Kontinensbajnoki címet szerzett Litkey

Európa-bajnoki aranyérmes lett Litkey Farkas Olaszországban! Másfél héttel tizenharmadik Kékszalag-győzelme után Litkey Farkas a gyors katamaránból lassabb, taktikus egytestűbe szállva Soling Európa-bajnoki aranyérmet szerzett az oldalán kétszeres világbajnok csapattársaival, Vezér Károllyal és Weinhardt Csabával.

 

A Fraglia Vela Riva által rendezett versenyen 11 nemzet 37 hajója vitorlázott, köztük négy magyar is. Litkeyék az első naptól kezdve vezették az összetett eredménylistát, fokozatosan növekvő előnnyel.

Az utolsó nap előtt 7 és 8 ponttal álltak az osztrák Felzmann – Felzmann – Schuch és az ukrán Jusko – Picsugin – Szeverianov triók előtt. Ugyan a nyolcadik futammal az osztrákok három pontra közelítették meg a magyar hajót, de a kilencedikkel Farkasék bőségesen „visszahizlalták” előnyüket. Ha tízedik futamot rendeztek volna, már rajt nélkül is övék lett volna az aranyérem.

Wossala György, a fia Kristóf és Németh Pepe jól vitorlázva 3. hellyel kezdték a vasárnapi futamokat, de nem volt esélyük megelőzni az utolsó két napra megtáltosodott, zsinórban három futamot nyerő Peter Hall vezette kanadai hajót, így maradtak összetettben az 5. helyen.

Varjas Sándor, Kovácsi László és Meretei Gábor végig az első tízben voltak és a 9. helyen végeztek. A Szűcs István – Gyulai Gábor – Szűcs Péter hármas pedig a 29. lett.

Read More

540 kilogrammos teljesítménnyel Eb-aranyat nyert a 72 éves legenda!

Fábri János 2017-ben is legyőzhetetlen, a magyar erőemelő-legenda megnyerte a 11. Eb-aranyát.

 

 

Fábri János fantasztikus versenyzéssel aranyérmet szerzett a masters erőemelő Európa-bajnokságon.

A csehországi Plzenben a 72 éves szarvasi sportember guggolásban 180 kilogrammig jutott, fekvenyomásban 120, felhúzásban 240 kilogrammot teljesített, ezzel 540 kilós teljesítménnyel megszerezte a tizenegyedik Európa-bajnoki címét.

Fábri János mögött a svéd Mattila Kari végzett 425 kilogrammal, így a magyar kiválóság 115 kilós előnnyel győzött.

Read More

Letették az esküt a Világjátékokra utazók

Egy héttel a wroclawi Világjátékok kezdete előtt megtartotta ünnepélyes fogadalomtételét a magyar csapat. A július 20. és 30. között sorra kerülő, négyévenkénti multisport-eseményen 13 sportágból 60 versenyzőnk vesz részt. A szakvezetés a korábbi Világjátékokon elért eredmények felülmúlásában bízik.

 

Az idei Világjátékokon a magyar delegáció – edzőkkel, bírókkal, sportvezetőkkel, egészségügyi teammel és a csapatiroda munkatársaival együtt – összesen 116 fővel vesz részt. A küldöttség vezetője Dr. Mészáros János, a Nemzeti Versenysport Szövetség elnöke lesz, míg a csapatvezetői teendőket Bóné Zoltán NVESZ-főtitkár látja majd el.

A fogadalomtétel szövegét az aerobikos Hegyi Dóra és a sporttáncos László Csaba mondta el. A MOM Kulturális Központban rendezett eseményen köszöntötte az utazókat Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár és Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is.

„Több sportág esetében az olimpiákig a Világjátékokon keresztül vezet az út” – hangsúlyozta beszédében Szabó Tünde. Az államtitkár példaként hozta, hogy a triatlon 2000-ben került be az ötkarikás játékokra, míg a karate 2020-ban mutatkozik majd be az olimpián.

Hasonló gondolatokat vetett fel Kulcsár Krisztián MOB-elnök is, aki szerint a Világjátékok mára a világ egyik legelismertebb sporteseményévé nőtte ki magát. „Ez az esemény a legtöbb sportág számára az olimpiai programba kerülés útjának egyik kiemelt állomása, tulajdonképpen az olimpiai mozgalom előszobája.”

