Nyolc arany a budapesti kick-box vb előtt

Sikeresen zárta utolsó külföldi felkészülési versenyét a novemberi budapesti kick-box világbajnokságon induló magyarok egyik csoportja. A Belgiumban megrendezett rangos nemzetközi viadalon három magyar – Mórádi Zsolt, Veres Roland és Nagy Henrietta – is duplázni tudott. A szereplés jó előjel a hazai rendezésű vb előtt.

 

A Beverenben 17 ország sportolóinak részvételével lebonyolított viadalon a kick-box hét szakága közül a pointfightingban avattak bajnokokat. A magyar színeket Király István, a Magyar Kick-box Szakszövetség alelnöke vezetésével a Király-Team 11 versenyzője képviselte.

A csapat tagjai közül a nyolcszoros világbajnok Mórádi Zsolt a 84 kg aranyérme után elnyerte a súlycsoportok győztesei számára kiírt Grand Champion trófeát is. A tavalyi év legjobb magyar kick-boxosának választott Veres Roland is két aranyéremmel térhetett haza, miután az
57 kg-os kategória mellett a 63 kilóban is legjobbnak bizonyult. A nőknél két első helyet szerzett Nagy Henrietta is, aki a 70 kg-os súlycsoport aranyérme mellé megnyerte a nehézsúlyúak küzdelmeit is.

„Nagyon meg vagyok elégedve, nem gondoltam, hogy a versenyzők közel egy hónappal a világbajnokság előtt már ennyire jó állapotban vannak” – nyugtázta Király István.

 

A klubok éremtáblázatán nyolc arany-, egy ezüst- és kilenc bronzéremmel a Király-Team végzett az első helyen.

A november 6. és 11. között a BOK (volt Syma) Sportcsarnokban sorra kerülő kick-box világbajnokság egyedülálló lesz a sportág történetében, hiszen korábban soha nem fordult elő, hogy az összes szakág vb-jét egy helyen és egy időben rendezzék.

A magyar érmesek:

Férfiak:

57 kg: .1. Veres Roland
63 kg: 1. Veres Roland
69 kg: 1. Veres Alex
84 kg: 1. Mórádi Zsolt
89 kg: 3. Rohonczi Jenő
94 kg: 3. Rohonczi Jenő
+94 kg: 1. Jároszkievicz Krisztián
Grand Champion: 1. Mórádi Zsolt, 3. Veres Alex

Nők:

50 kg: 2. Murvai Lívia
65 kg: 3. Busa Andrea és Kádas Adrienn
70 kg: 1. Nagy Henrietta
+70 kg: 1. Nagy Henrietta, 3. Kondár Anna
Grand Champion: 3. Kondár Anna
Csapat: 3. Király-Team 1 és Király-Team 2

Read More

Kick-box vb: Megvannak a fővédnökök

Megvannak a budapesti kick-box világbajnokság fővédnökei. A vb szervező bizottságának tájékoztatása szerint a világversenynek három fővédnöke lesz. A tisztségeket Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Tarlós István, Budapest főpolgármestere és Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár vállalta. Minden idők legnagyobb kick-box világbajnokságának három védnöke is lesz Schmitt Pál, korábbi köztársasági elnök, Németh Szilárd, a Fidesz országgyűlési képviselője és Keszthelyi Erik, a Keszthelyi Holding tulajdonosa személyében.

 

A november 6. és 11. között sorra kerülő világbajnokságra egyébként már megkezdődött a jegyértékesítés. A versenyeket a BOK (volt Syma) Sportcsarnokban bonyolítják le.

A hatalmas sportolói létszámot – várhatóan 60 ország közel 2000 versenyzőjét – felvonultató vb november 6-án, hétfőn délelőtt 10 órakor a megnyitó ünnepséggel kezdődik, majd megindulnak a selejtezők. Az egész héten át tartó küzdelmeket szombaton 19 órától látványos gála zárja kiemelt döntőkkel.

A világbajnokság valamennyi napjára vásárolhatók már jegyek az eventim.hu online felületén:http://www.eventim.hu/hu/jegyek/wako-world-kickboxing-championships-budapest-bok-csarnok-volt-syma-474084/event.html

Read More

Világkupát nyert a Zalaegerszeg, a Győr pedig aranyérmes lett az NBC Kupában!

Jól teljesítettek a magyar együttesek a nemzetközi teke csapatkupákban. A magyarok két aranyérmet szereztek, emellett két bronzérmet is begyűjtöttek. 

taekwondo uszonyosúszás búvárúszás akrobatikus rock and roll szumó Túraautó-világbajnokság

Aranyérmet szereztek a zalaegerszegiek a teke Világkupán. A Zalaegerszegi TK a csehországi Blanskóban megrendezett VK-n a döntőben a német Zerbst együttesét verték 5-3-ra. A nőknél a Rákoshegyi VSE indult a Világkupán, amely az ötödik helyet szerezte meg Csehországban.

