Az MVLSZ összefog

A koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben különösen fontos az összefogás Magyar Vízilabda Szövetség számára is – hangsúlyozta a szervezet társadalmi elnöke. Hegedüs Éva az InfoRádióban többek között elmondta, hogy a Magyar Vízilabda Szövetség, amely nemzetközi szinten is kiváló teljesítményt tudott elérni az elmúlt időszakban, közös összefogással, valamint egymás támogatásával képes lesz túl lenni a kialakult nehézségeken. […]

Read More

Új időpontja lehet a Világjátékoknak

A koronavírus világjárvány miatt jövőre halasztott tokiói olimpia hétfőn bejelentett – 2021. július 23-tól augusztus 8-ig tartó – új időpontja részben ütközik a Világjátékokkal. Az ötkarikás programban nem szereplő sportágak legnagyobb, szintén négyévenkénti seregszemléjét jövő július 15. és 25. között tervezték lebonyolítani az egyesült államokbeli Birminghamben. A Világjátékok Nemzetközi Szövetsége (IWGA) bejelentette: a napokban minden eshetőséget alaposan megvizsgálnak abból a célból, hogy a multisport-eseményt sikerrel bonyolítsák le.

Az IWGA végrehajtó bizottsága hétfőn telefonos konferenciát tartott, amelyen részt vett a birminghami szervező bizottság vezetője is. Ezen a résztvevők áttekintették az újonnan kialakult helyzetet. Egyetértettek abban, hogy további részletes információk szükségesek a megalapozott döntéshez a Világjátékok esetleges időbeli áthelyezéséről – amely lehet egy jövő nyári, valamivel korábbi dátum, vagy egy hasonló, de 2022-es időpont.

A felek abban is megállapodtak, hogy a lehető leghamarabb döntésre kell jutniuk.

A közeljövőben újabb telefonos értekezletre kerül sor, amely során az IWGA tájékoztatni fogja javaslatáról a Világjátékok programjában érintett sportágak nemzetközi szövetségeit, és kikéri azok véleményét a kérdésben.

A birminghami Világjátékokra több mint 30 sportágban 100 ország 3600 sportolóját várják. Magyarországon az 56 sportágat összefogó Nemzeti Versenysport Szövetség feladatkörébe tartozik az eseményre való felkészülés és az azon való részvétel.

Read More

Ősszel rendezik meg a 2020-as NN Ultrabalatont

Ez Közép-Európa leghosszabb futóversenye!

Október első hétvégéjén rendezik meg a májusról elhalasztott 2020-as NN Ultrabalatont. A szervezők információi szerint a versenyközpont továbbra is Balatonfüred, a táv pedig 220 kilométer. A halasztás mellett az egész világot sújtó új típusú koronavírus-járvány miatt döntöttek a szervezők. 

Az NN Ultrabalaton szervezői csapata a kontinens legzöldebb tömegsport rendezvényét ígérte májusra, terveik szerint ez nem is változik, csupán annyi lesz a különbség, hogy a májusi meleg helyett az októberi hűvösre kell készülniük a résztvevőknek. Az új versenykiírás szerint október 1-jén nyílik meg a versenyközpont az egyéni versenyzők és az ultratávot teljesítő 2-3 fős csapatok előtt, másnap, október 2-án pedig elrajtol a mezőnyük. Ugyanezen a napon, a délutáni órákban már a nagylétszámú csapatokat is Balatonfüredre várják a szervezők a szokásos tésztapartival és sportszakmai expóval, aztán október 3-án, hajnali 4 órakor elrajtol a verseny.

Zelcsényi Miklós versenyigazgató elmondta: a március első felében kihirdetett rajtidőpontokat a versenykiírás szerint átviszik az októberi versenynapokra. „Az októberi időpont egyik előnye, hogy a csapatoknak több ideje lesz felkészülnie a versenyre. A visszajelzések alapján a csapatok többsége számára megnyugtató távolságba került a jelenlegi egészségügyi vészhelyzettől a verseny és üdvözli, hogy 2020-ban nem marad el az NN Ultrabalaton”- mondta Zelcsényi Miklós.

Az egyéniek számában várható némi változás, ugyanis sok induló érvényes indulási joga van a szintén őszi időszakban megrendezésre kerülő Sparthatlonra. Ami már biztos, hogy az egyéni nevezéseket újra nyitják a szervezők, mert sok olyan sportoló kereste már az elmúlt pár nap alatt is őket, aki az októberi teljesítésre már vállalni tudja a 220 kilométeres kihívást.

