Kategória: Cikkek
Az MLSZ használhatja az UEFA megfigyelő-rendszerét
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) pénteken egyeztetéseket folytatott az Igazságügyi Minisztérium, az Önkormányzati Minisztérium és…
Kick-box VB: felemás nap
Lignanoban az első napi bemérkőzések után csütörtökön teljes nagyüzem indult be, ennek keretében 18 versenyző…
Utánpótlás: a 2010-es Olimpiai Reménységek Versenyét illetően 43 versenyről döntöttek a Visegrádi négyek
A Visegrádi négyek (V4) országainak állami szintű sportvezetői tartottak egyeztetést Tatán az Olimpiai Reménységek Versenyéről,…
Magyar Kupa: Újpest-ZTE az elődöntőben
Kisorsolták pénteken a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjének párosításait, ez alapján az Újpest a Zalaegerszeggel,…
Elutazott Kínába a női kézilabda-válogatott
Pénteken elutazott a magyar női kézilabda-válogatott a december 5-én kezdődő kínai világbajnokságra. A csapat…
Mégis marad a Sauber a Forma-1-ben
Megmenekült a Sauber Forma-1-es csapat, miután az eddigi többségi tulajdonos BMW megállapodást kötött Peter…
Kung Fu: Fétis Kupa szombaton
E hét végén szombaton – november 28-án a III. kerületi Szent Györgyi Albert Általános Iskolában…
Városi rangadó Liverpoolban
A Bajnokok Ligája továbbjutástól keddi, budapesti győzelme ellenére elbúcsúzott FC Liverpool a városi rivális Evertonnal…
Vízilabda Euroliga: három magyar csapat száll vízbe a hétvégén
Szombaton megkezdődnek a férfi vízilabda Euroliga csoportküzdelmei, amelyekben három magyar csapat, a Honvéd, a Vasas…
Ronaldo és Messi is az El Clasicón
Cristiano Ronaldo, a Real Madrid aranylabdás támadója és Lionel Messi, a bajnoki címvédő FC…
X. GEOVIEW Mikulás Kupa . Szeged
SEMI, LIGHT, FULL, LOW-KICK, K1, KICK-LIGHT küzdelmek Cadett II. – Junior és Senior semi contact…
Kosárlabda Euroliga: negyedik csoportjában a Pécs
Szerdai győzelmével a Pécs együttese csoportjában a negyedik helyre jött fel a női kosárlabda Euroligában….
NBA: megtört az Atlanta hazai varázsa
A félidőben még 11 pontos hátrányban volt, végül mégis magabiztosan győzött az Orlando Magic az…
Hazai győzelmek az NHL-ben
Mindkét csütörtöki mérkőzésen a hazai csapat győzött az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL). Eredmény:Ottawa Senators-Columbus…
Hármas holtverseny, Murray bánkódhat
Roger Federer és Juan Martin Del Potro jutott be az elődöntőbe az A csoportból a…
Shaquille ONeal nemes tette
Shaquille ONeal, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Cleveland Cavaliers sztárjátékosa állta annak a kislánynak…
Készen van Cassano második, botrányszagú könyve
Második könyvét is megírta Antonio Cassano, a Sampdoria labdarúgója. Az opus szabadfordításban "A holnap…
Távozna Gattuso Milánóból
Gennaro Gattuso azon gondolkozik, hogy elhagyja az AC Milan labdarúgócsapatát a januári átigazolási időszakban, mert…
Az UEFA U21-et akar az olimpián
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) stratégiai tanácsa támogatja azt a javaslatot, hogy az olimpiákon csak…
Kosárlabda: sima győri győzelem az Európa Kupában
A SEAT Lami-Véd Győr sima győzelmet aratott csütörtökön a vendég portugál Vagos felett a női…