Az NBC Kupában a nőknél magyar győzelem született: az Ipartechnika Győr SE ugyanis megnyerte a rangos nemzetközi viadalt. Ugyancsak a nőknél a Balatoni Vasas SE a 6. helyen zárt. A férfiaknál az NBC Kupában nem volt éremszerzés. A Répcelaki SE – tekeshop.hu a 7., a Győr – Szol TC pedig a 10. lett. Az NBC Kupát idén Münchenben rendezték meg.

Az Európa Kupában két bronzérmet szereztek a magyar csapatok a németországi Hirschauban. A férfiaknál az Alabárdos Szegedi TE, a nőknél pedig a ZTE-ZÁÉV TK lett harmadik.

Read More

Egy hónap múlva kezdődik a budapesti kick-box vb

Megkezdődött a jegyértékesítés a november 6. és 11. között sorra kerülő budapesti kick-box világbajnokságra. A BOK (volt Syma) Sportcsarnokban megrendezendő esemény egyedülálló lesz a sportág történetében, hiszen korábban soha nem fordult elő, hogy valamennyi szakág világbajnokságát egy helyen és egy időben rendezzék.

 

Májusban döntött a kick-box világszövetség, a WAKO arról, hogy sporttörténelmi „dupla” világbajnokságnak adhat otthont Magyarország. A hét szakág miatt a kétévenkénti vb-ket hagyományosan két helyszínen és időpontban rendezik meg, ám ezúttal – Brazília visszalépése okán – valamennyi szabályrendszer legjobbjai a magyar fővárosban találkoznak egy hónap múlva.

A Magyar Kick-Box Szakszövetség eredetileg a pointfighting, a kick-light és a full-contact világbajnokságot bonyolította volna le, ám a világszövetség vezetőinek felkérésére a szervezők elvállalták, hogy a light-contact, a low-kick, a K1 és a zenés formagyakorlat versenyszámait is programra tűzik.

A hatalmas sportolói létszámot – várhatóan 60 ország közel 2000 versenyzőjét – felvonultató vb november 6-án, hétfőn délelőtt 10 órakor a megnyitó ünnepséggel kezdődik, majd megindulnak a selejtezők. Az egész héten át tartó küzdelmeket szombaton 19 órától látványos gála zárja kiemelt döntőkkel.

A világbajnokság valamennyi napjára vásárolhatók már jegyek az eventim.hu online felületén: http://www.eventim.hu/hu/jegyek/wako-world-kickboxing-championships-budapest-bok-csarnok-volt-syma-474084/event.html

Read More

Laser Eb – Érdi Mária és a Vadnai testvérek is az Arany csoportban folytathatják

Európa legjobb laseresei Barcelonában versenyeznek, a mezőnyben több magyar is vitorlázik.

 

 

Érdi Mária egyre javuló teljesítménnyel, 12., 6. és 2. helyezésekkel feljött összetettben a 6. helyre a Barcelonában zajló Laser Radial Európa-bajnokságon! A kontinensbajnokságon 31 nemzet 90 hajója versenyez.

 

A férfiak olimpiai Laser Standard mezőnyében a Vadnai testvérek közül a csütörtöki inkább Jonatán napja volt, aki 12., 8. és 9. helyeket elérve összetettben feljött a 25. helyre. Benjamin most egy hellyel mögötte 26., miután a 18., a 11., majd a 16. pozícióban ért célba.

 

Az első napi sztrájk után két nap alatt lebonyolított futamokkal befejeződött a selejtező szakasz. Péntektől Arany és Ezüst csoportokban folytatódik a verseny. Érdi Mária, illetve Vadnadi Jonatán és Vadnai Benjamin természetesen az Arany csoportban lesz – tudósít a hunsail.hu.

 

A férfi Laser Radial osztályban Veisse Zoli vitorlázik, aki a 43. helyen áll.

Read More

9. Danza Kupa – A táncparketten is varázsol a magyar bűvésznő

Különleges magyar fellépő színesíti a 9. Danza Kupa programját. Az október 13. és 15. között rendezendő táncos hétvégén parkettre lép hazánk egyik leghíresebb bűvésze, Ungár Anikó is. A művésznő, aki a Szombat esti láz című táncos show-műsorban már megmutatta tehetségét, ezúttal sem csak a kézmozdulataival készül elvarázsolni a közönséget. Anikó korábbi show-beli párja, a Danza TáncStúdiót vezető Faluvégi András meghívására lép parkettre az újpesti Vasas Jégcentrumban, ahol a hétvége sztárfellépői Riccardo Cocchi és Yulia Zagoruychenko lesznek.

„Nem ért váratlanul András felkérése. Tíz év telt el a tévéműsor óta, de a barátságunk megmaradt, és már versenyeztünk is együtt egy Pro-Am megmérettetésen, ahol tanár-tanítvány párosok szerepeltek. Nekem a tánc a szabadságot, az önmegvalósítást, és a napi rutinból való kiszakadást jelenti, és nagy öröm számomra, hogy parkettre léphetek” – vallotta Ungár Anikó.

