Székely Pál és Erdei Nóra az év dartsosai

A Magyar Darts Szövetség díjazta a 2018. év legjobb hazai játékosait. A budaörsi eseményen a steel és a soft szakágakban – a gyermek korosztálytól a felnőttekig – az egyéni, páros és csapatbajnokságok, valamint a kupák során elért eredményeket jutalmazták. Az esztendő legjobb férfi játékosa Székely Pál, míg az év női dartsosa Erdei Nóra lett – adta hírül a Magyar Darts Szövetség.

 

 

A szövetség fennállásának legjobb esztendején van túl – jelentette ki Élő Norbert, az MDSZ elnöke.

„Nagy sikerrel bonyolítottuk le szeptemberben a steel Európa-bajnokságot. A rendezésnek nagyon jó nemzetközi visszhangja volt, ráadásul férfi csapatunk történelmi sikert ért el. A másik nagy rendezvényünkön, a Hungarian Open Weekenden pedig a korábbiaknál nagyobb mezőnyt láthattunk vendégül, és rengeteg hazai játékos elindult. Örömteli, hogy egyre nő itthon a darts népszerűsége, már 70 klubunk van, és a sajtó is kiemelten foglalkozott az Eb történéseivel.” – mondta a sportvezető.

 

A budapesti Európa-bajnokságon szerepelt válogatott tagjai közül többen is elismerésben részesültek. Ők adták az év férfi és női játékosát is, miután Székely Pál – aki részese volt az Eb-ötödik helyet szerzett együttes sikerének – és Erdei Nóra nyerte a férfi, illetve a női egyéni magyar bajnoki címet.

A csapatoknál idén a Sport DC bizonyult a legjobbnak, férfi párosban a Székely Pál-Pálos Tamás, a hölgyeknél pedig az Ihász Veronika-Ölei Annamária kettős diadalmaskodott. A Darts Liga első helyezette Major Nándor lett.

Az év utánpótlás játékosának Kovács Tamarát választották, aki a világranglista pontszerző Hungarian Open Weekend mindkét napján győzött korosztályában. Az év reménysége Nagy Dániel lett.

A soft szakágban a Pestújhely SC volt a legjobb csapat, egyéniben Takács Gábor és Erdei Nóra lettek elsők, a kupagyőzelmekért pedig Melisek Zsolt Ihász Veronika, Várady György és Erdei Nóra kaptak serlegeket.

A díjátadó kitüntetettjei:

SOFT SZAKÁG:

Miszlay Imre Soft Cricket Magyar Kupa:

Női egyéni:

5. Pajzák Szintia Agria Dragons DC
5. Kovács Erika ÚKDC
4. Harsányi Enikő WBSE
3. Bósza Emese POD
2. Csombok Krisztina Smile DC
1. Erdei Nóra POD

Férfi egyéni:

5. Hornyan Tamás Vecsés SE
5. Baji Károly POD
4. Szabados Attila PSC
3. Izsák Gábor DÖ-MIK
2. Nagy Csaba Soul DC
1. Várady György PSC

Meszes Norbert Magyar Kupa:

Női páros:

4. Harsányi Enikő-Mendelényi Linda WBSE-BEAC
3. Cserpes Ágnes-Szarka Zsuzsanna ÚKDC-Club 501
2. Csombok Krisztina-Németh Éva Smile DC-BEAC
1. Erdei Nóra-Bósza Emese POD

Férfi páros:

5. Váradi György-Üveges Krisztián PSC-BEAC
5. Tóth Péter-Csák Márton PSC-POD
4. Izsák Gábor-Eisenhoffer András DÖ-MIK DC
3. Prés Nándor-Lakatos Gergely Smile DC
2. Melisek Zsolt-Takács Gábor PSC-POD
1. Darányi Zoltán-Ihász Veronika Győri DC

Női egyéni:

5. Németh Éva BEAC
5. Magócs Éva Cívis DC
4. Erdei Nóra POD
3. Csombok Krisztina Smile DC
2. Cserpes Ágnes ÚKDC
1. Ihász Veronika Győri DC

Férfi egyéni:

5. Üveges Krisztián BEAC
5. Prés Nándor Smile DC
4. Nagy Csaba Soul DC
3. Szabados Attila PSC
2. Várady György PSC
1. Melisek Zsolt PSC

Soft Nemzeti Bajnokság:

Női egyéni:

6. Puskás Erzsébet Vecsés SE
5. Bogár Alexandra Cívis DC
4. Harsányi Enikő WBSE
3. Németh Éva BEAC SE
2. Cserpes Ágnes ÚKDC
1. Erdei Nóra Prince of Darts

Férfi egyéni II.o.:

6. Fodor Viktor Wekerlei Bocsa SE
5. Szőgyényi Ferenc Smile DC
4. Bródi Tibor Újvárosi DCSE
3. Kismartoni Dániel Soul DC
2. Takács József Wekerlei Bocsa SE
1. Csák Márton Prince of Darts

Férfi egyéni I.o.:

6. Várady György Pestújhelyi SC
5. Balogh Béla Club 501
4. Őri József Smile DC
3. Nagy Csaba Soul DC
2. Melisek Zsolt Pestújhelyi SC
1. Takács Gábor Prince of Darts

III. osztály csapat:

4. Balatonszőlős SE
Csapó András Dobos Bence Dobos Szilárd Farkas Gábor KlepeiszPéter Kötél Gábor Süle Balázs Ulrich Béla

3. BEAC
Kass Zoltán Dofka Attila Németh Éva Farkas László Üveges Krisztián Pacher Tamás

2. Prince of Darts
Erdei Nóra Mravik Bence Honti Márk Nyírő Kornél Csák Márton Szabó Milán

1. Veresi Farkasok ISE
Klemm Pál Gavló Zoltán Nagy Zoltán Cakó Tamás Kozáry-Biczó Dezső Gyócsi Tamás

II. osztály csapat:

6. Wekerle 300
Béres László Víg Tamás Fodor Viktor Takács József Bús Ádám Bottlik Csaba

5. Szombathelyi DCSE II
Horváth István Kovács Tamás Mányoki Krisztián Porpáczy Zoltán Németh Tamás Mányoki József Lóránt Gábor Lóránt Zsolt

