Peking 2008: bírálják a lángőrzők módszereit
Londonban és Párizsban is éles kritikával illették – erőszakos fellépése miatt – az olimpiai láng útját biztosító egységet. A Nemzetközi…
Londonban és Párizsban is éles kritikával illették – erőszakos fellépése miatt – az olimpiai láng útját biztosító egységet. A Nemzetközi…
Április 10-én veheti át a díszpolgári címéről szóló oklevelet Ónodi Henrietta olimpiai bajnok tornász. Az ünnepséget a békéscsabai városháza dísztermében…
A kínai rendőrség 953 embert vett őrizetbe, akiket azzal gyanúsítanak, hogy részt vettek a márciusi tibeti zavargásokban – közölte szerdán…
Silvio Berlusconi, az AC Milan elnöke kijelentette: mindenképpen szeretné megszerezni Ronaldinhót, az FC Barcelona brazil labdarúgóját. "Mindent el fogok követni…
A nyolcadik helyen kiemelt Szávay Ágnes két játszmában nyert az orosz Jekatyerina Makarova ellen a 600 ezer dollár összdíjazású Amelia…
A magyar csapat kitűnően szerepe az V. lKF Kempo Világbajnokságon, Portugáliában Kedd:– Lovász Gábor – formagyakorlat I. hely– Karácsony Barbara – formagyakorlat…
Az eredetileg tervezetthez képest is kisebb távolságokon belül rendezik meg május 29. és június 4. között a budapesti MVM öttusa-világbajnokság…
A 57 kg-os Mihály János győzött és ezzel negyeddöntős, a 69 kg-ban szereplő Bacskai Balázs ugyanakkor kikapott az athéni olimpiai…
Szigorú biztonsági körülmények között megérkezett az olimpiai láng egyetlen észak-amerikai állomására, San Franciscóba, helyi idő szerint kedd hajnalban. A láng…
A görög rendőrség házkutatást tartott a súlyemelő szövetségben, és azoknak a sportolóknak az öltözőjében, akik egy márciusi doppingellenőrzésen buktak meg….
Ron Dennis, a Forma-1-es McLaren-Mercedes csapatfőnöke szerint nincs ok a pánikra: a vasárnapi bahreini GP-n Lewis Hamilton nem tudott pontot…
Ronaldo, az AC Milan brazil labdarúgója sérüléséből felépülve először hazájában, esetleg a Flamengóban futballozna, hogy visszanyerje formáját és ezt követően…
2008. április 8-án a SYMA Sport- és Rendezvényközpont éttermében tartotta meg 3. sajtótájékoztatóját az MVM Öttusa Világbajnokság Szervezőbizottsága. Az összejövetel…
Ifj. Tóth János az idén is az Intercontinental Rally Challenge-sorozatban (IRC) indul: a hétszeres abszolút magyar bajnok pilóta ebben az…
A Raiffeisen Zentralbank (RZB) szakértői egy olyan számítási modellt dolgoztak ki, amely a betáplált adatok alapján a cseheket hozta ki…
Akár általánosnak is minősíthető vélekedés szerint majdhogynem merő formalitásból játsszák le szerda este a Manchester United és az FC Barcelona…
Eddig meglehetősen keveset tudtunk Marija Sarapova magánéletéről. Ezúttal az orosz teniszező maga nyilvánította ki az érzéseit Orlando Bloom amerikai színész…
Rég elmúlt már az az idő, akikor a magyar kajak-kenu válogatott tagjai együtt – egy nagy csapatot alkotva – utaztak…
Ötezer önkéntes segédkezik majd az osztrák-svájci közös rendezésű, júniusi labdarúgó Európa-bajnokság lebonyolításában. Hatvan országból válogatták ki őket. Összesen csaknem tizennyolc…