A kislányként színész- és táncosnőnek készülő bűvész három különböző ritmusú táncot, cha-cha-chát, rumbát és jive-ot ad elő az eseményt szervező Faluvégi Andrással. Utóbbi táncstílusban még nincs színpadi gyakorlata, de mint mondja, már egy szemvillanásból felismeri tanára szándékát, így jóleső izgalommal várja a fellépést.

„Kicsit talán renitens vagyok, hogy fel merem vállalni a színpadi jelenlétet, viszont teljesen rábízom magam András vezetésére. Ez számomra nagyon jó hangulatot ad a tánchoz. És András is bízik bennem, elhiszi, hogy meg tudom csinálni vele a koreográfiát, ami hihetetlen inspirációt és energiát ad nekem a fellépéshez.”

A 9. Danza Kupán külföldi sztárfellépőket is láthat a közönség Újpesten. Parkettre lép a hétszeres világbajnok latinpáros, Riccardo Cocchi és Yulia Zagoruychenko is. A profi táncos duó emellett bemutatót és workshopot is tart majd.

A magyar versenytánc ünnepi hétvégéjén a felnőttek mellett az utánpótlás korosztályokban is láthat versenyt a közönség, de pro-am párosok is parkettre lépnek. Utóbbi kategória egyre népszerűbb a világon: itt olyan duók táncolnak, amelyeknek az egyik tagja profi, a másik pedig amatőr táncos.

Bővebb információk a 9. Danza Kupával kapcsolatban a www.danzakupa.hu oldalon olvashatók.

Read More

Erőemelés – Fábri János ismét világbajnok!

Az erőemelő Fábri János aranyérmes lett a svédországi Sundsvallban megrendezett masters-világbajnokságon.  A 70 év feletti kategóriában a Magyar Erőemelő Szövetség többszörös világ- és Európa-bajnok versenyzője elképesztő teljesítménnyel a 6. masters összetett világbajnoki címét szerezte meg, és felhúzásban továbbra is verhetetlen.

 

A viadalon négy korosztályban, csaknem harminc ország versenyzői küzdöttek az érmes helyekért. A 72 éves magyar sportember kiváló formában versenyezve nyerte meg a masters 4-es korcsoport 83 kilós súlycsoportjának küzdelmeit.

Mint Berke Lórándtól, a magyar masters-válogatott szövetségi kapitányától megtudtuk, az idén 72 éves sportember 170 kilóval guggolt. A folytatásban 110 kilogrammal zárt fekvenyomásban, végül pedig felhúzásban 240 kilogrammal győzött.

Fábri így összetettben, nagy fölénnyel megelőzve kortársait, 520 kg-os teljesítménnyel szerezte meg az aranyérmet. Másodikként a svéd Mattila Kari zárt 437,5 kilogrammal, az amerikai Weinstock William (380 kg) lett a vb-bronzérmes.

Read More

Magyar győzelem a J24-es Európa-bajnokságon, Bakóczy Róberték lettek a bajnokok

Magyar győzelemmel zárult a 2017. szeptember 24-e és október 1-je között Balatonfüreden rendezett J24 Európa-bajnokság. A 10 futamos verseny utolsó futama döntött a bajnoki cím sorsáról. Remek összteljesítményt nyújtva a fiatal csapat, az idei Melges 24 világbajnoki hatodik helyezett egység, Bakóczy Róbert irányításával vihette haza a kontinens viadal trófeáját. A nyílt Európa-bajnokság győztese pedig az amerikai Keith Whittemore lett.

 

 

8 országból, 48 csapat és 250 versenyző vitorlázott a világ legnépszerűbb tőkesúlyos One Design hajóosztályának, a J24-es típusnak az Európa-bajnokságán Balatonfüreden, a BYC-ben. Az utolsó versenynapon a Balaton továbbra is a szeszélyesen kis szeles arcát mutatta, de ennek ellenére két futamot tudott rendezni a magyar versenyveztő, Fluck Benedek irányította rendezői gárda.

 

Az Európa-bajnok csapat az FGF Sailing Team lett Bakóczy Róbert kormányzásával, aki a verseny után így értékelt: „Számunkra a J24-es Eb óriási kaland volt, mi alapvetően másik osztályban vitorlázunk, ezért úgy vágtunk bele, hogy viszonylag „tehermentesen” tudtunk versenyezni, ami a végén nagyon jól sült el. Úszunk a boldogságban és alig hisszük el, hogy ez valóban sikerült. Mi jobban szeretjük a nagy szelet, fizikálisan talán jobban is bírjuk, mint az átlag, végül gyenge szél lett és örülünk, hogy ebben is maximálisan helyt álltunk.”

 

Az Eb-ezüstérmes egysége Litkey Farkas, magyar-olasz vegyes csapata a Pelle Nera lett, míg a bronzérem Tomai Balázséknak jutott a Jenesissel. A nyílt Európa-bajnoki trófeát az amerikai Keith Whittmore nyerte meg a Furioval. Whittemore kiemelte: „Fantasztikus érzés volt versenyezni ezen a csodálatos tavon, ahol nincsenek motorcsónakok, ez valóban egy igazi kincs. 10 remek futamot vitorláztunk, igazán kiváló volt a rendezés és fair rajtvonalak.”