4. Acéldarazsak SE
Gyurkó Tibor Viosz Tamás Haraszti János Zámbó Zoltán Ikker Péter Csernus Zoltán

3. ÚKDC
Darányi Tamás Dudás Tibor Kocsis Tamás Ádám Attila

2. Smile DC
Őri József Szabó László Bukovszki András Lakatos Gergely Prés Nándor Szőgyényi Ferenc Hudra József

1. Soul DC
Kismartoni Dániel Nagy Csaba Hudacsek Péter Szegvári Péter

I. osztály csapat:

6. Aramis DC
Alexits Tamás Kovács Balázs Grúber Béla Bendó András

5. Vecsés SE I.
Góczi Attila Juhász Béla Kozselka István Juhász István Nagy Mihály Hornyan Tamás

4. Szombathelyi DCSE
Kozmor József Pósfai Miklós Szűcs Károly Németh Albert Pálos Tamás Csóka András Moldvai Balázs

3. DÖ-MIK DC
Takács Gábor Izsák Gábor Nagy Gábor Fekete Nóra Eisenhoffer András Ruskó-Hunyadi Viktor
Mészáros Péter

2. Győri DC I.
Ihász Veronika Raszler József Füredi Balázs Rucska József Darányi Zoltán Tóth József Mészáros Ferenc Áprily Zsolt

1. Pestújhely SC
Borbély Richárd Melisek Zsolt Molnár László Tóth Péter Szabados Attila Várady György Végső János

STEEL SZAKÁG:

Steel Nemzeti Bajnokság Utánpótlás:

Gyermek:

6. Kánya Angéla Sport DC
5. Pataki Réka Sport DC
4. Sebestyén Bálint Smile DC
3. Nagy Ádám Attila Békéscsabai DSE
2. Rózsa Marcell Smile DC
1. Sepsi Ádám Partiscum DC

Serdülő:

6. Varga Bence Győri DC
5. Szabó Milán Prince of Darts
4. Kelemen Péter Győri DC
3. Papp Rajmund Békéscsabai DSE
2. Polonyi Zoltán Jászaladányi ESE
1. Nagy Dániel Agria Dragons DC

Ifjúsági leány:

4. Kelemen Jázmin Darányi KSE
4. Misik Lili Szombathelyi DCSE
4. Herczeg Vivien RKSK
3. Posztos Lilla Darányi KSE
2. Laczi Viktória Sport DC
1. Kovács Tamara Szolnoki Baglyok DC

Ifjúsági fiú:

6. Petrovics Bálint Körmendi DC
5. Serfőző Balázs Sport DC
4. Aranyi Marcell Cívis DSE
3. Szabó Dániel Békéscsabai DSE
2. Katona Bence Sport DC
1. Lakatos Gergely Smile DC

Ifjúsági páros:

6. Czipó Vivien-Kaiser Richárd Sport DC
5 Szabó Dániel-Papp Rajmund Békéscsabai DSE
4 Lakatos Gergely-Szűcs Levente Smile DC
3 Kelemen Dániel-Horváth Gergő Győri DC
2 Katona Bence-Petrovics Bálint Sport DC-Körmendi DC
1. Nagy Dániel-Gévai Péter Dávid Agria Dragons DC-Újvárosi DCSE

Serdülő csapat:

4. Smile Csepel
Demeter kristóf Lénárt Zsombor Rózsa Marcell Veres Tamás

3. Sport DC Párducok
Laczi Viktória Kovács Tamara Kánya Angéla Gubina Norina Pataki Réka Mazzag Márton

2. Smile DC I.
Szalai Zalán Sebestyén Bálint Hajas Ádám Balogh Dávid

1. Jászladányi ESE
Polonyi Zoltán Horváth Bence Adrián Szőke Péter Nagy Dániel László

Ifjúsági csapat:

4. Prince of Darts
Béres Péter Nyírő Kornél Honti Márk Szabó Milán Török Soma Keresztény Dániel

3. Smile DC
Lakatos Gergely Szűcs Levente Túróczky Péter Tóth Bence Gábor-Csapó Csaba Vojtek Tamás

2. Békéscsabai DSE
Szabó Dániel Papp Rajmund Ispán Alex Aranyi Marcell Ancsin László Pálvölgyi Gergő

1. Sport DC Tigrisek
Czipó Vivien Katona Bence Takács Dániel Serfőző Balázs Kaiser Richárd Neumajer Kitti Neumajer Gergő

Steel Magyar Darts Liga:

Dél-Dunántúl:

4. Sági Patrik T20 DC
3. Katus Ferenc T20 DC
2. Darók Béla Darányi KSE
1. Major Nándor Kaposvári DK

Észak-Dunántúl:

4. Raszler József Győri DC
3. Polgár Gergely Sport DC
2. Mészáros Ferenc Győri DC
1. Kaufmann Krisztián Wings DC

Nyugat-Dunántúl:

4. Szajkó Roland Szombathelyi DC
3. Huff László Körmendi DC
2. Halmosi Tamás Körmendi DC
1. Pósfai Miklós Szombathelyi DC

Északkelet-Magyarország:

4. Papp István Zsolt Arany Bikák DSE
3. Hegedűs Zsolt Mátraterenyei DBE
2. Nagy Zoltán Sport DC
1. Rábaközi Áron Mátraterenyei DBE

Középkelet-Magyarország:

4. Katona Bence Sport DC
3. Szitás Gábor Hírős Hunok DC
2. Forró Dániel Sport DC
1. Boros Gábor Sport DC

Délkelet-Magyarország:

4. Zsíros László BDSE
3. Nyiregyházki István Tótkomlósi DC
2. Petrács Gábor Partiscum DC
1. Szabó Ferenc BDSE

Közép-Magyarország:

4. Nagy Attila Szolnoki Baglyok DC
3. Izsák Gábor DÖ-MIK DC
2. Melisek Zsolt Pestújhelyi SC
1. Végső János Pestújhelyi SC

Döntő:

5. Végső János Pestújhelyi DC
5. Halmosi Tamás Körmendi DC
5. Raszler József Győri DC
5. Petrács Gábor Partiscum DC
3. Rucska József Győri DC
3. Szekrényes Viktor POD
2. Ihász Veronika Győri DC
1. Major Nándor Kaposvári DC

Steel Nemzeti Bajnokság:

Női páros:

