Veszprém megye diadala

A Championátus első fordulóján, Bábolnán egyedül a Maszlag Ilona által vezetett Veszprém megyei csapat tudott hibátlan teljesítménnyel zárni, így ők zsebelték be az első helyért járó tíz pontot. A dobogó második fokáért három csapat vetett össze, amely után Bács-Kiskun megye második számú csapata lett a nyerő, harmadik helyen Pest megye Viktor-i csapata, negyedik helyen a Prosper Lovasklub végzett. Az elő- és középdöntőkben duplázás történt, a póni kategóriában a kiskunhalasi Rózsahegyi Dorka Toscanával remekelt és győzött, ugyanígy a gyermek kategóriában Tóth Ninetta a szürke Planktónnal.

tűth

A legnépesebb mezőnyben a serdülő B kategóriában, az első napi stílusversenyben az ismert lovas szakember, Sári Viktor lánya Sári Mia Sarolt, míg a középdöntőben Cser Attila tanítványa Vörös Csenge nyert Babával. A serdülő A korosztályban az elődöntőben az All-Int lovagló Wippelhauser Virág végzett az első helyen, míg a másnapi hiba-idős számban a mezőhegyesi Drabant Zoltán tudott nyerni Charlyval.

drabant

Az utánpótlás korosztályban az elmúlt két év championja, Nevelits Laura tovább „szárnyalt” Kalanddal, mindkét nap győzött. A bábolnai verseny eddigi legmagasabb versenyszámában a Lacházi lovasklub lovasa, Búza Krisztián emelkedett ki, aki csütörtökön nyert Airvent Moneyval, pénteken az A/3-ban Lantusszal, míg további három lóval volt helyezett lett a szombati A/2 **-ben.

buza krisztian- lantus ob14 4370

Ezekben a versenyszámokban a kabókapusztai Varga Balázs, az airventes Marton András, a nyíregyházi Técsy Attila és a felnőtt válogatottunk erőssége, ifj. Szabó Gábor végeztek az első három helyen. 

Fotó: lovasfoto.hu

Read More

Kilencedszer Championátus

2007-ben rendeztek először,  ebben a rendszerben Championátust, póni, gyermek, serdülő B, serdülő A, utánpótlás, egyéni és csapat kategóriákban. A versenyben azok a 10-25 éves fiatalok vesznek részt, akik még az Országos Bajnokság követelményeit nem érték el, de bajnoki rendszerben akarnak lovagolni. Idén Bábolnán és két hét múlva, Kiskunhalason lehet pontokat gyűjteni, amely után eldől melyik csapat és mely lovasok lesznek a 2015-ös év championjai.

bábolna

A verseny egyben válogató is a fiatal lovak világbajnokságára és országosminősítő versenyszámok melett vasárnap délután, körülbelül 14 órakor 150 cm-es akadályokon, 1, 2 millió forint pénzdíjért rendezik az idei év harmadik magyar Grand Prixét. Ritka, hogy egy versenyen több mint 350 bokszot foglaltak le, és előzetesen több mint húsz nevezés érkezett a vasárnapi GP-re. Remélhetőleg a nyári hőség nem zavarja meg a versenyt és minél többen látogatnak ki az eseményre, azok akik nem tudnak ott lenni, a RiderLine Online TV által élőben követhetik az eseményeket.

10590604 608714212580955 2470180911740704879 n

Nevelits Laura 2013 és 2014 utánpótlás championja

Fotó: lovasfoto.hu

Read More

Dobogón a magyar csapat

Vasárnap délután szép számú magyar közönség előtt Somorján, Európa legmodernebb lovasközpontjában, a Hippo Arénában rendezték a Nemzetközi Lovas Szövetség C csoportjába tartozó országok kvótaszerző Nemzetek Díját. Kilenc válogatott állt starthoz a francia Frédéric Cottier által épített pályán.

A magyar csapat első lovasa ifj. Tóth László volt az Istafan apaságú Istivel, nagyszerű formában, verőhiba nélkül, egy hibaponttal lovagolt. Ezzel az egész mezőny legjobb teljesítményét érte el a 28 éves debreceni lovas az első fordulóban. Második és harmadik lovasunk, ifj. Szabó Gábor Timpex Bölcsésszel, valamint Horváth Balázs Zordonnal tizenkét, illetve tizenhárom hibaponttal értek körbe. Negyedik lovasunk, Hugyecz Mariann Chacco Boyjal tizenhét hibapontot szedett össze. Az első forduló után így a negyedik helyen folytathatta a magyar válogatott a Nemzetek Díját. Németh István szövetségi kapitány és a most edzői szerepet betöltő Szász Sándor irányításával a második fordulóban a csapat teljesítménye erősödött, és kitűnő lovaglásokat mutattak be. Ifj. Tóth László ezúttal a kettes ugrás A elemén vétett verőhiba után négy hibaponttal zárt. Ifj. Szabó Gábor a hármas ugrásban ütött kettőt, Zordon pedig a kőfal után elvesztette patkóját, ami megzavarhatta, így a vizesároknál és az utána következő oxernél hibázott Horváth Balázzsal, végül mindketten kilenc hibaponttal végeztek. Záró lovasunk, Hugyecz Mariann nagyszerűen rendezte Chacco Boyt, és egy hibaponttal ért célba. A végelszámolásban ez a harmadik helyet jelentette számunkra, így a magyar válogatott is belovagolhatott az eredményhirdetésre. A győzelmet ugyanúgy, mint négy éve Aachenben, most is az ukrán válogatott aratta le, a második hely Csehországé lett. A pálya nehézségét jelzi, hogy egyetlenegy nulla hibapontos teljesítmény született a lengyel Marek Lewiczki révén. A 2016-os Rio De Janeiro-i olimpián a C csoportból Ukrajna vehet részt csapattal, bár a válogatott egyetlen lova és lovasa sem született az országban, hanem a csapat mecénása, Alexander Onyiscsenko „verbuválta” össze. Az ukrán négyesnek tagja a korábbi korosztályos és felnőtt magyar bajnoki aranyérmes Szentirmai Ferenc is, így vélhetően lesz magyar születésű lovas az ötkarikás játékokon.