Read More

Világbajnok a Majthényi-Domokos kettős!

A Majthényi Szabolcs, Domokos András páros megnyerte az olaszországi Scarlinóban megrendezett vitorlázó Repülőhollandi-világbajnokságot. Ebben a hajóosztályban a magyar duónak ez volt a 12. világbajnoki aranya.

 

 

Majthényi Szabolcs és Domokos András a világbajnokság kilenc futamából hármat megnyert, négyszer pedig másodikként zárt.

A selejtező futamokat két részre bontották, Majthényiék a sokkal nehezebb ágra kerültek, de kitűnő versenyzéssel hat futam után a második helyen jutottak a verseny döntő szakaszába, ahol végül győztek.

 

Az olaszországi világbajnokságon 102 hajó vett részt.

 

Majthényi Szabolcs és Domokos András 1994-ben egy Európa-bajnoki bronzéremmel kezdte sikersorozatát a hajóosztályban. 1995 január elején Ausztráliában, Adalaide-ben pedig egy ott kölcsönbe kapott hajóval szerezték meg első világbajnoki címüket. Azóta fokozatosan átvették az uralmat a hajóosztályban, amelynek 1996-ban szűnt meg az olimpiai státusza.

Read More

Labdarúgás – Dortmundi modell szerint építkeznek Nyíregyházán

Nyíregyházán hosszú távra terveznek! A nyírségi labdarúgócsapat háza táján nem kapkodnak. Az a cél, hogy az együttes belátható időn belül stabil első osztályú klub legyen – hangzott el a Digi Sport reggeli műsorában.

 

Dr. Elbert Gábor szakmai ügyvezető hangsúlyozta: a szurkolók, az ultrák a klub részei. Ott nem szemben állnak a klubbal, nem mellettük vannak, hanem a klub részei.

A szakember pár hónapja kezdte meg a munkát a Spartacusnál, amely jelenleg a másodosztályban szerepel. A szakmai stáb többi tagjához hasonlóan öt évre szerződött a Nyíregyházához, és maximálisan bízik a tudatos szakmai munkában.

Igaz, hogy Nyíregyháza Spartacus elmúlt öt éve nem az állandóságról szól, hiszen ügyvezetők és edzők jöttek, mentek, a csapat – éppen a jelenlegi edzővel – feljutott az NB I-be, majd hirtelen az NB III-ban találta magát, ám most nagyon úgy tűnik, hogy ezen a nyáron pozitív fordulatot vett a nyíregyházi futball – írja a rangado.24.hu

Nyíregyházán régóta várják azt a tulajdonost, aki végre hosszú távra tervez és türelmesen hagyja a szakembereket építkezni. Nos, minden jel arra utal, hogy Révész Bálint személyében Nyíregyházán megtalálható ez az ember.

A sportcsatornán elhangzott az is, hogy a klub és a szurkolók viszonyában a dortmundi lehet a példa. „Azt fogalmaztuk meg, hogy ez nem olyan klub lesz, ahol a vezetőedző sorsa azon múlna, hogy a csapat mit játszik hétvégén. Itt az a kérdés, hogy abba az irányba megyünk-e, amit kitűztünk célul…” – mondta Elbert.

Read More

Litkey Farkas az élen 8 futam után a J24Eb-n

A J24 Eb harmadik versenynapján 4 futamot vitorláztak a csapatok, így 8 futamon van túl a mezőny. Litkey Farkas (Pelle Nera) átvette a vezetést, de pontegyenlőséggel a második helyen áll Keith Whittemore (Furio), a harmadikok Tomai Balázsék (Jenesis), miután az óvás előtt harmadik helyen álló Rauschenberger Miklósékat a technikai bizottság egy szabálytalanság miatt kizárta nyolcadik futamból. Az élmezőny bár átrendeződött, de még így is szoros, tehát nyílt a küzdelem a dobogóért.

 

 

A versenynap parti halasztással kezdődött, majd kis várakozás után vízre indult a mezőny. Az ötödik futam 6-8 csomós keleti szélben zajlott. A futamot az eddigi vezető Rauschenberger Miklós (Jukebox) nyerte, második lett a Fransk Schönfeldt (Henk), harmadik helyen ugyan a görög Anthimos Nikolaidis (EVNIKI) futott be, de a korai rajt miatt BFD-t kapott, így a harmadikra lépett elő Peer Kook (Bockdrauf), a negyedikre pedig Tomai Balázs (Jenesis).

 

A hatodik futamra bár picit gyengült a szél, de még egyenletes, 5-6 csomós szélben indult. A futam közben picit legyengült, így a második kreutz szakasz hosszát rövidítette a versenyrendezőség, a futamban három magyar egység volt élen, sőt végül az első öt helyen szintén magyar végzett. A sorrend: Litkey Farkas (Pelle Nera), Sarina Róbert (JBond), Tomai Balázs (Jenesis), Bakóczy Róbert (FGF Sailing Team), Sallai Gábor (iJroncat).

