Teke-világbajnokság: A férfi válogatott győzelemmel köszöntötte Csányi Bélát, a teke Puskását

A női válogatott után a férfiak is csoportelsőként jutottak tovább a csapat-világbajnokságon. A csehországi Rokycany-ban zajló világversenyen a nemzeti csapat az utolsó csoportmeccsen 6-2-re verte a horvát válogatottat. A csütörtöki siker egyben szép ajándék volt Csányi Béla szövetségi kapitánynak, aki a meccs napján ünnepelte születésnapját.

A 69 éves szakember legendának számít a sportágban. Csányi Bélát a teke Puskásaként emlegetik. 1950. május 23-án született. Harmincszoros magyar bajnok, kilencszeres világbajnok. Pályafutása során 27 érmet szerzett a világbajnokságokon. Ő minden idők legeredményesebb tekézője! A csoportmeccsek után elmondható, hogy mind a férfi mind a női válogatott közel áll ahhoz, hogy teljesítse a minimális célkitűzést. Bátor Gábor, a hazai szövetség főtitkára a világbajnokság előtt elmondta: mindkét nemzeti csapat esetében a cél a négy közé jutás.

Read More

Szumó Európa Kupa – Hat magyar lép küzdőtérre

Hat fős magyar csapat utazott el a brandenburgi Európa Kupára. A Magyar Szumó Szövetség információi szerint a németországi világversenyen Buzás Patrik, Délceg József, Szilágyi Erik, Kerstner Róbert, Nemes Dávid és Pap Arnold lép küzdőtérre.

Szilágyi Erik több fronton is küzd majd szombaton. A magyar klasszis amellett, hogy elindul a junior 80 kilogrammosok versenyében, a felnőtt 92 kilóban és openben is érdekelt lesz. Rajta kívül Kerstner, Nemes és Pap lesz ott a nyílt kategóriában. Ők hárman egyébként saját súlycsoportjukban is versenyezni fognak Brandenburgban.

A sportágban az világ- és Európa-bajnokságon kívül, külön Világjátékok-kvalifikációs viadalokat is rendeznek, az itt szerzett pontokat a kvalifikációs időszak lezárultával összesítik, és akkor derül ki, hogy kik indulhatnak a 2021-es birminghami játékokon. Egy ilyen Világjátékok-kvalifikációs megmérettetésnek számít a brandenburgi Európa Kupa is.

Read More

Teke-világbajnokság: Negyeddöntős a női válogatott

Szlovéniát is legyőzte a magyar női teke-válogatott a csapat-világbajnokságon. A csehországi Rokycany-ban zajló világversenyen a nemzeti csapat az utolsó csoportmeccsen 7-1-re nyert a szlovénok ellen. A női válogatott ezzel továbbjutott a csoportjából, és negyeddöntőt játszhat a világbajnokságon.

 

A Magyar Tekeszövetség főtitkára szerint mind a férfi, mind a női csapat jó formában utazott ki a világbajnokságra.

„Mindkét válogatottunk esetében a cél az volt, hogy a legjobb négy közé jussanak Csehországban. Ehhez most a női csapat közel került. A férfi válogatott előtt van még egy csoportmérkőzés” – nyilatkozta Bátor Gábor, a hazai szövetség főtitkára.

Read More

Tizedik közös versenyére készül a Herczig-Ferencz rally páros

Tizedik alkalommal versenyez együtt a MOL Racing Team párosa Herczig Norbert és Ferencz Ramón a Rally Európa-bajnokság (ERC) idei harmadik futamán Lettországban. A Rally Liepaján 2018-ban nem indult a csapat, így ismét új pályákat kellett megismerni, de pilóta és navigátora most már tökéletes összhangban van.

 

„Ez a tizedik közös versenyünk, most már rutinosan dolgozzuk fel a pályákat. Ramón tökéletesen ráérzett arra, hogy milyen itinerrel tudok a lehető leggyorsabb lenni és az információkat is nagyon jól adja vissza.” – mondta Herczig Norbert, aki fülig érő szájjal szállt ki a Volkswagen GT R5-ből a keddi tesztet követően.

„A mérnökünk kitalált egy új lengéscsillapító beállítást, a Michelintől kaptunk egy ezekre a murvás pályákra való tökéletes gumit, amivel eddig még sosem mentem. Így bármit, amit kigondoltam, az autó megcsinálta, a féktávok, a kigyorsítások, a stabilitás, mind-mind álomszerű volt.” – tette hozzá a pilóta, aki optimistán várja a versenyt, amelynek a kvalifikációja pénteken lesz, szombaton és vasárnap pedig a 13 gyorsasági szakaszon összesen több mint 206 km vár a MOL Racing Team párosára a roppant erős mezőnyben, ahol huszonegy R5-ös versenyautót láthatnak a nézők.