5. Filyó Tünde-Szarka Zsuzsanna Békéscsabai DSE-Club 501 DSE
5. Popp Noémi Angéla-Pajzák Szintia Agria Dragons DC
5. Posztos Lilla-Karczagi Judit Darányi KSE
3. Erdei Nóra-Bósza Emese Prince of Darts
3. Németh Éva-Csombok Krisztina Beac SE-Smile DC
2. Czipó Vivien-Laczi Viktória Sport DC
1. Ihász Veronika-Ölei Annamária Győri DC-Békéscsabai DSE

Férfi páros:

5. Zámbori Attila-Detvay Gergő Piliscsabai SE
5. Mester Zoltán-Kovács Patrik Sport DC
5. Füredi Balázs-Mészáros Ferenc Győri DC
5. Petrács Gábor-Németh Szabolcs Partiscum DC
3. Váradi György-Üveges Krisztián Pestújhelyi SC-BEAC SE
3. Őri József-Vágó András Smile DC
2. Takács Gábor-Melisek Zsolt Prince of Darts- Pestújhelyi SC
1. Székely Pál-Pálos Tamás Budapesti Police SE-Szombathelyi DC

Női egyéni:

6. Csombok Krisztina Smile DC
5. Laczi Viktória Sport DC
4. Kovács Tamara Szolnoki Baglyok SE
3. Ölei Annamária BDSE
2. Németh Éva BEAC
1. Erdei Nóra POD

Férfi egyéni:

6. Rucska József Győri DC
5. Kovács Patrik Sport DC
4. Mester Zoltán Sport DC
3. Takács Gábor POD
2. Petrács Gábor Partiscum DC
1. Székely Pál Budapest Police SE

Női csapat:

5. Pécsi DC
Böhönyeiné Horváth Valéria Komárominé Hegedűs Dóra Keszthelyi Klaudia Ragoncsa Dóra

4. Wekerlei BSE
Harsányi Enikő Végső Adrienn Mendelényi Linda Kövesdi Andrea

3. POD DSE
Erdei Nóra Bósza Emese Mézes Barbara Demeter Andrea

2. Békéscsabai DSE
Filyó Tünde Ölei Annamária Ihász Veronika Csombok Krisztina Mészáros Edit Magócs Éva

1. Sport DC
Czipó Vivien Bata Bogdanov Daniella Vereczkey Dorottya Takácsné Fekete Franciska Laczi Viktória Kovács Tamara Németh Éva

Férfi csapat:

III. osztály:

6. EBDE Harrows
Császi Elek Csík Miklós Csík Balázs Gyomai Péter Jenei Gábor

5. Kaposvári DK
Major Nándor Böröczi Áron Fehér Gyula László Géza Böröczi Csaba

4. Prince of Darts DSE I.

Erdei Nóra Baji Károly Csák Márton Béres Péter Jagicza Gábor Szabó Milán Bánlaki Tasnád Réthelyi Attila

3. Arany Bikák Dara Darts Team
Papp István Zsolt Bartalos Barna Horváth Bence Adrián Goron Gergő Szilágyi Ádám Csécs Bálint Szilágyi Martin Szilágyi Attila

2. Sport DC Nagykőrös
Tóth Zsolt Ivády Ottó Boros Gábor Forró Dániel Tóth László

1. Paksi DSE
Égner Attila Tibai Attila Szordel Gábor Vidákovics Csaba Ignácz Attila Bogárdi István

II. osztály:

6. Sport-Hotel DC
Szuszai József Baktai Gábor Bujna Péter Bognár István Dusfi Viktor Horváth Szabolcs Erl Attila

5. Szolnoki Baglyok DC
Kovács Tamara Szántó János Kovács Tibor Polgár Péter Drávucz Róbert Végső Zoltán

4. Győri DC II
Mészáros Ferenc Horváth Gergő Áprily Zsolt Pálfy Péter Tóth József

3. Partiscum DC
Petrács Gábor Németh Szabolcs Beleznai Gábor Agócs Gábor Gémes Ferenc Dr. Jámbor Péter Dr. Szilágyi Csaba Sepsi Gábor

2. Darányi KSE
Darók Béla Somogyi István Nagy Barnabás Tóth Tamás Fáncsi Kornél Kisgéczi Károly

1. Békéscsabai DSE II
Zsiros László Szabó Ferenc Szabó Attila Papp János Papp Rajmund Sztvorecz László Filyó Tibor

I. osztály:

6. Smile DC I

Hegyi Krisztián Őri József Szőgyényi Ferenc Lakatos Gergely Prés Nándor Csirmaz Bence

5. Pécsi DC
Varró Gábor Németh Barna Kádár Krisztián Takács Imre Dervalics Attila Szalma Róbert

4. DÖ-MIK DC 
Fekete Nóra Takács Gábor Izsák Gábor Nagy Gábor Eisenhoffer András Hunyadi Viktor

3. Győri DC
Ihász Veronika Füredi Balázs Darányi Zoltán Rucska József Raszler József

2. Szombathelyi DCSE
Székely Pál Pálos Tamás Szajkó Roland Németh Albert Csóka András Moldvai Balázs

1 Sport DC I
Kovács Patrik Vereczkey Lajos Mester Zoltán Mészáros Zsolt Strbik Péter

Év reménysége díj: Nagy Dániel Agria Dragons DC
Év Utánpótlás játékosa: Kovács Tamara Szolnoki Baglyok
Év Női játékosa: Erdei Nóra Prince of Darts
Év Férfi játékosa: Székely Pál Budapest Police SE

Read More

Fallabda – Chukwu Hannah és Cséffalvay Dániel nyert az idei utolsó versenyen

A nőknél Chukwu Hannah (Squashberek SE), a férfiaknál pedig Cséffalvay Dániel (Csé-Team SE) nyert a 2018-as év utolsó versenyén. A még junior korú Chukwu Hannah a szülés után visszatérő Kiss-Máté Csenge (Top Challenge SE) előtt szerezte meg az aranyérmet, míg a dobogó harmadik fokára Guti Judit (Budaörsi Labda Egylet) állhatott fel.

 

A férfiaknál A-kategóriás versenyt rendeztek a budapesti Head Squash Clubban. Cséffalvay Dániel kiélezett csatában nyert Boros Dávid (Egri Squash SE) ellen. A harmadik helyen a még junior játékos, Dévald Péter (Squashberek SE) végzett. Ez a verseny volt az első kvalifikációs viadal, amely válogató a tavasszal megrendezendő Európa-bajnokságra.

 

Közben eldőlt az is, hogy a sportágban a hölgyeknél Csókási Gabriella (Szegedi Tisza Squash SE), a férfiaknál Farkas Balázs (Squashberek SE) lett az év legjobb játékosa. Mindkét játékos megszerezte a 2018. év országos bajnoka címet.

