Augusztus végén rangos tornát rendeznének

Split lenne a helyszín, ahol elbúcsúztatnák Ratko Rudicsot. A házigazda horvát, a görög és az olasz válogatott játszana egymás ellen augusztus végén egy nemzetközi tornát. Az esemény egyben Ratko Rudics búcsúztatására is sor kerülne. Mint ismeretes, a legendás szövetségi kapitány idén vonult vissza az edzősködéstől.

Read More

Érdi Mária: Jöhetnek a versenyek!

Júniusban már ismét indul versenyen Érdi Mária. A tokiói olimpiára készülő magyar tehetség a tervek szerint a Balatonfüredi Yacht Club Kupán ül hajóba.

A tervek szerint júniusban két hazai versenyen is elindul Érdi Mária. A Balatonfüredi Yacht Club Kupa után az MVM laser flottabajnokságon láthatják a nézők.

„A koronavírus-járvány miatti korlátozásokat maximálisan betartva, folyamatosan tudtam edzeni. Klubom, az MVM SE jóvoltából egy-két hete vízen is tudok készülni a Balatonon. Nagyon hiányzik a versenyzés.” – számolt be érzéseiről az MVM SE világklasszis versenyzője.

A női laser radial hajóosztályosok márciusban (ez a legfrissebb) kiadott világranglistáján Érdi Mária az előkelő 17. helyet foglalja el a közel 500 fős rangsorban.

Read More

Férfi OB I: bemutatta a Kaposvár is keretét

Olimpiai bajnokkal a parton és fiatal játékosokkal a vízben erősített a Kaposvár. Fotó: kapospolo.hu Sajtótájékoztató keretében mutatta be a somogy megyei klub az új, 2020/2021-es csapatát. A tizedik OB I-es szezonjának vág neki a klub – áll a kapospolo.hu-n. Négy érkezője van a csapatnak, mind a négyen a KSI-ből: Horváth Ákos, Grieszbacher Márk, Tóth Gili […]

Read More

A spanyolok tehetsége klubot vált

Eldőlt Bernat Sanahuja jövője. A spanyol válogatott Eb-ezüstérmese a Terrassa együttesétől a Sabadellbe szerződött. Érdekesség, hogy a 19 éves játékos most először vált klubot. Hétéves korától kezdve a Terrassa csapatánál pallérozódott, igaz egy szezont játszott a CN Molins de Rei-nél, de kölcsönbe. A Sabadell-nek Sanahuja a második nagy igazolása, hiszen korábban megszerezte az OSC-től Nemanja […]

Read More

Férfi OB I: átigazolási körkép – alakulnak a keretek

Szokásos módon elindítottuk rovatunk, amelyben időről-időre összegyűjtjük a klubok játékoskeretében történő változásokat, a hivatalos bejelentéseket, illetve a már valahol napvilágot látott híreket. Íme, lehet szemezgetni! Szolnok: – várhatóan végleges Távozott: Bátori Bence, Szatmári Kristóf (mindkettő Vasas), Várnai Kristóf (OSC), Dorde Lazics, Gavril Szubotics és Viktor Rasovics Érkezett: Nagy Ádám (Miskolc), Kovács Gergő (Tatabánya), Konarik Ákos […]

Read More

Megyeri Mihály a Kiváló Diáksportoló

A Csalogány DSE speciális olimpikonja az “Újpest Kiváló Diáksportolója” díjat vehette át át az újpesti városházán.Misit családja és barátnője mellett, testnevelő tanára, Oravecz Éva és felkészítő edzője, Srp Miklós atléta, a riói ötkarikás játékok 50 km-es gyaloglásának olimpikonja kísérte el a díjátadóra. Az elismerést az önkormányzat sportosztályának vezetője Vesza Erzsébet és Szabó Balázs képviselő adta […]

Read More

Ismét megnyitotta kapuit Japánban a Nemzeti Edzésközpont

A legjobb japán sportolók két hónapos kihagyást követően ismét a Nemzeti Edzésközpontban készülhetnek. Az olimpiai hírekre és sportágakra szakosodott insidethegames.biz portál arról számolt be, hogy a járvány miatt április elején zárták be a tokiói központot. Múlt hétfőn azonban már Japán egész területén – így Tokióban és a környező prefektúrákban is – feloldották a koronavírus-járvány lassítása […]

Read More

Nemzetközi átigazolási körkép: a franciák bevásároltak

Az elmúlt hónapban a francia átigazolási piac mozgott a legjobban. Spanyolország: Barceloneta: Távozott: Roger Tahull (Barcelona), Miguel Linares (befejete pályafutását) Barcelona: Érkezett: Roger Tahull (Barceloneta) Sabadell: Érkezett: Nemanja Ubovic (OSC Budapest), Távozott: Marko Avramovic. Görögország: Olympiakosz: Távozott: Ivan Buljubasics Horvátország: Jug Dubrovnik: Megújította szerződését: Luka Loncar, Toni Popadic Franciaország: Marseille: Érkezett: Milos Scepanovics (vezetőedző), Andrija […]