„Az elmúlt években egyértelművé vált, hogy a sportágaink számára a Világjátékok egyre fontosabb – emelte ki Dr. Mészáros János. – A szövetségek már kifejezetten készülnek rá, mindent elkövetnek, hogy ott legyenek és a legjobb eredménnyel zárjanak. A sportolóknak pedig hatalmas fegyvertény kijutni a Világjátékokra, ott helytállni vagy érmeket szerezni pedig nekik ugyanazt jelenti, mint az olimpikonoknak az olimpián való jó szereplés. A cél, hogy mindenki tisztán és a fair play szellemében sikeresen zárja a rendezvényt, és bízunk abban is, hogy versenyzőink Wroclawban felmúlják az előző Világjátékokon elért magyar eredményeket. A sportolóinkban rejlő lehetőségek alapján erre van is remény.”

A magyar versenyzők közül az uszonyosúszó Kanyó Dénes és Károlyi Csilla, valamint a táncos László Csaba számít a legtapasztaltabb résztvevőnek, hiszen ők korábban három-három Világjátékokon szerepeltek. A sportága élő legendájának számító Kanyó Dénes ráadásul már ott volt az 1997-es, Lahtiban megrendezett játékokon.

Az ergométeres Pétervári-Molnár Bendegúz személyében olimpiát megjárt versenyző is indul Wroclawban, hiszen a 24 éves sportoló tavaly evezésben ott volt a riói ötkarikás játékokon.

Bár a sportágakat sokféleségük miatt nem lehet megfelelően összehasonlítani, a sportolók közül a legeredményesebbnek mégis a kilencszeres világ- és négyszeres Európa-bajnok Senánszky Petra és a négy-négy világ- és Európa-bajnoki címet nyert vitorlázó műrepülő Tóth Ferenc számít. Nagy sikerrel büszkélkedhet az ötfős aerobik csoport is, amelyik 2015-ben aranyérmes lett az Európa Játékokon.

A küldöttség legfiatalabb tagja az általános iskolát éppen csak befejezett uszonyosúszó Kothencz Petra, aki még nincs 15 éves. A rangidős az ötvenedik életévét a tavasszal betöltött vitorlázó műrepülő Szilágyi János.

A Világjátékokon 31 hivatalos és 4 meghívott sportágban rendeznek versenyeket 111 nemzet több mint 3000 sportolója számára. A jövő csütörtöki megnyitó ünnepségen jelen lesz Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke is. A megnyitón a magyar zászlót Senánszky Petra viszi majd.

A magyar sportolók névsora:

 

Aerobik: Bali Dániel, Hegyi Dóra, Farkas Balázs, Mazács Fanni, Szőllősi Panna, Deák Anna, Lőcsei Zoltán, Bökönyi Klaudia, Szalóki Emese, Szabó Júlia, Etényi Zsófi, Kőrösi Kitti, Táskai Anita, Erdősi Dániel, Szenes Boglárka, Szilvás Angéla, Varga Dorottya

 

Ergométer: Fekete Beatrix, Pétervári-Molnár Bendegúz, Tamás Bence

 

Erőemelés: Szabó Ágnes

 

Fallabda: Farkas Balázs, Kis-Máté Csenge

 

Íjászat: Kakas István, Buzás Károly

 

Ju-jitsu: Szűcs Kristóf

 

Karate: Tadissi Martial

 

Strandkézilabda: Balogh Ádám, Vitáris Norbert, Kun Attila, Gyene Norbert, Vizes Patrik, John András, Nagy András, Priczel Bence, Zakics Bence, Gábori Máté

 

Szumó: Forgó Fruzsina, Makai Erika, Sárkány Vivien

 

Tájékozódási futás: Gyurkó Fanni, Weiler Virág, Bakó Áron, Baumholczer Máté

 

Táncsport: László Csaba, Páli Viktória, Andrea Silvestri, Váradi Martina, Pék Máté, Nagy Edit Lilla

 

Uszonyosúszás: Károlyi Csilla, Kanyó Dénes, Senánszky Petra, Kosina Gergő, Varga Krisztina, Dimák Dávid, Kothencz Petra, Gruber Kornél

 

Vitorlázó műrepülés: Tóth Ferenc, Szilágyi János

Read More

Véget ért a 49. Kékszalag Erste World Nagydíj

Balatonfüred, 2017. július 8. – Szombaton reggel kilenc órakor hivatalosan is véget ért a 49. Kékszalag Erste World Nagydíj, Európa leghosszabb távú tókerülő versenye. Az 526 nevezett hajóból 395 ért érvényesen célba, az utolsó hajó pénteken 23.59 perckor. A versenyt Litkey Farkas Festipay nevű katamaránja nyerte 10 óra 05 perc 17 másodperces idővel. 