A hetedik futamot hosszabb szünet előzte meg, mert szélbiztosabb versenyterületet keresett Fluck Benedek versenyvezető, aki a déli parthoz közel tűzte ki az új pályát, a rajtnál 8 csomós északkeleti szélben vágott neki a futamnak a mezőny.

 

A hetedik futam első rajtját meg kellett ismételni, és három hajó, köztük az eddigi vezető Jukebox  is BFD-t kapott. Az új rajt már tisztán ment el, az első kreutz bójánál még a svéd ForFun vezetett, mögötte a Vitesse és az iJroncat, azonban a lee bójánál már átrendeződött a sorrend, az FGF Sailig Team ért le elsőként a Furio és az Evniki előtt. A hetedik futamot végül az FGF Sailing Team nyerte meg, a Vitesse lett a második, míg a Furio a harmadik. A negyedik a görög Evniki, míg az ötödik a magyar Jinge lett.

 

A nyolcadik futamra tovább gyengült a szél, 5-6 csomósra, de az iránya megmaradt, így ugyanazon a pályán kezdték meg a csapatok a pénteki nap utolsó futamát, mint az előzőt. A gyengülő szélben nagyon kellett figyelni, hogy a pálya melyik részén várható frissülés. Az első kreutz szakaszban Tomai Balázsék a pálya bal oldalát választva elsőként értek fel a bójához, a Vitesse és a Pelle Nera előtt. Az első kör végén, JörnHarmsék átvették a vezetést, Tomai Balázsék (Jenesis) előtt, a második körben a Vitesse megtartotta a helyét és elsőként ért célba.

Read More

BRIDGESTONE FÉLMARATON

Több mint 400 ember áll rajthoz október 1-jén az ország egyik legfiatalabb hosszútávú futóversenyén, a Bridgestone Budaörs Félmaratonon. A népszerű sportesemény már a negyedik alkalommal mozgatja meg a várost és környékét. A vállalkozó kedvű versenyzők három távon is bizonyíthatnak majd és a felnőtt korosztály mellett a gyerekek is próbára tehetik a képességeiket. Az idei esemény érdekessége, hogy egy valódi olimpikon csapat is indul: Pulai Imre, Kótai Mihály és Vozár Attila együttesen vágnak neki a távnak. A rendezvényre a rendszeresen futókat is várják, és azokat is, akiknek inkább a volán mögött, vagy az irodában telik a napjuk, hiszen emiatt a magyar lakosság mintegy 50%-a napi szinten akár több mint 10 órát is ülve tölt. Ez a hétvége azoknak is mozgáslehetőséget kínál, akik kevésbé aktív életmódot élnek.

 

Sokakat vonz a kihívás

Évről évre egyre több ember vág neki a Bridgestone Budaörs Félmaratonnak. A futás az egyik legnépszerűbb sport a világon, így nem meglepő, hogy idén már több mint 400-an jelentkeztek a kihívásra. A versenyzők három távon teljesíthetnek: akik az egyéni Félmaratont vállalják, azoknak 21 km-t kell lefutniuk, csapatversenyben 3x7km vagy 1x14km+1x7km-es kihívásnak kell eleget tenniük a résztvevőknek, míg a legfiatalabbak 2 km-en bizonyíthatnak. Idén egy igazi profi csapat is rajthoz áll: Pulai Imre, Kótai Mihály és Vozár Attila közösen indulnak a budaörsi futóversenyen.

Nagy örömmel és izgalommal veszünk részt a Bridgestone Budaörs Félmaratonon” – mondta a csapat nevében Vozár Attila, Euróba Bajnok futó. „A nevezésünkkel szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a rendszeres mozgásnak milyen komoly szerepe van az egészségünk megőrzésében, emellett az is fontos, hogy a sport kellemes kikapcsolódás, ellazít és nagyon jó közösségépítő ereje van.”

A leggyorsabb futókat értékes nyereményekkel jutalmazzák a szervezők: a férfi és női első egy-egy 50.000 forint értékű ajándékcsomagot nyer, a második és harmadik helyezettek pedig egy-egy Bridgestone ajándékcsomagnak örülhetnek. Az eseményen a legjobban teljesítő csapatokat is jutalmazzák majd.

 

A Bridgestone Budaörs Félmaraton egy családias hangulatú, közösségépítő sportrendezvény. A jelentkezők közül sokan ismerik is egymást és együtt indulnak csapatversenyben, így az esemény egy remek közös program számukra, amely összehozza őket’’ – mondta Dalkó Beáta, a Bridgestone Budaörs Félmaraton event managere.