Read More

Vogel Adrienn dobogóval zárt a Red Bull Ringen!

Özönvízszerű esőzésben, fordulatos versenyen, kemény mezőnyben szerezte meg idei első dobogóját a Kia Platinum Cupban Vogel Adrienn. A Roger Racing Team versenyzője a sorozat második hétvégéjén egy hatodik és egy harmadik hellyel búcsúzott a Red Bull Ringtől.

A szombati időmérőkön Adrienn végig jó tempóban autózva a hatodik helyet szerezte meg, így a borongós, hideg időben az első vasárnapi versenyen a hatodik rajtkockából indulhatott. A rendkívül szoros mezőnyben folyamatosan csatázott a magyar versenyző, végül rajthelyét megtartva a hatodik helyen ért célba, ami a második futamra pole pozíciót jelentett.

“Eseménydús, kemény verseny volt, sok lökdösődéssel, volt baleset és biztonsági autós szakasz is. Visszaestem a nyolcadikra, majd az utolsó körben feljöttem a negyedik helyig, a célegyenes ráfordítót is negyedikként kezdtem meg, de az előttem lévők miatt jelentősen lelassultam, így visszaestem a hatodik helyre, ami első rajthelyet ért a második versenyre” – foglalta össze az első futamon történteket Vogel Adrienn. A mezőny szorosságát jól mutatja, hogy a hatodik helyen mindössze 1.2 másodperc volt a hátránya az első helyezett mögött.

A vasárnap késő délutáni második futam rajtrácsára még száraz időben álltak fel az autók, majd nem sokkal a rajt előtt szakadni kezdett az eső, hivatalosan is esős versennyé nyilvánították a futamot, így a rajtrácson kezdődhettek a kerékcserék.

“Nincs túl sok tapasztalatom esőben, nem is számítottam sok jóra. A rajtom nem sikerült jól, a mellettem lévő felért rám, és el is ment mellettem. Próbáltam követni, kerestem a tapadást, de még jobban rákezdett az eső. Sokáig tartottam a pozíciómat, kőkeményen kellett védekeznem. Amikor hárman nagy nehezen megelőztek, tudtam menni velük, így negyedik helyen intett le a kockás zászló. Nem sokkal a futam után tudtam meg, hogy az előttem végzettek közül valaki időbüntetést kapott, mert a 3 perces tábla alatt még dolgoztak a kocsiján, így harmadik lettem. Nagyon boldog vagyok, remélem, hogy sikerül még sok ilyen kupát szereznem! Köszönöm a csapatomnak a fantasztikus munkát, a csapattársamnak, Bernula Pistinek, hogy az időmérőn jól összedolgozhattunk, a támogatóimnak a segítséget, a szurkolóimnak pedig a folyamatos biztatást.”

A Kia Platinum Cup június 8-9-én a lengyelországi Poznanban folytatódik.

Read More

Szkander Eb – Barzsó Henrietta és Kovács Péter is bronzérmes lett

Két felnőtt magyar érem a szkander Európa-bajnokságon! A görögországi kontinensviadalon eddig is szép számmal gyűjtögették az érmeket a magyarok a különböző kategóriákban, az Eb utolsó előtti napján aztán Barzsó Henrietta a felnőtteknél – 60 kilogrammban – bronzérmet szerzett, akárcsak Kovács Péter a férfiaknál a 85 kilogrammosok mezőnyében. Mindketten bal kézzel voltak eredményesek Loutrakiban.

 

„Mindkét versenyzőnk dobogós helyére roppant büszkék vagyunk, hiszen itt van a teljes európai elit. Hihetetlenül sokat jelent nekünk ez a két bronz.” – összegzett röviden Csabai Attila, a Magyar Szkander Szövetség elnöke.

A magyar szkander-válogatott a junior, a felnőtt, a masters és a para kategóriákat beleszámítva három ezüstérmet és három bronzérmet szerzett eddig a Loutrakiban zajló szkander Európa-bajnokságon.

Read More

Szkander Eb – Fazekas Andrea jobb kézzel is érmet szerzett

Folytatódott a sikerszéria! A görögországi szkander Európa-bajnokságon Fazekas Andrea jobb kézzel ezüstérmes lett a masters korosztályban a 60 kilogrammosok között. Ugyancsak második lett a masters mezőnyben Dobos Attila jobb kézzel a +100 kilogrammos kategóriában.