A verseny túlnyomórészt gyenge szélben zajlott, s a célba nem érő hajók többsége azért adta fel a küzdelmet, mert nem látott reményt arra, hogy 48 órán belül célba érjen. Történt néhány technikai hiba is, egy hajó a déli parton zátonyra futott, s csak a motor használatával tudott lejönni a homokpadról, egy másik hajónak a rajtnál történt ütközés nyomán kitört az árboca. Egy hajót pedig éppen emiatt az ütközés miatt kizártak a versenyből. 

Az 526 hajóból álló mezőny csütörtökön kilenc órakor rajtolt Balatonfüred előtt Európa leghosszabb távú tókerülő versenyén. A viszonylag gyenge szélben a várakozásoknak megfelelően a kéttestű hajók azonnal az élre álltak. A két esélyes szinte egy időben érte el a Balatonkenese előtt található pályajelet. Siófokon és a Tihanyi-szorosban Litkeyék vezettek, ám az Opel Fifty-Fifty a nyugati medencében felzárkózott.

A Keszthelyi-öböl bejáratánál a Festipay az északról érkező kissé erősebb szélben faképnél hagyta a többieket és délután három órakor mintegy 15 perc előnnyel fordult Keszthelynél. A Balatonfüredre visszafelé vezető vitorlázás során azonban a különbség egyre apadt a második helyezett, Józsa Márton vezette Fifty-Fiftyvel szemben. 

Ám Tihanyi-szorostól a Festipay ismét növelni tudta előnyét, és a két hajó „párosversenyét” megnyerve 19 óra 05 perc 17 másodperckor ért célba. Ezzel azonban rögtön nem dőlt el az első hely sorsa, mert a Fifty-Fifty jelezte, hogy óvást kíván beadni. Az óvást az óvási bizottság azonban végül elutasította, így érvényben maradt a pályán elért eredmény. Az Opel Fifty-Fifty egy pénteki nyilatkozatában sportszerűen elismerte, hogy egy később megtekintett filmfelvétel igazolta óvásuk alaptalanságát, és gratuláltak a Festipay győzelméhez. 

A befutás sorrendjében második az Opel Fifty-Fifty Józsa Márton kormányzásával, harmadik pedig a Black Jack nevű katamarán, amelyen a fedélzeten volt Roland Gäbler sokszoros katamarán világbajnok. Negyedikként az Eurovit nevű hajó (Váradi Szabó János), ötödikként pedig a svájci Safram csapata futott be. 

A mezőny nagy része sportszerűségből jelesre vizsgázott, hiszen a forrósában és a gyenge szélben is kitartva végigküzdötte a távot. A végeredmények megtalálhatók a http://www.kekszalag.hu/verseny/eredmenyek/ honlapon, az eredményhirdetés 18.00 órakor a balatonfüredi Gyógy téren less, ahová a szervezők minden érdeklődőt és szurkolót szeretettel várnak. Az eseménysorozatot a díjkiosztó után hagyományos utcabál zárja.

Read More

Teljes a Világjátékokra utazó magyar csapat

Kialakult a végleges keret a Világjátékokra utazó magyar csapatnál. A férfi strandkézilabdázóknál is kijelölték az utazók névsorát, utolsóként pedig az ergométeres evezősök kerültek fel a listára, amelyről ugyanakkor hiányzik egy uszonyosúszó: Sincki Ádám vállsérülés miatt nem lehet ott a Wroclawban.

 

Az idei Világjátékokon 13 sportágban 60 magyar versenyző indul. A legnépesebb csapattal, 17 fővel az aerobikosok utaznak a Lengyelországban július 20. és 30. között sorra kerülő multisport-eseményre.

A sportolók ünnepélyes fogadalomtételére július 13-án kerül sor.