Read More

Fallabda – Indul az Eb-kvalifikáció

A fallabdázóknál megkezdődnek a válogatóversenyek a birminghami Európa-bajnokságra. A férfiaknak A-kategóriás versenyt rendeznek Budapesten, ugyanitt a nők is ütőt ragadnak a hétvégén.

Képes Gábor, a Magyar Fallabda Szövetség főtitkára elmondta, a férfiaknál minden bizonnyal a teljes hazai élvonal képviselteti magát. „Tavaly középpontba került a fallabda a férficsapat jóvoltából. A válogatott ugyanis bejutott az elitkörbe, így a birminghami Eb-n már az divízió 1-ben lépnek pályára tavasszal”.

A férfi és a női versenynek is a budapesti Head Squash Club ad otthont. A hétvégi események lesznek egyébként a fallabdázók számára az utolsó idei megmérettetések.

Read More

Teke – Lesz magyar csapat a Bajnokok Ligája négyes döntőjében!

Negyeddöntőzhet a Szeged és a Zalaegerszeg férficsapata Bajnokok Ligájában. A nőknél a Rákoshegyi VSE, míg a férfiaknál a Répcelak búcsúzott a sorozat nyolcaddöntőjében.

 

A tekézők Bajnokok Ligájában a nyolcaddöntők visszavágói rendezték meg, ahol a Szegedi TE hazai pályán 6-2-re győzött a visszavágón az olasz Neumarkt ellen, ezzel továbbjutott a legjobb nyolc közé, akárcsak a Zalaegerszegi TK, amely a német Bamberg otthonában ezúttal kikapott, a hazai győzelemmel összesítve várhatja a folytatást.  A negyeddöntő sporttörténelmi lesz, hiszen a zalaiak a szegediekkel csapnak össze a négy közé jutásért. Korábban az egyenes kieséses szakaszban soha nem találkozott a két csapat egymással. Mindez azt jelenti, hogy biztos lesz magyar csapat a Final Four-ban.

A Répcelak hazai pályán 5-3-as vereséget szenvedett a Maribortól, a nőknél pedig a Rákoshegyi VSE pályaválasztóként ugyancsak 5-3-ra maradt alul a cseh Slovan Rosicével szemben. A ZTE-ZÁÉV női csapata erőnyerő volt a nyolcaddöntők során, és negyeddöntőben csatlakozik a sorozathoz. 

A magyar negyeddöntő első meccsét január 26-án rendezik meg Zalaegerszegen, a visszavágóra pedig február 16-án kerül sor. A Bajnokok Ligája négyes döntőjét pedig áprilisban rendezik meg Zágrábban.

Read More

Magyar érmek a bresciai szkander Világkupán

Négy éremmel zártak a magyar szkanderesek a bresciai Világkupán. A Magyar Szkander Szövetség információi szerint a Dóró Zsolt szövetségi kapitány által irányított csapatból a junior Kozák Máté aranyérmet szerzett, miután a 80 kilósok között jobb kézzel nem talált legyőzőre. Ezüstérmes lett Nemes Levente ugyancsak jobb kézzel a junior +90 kilogrammos kategóriában és a nehézsúlyú Németh Róbert a felnőttek között (ballal). Németh a 2. helyezése mellé egy bronzérmet is begyűjtött jobb kézzel.

 

„Az érmeseinken kívül további értékes pontszerző helyezésekkel gazdagodtunk. Reinhofer Balázs (masters, 80 kg, jobb kéz) ugyanis 4. lett, akárcsak Németh Balázs (junior, 80 kg, jobb kéz). A felnőtt kategóriában Lőczi János (80 kg, bal kéz) hetedikként zárt” – nyilatkozta a Világkupa után Csabai Attila, a Magyar Szkander Szövetség elnöke.

Read More

Szumó – Végh Richárd lett 2018 legjobbja

Megvan a 2018-as év legjobbja a szumósoknál! A kitüntető címet idén Végh Richárd érdemelte ki. A válogatott versenyző idén a Taipeiben megrendezett szumó-világbajnokságon aranyérmes lett, akárcsak az észtországi Rakverében, ahol az Európa-bajnokságot bonyolították le.

 

Az érdiek klasszisa az U18-as korosztályban győzött mindkét világversenyen. Ebben a sportágban 2018-ban generációváltás volt. Egy sor fiatal tehetségről kiderült, hogy a nagy nemzetközi versenyeken is megállják a helyüket.

„Jó volt látni, hogy Végh Richárdon kívül idén többek között Szilágyi Erik, és még sokan mások is nagyon odatették magukat a nemzetközi megmérettetéseken. Jövőre elindul az edzőképzés a sportágunkban, és utánpótlás Európa-bajnokságot is rendezünk. Úgy gondolom, hogy mozgalmas év van mögöttünk, de a hazai kontinensbajnokság miatt még több feladat lesz 2019-ben” – összegzett Ancsin László, a Magyar Szumó Szövetség elnöke.

Read More

Főztek és sztoriztak a birkózók

Lőrincz Tamás a magyaros ízek megszállottja. A 2018-as budapesti birkózó-világbajnokságon ezüstérmet szerző klasszis kedveli a fűszeres ételeket, és az édesanyja főztjét, így nem meglepő, hogy a hazai birkózó-világbajnokság alkalmából a hazai könyvesboltok polcaira került kiadványban a paradicsomos húsgombóc elkészítését választotta. „Sok helyen megfordultam világszerte, de a magyar gasztronómia rabja vagyok. Azon belül is édesanyám főztje az, ami nálam az etalon. A vb előtt megjelent könyvben a paradicsomos húsgombóc receptjét taglalom” – mondta Lőrincz.

 

Az „Így főznek a magyar birkózók” című könyv Őszy-Tóth Gábriel szerkesztésében ezúttal 44 híres magyar birkózó mutatja be kedvenc ételét, illetve mesél gasztronómiai élményeiről. Az egyes fogásokhoz pedig neves magyar borászok ajánlanak borokat.

A kiadványban az elmúlt évek klasszisai mellett többek között a budapesti világbajnokság hősei is megjelentek, így kiderül az is, hogy az immár kétszeres vb-aranyérmes Bácsi Péter édesszájú, és kedvence a pisztáciás bejgli, valamint a somlói galuska, az ezüstérmes Korpási Bálint pedig már a norvég bálnasonkát is tesztelte, míg Barka Emese, aki bronzérmes lett a hazai világbajnokságon, az olasz konyháért rajong.