A Magyar Szkander Szövetség információi szerint Fazekas korábban bal kézzel is Eb-érmet szerzett, miután harmadikként zárt.
A Loutrakiban megrendezett kontinensbajnokságon Verbóczki Luca állt még dobogóra. A magyar tehetség a juniorok között a 60 kilogrammos kategóriában jobb kézzel ezüst, bal kézzel pedig bronzérmes lett.
Az Európa-bajnokságon egyébként 31 ország legjobbjai álltak, illetve állnak asztalhoz.

További hétfői magyar eredmények:
Vályi Imre (masters 80 kg) – jobb kéz, 4. hely
Kőrösi Tibor (masters 70 kg) – jobb kéz, 5. hely
Kollár Csaba (masters 70 kg) – jobb kéz, 6. hely
Para-eredmények:
Hernyák Imre (+90 kg) – jobb kéz, 4. hely
Simon Dániel (70 kg) – jobb kéz, 6. hely

Read More

Frizbi Európa-bajnokság: 26 ország legjobbjai érkeznek Győrbe

Huszonhat ország 1500 sportolója vesz részt a 2019-es ultimate frizbi Európa-bajnokságon, amelyet Győr városa rendez meg.
A Magyar Repülő Korong Szövetség információi szerint a magyar színeket egy vegyescsapat képviseli, amelyben több fiatal játékos kapott helyet. Erdősi Zoltán, a hazai szövetség elnöke elmondta, Magyarországon is egyre népszerűbb sportágról van szó.

 

„Ez lesz a negyedik kontinensbajnokság. 2007-ben Angliában, rá négy évre Szlovéniában, legutóbb pedig Dániában rendeztek Eb-t. Készen állunk arra, hogy látványos és sikeres Európa-bajnokságot rendezzünk. A Magyar Repülő Korong Szövetség Győr-Gyirmót helyszínnel pályázott az idei Eb-re, és az olaszországi Velencével szemben nyerte el a kontinensviadalt. Magyarország egy vegyescsapattal indul, a nemzeti csapatban több utánpótlás játékos is helyet kapott.” – nyilatkozta Erdősi Zoltán.
Az Eb június 29-én kezdődik és július 6-áig tart. A kontinensbajnokságon 20 ország indít férfiválogatottat, 15 női nemzeti csapat lesz, és 19 vegyescsapatnak is szurkolhatnak a nézők. Az ultimate frizbi csapatsport, amelyben hét játékosból álló együttesek küzdenek egymással. A pálya
téglalap alakú, a végén egy-egy célterülettel. A csapatok célja pontot szerezni úgy, hogy az egyik játékos bedobja a korongot a célzónába, ahol egy csapattársa elkapja azt. A dobó nem futhat a koronggal, de azt bármelyik irányba bármelyik csapattársának passzolhatja. Minden esetben, amikor sikertelen a passz, az ellenfélhez kerül át a korong. A játékosok fizikai érintkezése nem megengedett.

Read More

Kozsák György bronzérmes a szambó Eb-n

A harmadik helyen végzett a – NOB által tavaly elismert – Nemzetközi Sambo Szövetség spanyolországi Európa-bajnokságán Kozsák György. A magyar versenyző az orosz eredetű katonai birkózásból kifejlődött sportágban a combat szambó szakág 90 kg-os súlycsoportjában szerzett bronzérmet – adta hírül a Magyar Sambo Országos Szakszövetség.

A Gijónban megrendezett kontinensviadalon Kozsák Györgyöt az elődöntőben az ukrán Davigyenkó győzte le.

A többi magyar Eb-induló közül a minszki Európa Játékokra korábban kvalifikációt szerzett Sirankó Ferenc a sport szambó 100 kg-os súlycsoportjában helyezetlenül zárt, és nem szerzett helyezést a 90 kilós Iván Károly sem.

Read More

Tizenkét magyar arany a budapesti kick-box világkupán

Minden szempontból sikeres volt a fővárosi BOK Sportcsarnokban lebonyolított kick-box világkupa. Az immár 25. alkalommal megrendezett versenyen rekordlétszámú mezőny, 42 ország közel 1700 sportolója indult. A magyar versenyzők teljesítették a hazai szövetség céljait, miután 12 felnőtt aranyéremmel felülmúlták a tavalyi szereplést. A vk nagy sportdiplomáciai sikert is hozott: Király István lett a sportág európai szövetségének elnöke – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

 

A tatamin zajló, félerős technikákat engedélyező szabályrendszerek közül a pointfightingban a Halker-Király Team jóvoltából magyar győzelem született a csapat versenyszámban. Light-contactban – szintén a csepeli klub révén – további két csapataranynak örülhettek a magyarok, míg egyéniben Busa Andrea lett első. Remekeltek a kick-light hazai legjobbjai: Debre Bence, Vida Balázs, Nagy Rita és Boros Petra valamennyien megnyerték súlycsoportjukat.