 

A magyar sportolók névsora:

Aerobik: Bali Dániel, Hegyi Dóra, Farkas Balázs, Mazács Fanni, Szőllősi Panna, Deák Anna, Lőcsei Zoltán, Bökönyi Klaudia, Szalóki Emese, Szabó Júlia, Etényi Zsófi, Kőrösi Kitti, Táskai Anita, Erdősi Dániel, Szenes Boglárka, Szilvás Angéla, Varga Dorottya

Ergométer: Fekete Beatrix, Pétervári-Molnár Bendegúz, Tamás Bence

Erőemelés: Szabó Ágnes

Fallabda: Farkas Balázs, Kis Csenge

Íjászat: Kakas István, Buzás Károly

Ju-jitsu: Szűcs Kristóf

Karate: Tadissi Martial

Strandkézilabda: Balogh Ádám, Vitáris Norbert, Kun Attila, Gyene Norbert, Vizes Patrik, John András, Nagy András, Priczel Bence, Zakics Bence, Gábori Máté

Szumó: Forgó Fruzsina, Makai Erika, Sárkány Vivien

Tájékozódási futás: Gyurkó Fanni, Weiler Virág, Bakó Áron, Baumholczer Máté

Táncsport: László Csaba, Páli Viktória, Andrea Silvestri, Váradi Martina, Pék Máté, Nagy Edit Lilla

Uszonyosúszás: Károlyi Csilla, Kanyó Dénes, Senánszky Petra, Kosina Gergő, Varga Krisztina, Dimák Dávid, Kothencz Petra, Gruber Kornél

Vitorlázó műrepülés: Tóth Ferenc, Szilágyi János

Read More

Megvan Magyarország legizmosabb egyeteme!

Július 11-én veheti át az 1.000.000 forintos díjat az ország legizmosabb felsőoktatási intézménye. A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) korábban meghirdetett kampánya során kereste Magyarország legizmosabb egyetemét.

 

Huszonhat tagintézményében, 36 helyszínen, a MEFS és az intézmények sportirodáinak közös szervezésében, és a Szerencsejáték Zrt. támogatásával zajlott a verseny, amelynek lényege az volt, hogy egy 2, illetve 4 kg-os kettlebellel kellett minél többet guggolni, figyelembe véve nemcsak a megemelt súlyt, hanem a kampányba regisztrált hallgatók és az adott intézmény létszámát is. A szabályok alapján egy hallgató csak egyszer regisztrálhatott, de bármennyi kilogrammot emelhetett az intézmény által kiválasztott napon 0-24 óráig.

Az 1 millió Forintos fődíj abszolút győztese a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola lett: 245.118 kg emelése 53 fővel (a hallgatói létszám 76,8%-a). A díjátadót július 11-én tartják Budapesten, a „Tekerj az EFOTT-ra” sportesemény megnyitóján.

Második lett a Pető András Főiskola: 44.324 kg emelése 153 fővel (a hallgatói létszám 55,2%-a)

Harmadik helyen az Eötvös József Főiskola végzett: 116.242 kg emelése 267 fővel (a létszám 21,3%-a)

A legaktívabb szervező díját a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola tanára, Szaplonczay Máté kapta.

Rekordok/érdekességek:

Fiú hallgató abszolút rekorder Gyurkovics Imre, Szegedi Tudományegyetem: 12 960 kg

Lány hallgató abszolút rekorder Virovecz Lilla, Nemzeti Közszolgálati Egyetem: 12000 kg

Tanári rekord: Bohner-Beke Alíz, Eötvös József Főiskola: 4000 kg

Résztvevő intézmények: Állatorvostudományi Egyetem, Budapesti Corvinus Egyetem, Budapesti Gazdasági Egyetem, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Debreceni Egyetem, Dunaújvárosi Egyetem, Eötvös József Főiskola, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Eötvös Loránd Tudományegyetem Savaria Campus, Eszterházy Károly Egyetem, Kaposvári Egyetem, Károli Gáspár Református Egyetem, Kodolányi János Főiskola, Miskolci Egyetem, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Óbudai Egyetem, Pallasz Athéné Egyetem, Pannon Egyetem, Pécsi Tudományegyetem, Pető András Főiskola, Soproni Egyetem, Semmelweis Egyetem, Széchenyi István Egyetem, Szegedi Tudományegyetem, Szent Atanáz Görög Katolikus Hittudományi Főiskola, Szent István Egyetem, Testnevelési Egyetem (MEFS tagok, 182.206 fős hallgatói létszámmal).