A kötet magyar-angol nyelven jelent meg az „Így főznek…” sorozat 14. részeként. A korábbi kötetekben – többek között – a kézilabdázók és az olimpikonok is fakanalat ragadtak.

Az „Így főznek a magyar birkózók” című könyvben neves sportolók és sportvezetők receptjei találhatóak. Többek között Bacsa Ferenc, Bacsa Péter, Bácsi Péter, Dr. Bakanek György, Barka Emese, Bárdosi Sándor, Farkas Péter, Farkas Tibor, Németh Szilárd, Németh Zsanett, Növényi Norbert, Repka Attila, Dr. Réczi László, Ritter Árpád, Sastin Marianna kedvenceit tartalmazza a könyv.

Read More

Magyar világbajnoki aranyérem SUP-ban

Világbajnoki aranyérmet nyert Hasulyo Dániel. A magyar klasszis a SUP-világbajnokságon a technical versenyszámban (5 km) győzött. Ugyanezen a távon testvére, Hasulyo Bruno, a negyedik helyet szerezte meg a kínai Wanningban zajló világversenyen – írta meg a Sportágválasztó Magazin.

 

A Hasulyo testvérek évek óta a világ élvonalába tartoznak ebben a fiatal sportágban. Rendszeresen indulnak Világkupákon, ahol általában dobogós helyeken zárnak. A vb előtt Dániel a 7., míg Bruno a 9. helyen volt a 100-as világranglistán.

 „A SUP fiatal sportágnak számít, a szörfdeszkán állva evezés azonban egyre népszerűbb. A Hasulyo testvérek fantasztikus sorozatot produkálnak, köszönhetően a testnevelő szüleik által kifejlesztett sepa-edzésmódszernek” – nyilatkozta  Tancsa Péter, a Magyar Hullámlovas és Kitesurf Sportági Szakszövetség sportágvezetője.

 A SUP, azaz a stand up paddle a hullámlovaglás egyik változata, amelyben a versenyzők állnak a szörfdeszkán, és egy lapáttal segítik az előrejutást. Ennek van hullámokon végzett, tengeri hosszú távú és síkvízi változata. A SUP szakágakban a Nemzetközi Szörf Szövetség, az ISA 2012 óta rendez világbajnokságokat.

(fotó: Pablo Jimenez/ isasurf.org )

Read More

Hibátlanul kezdett a Viktor BLE a squash csb-n

A hétvégén rendezték a fallabda országos csapatbajnokság első fordulóját. Az első osztály együtteseit a budapesti City Squash Club látta vendégül. A mérkőzések során a Viktor BLE szerepelt a legjobban, amely mindhárom összecsapását 4-0-ra nyerte.

 

               

A korábbi években több példa is akadt rá, hogy némely klub külföldi játékosokkal megerősítve lépett pályára a csapatbajnokságon. Tavaly a Colosseum is jelentős mértékben annak köszönhette bajnoki címét, hogy két világranglista Top 10-es légiós segítette az azóta feloszlott együttest. Ezúttal csak a Gekko SE színeiben szerepelt két spanyol fallabdás: velük a debreceniek három mérkőzésükből kettőt meg is nyertek.

Az első forduló nagy meglepetéseket nem hozott, de némileg váratlan eredmény volt, hogy a Csé-Team 3-1-re győzött a tatabányai Squashberek ellen, utóbbi annak ellenére is esélyesebbnek számított, hogy nélkülözte legjobbját, a tavalyi Világjátékokat is megjárt Farkas Balázst.

A csapatbajnokság háromfordulós, a győztes indulhat jövőre a Bajnokok Ligájában. A csb  következő fordulóját január 26-án rendezik Szegeden.

Fallabda Országos Csapatbajnokság, 2018-19, I. osztály, eredmények:

Viktor BLE – Go Ahead I 4-0
Squashberek-Marostő I 4-0
Vidux-Tisza – CSC Junior 3-1
Etalon – Gekko I 2-2
Viktor BLE – Etalon 4-0
Squashberek – CSC Junior 3-1
Vidux-Tisza – Go Ahead I 3-1
Sport Elit I – Csé-Team I 2-2
Vidux-Tisza I – Etalon 3-1
Sport Elit I – Gekko I 2-2
Csé-Team I – Marostő I 4-0
Marostő I – Go Ahead I 1-3
Viktor BLE – Gekko I 4-0
Squashberek – Csé-Team I 1-3
Sport Elit I – CSC Junior 1-3

Read More

Jakabos és Verrasztó vízimentő-világbajnokságon indult!

Magyar világbajnoki ezüstérem a vízimentők-világbajnokságán. A 2018-as világversenynek Adelaide adott otthont. A válogatott tagja volt – többek között – Jakabos Zsuzsanna és Verrasztó Dávid is. A világbajnokságon a 4×50 méteres akadályváltó volt a legeredményesebb a magyar küldöttségből. A Takács Krisztián, Balog Gábor, Gyárfás Bence, Keresztes Mátyás alkotta kvartett ugyanis ezüstérmes lett.

 

A Magyar Élet- és Vizimentő Szakszövetség információi szerint Verrasztó Dávid a surf race nyíltvízi számban éppen csak lecsúszott a dobogóról, és végül negyedik lett, míg Jakabos Zsuzsanna a 200 méteres akadályúszásban a 8. helyen zárt.

Zubor Attila szövetségi kapitány elmondta: „Magyar szempontból, az eddigi legsikeresebb világbajnokságon vagyunk túl. Versenyzőink megmutatták, hogy ebben a sportágban is tudunk a világ legjobbjai között végezni egy világversenyen. Biztató a két év múlva megrendezendő kvalifikációs világbajnokságra, de már most látjuk, hogy sokkal nagyobb létszámban kell rajthoz állnunk, hogy esélyünk legyen kijutni a Világjátékokra. Ennek a sportágnak – a versenyeken túl – van egy fontos üzenete, ez pedig az, hogy minél több gyermek tanuljon meg úszni, minél több emberhez jusson el, hogy kellő elméleti és gyakorlati felkészülés után merészkedjen csak ismeretlen, de akár ismert vizekbe is egyaránt. Ezért indult el a „Víz a barátod” és a „Legyél te is önmentő vízimentő” programunk – mondta Zubor Attila.