A legfőbb cél az egészség

A rendezvény amellett, hogy tartalmas családi programot kínál, a testmozgás jelentőségére, az egészség és fittség megőrzésére is szeretné felhívni a figyelmet. Amint az a Bridgestone tavalyi, az autótulajdonosok körében végzett felméréséből kiderült, nagyon kevesen fordítanak gondot arra, hogy a hosszabb üléssel járó munkanapokat sportolással ellensúlyozzák, ráadásul ők hetente több mint 5 órát töltenek az autóban. A rossz szokásokhoz ülő életmódunk is nagyban hozzájárul: statisztikák szerint Magyarországon megközelítőleg 50% a minimum 6-8 órában ülőmunkát végzők aránya, ezen felül pedig naponta átlagosan 4 órát töltünk a televízió előtt; e szerint a lakosság jelentős része összesen akár napi 11-13 órát is ülve tölthet.

Nagyon fontosnak tartjuk a rendszeres mozgást, a tudatos életmód fenntartását, és ezt igyekszünk a mindennapjainkba is belevinni” – fogalmazott Károlyi Katalin, a Bridgestone Magyarország marketingvezetője. „Örömmel állunk egy olyan kezdeményezés mellé, mint a Budaörsi Félmaraton, hiszen ez által mi is hozzájárulhatunk az egészséges életmód népszerűsítéséhez.” Mindezt a Bridgestone a helyszínen is bizonyítja, hiszen a vállalat munkatársai és partnereik közül többen is indulnak a versenyen.

A közösség szolgálatában

A Bridgestone Budaörs Félmaraton szervezői büszkék arra, hogy az ország egyik legfiatalabb hosszútávú futóversenyeként már a negyedik alkalommal hozza össze és lendíti mozgásba a környék lakóit. A rendezvény egyszerre kínál kellemes családi programot, valamint lehetőséget a mozgásra, képességeik felmérésére, és egészségük megőrzésére is.

Premier Kommunikációs Iroda

Read More

Négy futam után három magyar az élen a J24-es Eb-n

Újabb két futammal folytatódott 2017. évi J24-es Európa-bajnokság a Balatonon. Négy futam után három magyar egység áll az élen, Rauschenberger Miklósék a Jukebox-al továbbra is vezetnek, a második helyen áll Tomai Balázs kormányzásával a Jenesis, harmadik pedig Litkey Farkas a Pelle Nera nevű hajóval.

 

 

A fekete lobogós rajtkizárások miatt a tegnapi dobogósok az amerikai Keith Whittemore és a német Daniel Frost még nem tudták kiejteni a BDF büntetést, így jelenleg hátrébb kerültek az eredménylistán.

Reggel 7-9 csomós keleti szélben indult a nap. Az Eb harmadik futamán az első bójavételnél a a német Tom Stryi (LUV), a magyar Sallai Gábor (iJroncat) és a szintén magyar Litkey Farkas (Pelle Nera) volt a sorrend, az első három helyen vitorlázó egység megtartotta helyét és ebben a sorrendben fejezték be a futamot, a negyedik helyen a német Süllberg, míg az ötödik a versenyben vezető Jukebox lett. A futam közben kissé gyengülő szélben a mezőny középső része jócskán összetorlódott és igen szoros befutó alakult ki, a versenyrendezőség a második körben rövidítette is a tengely hosszát.

A második futamra kicsit várni kellett mert jócskán 5 csomó alá gyengült és el is fordult a szél. Kis várakozást követően új versenyterületen folytatódtak a küzdelmek. A negyedik futam első fekete lobogós rajtján az izgatott mezőny 6 tagja BDF büntetést kapott, így ők hatan, köztük Keith Whittemore és Daniel Frost is a „pálya széléről” nézték végig a futamot. A negyedik futam megismételt rajtja tiszta volt. Az első pályajelhez Jörn Harmsék (Vitesse) értek fel a leggyorsabban, őket követték Tomai Balázsék (Jenesis), majd harmadikként a Jukebox. Az első kör végén a lee kapunál maradt a sorrend, csupán a Jukebox vette kicsit hamarabb a kaput, mint a Jenesis.  A Juke box a bal oldali bóját vette és a pálya jobb oldalán kezdte meg a második kreutz szakaszt, míg a Jenesis a másik oldalt választotta, a bójához elsőként ért fel a Vitesse őt követte a Jenesis, majd harmadikként a Fast F következett. A futamgyőzelmet Jörn Harmsék szerezték meg, a második helyen Tomai Balázsék futottak be, míg a harmadik egy női kormányos lett, Johanne Maske.

Az ötödik futam is rendben elrajtolt a 5-6 csomós gyenge, olykor kiszámíthatatlanul szeszélyes keleti szélben, de a futam közben annyira legyengült a szél, hogy a versenyrendezőség törölte a futamot, a két vezető egység Keith Whittemore és Litkey Farkas legnagyobb bánatára.

Tomai Balázs a verseny után kiemelte:  ”A csapat várakozása az volt, hogy legyünk benne az 1-10-ben. Most második helyen várjuk a folytatást, de még csak az Európa-bajnokság felénél járunk. Ez a második alkalom, hogy ilyen nagy versenyen ülök J24-ben, de azt gondolom, hogy nagyon nagy szerepet kap ebben az osztályban a csapatmunka:”A harmadik versenynapon korábban indulnak a futamok, reggel 9-kor lesz az első rajt.