Read More

Világcsúccsal nyert Bukor Ádám az uszonyosúszó Eb-n

Továbbra is százszázalékosak a magyarok a Wroclawban zajló uszonyosúszó Európa-bajnokságon. A szerdai versenynapon Bukor Ádám az 1500 méteres felszíni úszásban világcsúccsal diadalmaskodott.

 

A szlovákot nemrégiben a magyar válogatottra felcserélő fiatal versenyző 12:09.74 perces időeredménnyel csapott célba, ezzel közel négy másodperccel javította meg a világ eddigi legjobb idejét, és majdnem húsz másodpercet vert a második helyezettre.

Az Eb első, keddi versenynapján Bukor Ádám 400-on is győzött, míg Senánszky Petra a női 100 méteres uszonyos gyorsúszásban nyert aranyérmet.

A többszörös világbajnok és világcsúcstartó debreceni „sellőlány” a két hét múlva – szintén Wroclawban – sorra kerülő Világjátékok miatt ezúttal csupán egy versenyszámban állt rajthoz, míg a Világjátékokon érdekelt többi magyar kihagyta a kontinensviadalt.

Read More

Elrajtolt a 49. Kékszalag Erste World Nagydíj mezőnye

Balatonfüred, 2017. július 6. – Csütörtökön 9 órakor elrajtolt Európa leghosszabb távú vitorlás versenye, a 49. Kékszalag Erste World Nagydíj mezőnye. A versenyre idén 526 hajó nevezett, amelyek a Balatonfüred előtt kitűzött mintegy hat kilométeres rajtvonalról Balatonkenese irányába indultak, hogy teljesítsék a légvonalban 155 kilométeres távot. A további útvonal Siófok, majd a Tihanyi-szoroson át Keszthely, ahonnan a hajók a balatonfüredi célba vitorláznak vissza.
 

Reggel a térségben gyenge volt a légmozgás, ám az előrejelzések szerint a verseny további időtartamára jól vitorlázható szél várható. Elképzelhető, hogy lesznek zivatarok is, amelyek erős szelet is hozhatnak, de éjszakára már inkább gyenge szeleket jósolnak a meteorológusok. 

A verseny legnagyobb esélyese a magyar fejlesztésű Opel Fifty-Fifty katamarán, ám ahogy Litkey Farkas, a verseny tizenkétszeres győztese fogalmazott, „aki a Fifty-Fiftyt legyőzi, megnyeri a Kékszalagot”. Több olyan hajó is van, amely képes lehet erre. Köztük Litkey Festipay nevű katamaránja, az RSM nevű víz feletti szárnyalásra is alkalmas kéttestű hajó, vagy az Extreme Sailing Team 40 lábas vitorlása. Sőt, indul a versenyen a két évvel ezelőtti győztes svájci Safram csapata is, valamint a Black Jack nevű magyar katamarán a sokszoros világbajnok német Roland Gäbler kormányzásával.

A Kékszalag Erste World Nagydíjon azonban nemcsak a leggyorsabb hajók versenyeznek, hanem több mint harminc osztályban mindazok a vitorlázók, akik vállalják ezt a komoly erőpróbát, amelynek során nemcsak egymással, hanem az időjárás viszontagságaival is meg kell küzdeniük. Ez csak alapos felkészüléssel és kitartással sikerülhet. 

Az első hajókat – a jelenlegi Kékszalag-rekord 7 óra 13 perc 57 másodperc – kora délutánra várják a balatonfüredi célban. A verseny szombaton kilenc óráig tart.

Read More

Zágrábi Világkupa – Gyémánt ékszerért szkanderozott Ivánfi Brigitta!

Hét érmet nyertek válogatott versenyzőink

 

Két aranyérmet szereztek a magyarok a zágrábi szkander Világkupán. A két elsőségen kívül további öt érmet hoztak haza a budapesti világbajnokságra készülő válogatott tagjai.

 

A 20 ország 200 versenyzőjét felvonultató rangos viadalon Ivánfi Brigitta a 70 kilósok között jobb kézzel első lett, rajta kívül a mozgássérült kategóriában Rojkó Zoltán szerzett aranyérmet.