 

A ringben kiütésre menő szakágakban is állhattak magyarok a dobogó legfelső fokára. Full-contactban a 91 kg-os Baros Tamás diadalmaskodott. A K1 63.5 kilós súlycsoportjában a 2017-es budapesti vb-n győztes Habash Antoine ezúttal is ellenállhatatlan volt: három nap alatt négy győztes csatával érdemelte ki az aranyérmet.

 

A vártnál jobban szerepeltek a formagyakorlatban indult magyarok. Közülük a szakág vezetésével tavaly megbízott Puravecz Péter két elsőséget – és mellette egy harmadik helyezést – is elkönyvelhetett.

„A minden eddigit felülmúló létszám ellenére is sikerült magas színvonalon levezényelnünk a világkupát, amiben a visszajelzések is megerősítettek” – értékelt Galambos Péter, az MKBSZ elnöke. – „Versenyzőink is kitettek magukért, örömteli, hogy a hagyományosan erős számainknak számító tatamis szabályrendszerek mellett a ringben és formagyakorlatban is sikerült aranyakat nyernünk. Az pedig, hogy a szövetségünk alelnöke, Király István lett az európai szervezet vezetője, még tovább erősítheti a magyar kick-boxot.”

A vk éremtáblázatán Magyarország végzett az élen, megelőzve Ukrajnát és Olaszországot.

25. Magyar Kick-box Világkupa, a felnőtt magyar érmesek:

Pointfighting:
Férfiak: 
57 kg: 3. Cselovszki Patrik
79 kg: 3. Veres Alex
+94 kg. 2. Csikós Péter
Nők: 
50 kg: 2. Török Szonja
60 kg: 2. Busa Andrea

Grand Champion: 2 Busa Andrea

Csapat: 1. Halker-Király Team     

 

Light-contact:

Férfiak:

57 kg: 3. Didenko Alexander

63 kg: 3. Mádi Bálint

74 kg: 3. Zsarkó Dániel Péter

79 kg: 3. Virág András

94 kg: 2. Szachán Bolivár, 3. Tápai Dávid Tamás

+94 kg: 2. Vida Balázs, 3. Vida Ádám és Balassa Tibor

Csapat:

74 kg felettiek: 1. Halker-Király Team

Nők:

50 kg: 3. Bécsi Nikolett

55 kg: 3. Gremen Petra

60 kg: 1. Busa Andrea, 3. Nagy Rita

65 kg: 3. Fülöp Eszter

70 kg: 3. Lukács Anett

Csapat: 1. Halker-Király Team, 3. ZMKBA-Combat

 

Kick-light:

Férfiak:

57 kg: 2. Didenko Alexander, 3. Oláh Bence és Mozsonyi Dániel

63 kg: 3. Mádi Bálint

69 kg: 1. Debre Bence, 3. Hammer Martin

79 kg: 3. Veres Alex és Szmolek Emánuel

84 kg: 3. Szmolek Emánuel

89 kg: 3. Kondor Sándor és Leisz Attila

94 kg: 2. Igaz Ramón, 3. Tápai Dávid Tamás és Szabó István

+94 kg: 1. Vida Balázs, 2. Vida Ádám

Nők:

55 kg: 2. Gremen Petra

60 kg: 2. Busa Andrea, 3. Nagy Rita

65 kg: 1. Nagy Rita, 3. Fülöp Eszter

70 kg: 3. Takács Viktória

+70 kg: 1 Boros Petra

 

Full-contact: 

Férfiak:

60 kg: 3. Benedek Dániel

75 kg: 2. Bárdosi Sándor

81 kg: 3. Magyar Gyula

91 kg: 1. Baros Tamás

Nők:

52 kg: 2. Busa Gabriella

60 kg: 2. Rákóczi Renáta

K1:

Férfiak:

63.5 kg: 1. Habash Antoine

81 kg: 3. Koncz Attila

91 kg: 3. Mihajlov Dávid

Nők:

52 kg: 3. Zsiga Melinda

+70 kg: 2. Pallás Zsimonetta
 

Formagyakorlat:

Férfiak:

Kreatív: 2. Friedl Flórián
Kreatív fegyverrel: 1. Puravecz Péter 
Zenés: 1. Puravecz Péter, 2. Schersing András, 3. Friedl Flórián

Zenés fegyverrel: 2. Schersing András, 3. Puravecz Péter

Read More

Szkander – Fazekas Andrea Eb-bronzérmes

Újabb magyar érem a Görögországban zajló szkander Európa-bajnokságon. A Magyar Szkander Szövetség információi szerint vasárnap női masters kategóriában Fazekas Andrea bronzérmet szerzett, miután a 60 kilogrammosok mezőnyében bal kézzel harmadik lett.

