott lovasedzőjeként olimpiai és világbajnokokat nevelt. A Magyar Lovas Szövetség a legmagasabb kitüntetéssel, a gróf Széchenyi István Emlékéremmel díjazta.

Ákos Ajtony a magyar díjugratás ikonja volt, aki győzelemre született, a magyar öttusa és lovassport emlékét örökké őrizni fogja!

Nyugodjon békében!

Read More

Hortobágyon az ország

Nincs könnyű dolga a vízözön után Szladek Róbert versenyigazgatónak és csapatának, hiszen az ország a következő három napon, a hortobágyi Mátai Ménes fedeles lovardájában rendezendő országos minősítő versenyen szeretne ugratni. Történelmi ménesünk, ahol 2000-ben díjugrató ifjúsági Európa-bajnokságot is rendeztek, az idei téli szezon középpontjába került, mivel a tizenhatodik fedettpályás döntőt is Hortobágy fogja rendezni. A holnap kezdődő országos minősítőt, több lovas és edző választotta felkészülésének, ahol a pályákat Karádi László építi és a versenybíróságot Dr. Pintye Éva vezeti. A versenyen lesz 140 cm-es versenyszám is, amelyre harmincan neveztek.

A három napos versenyt a RiderLine Online TV élőben közvetíti!

images

Read More

Februári évnyitó

Az év első hazai díjugrató versenyét Kecskeméten rendezték. A három napos országos minősítő verseny legmagasabb versenyszámában, vajtai siker született. A leggyorsabb hibátlant Reischl Márton lovagolta, 12 éves Latinójával.

AR7 2051

Második a hazai lovasklub első számú válogatott lovasa, Horváth Balázs, új kancájával PM Diamantinával, aki az elmúlt kecskeméti versenyeket uralta, most is a legeredményesebb lovasként távozhatott. Horváth Balázs PM La Conta Z-vel nyerte a pénteki és szombati 130 cm-t és a vasárnapi középkörben megszerezte az első három helyet. A 135 cm szoros versenyében, a harmadik helyet a kiskunhalasi Füzér Gábor Tóth Balázs tulajdonában lévő, Le Royallal. A kecskeméti országos minősítő magasabb versenyszámaiban két hölgy lovas tudott az urak közé kerülni. A szombati középkörben Debreczeni Éva Kerítővel, míg a nagykörben a szintén Airventes, Babó Szilvia hozta a győzelmet és a helyezéseket.

Az ausztriai Villachban fényűző körülményekről gondoskodott Gaston Glock, a verseny rendezője, a lovasokat többek között Kylie Minogue és Robbie Williams szórakoztatta. Ifj. Szabó Gábornak felemásra sikerült az év első nemzetközi versenye, hiszen legjobb lova, Timpex Bölcsész bakteriális fertőzést kapott, majd belázasodott, így a harmadik napon nem is tudott starthoz állni. A Timpex Ménes fő lovasa azonban most sem távozott üres kézzel, hiszen a Cabdula Du Tillard apaságú Timpex Ben Hurral két helyezést is elért az előkelő mezőnyben.

Gratulálunk!

Fotó: Hajdu Krisztina

Read More

Az év első startjai

2016-ot Kecskeméten zárta a hazai versenynaptár és most 2017-ben ismét Kecskeméten kezdünk. Az Airvent Lovasclub kitűnő talajú fedeles lovardájában Fodor István pályái várják a lovasokat, ahol a legmagasabb nevezés, több mint hatvan fő a pénteki 120 cm-re érkezett. Kérdés, hogy a verseny vasárnap kora esti, fő versenyszámában sikerül-e legyőzni a hazai lovas klub első számú lovasát, Horváth Balázst, aki az elmúlt versenyeken rendre otthon tartotta az első helyeket.

14886166 1199731666716842 560666348 n

Fotó: Hajdu Krisztina

A javuló időjárás kedvez a versenynek, de aki nem utazik Kecskemétre, az élőben a RiderLine Online Tv-n tudja követni az összes startot.

riderline

Válogatott lovasunk, ifj. Szabó Gábor is folytatja európai fedettpályás körútját, ezúttal az ausztriai Villachban, a Glaston Glock által rendezett CSI *** versenyen lovagol a Timpex Ménes lovaival, Bölcsésszel és Ben Húrral. Az elit mezőnyben Olimpiai-, világ és Európa bajnokokkal, világkupa győztesekkel kell felvennie a versenyt magyar bajnokunknak!

Start és eredménylista: http://www.ghpc.at/at/turnierportal/

glock

Sok sikert kívánunk!

Read More

Pegazus Magazin februári adásának beharangozója

A Pegazus Magazin következő adását csütörtökön láthatják az M4 sportcsatornán 22:30-kor.

A tartalomból:
– Interjú Lázár Vilmos-sal a Magyar Lovas Szövetség elnökével
– Összefoglaló a Díjugrató Szakág éves közgyűléséről
– Interjú Szotyori Nagy Kristóffal a Díjugrató Szakág újra megválasztott elnökével
– Interjú Budai Gyulával az olimpiai felkészülést koordináló bizottság elnökével 
– Lovas Iskola Petra Száz-zal
– Interjú az év díjugratójával Szabó Gábor-ral
A műsorvezető most is Linda Katona

 

pegazus

Read More

Talent Program edzőtàbor az Airventben

2017.januàr 27-29-e között került megrendezèsre a Talent Program díjugratò I-es korcsoportjànak màsodik edzôtàbora.

talent p

Az edzôtàbornak a kecskemèti Airvent Lovasklub adott otthont.A kellemetlen hideget a lovarda kivèteles gondoskodàsa kompenzàlta: a gyerekeket nèvreszóló Talent-bögre vàrta, egèsz nap meleg tea ès gyümölcs àllt a gyerekek ès a vendègek rendelkezèsère, a lelàtòra hôsugàrzòt ès polàr takaròkat kèszített be a vendèglàtònk, az edzôtàbor idejère egèsz nap üzemelt a versenyekrôl jòl ismert büfè meleg ètel kínàlattal.

bogre

A gyerekeknek sûrû hàrom napos programjuk volt: Stròbl Dorottya vezetèsèvel idomítò ès ugró edzèseken lovagoltak, àllatorvosi elôadàson, interaktív sportpszichològiai ès pàlyaèpítôi gyakorlati foglalkozàson vettek részt.

talentkecsk

Kép és szöveg: Dorogi Fernanda

Talent Program Koordinátor

Read More