Read More

Olimpiai kvalifikáció: A FINA változtatott

A férfiaknál februárban derülhet ki, hogy Európából mely csapatok kvalifikálnak a 2021-es olimpiára. Kedden még úgy volt, hogy a FINA december 13. és 20. között rendezi a férfiaknak a rotterdami olimpiaii kvalifikációs tornát, azonban estére változtatott ezen a szervezet. Most 2021 február 14. és 21. közé tették az időpontot. A nők olimpiai kvalifikációs selejtezője (2021. […]

Read More

Nem ellenfeleket, barátokat ad a sport

Minden gyereknek vannak hobbijai, amiket szeret csinálni, de ezt általában az éppen akkori időszaka, a kor, a barátok, az iskola határozza meg. Kiskorukban ez egy állandóan változó tényező, hogy éppen mivel szeretik elfoglalni magukat. Én kilenc évesen a szomszéd gyerekekkel szerettem a legjobban lógni, matricákat gyűjteni, kártyázni, és mindenféle elképzelt világokban kalandozni. Amióta felnőttem csodálom …

Read More

A románok is döntöttek a bajnokságukról

Zsinórban ötödször lett bajnok a Steaua. Befejezettnek tekintik a románok a bajnokságukat, és bajnokot is hirdetnek. Ezek alapján a tabella élén a Steaua Bukarest végzett, második a Nagyvárad, harmadik pedig a Dinamo Bukarest csapata lett. Érdekesség, hogy a bajnoknál a vezetőedző már távozott is, Andrei Iosep öt évet töltött el a Steaua-nál vezetőedzői pozícióban, most […]

Read More

Horvátország-Montenegró: Már nagyon várják a felek a találkozót

Ez lesz az első meccs a koronavírus-járvány óta. Mint beszámoltunk róla, június 13-án Dubrovnikban rendezik meg a Horvátország-Montenegró barátságos találkozót, melyet a horvát televízió is közvetíteni fog. A felek már nagyon várják az összecsapást, a horvátok és Vladimir Gojkovics együttese is hetek óta együtt edz. Sőt, mint kiderült, a Ivica Tucak augusztusban is tervez egy […]

Read More

Hétköznapi hősök a tájfutásban

A koronavírus miatti korlátozások erősen érintették a magyar tájékozódási futást: a teljes tavaszi szezont törölni kellett, és elmarad a nyári dániai világbajnokság is. Ez versenyzői szemmel mindenkinek kellemetlen volt, ám az igazi problémát nem ez jelentette ebben a helyzetben. Voltak ugyanis mélyebben érintett családok, akiknél a munka elvesztése miatt anyagi nehézségek adódtak, vagy megfelelő digitális eszköz hiányában a fiatal sportolók nem tudtak részt venni a digitális oktatásban.

 

A Budapesti Tájékozódási Futó Szövetség (BTFSz) április elején Együtt BTFSz címmel indított összefogást az ő támogatásukra. Ennek keretében számtalan felajánlás érkezett: volt, aki pénzzel, volt, aki digitális eszközökkel, vagy segítség felajánlásával csatlakozott, és a BTFSz is jelentősebb összeget különített el a támogatásukra. Végül hét tájékozódási futónak nyújtott segítséget a program, összesen kétszázezer forint anyagi támogatás és két tanuláshoz használható laptop formájában. Ezzel pedig még ki sem merült a felajánlott támogatások kerete, ráadásul több klubon belül további segítségnyújtást szerveztek a fiatalabbak a szenior versenyzők részére bevásárlásban, ügyintézésben. A program most zárult, hiszen lassan kezd minden visszatérni a régi kerékvágásba, de később szükség esetén újra fog indulni – remélhetőleg erre már nem kell, hogy sor kerüljön.

Az országos tájékozódási futó versenyek várhatóan augusztus elején indulnak újra, és a sok elhalasztott verseny miatt zsúfolt őszi félév vár a futókra. Jelen állás szerint valamennyi elhalasztott országos bajnokságra sor tud kerülni az idén, csak későbbi időpontban, a június végi, Salgótarjánban rendezendő ifjúsági Európa-bajnokság is októberre került át. A felnőtt válogatottat leginkább érintő események az idei dániai vb törlése, valamint a 2022-es magyarországi felnőtt Eb 2024-re halasztása voltak. A dániai lett volna az első városi tájfutó világbajnokság, így azonban a válogatott kerettagok felkészülésének a fókuszában már a jövő évi, Csehországban sorra kerülő erdei vb áll.

Read More
XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.