 

A Loutrakiban megrendezett kontinensbajnokságon korábban Verbóczki Luca szerzett érmeket. A magyar tehetség a juniorok között a 60 kilogrammos kategóriában jobb kézzel ezüst, bal kézzel pedig bronzérmes lett. A magyarok a görögországi kontinensbajnokságon – az összes kategóriát beleszámítva – 28 fős csapattal vesznek részt. Az Európa-bajnokságon egyébként 31 ország legjobbjai álltak, illetve állnak asztalhoz.

Read More

A karatés Hárspataki Gábor olimpiai kvalifikációs érme

A harmadik helyen végzett Hárspataki Gábor az Isztambulban megrendezett olimpiai kvalifikációs karate versenyen. A 102(!) ország 1800 sportolójának részvételével lebonyolított viadalon az MTK versenyzője a 75 kg-os súlycsoportban 190 induló között lett bronzérmes.

 

A hatalmas mezőnyben Hárspataki Gábor a selejtezők során öt nyertes küzdelemmel – sorrendben az azeri Ibrahimov, a macedón Iszmail, a belga Okimela, a török Oz és a horvát Martinac legyőzésével – bejutott a legjobb négy közé, ott azonban alulmaradt a korábbi világbajnok olasz Busa ellenében. A bronzmeccsen a tavalyi Eb-ezüstérmes magyar karatés ismét ellenállhatatlan volt: ellenfele, a belga Mahauden 12 másodperccel a csata vége előtt fel is adta a küzdelmet.

A magyar versenyző márciusban, a salzburgi olimpiai kvalifikációs tornán első lett, isztambuli sikerével pedig újabb lépést tett a nagy cél, a 2020-as tokiói ötkarikás részvétel felé. Az eredmény ugyanakkor biztató a minszki Európa Játékok előtt is, ahová Hárspataki Gábor – Tadissi Martiallal együtt – már korábban kivívta az indulás jogát.

Karate1 Series A, Isztambul, Hárspataki Gábor eredményei:

A 62 közé jutásért: Ibrahimov (azeri) 3-0
A 32 közé jutásért: -Iszmail (macedón) 2-0
A 16 közé jutásért: -Okimela (belga) 3-1
Nyolcaddöntő: -Oz (török) 4-3
Negyeddöntő: -Martinac (horvát) 1-0
Elődöntő: -Busa (olasz) 0-3
A 3. helyért: -Mahauden (belga) 8-0

Read More

Teke-világbajnokság: Legyőzte Olaszországot a magyar csapat!

Magabiztos sikerrel vette az első akadályt a magyar férfi teke-válogatott Csehországban.

 

A női válogatott után a férfiak is győzelemmel mutatkoztak be a tekézők csapat-világbajnokságán. A csehországi Rokycany-ban zajló világversenyen a magyarok az olaszokat győzték le 7-1-re vasárnap.
Szombaton a női nemzeti csapat lépett pályára az első körben, és ugyancsak 7-1-re nyert a franciák ellen.
Vasárnap kirobbanó formában gurított Kakuk Levente. A világbajnok magyar játékos 707 fás eredménnyel zárt.
A nők a szlovénok ellen lépnek pályára a következő meccsen, míg a férfiak következő ellenfele a horvát válogatott lesz.

Read More

Remekeltünk formagyakorlatban a pesti kick-box vk-n

Több szakágban is szereztek érmeket a felnőtt magyar versenyzők a budapesti kick-box világkupa szombati napján. A verseny megnyitóján bejelentették, hogy Király István, a hazai szövetség alelnöke lett a sportág európai szövetségének első embere. A világkupa keretén belül ringbe lépett az elmúlt hónapokban a TV2 Exatlon vetélkedőjében országos népszerűséget szerzett három kick-boxos, Rákóczi Renáta, Jóni Máté és Murvai Lívia.

 

A vártnál jobb szereplést tudhatnak maguk mögött a formagyakorlatban indult magyarok. Közülük a szakág vezetésével tavaly megbízott Puravecz Péter két aranyérmet – és mellette egy bronzot – is nyert.

Küzdelemben a pointfighting szabályrendszer felnőtt súlycsoportjaiban ezúttal nem avattak magyar győztest. Az elmúlt időszakban remeklő Busa Andrea második, Veres Alex pedig harmadik lett. Méltóképpen helytállt a pénteken a veteránok mezőnyében két aranyérmet nyert korábbi klasszis Csikós Péter, aki bejutott a döntőbe.