Az élet- és vízimentés egyébként a Világjátékok egyik látványos sportága. A Nemzeti Versenysport Szövetség főtitkára úgy vélekedik, a következő játékokon már ott lehetnek a magyar vízimentők is. „Egy nagyon összetett és kemény, látványos sportágról beszélünk. A Nemzeti Versenysport Szövetség támogatja a vízimentőket, különös tekintettel arra is, hogy a magas szintű versenyzés mellett a társadalmi üzenetek eljuttatásában is fontos szerepet vállal a Magyar Élet- és Vízimentő Szakszövetség. A gyermekek vízbiztonságának növelését, az úszás népszerűsítését is célzó „önmentő- vízimentő” programjuk kidolgozottságát tekintve egyedülálló. Néhány nyugat-európai országban a vízbiztonság-fokozás, a vízi önmentés oktatás egyes elemei fellelhetők, de a magyar modell jobban kidolgozott. Ennek megismertetését is támogatja az NVESZ. A válogatottat tekintve pedig bízom abban, hogy a 2021-es birminghami (USA) Világjátékokon már nekik is szurkolhatunk, és eredményeikkel hozzájárulnak ahhoz, hogy ismét kiválóan szerepeljen a Magyarország képviseletében kiutazó magyar csapat. ” – értékelt Bóné Zoltán.

Read More

Tíz magyar érem az erőemelő Eb-n

Tíz érmet szerzett a magyar válogatott a Kaunasban megrendezett erőemelő Európa-bajnokságon. A litvániai kontinensviadalon hazánkat kilenc sportoló képviselte.

 

Női nehézsúlyban az orosháziak tavaly Világjátékokat is megjárt erőemelője, Szabó Ágnes 537.5 kg-os új felnőtt országos csúccsal harmadik helyezést ért el az összetettben. Ugyanott Dr. Lombosi Melinda 143 kg-os új Európa-csúccsal megnyerte a fekvenyomást. Az 52 kilósoknál Lehóczkynè Fawal Margit újonc létére fekvenyomásban bronzérmes lett.

A junioroknál Veres Ádám az összetettben ezüstérmet nyert a 66 kilósok mezőnyében. A fogásnemenkénti versenyben a magyar fiatal fekvenyomásban első, felhúzásban harmadik lett. A +120 kg-ban Seres Zoltán összetett harmadik helyezést ért el. A nyíregyházi erőemelő begyűjtött egy-egy bronzérmet fekvenyomásban és felhúzásban is. Mindkét junior versenyzőnk összetettbeli eredménye felnőtt országos csúcs is.

Az ifjúsági korú fiúknál a 83 kg-os Tátrai Torda fekvenyomásban bronzérmet szerzett.

Read More

Sziget – Jövőre eljön a Foo Fighters

Jövőre a Foo Fighters is fellép a Sziget fesztiválon. A szervezők kedden a 2019-es rendezvény fellépői között a Florence + The Machine, a Twenty One Pilots, a The 1975, Martin Garrix és további tizenkilenc előadó nevét jelentették be.

 

    Tavaly egy olyan középtávú stratégiát dolgoztunk ki, amely egy csomagban kínálja a Sziget-élményt a legnagyobb nemzetközi neveket soroló line uppal – idézte Kádár Tamás főszervezőt az MTI-hez kedden eljuttatott közlemény.
    A világ egyik legnépszerűbb rockbandája, az amerikai Foo Fighters 2019. augusztus 13-án, a zárónapon fog fellépni a Sziget fesztiválon egy két és fél órás show-val. A frontember Dave Grohl, a Nirvana exdobosa által vezetett Foo Fighters tavaly húsz év után játszott újra a magyar fővárosban, a Sportarénában. A csapat tavaly adta ki legutóbbi lemezét is Concrete and Gold címmel.

 

A zenekarban Grohl gitározik és énekel, Nate Mendel játszik basszusgitáron, Pat Smear gitáron, Taylor Hawkins dobol és ütőhangszereket szólaltat meg, Chris Shiflett gitározik és vokálozik, a billentyűs pedig Rami Jaffee.
    A Foo Fighters előtt a 2018 legjobb popduó előadójaként Grammy-díjat kapott Twenty One Pilots fog koncertet adni a Szigeten. A jövőre tízéves, eddig öt lemezt készített formációban Tyler Joseph énekel és mindenféle hangszeren játszik, Josh Dun dobol.
    A szervezők már korábban bejelentették, hogy a 2019-es Sziget első napjának kiemelt fellépője a világhírű brit előadó, Ed Sheeran lesz. A kedden közzétett új headliner nevek egyike az augusztus 8-án színpadra lépő brit indie-pop csapat, a The 1975, amely már járt a rendezvényen. Augusztus 9-én a nagyszínpad főműsoridejében a világ legjobb dj-i közé sorolt Martin Garrix zenél és megvan már az augusztus 12-i nap fő fellépője is, a 2015 után a Szigetre visszatérő Florence + The Machine.
    A most nyilvánosságra került fellépők listáján ott van továbbá az angol énekes-zeneszerző Richard Ashcroft, a walesi indierock-posztpunk Catfish and The Bottlemen, a brit elektronikus-indie trio, a Chvrches vagy a londoni illetőségű, modern soulban utazó kollektíva, a Jungle. Néhány éve a Sziget egyik legnépszerűbb koncertjét adta és jövőre visszatér a Kodaline és szintén érkezik a Blaze, a Maribou State, az Idles, a Superorganism, a Pale Waves, a Parcels, Boy Pablo, a Frank Turner & The Sleeping Souls, az Of Mice & Men, a Frank Carter & The Rattlesnakes, a Gang Of Youths, Alma, Yungblud és a belga-egyiptomi Tamino.

Read More

A szambó is a NOB által elismert sportág lett

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöksége pénteki, tokiói ülésén – a kick-box és a lacrosse sportágak világszövetségei mellett – a FIAS (International Sambo Federation) szambó világszövetséget is elismerte.

Ez a döntés nagyon fontos a sportágnak és a szambó népszerűségének világszerte – reagált a hírre Papp Imre, a Magyar Sambo Országos Szakszövetség elnöke.

A sportvezető tájékoztatása szerint a világszövetségnek közel 100 tagországa van, és a kontinentális szövetségek is nagyon erősek. Hozzátette: itthon még új, ezáltal valamivel kevésbé népszerű a sportág, ennek ellenére már vannak jó magyar eredmények: egy Európa-bajnoki ezüstérmen kívül vb-5. és Eb-5 helyezések.

