Visszavonul a hatszoros világbajnok román tornász
Bejelentette visszavonulását Marian Dragulescu, a románok hatszoros világbajnok tornásza. A 27 éves sportoló krónikus hátproblémái miatt döntött úgy, hogy befejezi…
Bejelentette visszavonulását Marian Dragulescu, a románok hatszoros világbajnok tornásza. A 27 éves sportoló krónikus hátproblémái miatt döntött úgy, hogy befejezi…
Keddtől vasárnapig tart a hosszútávúszók horvátországi Európa-bajnoksága, amelyen igen népes, 10 tagú magyar csapat is szerencsét próbál. A jövő heti,…
A pekingi paralimpián 1100 doppingvizsgálatot végeznek el, ez az eddigi mennyiségi csúcs a játékok történetében. Vang Vej (Wang Wei), a…
Az amerikai nyílt teniszbajnokságon a női egyes elődöntőjének bármelyik résztvevője hétfőn világelső lehet, miután a jelenlegi éllovas, a szerb Ana…
Újabb nyitott pályás mérkőzést terveznek az észak-amerikai profi jégkorongligában: az NHL történetének legsikeresebb csapata, a Montreal Canadiens alapításának 100. évfordulóján,…
A volt világelső svájci Roger Federer legyőzte a selejtezőből felkerült luxemburgi Gilles Mullert az amerikai nyílt teniszbajnokságon, így sorozatban 18….
Vasárnap ünnepélyes keretek között a Kincsem Parkban köszöntik a tíz futása után is veretlen Overdose-t, a hároméves magyar mént. A…
A BHMSE Kyokushin Karate szakosztálya a sportág hagyományait követve megrendezi, a fővárosban újra a 24 órás küzdelmi edzést, "ISMERD MEG…
A Sportágválasztó céljait, szándékait átérezve számos neves sportoló csatlakozott rendezvényünkhöz, jelenlétükkel, aktív közreműködésükkel népszerűsítve az egyes sportágakat és magát a…
Buruczki Szilárd és Simon Emese felnőtt győzelmével ért véget a 7. Mátra Maraton hegyikerékpár-verseny. A T-Mobile TOP Maraton sorozat negyedik,…
A környezettudatos gondolkodás népszerűsítéséért szállt vízre több mint ötszáz vitorlázó, 99 hajójával, az I. WWF-The Explorer Zöld Regattán, Balatonföldváron. A…
Már kapható a küzdőtérmagazin!Jubilálunk ez az 55. szám. 55. Sok vagy kevés, nekem nagyon soknak tűnik. Nosztalgiázni nem most fogok,…
Szombaton Hódmezővásárhely ad otthont a Hopp-Parádé elnevezésű atlétikai viadalnak, amelyen olyan sztárok teszik tiszteletüket, mint a korábbi két rúdugró világbajnoknő,…
Két és fél hónappal az Európa-bajnokságon elszenvedett súlyos bokasérülése után csütörtökön ismét a csapattal edzett Franck Ribéry, a bajnok és…
Komárom-Esztergom megye csütörtökön ünnepélyes keretek között köszöntötte a pekingi olimpián szerepelt sportolóit. Az ötkarikás játékokon a sportlövő Sidi Péter, a…
Az Egyesült Államok egyik legnépszerűbb sportjában, a baseballban a Boston Red Sox ligacsúcs-beállítással sorozatban 455. hazai mérkőzését játszotta telt ház…
Megműtötték Manu Ginobilit, az argentin válogatott és az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) érdekelt San Antonio Spurs sztárját. A beavatkozásra, amely…
A Hungarian Top Team novemberben folytatja a nagyobb, nívós rendezvényekből álló gála sorozatát, hiszen a Körcsarnokban a szupernehézsúlyú MMA világbajnoki…
Az olimpiai negyedik helyről az ezüstérmes pozícióba léphet előre a kalapácsvető Pars Krisztián, amennyiben a Pekingben eredetileg második fehérorosz Vagyim…