Tavalyi eredményét megismételte a ringben Busa Gabriella, aki a kiütésre menő full-contactban ugyancsak ezüstéremmel zárta a világkupát.

A világkupa ünnepélyes megnyitóján az európai szövetség első embere, az ír Roy Baker bejelentette: a jövőben csak a WAKO világszövetség elnökeként kíván tevékenykedni, és gratulált a megválasztott új kontinentális vezetőnek, Király Istvánnak. Az eddig az alelnöki tisztséget betöltő magyar sportvezető köszönetet mondott mindenkinek, akinek része volt abban, hogy ilyen magas pozícióig juthatott, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra: mindig a versenyzők érdekét kell szem előtt tartani.

 

A megnyitót követően kötelek közé léptek a közelmúltban a TV2 sport reality-jében szerepelt kiválóságok, akiknek küzdelmét több exatlonos társuk a lelátón szurkolta végig. Hármuk közül Rákóczi Renáta nemcsak bemutatót vívott, hanem meccse beszámított a világkupába is: a norvég Celik elleni győzelme pedig azt jelentette, hogy bejutott a női full-contact 60 kg-os súlycsoportjának döntőjébe.

25. Magyar Kick-box Világkupa, 2. nap, a felnőtt magyar érmesek:

Pointfighting:
Férfiak: 
57 kg: 3. Cselovszki Patrik
79 kg: 3. Veres Alex
+94 kg. 2. Csikós Péter
Nők: 
50 kg: 2. Török Szonja
60 kg: 2. Busa Andrea

Full-contact: 

Nők:

52 kg: 2. Busa Gabriella

Formagyakorlat:

Férfiak:

Kreatív: 2. Friedl Flórián
Kreatív fegyverrel: 1. Puravecz Péter 
Zenés: 1. Puravecz Péter, 2. Schersing András, 3. Friedl Flórián

Zenés fegyverrel: 2. Schersing András, 3. Puravecz Péter

Read More

Szkander Eb – Két magyar érem eddig

Verbóczki Luca két érmet szerzett a Görögországban zajló szkander
Európa-bajnokságon. A Loutrakiban megrendezett világversenyen a magyar tehetség a juniorok között a 60 kilogrammos kategóriában jobb kézzel ezüst, bal kézzel pedig bronzérmes lett. Az 50 kilogrammosok mezőnyében Kulcs Dzsenifer jobb kézzel a 4., míg ballal a 6. helyen zárt.

A magyarok a görögországi kontinensbajnokságon – az összes kategóriát
beleszámítva – 28 fős csapattal vesznek részt. Az Eb-n 31 ország
legjobbjai állnak asztalhoz.
A következő Európa-bajnokságnak Magyarország ad otthont. Az egyre
dinamikusabban fejlődő sportág 2020-as Eb-jének Balatonfüred lesz a
házigazdája.

Read More

Tekesport – Magyar győzelem a csapat-világbajnokság rajtján

Győzelemmel kezdte a csapat-világbajnokságot a magyar női válogatott. A csehországi Rokycany-ban zajló világversenyen a magyarok a franciákat győzték le 7-1-re a csoportkör első fordulójában. A férfi válogatott vasárnap kezdi meg a küzdelmeket a teke vb-n, az első ellenfél Olaszország lesz. A női csapat a következő meccsen Szlovénia legjobbjai ellen lép pályára.

A csapat-világbajnokságot megelőzően az U18-as korosztálynak egyéni
világbajnokságot rendeztek Rokycany-ban, ahol Jezsoviczki Anna
aranyérmes lett sprint kategóriában. Az U14-esek világkupán léptek
pályára. Ott Kis Horváth Luca és Simon Szabolcs három érmet is
bezsebelt. Párosban aranyérmesek lettek, tandem mix versenyszámban
ezüstéremmel zártak. Simon Szabolcs egyéni összetettben bronzérmes lett.
Bátor Gábor, a hazai szövetség főtitkára így értékelt az utánpótlás vb
és vk után: „Nagyon büszkék vagyunk a fiatalokra. Fontosnak tartjuk az
utánpótlást. Erre az idei évben nagyobb hangsúlyt is próbáltunk
fektetni. Úgy tűnik, ez meghozta a gyümölcsét”.

