Kategória: Mix
“Egy tokiói poszter az első dolog, amit meglátok, mikor felkelek”
Halász Bence kalapácsvető mesélt a #magyarock-nak Tokióról, sportkarrierjéről és arról, mi motiválja. Hogyan vészelte át a koronavírusos időszakot? Természetesen nehéz volt a helyzet az elmaradt versenyek miatt, viszont nagyon szerencsés helyzetben voltam, hiszen az egyesületemnek, a Dobó SE-nek saját pályája van, így nem kellett edzést kihagynom, ugyanúgy tudtuk folytatni a munkát. A világranglista élbolyába dobta […]
Az asztaliteniszezők között próbálták ki magukat a KSI pisztolyos versenyzői
A KSI szakosztályai között nem ritka, hogy egymás edzéseit meglátogatva próbálnak ki új sportágakat a fiatalok. A sportlövők legutóbb az asztaliteniszezők tréningjére néztek be. Forrás, fotó: utanpotlassport.hu, KSI
Kulcsár Anita a Magyar Kézilabda Hírességek Csarnokának tagjai között
A 2005-ben elhunyt Kulcsár Anitát választották meg a szurkolók a Magyar Kézilabda Hírességek Csarnoka 11. női tagjává. Kulcsár Anita több ezer szavazó voksa nyomán végzett az első helyen, szoros versenyben egy másik klasszis beálló, Pádár Ildikó előtt. A mindössze 28 évesen, tragikus autóbalesetben elhunyt szerencsi születésű, majd pályafutását Nyíregyházán kezdő beálló 168 válogatottsággal, valamint ezeken […]
Kosárlabda – Magyar győzelemmel zárult a 3×3-hétvége
A helyosztókhoz érkeztek a debreceni 3×3-versenyek. A World Tour Masters fordulója a Liman sikerével ért véget, míg a Youth Festival végén a magyar lányok, és a szerb U23-masok örülhettek. A Debreceni Sportcentrum beszámolója: Az utolsó játéknap a felnőttek küzdelmeivel indult, kicsivel 15 óra előtt a szerb Liman és a szlovén Piran összecsapása nyitotta a negyeddöntők sorát. […]
Kosárlabda – Mesteredzői címet kapott a kapitány, Ivkovics Sztojan
Mesteredzői címet kapott Ivkovics Sztojan, a férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya. A bb1.hu szaklap tájékoztatása szerint a Magyar Edzők Társaságának elnöksége a Mesteredzői Kollégium javaslata alapján döntött az idei Mesteredzői, az Életmű-, és az Ormai László-díjakról. A díjazottak között szerepel a nemzeti csapat szakvezetője, aki egyben a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia U18-as csapatának az edzője […]
Qatch – Nem hibáztak a magyar világbajnokok
A Pálos Gábor, Széles László és Zöldy Tamás alkotta világbajnok csapat veretlenül nyerte meg a Beach Qatch Mini Series elnevezésű viadalt. A margitszigeti 383 TeqSports Beach Centerben megrendezett, 450 ezer forint összdíjazású verseny döntőjében, a sportág első vb-aranyérmes triója az idei strandkézilabda bajnok Beach Stars gárdáját győzte le, a bronzérmet pedig a Budakalász együttese vihette […]
Újpest díszpolgára lett Keleti Ágnes
Újpest díszpolgára lett Keleti Ágnes ötszörös olimpiai aranyérmes tornász, a Nemzet Sportolója, a legidősebb élő ötkarikás bajnok. A kitüntetést Déri Tibor polgármester adta át az újpesti Városházán pénteken, ezzel ismerve el Keleti Ágnesnek a lila-fehér klubért tett érdemeit, azt, hogy életútjával és munkásságával hozzájárult a kerület népszerűsítéséhez. A díj odaítélése kapcsán a Keleti Ágnesről készült rövidfilmben a […]
Cselgáncs – Budapesten folytatódik az olimpiai kvalifikáció
Októberben Budapesten folytatódik a cselgáncsozók olimpiai kvalifikációs sorozata, amely a koronavírus-járvány miatt állt le márciusban. A nemzetközi szövetség (IJF) pénteki tájékoztatása szerint a menetelés a magyar fővárosban indul újra, s a következő fél évben még két nagy versenyre kerül sor, decemberben Tokióban Grand Slamet, január elején Dohában pedig a Mesterek Tornáját rendezik meg. “Október 23-tól […]
Tenisz – Fucsovics bolíviai, Balázs kazah, Babos amerikai ellenfelet kapott a US Openen
Elkészült a női és férfi egyes sorsolása a hétfőn kezdődő US Openre. A férfiaknál Fucsovics Márton a bolíviai Hugo Dellien, Balázs Attila a kazah Mihail Kukuskin ellen kezd. A nőknél Babos Tímea a 7. kiemelt Madison Keys ellen játssza első fordulós meccsét. Nem lehetnek maradéktalanul elégedettek teniszezőink a sorsolással, hiszen ugyan Fucsovics Márton számára – elméletileg – […]
3×3-as kosárlabda – Elrajtolt a debreceni ifjúsági fesztivál
A 3×3-as U18-as kosárlabda-világbajnokság helyett ifjúsági fesztivált rendeznek a debreceni Kossuth téren, amelyen – a fiúk és a lányok között egyaránt – öt napon át hét-hét csapat küzd meg egymással a bajnoki címekért. Sokáig úgy tűnt, megtarthatják a 3×3-as kosarasok U18-as világbajnokságát Debrecenben, erre azonban a koronavírus-járvány hatásai miatt mégsem kerülhetett sor; több ország nem […]