A 78 kilogrammos kategóriában Somogyi Dávid bal kézzel ezüstérmes lett, ugyanebben a súlycsoportban Fábián Zsolt bal kézzel bronzérmet nyert, Bene Mihály pedig ugyancsak ballal harmadik lett. Rojkó Zoltánnak az arany mellé egy ezüst is jutott, amelyet jobb kézzel szerzett.

Ivánfi Brigitta elmondta, rendhagyó verseny volt a zágrábi VK, már csak a díjazás miatt is. „Ezúttal nem pénzdíjazás volt, hanem egy 1000 dollár értékű gyémánt ékszert kaptam. Hasznos verseny volt, jól haladok, a cél, hogy minél tökéletesebb állapotba kerüljek a vb-re” – mondta Ivánfi Brigitta.

A hazai rendezésű világbajnokságot szeptember 2. és 11. között bonyolítják le a fővárosban.

Read More

Két magyar elsőség az uszonyosúszó Eb-n

Százszázalékosan teljesítenek a magyar versenyzők a Wroclawban zajló uszonyosúszó Európa-bajnokságon: Senánszky Petra és Bukor Ádám is megnyerte versenyszámát az Eb első napján.

 

A világbajnok és világcsúcstartó debreceni „sellőlány” a női 100 méteres uszonyos gyorsúszás döntőjében majdnem egy testhossz előnnyel csapott célba. A férfiaknál a friss magyar állampolgárságú Bukor Ádám a 400 méteres felszíni úszásban diadalmaskodott

A kontinensviadalon a két hét múlva – szintén Wroclawban – sorra kerülő Világjátékok miatt csupán kétfős magyar küldöttség vesz részt.

A szlovák színekben korábban korosztályos világ- és Európa-bajnok Bukor Ádám azért utazott el Lengyelországba, mert ő nem indul a Világjátékokon, Senánszky Petra pedig ismét saját világrekordját próbálta megdönteni.

A magyar uszonyosúszó válogatott többi kerettagja pihen és készül a rangos multisport-eseményre.

Read More

Magyar érmek az ifjúsági karate világkupán

Egy ezüst- és három bronzérmet nyertek a magyar fiatalok a horvátországi Umagban megrendezett Karate1 Ifjúsági Világkupán. A monumentális verseny – amelyen közel 80 ország 2500 fiatal versenyzője mutatta meg tudását – a Karate Világszövetség, a WKF hagyományos nemzetközi edzőtáborának lezárása volt.

 

 

A magyarok eredményei közül kiemelkedik Sterck Laura U21-esek között elért harmadik helye. Korábban ugyanis hivatalos WKF világversenyen és korosztályban női formagyakorlatban magyar versenyző még nem állhatott a dobogóra.
 

A fiatalabbak mezőnyében Hecker Bojána ezüst-, Jakubovics Dalma és Loyal Lili bronzérmet nyert.

Az umagi edzőtáborba 5 kontinens 69 országából – köztük több magyar klubból – érkeztek a jövő reménységei, akik a hét során a közelmúlt legnevesebb kata (formagyakorlat) és kumite (küzdelem) versenyzőitől, világ- és kontinensbajnokoktól tanultak.

Karate1 Ifjúsági Világkupa, a magyar érmesek:

U21:
Női formagyakorlat: 3. Sterck Laura

 

U14:
Lány küzdelem 47 kg: 3. Jakubovics Dalma

U12:
Lány küzdelem 35 kg: 2. Hecker Bojána

Lány küzdelem 40 kg: 3. Loyal Lili

Read More

Mórádi megnyerte a kick-box US Opent!

Mórádi Zsoltot a tengerentúlon sem tudták megállítani. Nyolc világbajnoki aranyával a kick-box sportág legeredményesebb versenyzője az amerikai nyílt bajnokságon indult, ahol a súlycsoportját és a Grand Champion kategóriát is megnyerte.

 

A csepeli Halker-Király Team versenyzője az őszi hazai rendezésű világbajnokságra való felkészülési programjába iktatta be az orlandói viadalt, amely az amerikai kontinens legrangosabb versenye. A 84 kilogrammos kategóriában Mórádi magabiztos győzelmet aratott, a súlycsoportgyőzteseknek kiírt versenyt, azaz a Grand Champion kategóriát pedig a döntőben technikai fölénnyel elért győzelemmel fejezte be.

