Peking 2008: megérkeztek a kajakok és kenuk
Megérkeztek Pekingbe a magyar olimpiai kajak-kenu válogatott hajói. A hazai sportági szövetség honlapján olvashatók szerint napokon belül a végcéljukra, a…
Megérkeztek Pekingbe a magyar olimpiai kajak-kenu válogatott hajói. A hazai sportági szövetség honlapján olvashatók szerint napokon belül a végcéljukra, a…
Zökkenőmentes volt a szombaton útra kelt magyar olimpiai csapat belépése Kínába, illetve szálláshelyének elfoglalása a sportolói faluban. Szombaton délben 12…
Novak Djokovic két játszmában legyőzte Rafael Nadalt a 2,615 millió dollár összdíjazású cincinnati keménypályás férfi tenisztorna elődöntőjében. A második helyen…
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) döntése nyomán mind a négy pályázó versenyben maradt a 2012-es téli ifjúsági játékok megrendezéséért. A…
Súlyosan megsérült az olimpiai labdarúgótornára készülő kínai női válogatott gólzsákja. Ma Hsziao-hszü (Ma Xiaoxu) szerdán az Egyesült Államok elleni felkészülési…
Michael Phelps amerikai úszóklasszis kijelentette, a pekingi játékokon megjavítja honfitársa, Mark Spitz álomcsúcsát. "Mindeddig ő volt a legnagyobb, ám én…
A vártnál is nagyobb érdeklődés mellett véget ért az XLsport K-3 Horfer Serleg Utánpótlás verseny. Hatalmas érdeklődés mellett került megrendezésre…
Berkes Ferenc ismét legyőzte – ezúttal világossal – Ács Pétert a Pakson zajló Marx György sakk emlékverseny nyolcadik fordulójában. A…
Elsőként a brit Andy Murray jutott be a döntőbe a 2,615 millió dollár összdíjazású cincinnati keménypályás férfi tenisztornán, miután 1…
Ivanics Gergely nyerte a II. Grand Prix P-NÍVÓ kerékpárversenyt. A mezőny 176 km-t teljesített Tiszagyenda, Tiszaroff és Fegyvernek érintésével. …
Jelena Jankovic ugyan elszalasztotta a lehetőségét arra, hogy már hétfőtől a női tenisz-világranglista élére kerüljön, ám augusztus 11-től biztosan világelső…
A török és román vendégmunkások és a vasárnapi Forma-1 Magyar Nagydíjra Ausztria felől érkező turisták miatt óriási torlódás alakult ki…
A spanyol Alejandro Valverde nyerte az országúti kerékpáros Pro Tour-sorozatba tartozó San Sebastian-i klasszikus viadalt, amelyet idén 28. alkalommal rendeztek…
Súlyos betegségben elhunyt Gerevich György, a Vasas kardvívóinak mestere. A Magyar Olimpiai Bizottság honlapján olvasható hír szerint a tréner még…
Öt hellyel hátrébb sorolták a rajtrácson Sébastien Bourdais-t, a Toro Rosso pilótáját a Forma-1-es világbajnokság idei 11. futamán, a Magyar…
Nyolcezernél többen, egészen pontosan 8312-en vettek részt a 27. alkalommal megrendezett Balaton-átúszáson. A népszerű erőpróbát eredetileg múlt szombatra írták ki,…
Egész napos K-3 utánpótlás versenyt szervezünk november 8.-án aTEREM-ben. A versenyre bárki jelentkezhet, aki – küzdősport egyesület tagja– orvosi engedéllyel…
Akárcsak a pénteki második, a szombati harmadik szabadedzésen is a brit Lewis Hamilton (McLaren-Mercedes) volt a leggyorsabb a Forma-1-es Magyar…
Az argentín Hector Cúper lesz Grúzia labdarúgó-válogatottjának szövetségi kapitánya – jelentette be a helyi szövetség. Az 52 éves tréner a…
Ács Péter világossal döntetlent ért el az örmény Gabriel Szargszjannal szemben a Pakson zajló Marx György sakk emlékverseny hetedik fordulójában….