Papp Imre szerint egy központi edzőterem lehetősége sokat jelentene, amelynek ügyben támogatásra lesz szükségük. Bízik benne, hogy a 2019-es Európa Játékokra is kvalifikál hazai versenyző. A legesélyesebb erre Sirankó Ferenc, aki jelenleg – a december 15.-én megrendezendő Európa-kupa előtt – a kilencedik helyen áll az európai ranglistán.

“Amennyiben nemzeti kvóta felhasználására kerül sor, szövetségünk mindenképp őt javasolja a részvételre. Igyekszünk bevésni a magyar szambót a fejekbe és dicsőséget hozni hazánknak” – fogalmazott a Papp Imre.

A szambó orosz eredetű katonai birkózás, a cselgáncs és a szabadfogású birkózás ötvözete, amelyet ma már sportszerűen is művelnek. Néhány szambó sztár, mint például Fedor Emelianenko és Khabib Nurmagomedov küzdősportos körökben világszerte példaképnek számít.

Read More

Bekerült az olimpiai családba a kick-box

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöksége pénteki tokiói ülésén úgy döntött, hogy hivatalosan is elismeri a WAKO (World Association of Kickboxing Organizations) világszövetséget – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség. A NOB ezzel gyakorlatilag felvette a kick-boxot az olimpiai – bár az ötkarikás játékokon egyelőre nem szereplő – sportágak közé.

 

A döntésről a NOB-elnöke levélben értesítette Francesca Falsonit, a WAKO ideiglenes elnökét. Thomas Bach gratulált és üdvözölte a kick-box világszövetséget az olimpiai családban.

Francesca Falsoni a WAKO hivatalos honlapján mérföldkőnek nevezte a döntést. Emlékeztetett rá, hogy a 129 tagországgal rendelkező WAKO még 2016-ban folyamodott az elismerésért.

Mintha hirtelen bekerültünk volna egy elit klub tagjai közé – fogalmazott Galambos Péter, a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke.

„Ez a döntés az egész világon hatalmas presztízst jelent a kick-boxnak, és rendkívül sok területre kihat majd. Nincs ez másképpen Magyarországon sem, csak hogy egy példát említsek: eddig a diákolimpiákon és egyéb versenyeken elért eredményeink nem számíthattak be a középiskolai és egyetemi felvételik pontszámába. Ez az elismerésnek köszönhetően megváltozhat majd, így a fiatal sportolóinknak többet tudunk majd nyújtani. Emellett persze fontos kihangsúlyozni azt is, hogy a sportágban kifejezetten jók állunk a sportdiplomácia területén, világszinten pedig az egyik legeredményesebb nemzet vagyunk.” – mondta Galambos Péter.

A tavalyi kick-box világbajnokságnak Budapest adott otthont, ahol a magyar válogatott második helyen végzett az éremtáblázaton. Szintén másodikak lettek fiataljaink az idei korosztályos vb-n, jövőre pedig hazánk rendezheti az utánpótláskorúak Európa-bajnokságát.

Közel vannak a tűzhöz a magyar sportvezetők is: az MKBSZ alelnöke, Király István egyben az európai szövetség első alelnöke, Szabó Gábor tagja a WAKO ringes bírói bizottságának, míg a sportág legeredményesebb versenyzője, a nemrég visszavonult Mórádi Zsolt a sportolói bizottság elnöke.

fotó: Kovács Tamás/MTI

Read More

Fallabda – Kezdődik a csapatbajnokság

A hétvégén megrendezik a fallabda országos csapatbajnokság első fordulóját. Az ob vasárnapi helyszínei: Budapest és Eger. Ebben a sportágban a csapatbajnokság háromfordulós, a győztes pedig indulhat jövőre a Bajnokok Ligájában.

 

Nem lesz címvédés a férfiaknál! A tavalyi bajnok Colosseum ugyanis feloszlott, így a 2017-es bajnoki ezüstérmes Victor BLE várhatja a legjobb előjelekkel a sorozatot. A nőknél a Tisza-Szeged kezdi meg címvédőként a küzdelmeket.

Az első fordulóban nem lesz ott a tatabányai együttesben a Világjátékokat is megjárt Farkas Balázs, aki a múlt heti berlini sikere után ezen a hétvégén is Németországban lép pályára. Farkas legutóbb megnyerte élete első PSA-tornáját, miután az 5000 dollár összdíjazású versenyen nem talált legyőzőre, az előttünk álló hétvégén pedig a német csapatbajnokságban ragad majd ütőt.

A magyar csapatbajnokság következő fordulója jövő év elején lesz.

Read More

Barka Emese a Duna Arénában sárkányhajózott

Barka Emese sárkányhajóba ült. A világbajnoki- és Európa-bajnoki bronzérmes birkózó a hétvégén ugyanis részt vett a Vizesgálán. A Duna Arénában megrendezett vízisport-fesztiválon Barka többek között a cselgáncsozó Ungvári Miklós és a vízilabdázó Drávucz Rita társaságában lapátolt.

 

„Nagyon kíváncsi voltam a sárkányhajóra, ugyanis mindeddig nem volt szerencsém kipróbálni ezt a sportot, de nagyon élveztem. Ráadásul illusztris társaságban lapátolhattam, és fantasztikus hangulatot varázsolt a közönség a Duna Arénába” – mondta Barka Emese, aki már tud örülni a budapesti vb-n szerzett bronzérmének.

„Most, hogy eltelt pár hét, másképp látom a vb-szereplést. Ahogy véget ért a versenyem, csalódott voltam, de most már tudom, hogy egyike vagyok azoknak a sportolóknak, akik minden idők legjobb birkózó-világbajnokságán dobogóra állhattak, és nagyon büszke vagyok” – összegzett Barka Emese.

A Budapesten harmadik helyen záró Barka Emesének ez volt a harmadik vb-bronza. Ezenkívül az Európa-bajnokságokon összesen négyszer állhatott fel a dobogó harmadik fokára, 2015-ben Bakuban pedig Európa-játékokat nyert.