Read More

Király István lett az európai kick-box szövetség elnöke

Hatalmas magyar sportdiplomáciai sikert hozott a péntektől vasárnapig Budapesten zajló kick-box világkupa. Az eseményen az európai kick-box szövetség, a WAKO Europe elnökének választották az eddigi első alelnök Király Istvánt – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

 

Tavaly ősszel hunyt el – az immár a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által is elismert – kick-box világszervezet, a WAKO első embere, a szerb Boriszlav Pelevics. Helyére az eddigi európai vezetőt, Roy Bakert választották.

Az ír sportvezető a rangos budapesti világkupa alkalmával megrendezett igazgatósági ülésén bejelentette: lemond az európai szervezet elnöki tisztségéről. Ezt követően a jelenlévők Király Istvánt, a WAKO Europe eddigi első alelnökét, egyúttal a Magyar Kick-box Szakszövetség alelnökét választották meg az új vezetőnek.

„Óriási megtiszteltetés ez a tisztség, már csak azért is, mert a kick-boxban Európa messze a legfontosabb és legeredményesebb földrész” – nyilatkozta Király István. – „Magyarként azon fogok dolgozni, hogy a sportágban hazánknak még nagyobb elismertsége legyen, mint ami az eredményességünk alapján eddig is kijárt nekünk. A legfőbb célom, hogy minél több hazai rendezésű világ- és európai eseményt hozzak Magyarországra, legyenek azok versenyek, konferenciák vagy más események. És persze, mint minden pontozásos sportágban, ahol szubjektív eredmények születnek a bírók által, nálunk sem mindegy, hogy ki a kontinentális szövetség elnöke.”

Read More

Táncsport – Zsámboki Marcell maradt az elnök

Zsámboki Marcell maradt a Magyar TáncSport Szakszövetség elnöke. A sportvezető 2018 nyarán vette át a szövetség irányítását, miután elődje, Sági István lemondott. Az elnöki posztra Zsámboki Marcellen kívül Sándor Zoltán pályázott, a közgyűlés végül előbbinek szavazott további három évre bizalmat.

 

Zsámboki Marcell a Magyar Táncművészeti Egyetem docense a Koreográfus- és Táncpedagógus Intézet korábbi igazgatója. Kétszeres világ- és Európa-kupa-győztes, Európa-bajnok divattáncos, hatszoros amatőr és háromszoros profi magyar bajnok versenytáncos. A versenytáncban eltöltött húszévnyi versenyzői múlt, valamint a korábban az MTáSz-ban betöltött alelnöki pozíció után közel egy évtized után tavaly tért vissza a szakszövetség élére.

A régi-új elnök elmondta, továbbra is az az általa vezetett elnökség célja, hogy a hazai táncsport egységét megteremtse, továbbá Magyarország pozíciója tovább erősödjön a nemzetközi táncsportban.

„Nagy sportdiplomáciai sikernek tartom, hogy idén Magyarország rendezheti meg a Nemzetközi Táncsport Szövetség (WDSF) közgyűlését, melyen öt kontinens száz tagszervezetének közel kétszáz elnöke és küldöttje vesz részt. Ezenkívül szeretnénk minél több nagy nemzetközi világverseny megrendezéséért is pályázni. Követve a nemzetközi szövetség által előírt irányzatot, a jövőben a Magyar TáncSport Szakszövetség egyfajta ernyőszervezetként segít minden (sport)táncos műfajt.” – mondta Zsámboki Marcell.

Read More

Csapataranyak a budapesti kick-box világkupán

Rekordlétszámmal, 42 ország közel 1700 versenyzőjének részvételével kezdődött meg pénteken a 25. Magyar Kick-box Világkupa. A budapesti BOK Sportcsarnokban vasárnapig zajló rangos világverseny első napján a magyar csapatok három aranyérmet is szereztek a felnőtteknél – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

 

A ringben a kiütésre menő full-contact, low-kick és K1 szabályrendszerek küzdelmeivel kezdődött meg az év egyik legnagyobb szabású kick-box viadala. Több magyar klasszis is remek győzelmekkel mutatkozott be.

 

A sort Habash Antoine kezdte, aki K1-ben a 63.5 kg-osok mezőnyében 3-0-ás pontozással nyert a lengyel Kacieja ellen. A 2017-es budapesti vb-n aranyérmet nyert sportoló pár órával később újra kötelek közé lépett, és az osztrák Kahlili ellen is egyhangú pontozással győzött. A nőknél Zsiga Melindát szintén minden bíró jobbnak látta az ukrán Tarannál. Full-contactban a szintén világbajnok, a tavalyi világkupán ezüstérmes Busa Gabriella is fölényesen, 3-0-ra hozta meccsét a norvég Valmestadrod ellen.

