EURO-2008: Rehhagel hosszabbított és nevezett
Otto Rehhagel 2010-ig meghosszabbította szerződését a Görög Labdarúgó Szövetséggel és kilenc játékost már megnevezett a júniusi Európa-bajnokságra. A német…
Otto Rehhagel 2010-ig meghosszabbította szerződését a Görög Labdarúgó Szövetséggel és kilenc játékost már megnevezett a júniusi Európa-bajnokságra. A német…
A Csongrád Megyei Önkormányzat javaslata alapján egy megyei sportoló szurkolóként kijuthat a pekingi olimpiára – tájékoztatta kedden az MTI-t a…
Péntektõl vasárnapig immár valóban az olimpia a tét. A Saint Gobain-kupáért kiírt válogatón ugyan most még a MOL Világkupára és…
A Dunaferr SE nyerte a férfi NB I Liga bronzérmét, miután az egyik csapat harmadik sikeréig tartó helyosztón összesítésben 3:1-re…
Drága belépők, drága repülőjegyek, igen borsos szállodai árak várnak azon kevés brit szurkolóra, akik Moszkvában tölthetik az éjszakát, de feltétlenül…
A legfrissebb magyar közvélemény-kutatási adatok szerint minden második válaszadó úgy gondolja: legalább a politikusok távolmaradása révén tiltakozni kellene a kínai…
Az AC Milan leigazolta Mathieu Flaminit, az Arsenal francia labdarúgóját. A 24 éves védekező középpályás már át is esett az…
Hétfőn négy magyar, Halász Judit színművész, Barabás Éva műsorvezető, valamint Lakatos Katalin és Kovács István futott Kínában az olimpiai lánggal….
Vasárnap késő este, a Tuzsér otthonában aratott 3-2-es ferencvárosi győzelmet követően verekedés tört ki az FTC labdarúgócsapatának Üllői úti öltözőjében….
A Hétvégén a rally közepére csöppentünk. Az élmezőny teljesítette a 16. gyorsasági szakaszt is. Összesítésben Turán volt a leggyorsabb. gyorson. Negyedik…
Június 7.-én ismét K-3 aTEREM-ben! Az XLsport K-3 Horfer Serleg Bajnokság második fordulója ismét nagy durranástól lesz hangos. A sikeres…
A vigaszág a második mérkőzéssel kezdődött a 84 kg-ban a varsői szabadfogású kvalifikációs verseny záró napján. A kétszeres Eb-bronzérmes görög…
Szolnokon került megrendezésre az Aranykrajcár Kupa, a Magyar Kick-boksz Szakszövetség felnőtt light-contact Országos Bajnokságának első fordulója, amelyen 18 egyesület 68…
Május 6-án, kedden saját otthonában, az óbudai Folyondár utcában lehet bajnok a Vasas, amely a női NB I Liga döntőjének…
Jövõ péntektõl vasárnapig immár valóban az olimpia a tét. A Saint Gobain-kupáért kiírt válogatón ugyan most még a MOL Világkupára…
A magyar világbajnok megnyerte a latintáncok Európa-bajnokságát Spanyolországban. Maurizio Vescovo és Törökgyörgy Melinda a Salouban megrendezett kontinensviadalon Európa legjobbjait maga…
Gercsák Csaba a 29. helyen végzett a sevillai hosszútávúszó-világbajnokság férfi 10 km-es számában, így ezen a viadalon nem sikerült olimpiai…
A földek tervezett állami kisajátítása ellen tüntettek a 2014-es téli olimpiának otthont adó Szocsi lakosai. A több száz, plakátokkal és…
Lantos Gábor révén az egyesfogatok versenyében hazai győzelem született a Fábiánsebestyénben rendezett nemzetközi hajtóversenyen. A Világkupa-fordulón a ketteseknél a romániai…
A Villarreal nyert a Getafe ellen, így a Real Madridnak késő este ugyancsak győznie kell az Osasuna stadionjában, ha 35…