Remek zárása volt ez a szezonnak számomra. Csúcsra tudtam járatni magam a versenyszezon végén is, ami jó előjelnek számít az év hátralévő részére. Nagyon jól sikerült a formaidőzítés. Hasznos állomás volt ez a verseny a budapesti kick-box világbajnokságra való felkészülésben” – mondta Mórádi Zsolt az eredményhirdetés után.

Érdekesség, hogy a Grand Champion viadal döntőjét a Night of Champions gála programjának főmérkőzésén tartották meg, amelyet élőben közvetített az ESPN egyik csatornája.

Read More

Gazdag és színes sportprogramok az EFOTT-on

Minden eddiginél színesebb sportprogramokkal várja látogatóit idén az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója, vagyis az EFOTT július 11. és 17. között.

 

sport

A zsinórban harmadszor is Velencén megrendezésre kerülő fesztiválon a rengeteg színvonalas zenei program mellett a mozgás szerelmesei is megtalálhatják számításaikat. A Hervis Sportközpontban olyan „újhullámos” sportágakban is kipróbálhatják magukat a résztvevők, mint például a teqball, melynek első világkupa-versenyét a közelmúltban rendezték Budapesten. Emellett a fesztiválozók többek között beerpongban, wakeboardban, buborékfociban, vízifociban vagy éppen frizbiben is megmérkőzhetnek, de a hagyományos sportágak nyári változatait, így a strandvízilabdát, a strandkézilabdát, a strandröplabdát és a sárkányhajózás izgalmait is élvezhetik.

Emellett érdemes lesz az egyes állomásokon gyűjteni a pecséteket, hiszen minden egyes nap értékes nyereményeket lehet nyerni. Sorsolás 17 órakor a sportközpont színpadán!

EFOTT – Csak szabadon…sportolva is!

Read More

Wakeboardozással készül Nagy Réka és Jabin Peti az EFOTT-ra

Együtt kapták lencsevégre Nagy Rékát és Jabin Petit, amint a Velencei-tó partján wakeboardoznak. Mint kiderült, a képernyős-modell lábára most először került deszka, így inkább csak próbálgatta a dolgot, a fiatal DJ pedig készségesen vezette be őt a sport és az egyéb nyári kalandok rejtelmeibe. Az önfeledt vízparti pillanatokhoz Metzker Viki is csatlakozott. S hogy mi köti össze a három főszereplőt? Öt betű: EFOTT.

efott

 

Két régi motoros és egy fesztiválszűz találkozásának színhelyévé avanzsált a minap Velence. A még csendes vízpart hamarosan óriási buliterületté változik, és ebben része lesz a Fem3 műsorvezetőjének, Nagy Rékának, valamint Jabin Peti és Metzker Viki DJ-knek is. Előbbi idén veti bele magát először a fesztiváléletbe, így minden alkalmat megragad arra, hogy jobban megismerje, mi is vár rá.

‒ A fesztiválozás eddig valahogyan teljesen kimaradt az életemből, de most úgy érzem olyan leszek, mint egy gyerek a játékboltban, mindent ki akarok majd próbálni. Vikiék sok hasznos ötletet adtak, és persze a barátaim is folyamatosan ellátnak atyai jótanácsokkal. A fesztiválszettjeimet és az átélni vágyott koncertlistát már fejben összeraktam. A Punnany Massif és a Tankcsapda kihagyhatatlanok a számomra, de amit igazán várok, az a Hurts, óriási rajongójuk vagyok. Bár nem vagyok az az őrülten bulizós típus, Viki és Peti partijaira biztosan ellátogatok.

‒ De csak mert eddig nem velem buliztál! – vette át a szót Jabin Peti. – Tudom, hogy a csajoknál ez másképp működik, de szerintem egy fesztivál túléléséhez három dolog kell: a bankkártya, a napszemüveg és az atléta, minden más csak körítés. 2013 óta minden évben fellépőként is részt veszek az EFOTT-on, és ebben sérüléseim sem állíthatnak meg. Tavalyelőtt például egy szerencsétlen wakeboardos esés miatt törött bokával toltam végig a fesztivált. A bulikat a színpad közepén ülve, a mankómmal csápolva tartottam, de még így is óriási volt – mesélte a DJ, aki azt is elárulta, bár mára szinte profi szinten űzi ezt a sportot, az elején ő is megküzdött az elemekkel, olyan intim sérüléseket szerezve, amelyekről nem is gondolta, hogy lehetségesek.