Atlétika – Halász Bence második Lengyelországban
A kalapácsvető Halász Bence a második, a távolugró Farkas Petra a harmadik helyen végzett a Chorzów-ban rendezett nemzetközi atlétikai versenyen. Az Eb- és vb-bronzérmes Halász Bence legjobb dobása 78,18 méter volt, csak az olimpiai bronzérmes lengyel Wojciech Nowicki tudta megelőzni, aki 80 méter fölé került (80,09) – a 66. Orlen Memorial Janusza Kosocinskiego honlapja szerint. A […]
Kajak-kenu – Csipes triplája 500-on
Mind a három női kajakos olimpiai számban nyerni tudott a magyar bajnokságon ötszáz méteren Csipes Tamara. A Honvéd olimpiai bajnoka az egyes mellett Medveczky Erikával nyert párosban, valamint Medveczkyvel, Gazsó Dorkával, és Pupp Noémivel négyesben. A férfi olimpiai távú négyes versenyszámban pedig ismét a Kuli István, Nádas Bence, Molnár Péter, Tótka Sándor összeállítású egység nyert. […]
Labdarúgás – Nézők előtt rendezik a budapesti UEFA Szuperkupa-döntőt
Az UEFA mai döntése értelmében a Bayern München és a Sevilla szeptember 24-i, budapesti Szuperkupa-döntője lesz az első olyan tesztmérkőzés, amelyet korlátozott számban, a nézőtéri kapacitás 30 százalékát elfoglalva, szurkolók is megtekinthetnek a Puskás Arénában, melynek befogadóképessége nagyjából 67 ezer fő. Az európai szövetség a Szuperkupa-döntőn vizsgálja meg, hogy milyen hatása van annak, ha korlátozott […]
Tenisz – Dimitrovot is legyőzte Fucsovics, már nyolcaddöntős New Yorkban
Kiváló formának örvend a világranglista jelenleg 84. helyét elfoglaló Fucsovics Márton. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy az eredetileg Cincinnatibe tervezett, de New Yorkban megrendezett ATP 1000-es tenisztornán, első találkozásuk alkalmából háromszettes mérkőzésen győzte le a 2017-es világbajnok bolgárt, Grigor Dimitrovot (19.), ezzel bejutva a legjobb 16 közé, ahol a szerb Filip Krajinovic (32.) […]
Atlétika – Duplázások és meglepetések az ifjúsági országos bajnokságon
A Debrecenben rendezett ifjúsági atlétikai országos bajnokságon a legtöbb versenyszámban a várakozásnak megfelelő eredmény született, de néhány meglepetés is színesítette az eseményt. Izgalmas versenyeket és a számos papírformának számító győzelem mellett, néhány meglepetést is hozott az U18-as atléták honi viadala, az ifjúsági országos bajnokság. A debreceni Gyulai István Stadionban hétvégén rendezett eseményen többen is duplázni […]
Németországban is hódít a qatch
Bemutató ugyan már volt a münszteri egyetemen, de a hétvégi pénzdíjas verseny számít a sportág első viadalának Németországban. A teqball asztalon játszott, leginkább a kézilabdához hasonlítható magyar „találmányt” mondhatni gyorsan megkedvelik szerte a világban, s ez alól a münszteriek sem voltak kivételek. A 3500 USD összdíjazású Münster Qatch Challenger Cup elnevezésű eseményen 5 férfi és […]
Németországban is hódít a qatch
Bemutató ugyan már volt a münszteri egyetemen, de a hétvégi pénzdíjas verseny számít a sportág első viadalának Németországban. A teqball asztalon játszott, leginkább a kézilabdához hasonlítható magyar „találmányt” mondhatni gyorsan megkedvelik szerte a világban, s ez alól a münszteriek sem voltak kivételek. A 3500 USD összdíjazású Münster Qatch Challenger Cup elnevezésű eseményen 5 férfi és […]
Magyar János számára nincs lehetetlen
11 pozíciót javítani egy rajt alatt nem sokan tudnak, ráadásul úgy, hogy technikai probléma miatt…
Sakk – Legjobbak között a magyarok
Már a legjobb 16 között tart a négy U20-as játékost szerepeltető magyar csapat az online sakkolimpián. Folytatta nagyszerű szereplését az U20-as játékosokat is soraiban tudó magyar válogatott az online sakkolimpián, és bejutott a torna legjobb 16 csapata közé, miután a második helyen végzett a Top Divízióban. A 15 perces játékidővel és 5 másodperces lépésenkénti bónuszidővel […]
Kosárlabda – „Mindig az a célom, hogy még több lehetőséghez jussak”
A 19 éves Angyal Barbara, a Ludovika-FCSM Csata többszörös utánpótlás Európa-bajnoki érmes kosárlabdázója mesélt az U20-as válogatott táborában történtekről, a továbbtanulásról és a következő évadbeli céljairól. A Ludovika-FCSM Csata első osztályú kosárlabda-bajnokságban szereplő csapatának 19 éves irányítója, Angyal Barbara is részt vett az U20-as válogatott székesfehérvári összetartásán, így a Sopron Basket vezetőedzőjével, Gáspár Dáviddal dolgozhatott, hiszen ő egyben a korosztályos nemzeti […]
