A szervezők, ahogy korábban is, most is arra kérik a résztvevőket, hogy próbálják meg nem a jelenlegi pánikhelyzetből szemlélni a versenyt érintő történéseket; ők pedig tovább dolgoznak azért, hogy az idén a pótidőpontban meghirdetett NN Ultrabalaton is életre szóló élmény legyen.

Az NN Ultrabalaton 2020-ban 14. alkalommal rajtol októberben. A Balatont megkerülő egykörös verseny Magyarország legnépszerűbb közösségi sporteseménye és Közép-Európa leghosszabb futóversenye. Teljesíthető egyéniben, váltóban, futva vagy bringával. Az alapítók 2007-ben egy 200 kilométer feletti ultrafutó versenyt álmodtak meg. A résztvevők létszáma akkor összesen 200 fő volt. Ehhez a maroknyi csapathoz évről évre egyre többen csatlakoztak, így 2019-re az indulók száma már meghaladta a 13 ezret. A szervezők a nevezéseket a megelőző év őszén nyitják meg; az NN Ultrabalaton egyre növekvő népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy 2018-ban 22 perc, de 2019-ben mindössze 6 perc elegendő volt arra, hogy telt házas legyen a 2020-as esemény; és a nevezések megnyitását követő egy óra múlva több mint 500 csapat jelentkezett a várólistára.

Read More

Mórádi Zsolt: Mellbevágó volt szembesülni azzal, hogy milyen nagyot fordult a világ

Mórádi Zsolt alaposan meglepődött, amikor elhagyta az Exatlon Hungary-t. A tízszeres kick-box világbajnok a TV2 műsorának forgatása után hazatérve döbbent rá, hogy a világjárvány egyre nagyobb méreteket ölt, és több világsztár is meghalt, amíg a sport-realityben volt.

„Mi annyira el voltunk szigetelve, hogy még a telefonjaink sem voltak nálunk, így semmilyen hír nem jutott el hozzánk. Éppen ezért mellbevágó volt szembesülni azzal, hogy milyen nagyot fordult a világ, amíg az Exatlonban voltam. Gondolok itt a világjárványra, vagy olyan sportcsillagok távozására, mint Kobe Bryant, vagy Wichmann Tamás.” – mesélte Mórádi Zsolt a Hazai öltöző podcaston.

A világklasszis beszámolt többek között a Peace and Sport szervezetben betöltött szerepéről és arról is, hogy mitől tudnak olyan sikeresek lenni a magyar kick-boxosok. A sportágban ugyanis a magyarok a világ elitjéhez tartoznak, és rendre éremdömpinggel zárják a világ- és Európa-bajnokságokat.

A Hazai öltöző teljes adása itt hallgatható meg!

Read More

Koronavírus: pozitív lett olimpiai bronzérmesünk tesztje

Megfertőződött az új típusú koronavírussal Kapás Boglárka világbajnok úszó. Az olimpiai bronzérmes sportoló kedden a Facebook-oldalán jelentette be, hogy a felkészülés folytatásához két negatív tesztre lett volna szüksége, ebből az első sikerült is, a második azonban már pozitív lett. “Jelenleg két hétig karanténban vagyok itthon, nem hagyhatom el a lakást. Egyelőre jól érzem magam, semmilyen […]

Read More

Szentesen kiürült az uszoda

Teljesen üres az uszoda a Kurca-partján. Mint a klub írja: Kiürült az uszoda A versenyszezon kellős közepén kiürült a Dr. Rébeli-Szabó József Sportuszoda. A koronavírus-járvány lassításának és megelőzésének érdekében a Szentesi Vízilabda Klub felnőtt és utánpótlás csapatai is otthoni munkavégzésre rendezkedtek be már több mint egy hete. Erőnléti edzőnk útmutatása szerint mindenki egyénileg tartja karban […]

Read More

Vári Attila üdvözölte az olimpia új időpontját

Mindent az új dátumnak rendelne alá a MVLSZ elnőke. Mint ismeretes, 2021 július 23. és augusztus 8. között rendezik meg a tokiói olimpiát. Vári Attila, az MVLSZ elnöke így reagált a hírre: „Most, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság kijelölte az új időpontot, az elnökséggel, a tagegyesületekkel, a szövetségi kapitányokkal és a támogatóinkkal ennek tudatában folytatjuk […]