Read More

TáncSport – Újpesten lép fel a hétszeres profi világbajnok kettős!

Riccardo Cocchi és Yulia Zagoruychenko először Magyarországon

 

Hétszeres profi világbajnokok érkeznek Újpestre! Október közepén rendezik meg a 9. Danza Kupát, amely sporttörténelmi lesz, hiszen a Vasas Jégcentrumban, a korábbi újpesti Jégpalotában, parkettre lép Riccardo Cocchi és Yulia Zagoruychenko. Az amerikai színekben versenyző profi latinpáros bemutatózik és workshopot is tart Budapesten. Ez az első alkalom, hogy a hétszeres világbajnok kettős Magyarországra látogat.

 

A táncos hétvégét, október 13-án, a Cocchi-Zagoruychenko kettős workshopja vezeti fel, 14-én és 15-én több kategóriában zajlanak majd a versenyek, és nem maradhat el a világsztár páros latin show-ja sem.

„Ez a magyar versenytánc ünnepi hétvégéje lesz. Riccardo és Yulia a latintáncok legnagyobb sztárjai napjainkban. Sportdiplomáciai szempontból komoly üzenete van annak, hogy az újpesti helyszínt beiktatták programjukba” – mondta dr. Faluvégi András, a Danza TáncStúdió vezetője, az esemény főszervezője.

A 9. Danza Kupán a felnőtt korosztály mellett utánpótlás korosztályokban is láthat versenyt a közönség, de pro-am párosok is parkettre lépnek majd. Utóbbi kategória egyre népszerűbb a tengerentúlon és Ázsiában. Ezeken a versenyeken olyan duók táncolnak, amelyeknek az egyik tagja profi, a másik pedig amatőr táncos.

Bővebb információk a 9. Danza Kupával és a Riccardo Cocchi és Yulia Zagoruychenko páros show-jával kapcsolatban a www.danzakupa.hu oldalon olvashatók.

Így táncolja a szambát a Cocchi-Zagoruychenko duó: https://www.youtube.com/watch?v=UuHG1C0l0SM

Read More

Magyar dominancia a J24 Európa-bajnokságon

Két futamgyőzelemmel Rauschenberger Miklósék vezetnek

 

A J24-es Európa-bajnokság első versenynapján két futamot vitorláztak a csapatok. Mindkét futamban remekül teljesítettek a magyar egységek, hiszen a nyitó versenynap végén az első 20-ban 10 magyar csapat foglal helyet. Az élen magabiztos vitorlázással Rauschenberger Miklós JUKEBOX nevű csapata áll, amely mindkét futamot megnyerte, a második helyen az idei amerikai bajnok, Keith Wittemore áll Furio nevű csapatával, míg a harmadik helyen a tavalyi német világbajnok, a JJone áll Daniel Frost kormányzásával.

 

 

A kontinensbajnokság első versenynapján 7-9 csomós keleti szélben indult az első futam. Az első rajt még U lobogós volt, ám az izgatott versenyzők nagy többsége már a rajtvonal pálya felöli oldalán volt a rajtlövés pillanatában, így szigorított fekete lobogós rajt következett. A második rajtnál már óvatosabbak voltak a csapatok, csak két hajót, a magyar HUN2-est és a GER5467-est kellett kizárni. Az első futamban a futamgyőzelmet Rauschenberger Miklósék szerezték meg a JUKEBOX-szal, amely az első kreutz-bójától vezetett, második helyen a német Daniel Frost futott be a JJone-nal, míg a harmadik helyen a szintén német LUV csapat végzett Tom Stryi vezényletével.

 

A második futamra kicsit gyengült a szél 5-7 csomóra, a magyar egységek is magabiztosabban álltak a rajtvonalra. A gyengülő, és néha olykor trükkös balatoni szélben még nagyobb szerepet kapott, hogy ki melyik oldalt választotta. A pálya bal oldalán vitorlázók előnyösebb pozícióban érkeztek a bójához. Az első kreutz bójavételnél 6 magyar hajó volt elől, elsőként Madarász Tamás vette az 1-es pályajelet a Rebellel. Az első hátszeles szakaszban a pálya jobb oldala „fizetett”. Az első kör végén, fordult a szél északra, így pályamódosítás következett, a mezőny eleje két felé szakadt, a két vezető hajó a JUKEBOX és a Litkey Farkas kormányozta Perle Nera a bal oldalt húzta, míg az őt követő egységek a pálya jobb oldalában bízva várták a frissülést. A futam végére már jócskán legyengült a szél, de még szépen álltak a spinakerek, nagy türelem és koncentráció kellett a cél elérésig. A második futamban is Rauschenberger Miklósék szelték át elsőként a célvonalat, míg a friss, immáron háromszoros Soling-világbajnok Litkey Farkas a második, míg Madarász Tamásék a harmadikok lettek. A harmadik futamot már a teljesen leálló szél miatt el sem indították, parti halasztás után végül, két futammal zárult a nap.