Fotó: Szabó Kriszta

Read More

Táncsport – Két vb-döntős hely

Mindkét magyar formáció világbajnoki döntőt táncolt! A Pécsett megrendezett Standard Táncok Formációs Világbajnokságán a szentesi Szilver TSE és a házigazda Szigo KTSE csapata képviselte Magyarországot. A Szilver az ötödik, a Szigo pedig végül a hatodik helyen fejezte be a világbajnokságot. Az aranyérmet az orosz Vera Tyumen Standard Team nyerte meg az ugyancsak orosz Triumph Ufa és a német Braunschweiger TSC előtt.

 

Közben eldőlt, hogy táncsportban jövőre újabb világbajnokságot rendezhet Magyarország. A Savaria Nemzetközi Táncfesztivál főversenyeként Senior I. Tíztánc Világbajnokságnak ad otthont Szombathely jövő júniusban.

„Sporttörténelmi lesz ez a vb, ugyanis Magyarország egyik legrangosabb táncfesztiválja még korábban soha nem adott otthont világbajnokságnak. Bízom benne, hogy a Szánthó Péter, Juhász-Szánthó Szilvia páros jövőre is döntőbe tud jutni ezen a világbajnokságon. 2019-ben lesz az 54. Savaria, ami azt jelzi, hogy Európa egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező táncversenye, amely jövőre Latin World Open megmérettetésnek is a helyszíne lesz a vb mellet, sőt rangos nyílt versenyeket is rendeznek, remélhetőleg minél több tehetséges magyar páros részvételével” – nyilatkozta Zsámboki Marcell, a Magyar TáncSport Szakszövetség elnöke.

Read More

Teke BL – Csak a zalaiaknak jött ki a lépés a nyolcaddöntő első meccsén

Csak a Zalaegerszeg tudott nyerni a Bajnokok Ligájában. A nyolcaddöntők visszavágóit december 8-án rendezik meg.

 

A legrangosabb európai kupasorozatban a nyolcaddöntők első meccseit bonyolították le. A nőknél egy csapat érdekelt a BL-ben, a Rákoshegyi VSE a cseh Slvovan Rosice otthonában szenvedett 5-3-as vereséget. Ugyanilyen arányban kapott ki a férfiaknál a Szegedi TE is, a Tisza-partiak a házigazda Neumarkt győzte le, míg a Répcelak 6-2-es vereséget szenvedett a Maribor otthonában.

Egyedül a Zalaegerszegi TK kezdte sikerrel saját párharcát, a zalai férficsapat hazai pályán a német Bamberget győzték le 6-2-re.

A párharcok visszavágóit december 8-án rendezik meg.

Read More

Nagyszerű magyar dartsos szereplés Prágában

Három dobogós helyezést is elértek a magyarok a Prágában megrendezett rangos nemzetközi darts versenyen – adta hírül a Magyar Darts Szövetség. A csehországi A-kategóriás, világranglista pontszerző tornán a felnőtteknél a Harsányi Enikő-Csombok Krisztina páros a harmadik helyen végzett. Az ifjúságiaknál Kovács Tamara megnyerte a lányok egyéni versengését, míg a fiúknál Katona Bence harmadik lett.

 

A  24. Cseh Open népszerűségét jelzi, hogy több mint 800-an(!) vettek részt a 15 ezer euró összdíjazású versenyen, ahol a WDF darts világszervezet világranglista pontjaiért is harcoltak az indulók. A magyarok rekordlétszámban utaztak el Prágába: 113 férfi és 15 női játékos állt dartstábla elé.

A felnőtteknél nagy sikert ért el Harsányi Enikő és Csombok Krisztina, akik egészen az elődöntőig meneteltek, így végeredményben harmadikok lettek. A férfi párosok hatalmas mezőnyében (250 duó indult!) a Strbik-Balló és Balogh-Thám kettős jutott a legtovább, mindkét egység a 17. helyen zárt.

Férfi egyéniben Takács Gábor, Rucska József és Jenei Gábor a legjobb 64-ig jutott az óriási mezőnyben – ami a 33. helyezést jelentette számukra –,  míg a hölgyeknél Csombok Krisztina és Fekete Nóra végzett a legelőrébb, ők 17-dikek lettek.

Folytatódott ifjúsági dartsosaink hagyományosan jó prágai szereplése Prágában, ahol nem tört meg a magyar dominancia a lányoknál. Az elmúlt négy évben mindig Czipó Vivien diadalmaskodott, most az ő távollétében Kovács Tamara győzött a 18 éven aluli lányok között. A fiúknál Katona Bence elődöntőt játszott, ezzel egy harmadik helyet érdemelt ki.

Read More

Kultúra-zene-fesztivál VOLT Fesztivál – Slipknot, Slash, Robin Schulz, LP is lesz

A Slipknot, a Slash ft. Myles Kennedy & The Conspirators, Parov Stelar, Robin Schulz és LP is koncertet ad a jövő évi Telekom VOLT Fesztiválon Sopronban.

 

A négynapos rendezvény 2019-ben június 26-tól 29-ig tart. A nyitónapon a nagyszínpad a rockereké: a fő műsorszám a kilenctagú amerikai metálegyüttes, az 1995 óta működő Slipknot koncertje, előtte a jövőre 30. születésnapját ünneplő Tankcsapda is zenél – közölték a szervezők csütörtökön az MTI-vel.
    A legismertebb Guns N’ Roses-dalok is elhangzanak a fesztivál második napján, 2019. június 27-én, amikor a GN’R gitárosa lép fel saját zenekarával, a Slash ft. Myles Kennedy & The Conspiratorsszel. A csapat idén ősszel adta ki legújabb, Living the Dream című lemezét, de a koncerten minden bizonnyal felhangzik a GN’R számos ismert száma, köztük a Paradise City, a Welcome to the Jungle vagy a You Could Be Mine.
    A VOLT történetében többször adott már emlékezetes koncertet Parov Stelar csapata, amely jövőre visszatér. Az osztrák elektro-szving előadó (eredeti neve Marcus Fuereder) napjainkra a legnagyobb fesztiválokat is meghódította, legutóbb tavaly jelentetett meg lemezt The Burning Spider címmel.
    Szintén eljön jövőre Sopronba a népszerű német dj-producer, Robin Schulz, akárcsak a három évvel ezelőtt Lost on You című slágerével ismertté vált amerikai dalszerző-előadó, LP (Laura Pergolizzi). A VOLT-szervezők a hazai színtér szereplői közül Rúzsa Magdi, Majka és a Ők, valamint a Punnany Massif 2019-es koncertjét is bejelentették.

Read More