SzentirmaiFerenc Quickdiamond 31 CSI2 GP So HB

A felnőtt magyar válogatottat feltétlen dicséret illeti, hiszen három magyar tenyésztésű lóval kitűnően helytálltak ezen a kiemelkedő eseményen.

11844052 10200485611178939 561318210 n

Read More

ÚT AZ OLIMPIÁRA

imagerio2016

 

Vasárnap már a jövő évi Rio De Janeiro-i olimpiai kvótaszerzés a célja a magyar díjugrató sportnak. A határ melletti Somorján, a Hippo Arénában rendezik meg az európai C csoport országai számára a csapat kvótaszerző Nemzetek Díját. A magyar csapatot Németh István szövetségi kapitány vezeti és a budapesti CSIO *** W-ra nevezett öt lovasból, Hugyecz Mariann, Tóth László, Horváth Balázs, ifj. Szabó Gábor és Szász Sándorból állhat össze a helyszínen kinevezendő négy fős csapat. Az az ország, aki meg tudja nyerni ezt a versenyszámot csapat indulási jogot szerez a 2016-ban megrendezendő brazíliai olimpiára. Kérjük a hazai díjugrató társadalmat, hogy vasárnap délután három órakor mindenki aki tud, a helyszínen vagy távolról szurkoljon és gondoljon a magyar csapatra.  Négy évvel ezelőtt Aachenben ezen a kvótaszerző versenyen a negyedik helyen végeztünk. Magyar lovas utoljára Túri József személyében a 2000-es Sydney olimpiára jutott ki, ahol Superville sérülése miatt meghiúsult az indulás. 1992-ben Barcelonában Göttler Vilmos Kemál 36 nyergében lovagolt, ahol a középmezőnyben végzett. Csapattal 1980-ban Moszkvában a legendás Dr. Kollár Kornél kapitány irányításával indult válogatott, Balogi András- Artemis, Krucsó Ferenc-Vadrózsa, Hevesy Barnabás-Bohém és Varró József Gambriuss  csapattal a negyedik helyen végzett. A szakág egyetlen olimpiai érmét az 1936-os berlini olimpián, bronzérmet, Platthy József Sellővel szerezte.

Hajrá magyarok!

Read More

Horváth ismét otthon nyert

11793175 930683336955011 1395257617 n

Az ötvenedik pozsonyi CSIO *** W-n nagyon messze állt a felnőtt magyar válogatott, hogy megismételje az 1998-as Nemzetek Díja győzelmét. Most gyenge teljesítménnyel a mezőny végén zártak. A pozsonyi CSIO *** W legjobb magyar eredményét szombat délután,  a 150 cm-es világranglista pontot adó számban, ifj. Tóth László érte el, aki a szürke Istivel négy hibaponttal lovagolt és a verseny nagydíjában Hugyecz Mariann is egy verőhibával teljesítette Never Lasttal a 160 cm-es pályát.

11791747 930682060288472 1584946638 n

Ezzel egy időben a kecskeméti Airvent lovasklub pályáin több mint 1000 startot bonyolítottak az országos minősítő versenyen. A legmagasabb versenyszámban, az A/3 *-ban nem született meglepetés, ugyanúgy mint júniusban a Grand Prixben, most is a rendező klub lovasa, Horváth Balázs nyert a 11 éves, Hestor apaságú Hannibállal.

11787224 930682056955139 2104984854 n

 

Read More

Célkeresztben Kecskemét és Pozsony

Telt házas részvétellel rendezik péntektől vasárnapig az utolsó országos minősítő versenyt a Korosztályos Championátus előtt. A Pataki Ménes kecskeméti versenypályáján, a nagy érdeklődés miatt egyszerre két pályán is zajlanak majd az események. A versenyt a RiderLine Online Tv élőben közvetíti.

Ezzel egy időben folytatódik a Furusiyya Nemzetek Díja sorozat a magyar felnőtt díjugrató válogatott részvételével. Az idén ötvenedik alkalommal rendezik meg Pozsonyban a CSIO *** W  díjugrató versenyt, ahol Németh István szövetségi kapitány a Hugyecz Mariann, Tóth László, Füzér Gábor és Petheő Ákos összeállítású csapatot nevezte.

56

Read More