Read More

Bárdosi győzött Ausztriában

Magyar siker Ausztriában! A szombathelyi kick-boxos Bárdosi Sándor Gratkornban győzött. A magyar versenyző a Patrik Kalcher Alex Stracanek elleni 10 menetes WAKO Profi interkontinentális full-contact címmérkőzésének gáláján az osztrák Valentin Kassarnig ellen nyert 2-1-re.

 

Nagyon kemény előmérkőzés volt a 79 kilogrammos kategóriában. Az első menetet hoztuk, a másodikban egyenlített az ellenfél, de Bárdosi behúzta a harmadikat” – összegzett tömören Dancsó Zoltán, a Magyar Kick-Box Szakszövetség light-contact és kick-light szövetségi kapitánya.

Read More

WRRC Akrobatikus Rock’n’roll – Világbajnoki ezüst és VK-arany

Dabason rendezték meg idén a WRRC Akrobatikus Rock’n’roll Női Formációs Világbajnokságot, valamint afelnőtt B-osztályos, gyerek és junior páros Világkupát. A világbajnokságon egy ezüst-, és egy bronzérmet szereztek a magyar formációk, míg a Világkupán egy aranyérmet ünnepelhetett a hazai közönség.

 

A WRRC Női Formációs Világbajnokságon 11 ország 24 formációja indult, a magyar színeket öt csapat képviselte. Az elődöntőben a Fighters a 10., a Ladies a 11. helyen végzett, míg a Szupergirls, a Sol Invictus és a High Five bejutott a döntőbe. A Szupergirls ezüst- a Sol Invictus bronzérmet szerzett, míg a High Five a 7. helyen zárt. A világbajnoki aranyérmet az orosz Charm formáció nyerte meg.

A WRRC junior páros Világkupán az 54 duót felvonultató mezőnyben Czanik László és Dobay Dóra bejutott a döntőbe és megnyerte a versenyt, ezzel megerősítve helyét a világranglista élén.

 

Read More

Zajlik az I. Nemzeti Teke Konzultáció

2017 év elején elkészült a Magyar Teke hosszú távú stratégiája. A magyar szövetség vezetése azzal a szemlélettel állt neki a feladatnak, hogy olyan eszközöket, akcióterveket és forrásokat találjanak, amelyek egyenként és együtt javasolnak megoldásokat a sportág hazai fejlődésére, eredményességére.

 

Pintyőke Marcell elnök elmondta: arra kérik fel a szövetség valamennyi tagját, hogy közösen véleményezzék a stratégiai anyagot. „A cél az, hogy tárjuk fel lokálisan a problémákat, és tegyünk javaslatokat a megoldásra. Tegyük félre legalább erre az időre az ellentéteket, gondoljuk át terveinket, lehetőségeinket és építsük fel közösen a sportág hosszú távú stratégiáját” – hangsúlyozta az elnök.

A magyar tekesport nagyjai a világ legjobbjai közé tartoznak. A magyar klubcsapatok és a válogatottak rendszeresen jót teljesítenek a nemzetközi kupákban és a világversenyeken.

Read More

A karatés Molnár Dániel értékes bronzérme

Értékes bronzérmet szerzett Molnár Dániel az olimpiai bemutatkozásra készülő küzdősport (más sportágakban világkupáknak hívott) legjelentősebb versenysorozata, a Karate1 isztambuli állomásán. A 85 ország 1250 sportolóját felvonultató, kisebbfajta világbajnoksággal felérő eseményen a magyar versenyző a +84 kg-osok küzdelmei során öt győzelem mellett csupán egyszer kapott ki, ezzel a 96 fős mezőnyben felállhatott a dobogóra.

 

A Magyar Goju-kai versenyzője az egy héttel korábbi, Budapest Openen nyert aranyérmét követően a törökországi rangos viadalon is bizonyította jó formáját. A hatalmas mezőnyben egészen a legjobb nyolcig menetelt, majd a negyeddöntőben elszenvedett vereséget követően a vigaszágon újabb két győzelmet aratott, a tavalyi Eb-harmadik francia Bendiab elleni diadalával pedig megszerezte a bronzérmet. 

A többi magyar közül Molnár Réka (55 kg) és Bartha Nikola (+68 kg) három-három győzelem után búcsúzott, míg Szegedi Döme (75 kg) két fordulón verekedte át magát sikerrel.

Molnár Dániel eredményei:

A 32 közé jutásért: -Kondov (bolgár) 6-1
A 16 közé jutásért: -Kabanov (orosz) 2-0
Nyolcaddöntő: -Babos (lengyel) 2-0
Negyeddöntő: -Abazari (iráni) 1-4
A vigaszágon: -Szamarinov (orosz) 5-3
A 3. helyért: -Bendiab (francia) 4-4, első szerzett ponttal Molnár nyert

Read More