Read More

Az olimpia időpontjával borulhat minden más sportesemény

A vizes sportágakat tömörítő nemzetközi szervezet (FINA) új időpontot keres a jövő nyári fukuokai világbajnokságnak azok után, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) kijelölte a tokiói ötkarikás játékok új dátumát. A FINA hétfői közleménye üdvözölte a NOB döntését, és azt, hogy ilyen hamar tiszta helyzetet teremtettek a többi sportág számára az új időpont (2021. július […]

Read More

Ekkor lesz 2021-ben az olimpia

Tokió 2020 – Jövőre július 23-án kezdődik az olimpia, augusztus 24-én a paralimpia Tokió, 2020. március 30., hétfő (MTI/Kyodo/dpa) – Július 23-án kezdődik és augusztus 8-ig tart majd 2021-ben a tokiói olimpia, míg a paralimpiára augusztus 24. és szeptember 5. között kerül sor – közölte hétfőn a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság […]

Read More

Tokiói olimpia: Már ezen a héten kijelölhetik az új dátumot

Már ezen a héten kijelölhetik a tokiói olimpia új időpontját. Erre utalt Mori Josiro, a szervezőbizottság elnöke, aki hétfőn, a vezető testület ülése előtt úgy nyilatkozott: számításai szerint még ezen a héten sor kerülhet az ezzel kapcsolatos megbeszélésre Thomas Bach-hal, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökével. Hozzátette: a konzultáció során a tavaszi, illetve nyári lebonyolítás […]

Read More

Németh Szilárd: Közösen kell majd újra indítanunk a felkészülést, az edzéseket és a versenyeket

A világ sportja, összes sportága rendkívül nehéz helyzetbe került a koronavírus-járvány miatt, s ezen csak hatalmas kitartással, türelemmel, összefogással tud úrrá lenni, a felelős sportvezetők ezt hangsúlyozzák most a versenyzők felé. A Magyar Birkózószövetség (MBSZ) elnöke, Németh Szilárd ennek szellemében írt levelet a hazai birkózócsalád tagjainak.

 „Tisztelt Magyar Birkózók!

 A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és a tokiói ötkarikás játékok szervezőbizottsága kedden közös nyilatkozatban jelentették be, hogy a 2020-as olimpiát elhalasztják legfeljebb egy évvel. Mindezt a koronavírus okozta világjárvány miatt, a versenyzők és az összes résztvevő, a világ sportjának egészségét előtérbe helyezve.

Nenad Lalović, világszövetségünk (UWW) elnöke, a NOB tagja így fogalmazott: „Megértem, hogy a halasztás befolyásolja az előkészületeket, és ebben a pillanatban még rengeteg a bizonytalanság, de a prioritásunk továbbra is az egészség és a biztonság. Amint bármilyen konkrétum kiderül, naprakészen reagálunk rá: az elkövetkező hetekben a UWW büró videokonferenciát tart, amely után a globális egészségügyi és sporthelyzetet értékelve döntéseket hoz az idei versenyszezonról.”

Ebben a nehéz és rendkívüli helyzetben teljesen megértem csalódottságotokat és kiszolgáltatottság érzéseteket, hiszen erre az olimpiára verejtékezve, sok-sok lemondás árán készültetek évek óta. Már megszereztétek vagy megszerezhettétek volna az indulás jogát, a nemzeti olimpiai kvótát. Többötöknek – életkoránál fogva – már-már az utolsó lehetőség a bizonyításra. A bizonytalan új időpont, sőt, az egyéni védekezés és az egymástól való távoltartás szabályai pedig az egy évvel későbbi olimpiára való felkészülést is nehezítik.

Viszont tudomásul kell vennünk, hogy első az emberek élete, egészsége. A sportolóké, edzőké, a szurkolóké, a rendezőké, az időseké és fiataloké egyaránt. Be kell tartanunk az egészségünk megvédésére és társas viselkedésünkre vonatkozó szabályokat: otthonmaradás, alapos kézmosás, védőeszközök használata, rendezvények tiltása, stb. Ezekről a Magyar Birkózószövetség is intézkedett.

Kedves Barátaim!

Büszke vagyok Rátok, és köszönöm Nektek, hogy ilyen intelligensen kezelitek a helyzetet, és fegyelmezetten veszitek tudomásul, hogy most nemcsak sportolói, de egész nemzeti közösségünk érdeke előbbre való, mint a személyes elképzeléseink. Mert csak együtt sikerülhet csökkentenünk a vírus terjedésének sebességét, csak összefogással, közös cselekvéssel juthatunk túl ezen a vészterhes időszakon.

