“Egy egyesített világot álmodtunk meg!”

Szerdán lezajlott a Special Olympics Europe Eurasia által szervezett ifjúsági vezető online tréning harmadik, utolsó alkalma. A téma ezúttal a projekt menedzsment volt. Ezúttal szövetségünk elnökségi tagja, Pázmány Viktória segítette a résztvevő Schmied Hannát. Viki elmondta, hogy elméleti ismeretek kaptak a projekt fogalmáról, felépítéséről, menedzseléséről. Majd csoportokban gyakorlati feladatot oldottak meg: egy számukra fontos problémát […]

Read More

Szenvedélye a portréfotózás

Tóth Ákos önkéntesünk nemrégiben elajánlotta, hogy sportolóinkról készítene portrékat, illetve szívesen dolgozna együtt olyan versenyzővel, aki maga is szeret fotózni. Horváth Gyula elfogadta a kihívást, így csodás arcokat kaptak lencsevégre a Fogócska és a CSEFOSZ SE közös tenisz és kézilabda edzésén.    

Read More

Olasz bajnokság: A Reccót letaszították a trónról – bajnok a Brescia

A negyedik meccsen lezárta a párharcot a Brescia. Fotó: AN Brescia / facebook Nem a megszokott forgatókönyv szerint ért véget az Olasz bajnokság, hiszen a Brescia 3-1-es összesítéssel lett bajnok. Bovo együttese a 2002/2003-as szezon után tudott felállni Olaszország tetejére. Érdekesség, 2005/2006-os szezon óta egészen 2019-ig csak a Pro Recco tudott bajnokságot nyerni, a tavalyi […]

Read More

Íme, U17-es válogatottunk Eb-kerete

Csapatot hirdettek. Fotó: vizipolo.hu /archív Fiú U17-es válogatottunk bő Eb-kerete: Kapusok: Csite Lóránd – Honvéd Csiszér Vince – UVSE Gyapjas Viktor – FTC Pászti Benedek – Szentes Mezőnyjátékosok Barics Bence – UVSE Bede Marcell – KSI Biros Samu – Eger Dóczi Márton – Eger Fekete Paolo – UVSE Gaszt Roland – Pécs Ionescu Erik – […]

Read More

Teqball – Janicsek Zsanett három kategóriát is nyert Lengyelországban

Janicsek Zsanett triplázott a lengyelországi teqball challenger versenyen. A Phoenix Teqball Akadémia játékosa a rangos viadalon megnyerte az egyéni mellett a párost és a vegyespárost is. A Zabkiban megrendezett tornán a párost Kota Gabriellával, a vegyespárost pedig Bányik Csabával az oldalán nyerte meg – adta hírül a Magyar Teqball Szövetség.

Egyéniben a román színekben versenyző Györgydeák Apor lett aranyérmes, megelőzve Blázsovics Ádámot és a francia Hugo Rabeux-t, a férfi párost pedig a Bányik Csaba, Blázsovics Ádám  kettős nyerte meg.

A challenger versenyek történetében először rendeztek olyan tornát, ahol 5 kategóriában játszottak a teqballosok.

Teqball Challenger CUP – Zabki (Lengyelország)

A dobogósok

Férfi egyéni

  1. Györgydeák Apor (Góbék Teqball Team, Románia)
  2. Blázsovics Ádám (Phoenix Teqball Academy, Magyarország)
  3. Hugo Rabeux (Teqball Mulhouse Club, Franciaország)

Női egyéni

  1. Janicsek Zsanett (Phoenix Teqball Academy, Magyarország)
  2. Kota Gabriella (Phoenix Teqball Academy, Magyarország)
  3. Alicja Bartnicka (Warszawski Teq Club, Lengyelország)

Férfi páros

  1. Bányik Csaba & Blázsovics Ádám (Phoenix Teqball Academy, Magyarország)
  2. Julien Grondin & Hugo Rabeux (Teqball Mulhouse Club, Franciaország)
  3. Ilyés Szabolcs & Györgydeák Apor (Góbék Teqball Team, Románia)

Női páros

  1. Janicsek Zsanett & Kota Gabriella (Phoenix Teqball Academy, Magyarország)
  2. Paulina Lezak & Klaudia Mindak (Phoenix Teqball Academy, Magyarország)
  3. Justyna Bartman & Alicja Bartnicka (Warszawski Teq Club, Lengyelország)

Vegyespáros

  1. Janicsek Zsanett & Bányik Csaba (Phoenix Teqball Academy, Magyarország)
  2. Kota Gabriella & Blázsovics Ádám (Phoenix Teqball Academy, Magyarország)
  3. Lauryne Scherrer & Julien Grondin (Teqball Mulhouse Club, Franciaország)
Read More

Felkészülési mérkőzés: öt góllal kikapott a női válogatottunk első meccsén

Ötgólos vereséget szenvedett a magyar női vízilabda-válogatott az amerikai csapattól az első kaliforniai olimpiai felkészülési mérkőzésen. Fotó: USA Waterpolo Az ötkarikás címvédő hazaiak 14-9-re győztek úgy, hogy a találkozó második felét a magyarok nyerték 6-4-re. A találkozót az ESPN élőben közvetítette. A hazaiak lendületesen kezdtek, Mussalemann duplájára a negyedik percben válaszolt Keszthelyi Rita ötméteresből, de […]

Read More
XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.