A tatamin zajló, félerejű technikákat alkalmazó szakágakban érmeket is osztottak pénteken. A csapatversenyek során három magyar együttes is a dobogó legfelső fokára állhatott: mindhármat a Halker-Király Team sportolói alkották.

Pointfightingban a legdrámaibb pillanat az volt, amikor a döntőben az egy hónappal ezelőtti térdműtéte után most visszatérő ötszörös világbajnok Veres Roland a döntőben a lábához kapott. A 20 éves sportoló az ápolást követően folytatta a küzdelmet, és bár szemmel láthatóan alig tudott mozogni, megőrizte csapata előnyét, amely így 15-12-re verte a németeket és ezzel aranyérmet nyert.

A light-contact csapatversenyek további két elsőséget hoztak a csepelieknek: győzött a női együttes, akárcsak a 74 kg feletti versenyzőkből álló férfi alakulat.

Read More

Nagy visszatérők a hétvégi budapesti kick-box világkupán

Az év egyik legrangosabb kick-box világversenye lesz péntektől vasárnapig Budapesten. A 25. Magyar Kick-box Világkupán hazai részről a tavalyi remek szereplés megismétlése a cél. A nagy visszatérések versenye is lesz BOK Sportcsarnokbeli: a sportág tavalyi legjobbja, Veres Roland térdműtéte után itt küzd először, valamint a TV2 Exatlon vetélkedőjében országos ismertségre szert tett profi világbajnok Rákóczi Renáta és társai is a vk-n térnek vissza. A világkupa szervezésben és a fiatal versenyzők számára is az augusztusi győri utánpótlás Európa-bajnokság főpróbája lesz – hangzott el a Magyar Kick-box Szakszövetség keddi sajtótájékoztatóján.

 

A hétvégi viadal hagyományosan az év egyik legnagyobb létszámú és legrangosabb világversenye a sportágban, amelyen mind a hét kick-boxos szabályrendszerben avatnak bajnokokat. A tavaly év vége óta a NOB által is elismert WAKO világszövetség világkupáján a hazai szakvezetés hasonlóan jó eredményeket vár, mint 2018-ban: egy éve a felnőttek tíz vk-aranyérmet szereztek.

A BOK Sportcsarnokban pénteken mindhárom ringes szabályrendszerben – full-contact, low-kick és K1 – elkezdődnek a három napon át tartó küzdelmek, a tatamikon pedig a csapatversenyek mellett a kezdőbbek és a veteránok kapnak lehetőséget. Szombaton bekapcsolódnak a pointfighting szakág legjobbjai és a zenés formagyakorlat versenyzői is. A vasárnapi zárónapon pedig már tatamira lépnek a light-contact és a kick-light indulói is. 

 

A nagy visszatérések világkupája

Térdműtétje után a BOK Sportcsarnokban versenyez első ízben a tavalyi év legjobb hazai kick-boxosa. A három Eb-aranyával – egyedüli nem olimpiai sportolóként – az Év Sportolója választás jelöltjei közé is bekerült Veres Roland örül, hogy hazai közönség előtt térhet vissza: ha pedig indul, győzni akar. A húszéves létére többszörös felnőtt világ- és Európa-bajnok klasszis március közepén sérült meg, amikor egy szerbiai versenyen kipróbálta magát a kick-box egyik legkeményebb szabályrendszerében, a ringben kiütésre menő K1 szakágban.

A TV2 nagysikerű ügyességi és extrémsport vetélkedőjében szerepelt az elmúlt hónapokban a profi világbajnok Rákóczi Renáta. A tv-show által sokak kedvencévé vált 32 éves sportoló így szintén hosszú kihagyás után küzd először élesben a világkupán, ahol az Exatlonban szerepelt két kick-boxos társával, Jóni Mátéval és Murvai Líviával együtt láthatja őket – szombaton a 13 órai megnyitót követően – a nagyközönség.

Utánpótlás Eb-t rendezünk augusztusban

Idén hazánk rendezi a WAKO utánpótlás Európa-bajnokságát, amelyre augusztus 23. és szeptember 1. között kerül sor Győrben. A korosztályos Eb a rendezés szempontjából még a 2017-es budapesti világbajnokságnál is nagyobb kihívás, hiszen a négy korosztály – gyermek, kadet1, kadet2 és junior – minden kategóriájában országonként két versenyző indulhat, így összességében több ezer fős gigamezőny várható.

A budapesti világkupa a fiatalok kontinensviadalának is főpróbájául szolgál a Világkupa, hiszen az érintett korosztályokban is lesznek küzdelmek a BOK Csarnokban, a Magyar Kick-box Szakszövetség pedig szervezési oldalról gyűjthet értékes tapasztalatokat a győri Eb előtt.

Read More