Néhány napja volt 99 éve, hogy 1921. március 16-án a magyar birkózócsalád hivatalosan is megalapította szövetségét. Pedig azelőtt legutóbb 1912-ben vehettünk részt az olimpián, az 1916-os berlini elmaradt az I. világháború miatt, az 1920-as antwerpenin pedig a háborúban vesztes országok nem indulhattak. Majd az 1940-es helsinkit és a négy évvel későbbi londonit sem rendezték meg a II. világháború okán. Mindezek ellenére 19 olimpiai aranyat szereztünk a nemzetnek, és a negyedik legsikeresebb hazai sportág vagyunk. Mindig jó példával jártunk elöl a jövő birkózónemzedéke, szurkolóink és más sporttársaink előtt a veterán bajnokok és mestereink megbecsülésével, edzőtársaink és ellenfeleink tiszteletével. A fegyelmezettségbe, a küzdelembe, az összekapaszkodásba és az elvégzett munkába vetett hit – előbb vagy utóbb – mindig meghozta a gyümölcsét.

Most is ezekre az erényekre van szükségünk, hogy túléljük, túltegyük magunkat a járványon, és újra kezdhessük, folytathassuk a normális sportolói életet. Közösen kell majd újra indítanunk a felkészülést, az edzéseket és a versenyeket. És közösen kell megnyitnunk a Kozma István Birkózó Akadémia csepeli csarnokát is. Addig is kitartást, hasznos otthoni időtöltést és jó egészséget kívánok mindannyiótoknak!

Hajrá, Magyarország! Hajrá, magyar birkózók!”

Read More

Párizsi 2024-es olimpia: felül kell vizsgálni az olimpiai terveket

A koronavírus-járvány megnehezíti a párizsi olimpia előkészítését – jelentette ki a 2024-es nyári játékok szervezőbizottságának elnöke, Tony Estanguet. A 41 éves, szlalomkenuban háromszoros olimpiai bajnok sportvezető a Le Dauphine újságnak azt mondta, a szervezőbizottságnak “felül kell vizsgálnia minden tervét”, miután a 2020-as tokiói olimpia egyéves elhalasztásával egy esztendővel később kezdődik a következő ötkarikás ciklus. “Ez […]

Read More

Már meg is van az új időpontja a tokiói olimpiának?

A New York Times és az NHK japán állami műsorszolgáltató egyaránt úgy értesült, hogy 2021. július 23-án veszi kezdetét a tokiói olimpia, és augusztus 8-án ér véget. Az ötkarikás játékokat a koronavírus-járvány miatt kedden halasztotta el a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), amely pénteken azt közölte a nemzetközi sportági szövetségek és a nemzeti olimpiai bizottságok vezetőivel, […]

Read More

A Világjátékokat is érintheti az olimpia elhalasztása

Még korai arról nyilatkozni, hogy a 2021-es Világjátékokat miként érintheti a tokiói olimpia egy évvel való elhalasztása – közölte a Világjátékok Nemzetközi Szövetsége, az IWGA. Az ötkarikás programban nem szereplő sportágak legnagyobb, szintén négyévenkénti seregszemléje, a Világjátékok a tervek szerint jövő július 15. és 25. között lesz az egyesült államokbeli Birminghamben.

A tokiói olimpia koronavírus világjárvány miatti elhalasztása számos nagyszabású sporteseményt érint. A nemzetközi atlétikai, valamint úszó szövetség már jelezte is, hogy nyitottak sportáguk 2021-es világbajnokságának átütemezésére.

A jövő nyári Világjátékok megrendezését szintén befolyásolhatja az olimpia elcsúsztatása, az IWGA szerint azonban jelenleg még túl korai a multisport-eseménnyel kapcsolatban lehetséges változásokról beszélni.

„A konkrétumokhoz több információra van szükségünk, elsősorban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság részéről” – írták közleményükben.

José Perurena, a Világjátékok Nemzetközi Szövetsége elnöke már korábban jelezte: elképzelhető, hogy a játékokat megelőző egyes kvalifikációs versenyeket törölnek vagy elhalasztanak a járvány miatt. Az máris biztos, hogy a szervezet idei közgyűlését április helyett novemberre helyezték át.

A 2021-es birminghami Világjátékokra 30 sportágban 100 ország 3600 sportolóját várják. Magyarországon az 59 sportágat összefogó Nemzeti Versenysport Szövetség feladatkörébe tartozik az eseményre való felkészülés és az azon való részvétel.

Read More