Metzker Viki szintén hosszú évek óta efottozik. Ő, mint mondja, szerencsés helyzetben van, mert összekötheti a kellemest a hasznossal: megtartja a buliját, aztán ott marad még kikapcsolódni. Idén ismét az egyik nagy külföldi fellépő, a Vinai előtt lép majd fel, akiket egyébként is meg szeretett volna hallgatni.

A hathatós segítségnek köszönhetően, Réka minden bizonnyal könnyedén feltalálja majd magát a rendezvényen, újonci elköteleződését pedig még egy tetoválással is megpecsételte.

EFOTT – Csak szabadon…

Read More

Ez történt a 2017-es Fehér Szalagon

A 2017. évi Fehér Szalag GeneralCom Nagydíj győztese az Opel Fifty-Fifty. A Józsa Márton csapata által vitorlázott Pauger 50-es katamarán 11 óra 25 perc 46 másodperckor ért célba. Tehát a Kékszalag csúcstartó hajó 1 óra 55 perc és 46 másodperc alatt teljesítette a Balatonfüred – Kenese – Siófok – Tihany – Balatonfüred távot.

Az élénk szélben Kenesénél a sokszoros német  katamarán világbajnok Roland Gäbler vezette Black Jack fordult elsőnek, őket Litey Farkas Festipay néven nevezett DC 35-öse követte. A tavalyi Kékszalag-győztes azonban nem sokkal később egy technikai hiba, a fockfelhúzú szakadása miatt kiállni kényszerült. Az élen haladókat után a két Extreme 40-es, Kaiser Kristóf Extreme Sailing Team-je és a Rauschenberger Miklós kormányozta Red vitorlázott.

Józsa Mártonék a Siófok – Tihany szakaszon vették át a vezetést, és nem is engedte ki a kezéből a továbbiakban.

Az élboly eredménye:

1. Fifty-Fifty, érkezési időpont: 11.25.46

2. Extreme, 11.31.42

3. Black Jack 11.34.01

4. The Red

5. Bogi

6. RSM

Az új arculatú Fifty Fiftybe nemrégiben C-alakú emelő uszonyokat építettek be a Pauger műhelyben, de mivel a próbákon és a Pünkösdi Regattán ezek nem hozták a várt eredményeket, ezért még időben visszaépítették az eredeti egyenes uszonyokat.  A mai eredmény alapján ez jó döntésnek tűnik…

Józsa Márton a verseny után a következőket mondta.

„Reffelt, csökkentett felületű vitorlákkal indultunk, a rajtnál inkább óvatosan léptünk ki, illetve bíztunk benne, hogy a szél még visszaerősödik. A kurtított vitorlák nagyobb stabilitást adnak a hajónak az erősödésekben és meglepően láttuk, hogy hasonló sebességet tudunk így menni, mint a többi katamarán teljes vitorlázattal. A kenesei bójánál már felhúztuk teljesen az egyik nagyvitorlát, majd Siófoknál minden vitorlánkat a maximumra feszítettük. Más választásunk nem volt, hiszen az egyik erősszeles orrvitorla felhúzója kiakadt, így azt már nem tudtuk tovább használni. A 18-20 csomós erősödésekkel frissülő szélben is tudtuk kezelni a hajót, nagyon jól dolgoznak az új vásznaink. Elégedett vagyok, és bízom a nekünk kedvező széljárásban a 49. Kékszalag Erste World Nagydíjon is. Vasárnap még egy öbölkerülő versenyen indulunk, várhatóan valamivel gyengébb szélben. Reméljük minden ellenfelünk rajthoz tud állni és újból összemérhetünk!”

A klasszikusoknak kiírt „Classic Round” futamot a Pomucz Tamás kormányozta Capella 70-es cirkáló nyerte, a második helyen a Sirocca, a harmadik helyen pedig a Lillafüred végzett. A Capella 12.21.55-kor futott be, de a klasszikusok számára a rajt 30 perccel korábban volt.

Read More

Fehér Szalag 2017

A Fehér Szalag a Balaton keleti medencéjét kerülő nagyhajós verseny. Viszonya a Kékszalaghoz egyedi. Mint, ahogy jó rokonok, jó baráttá vált erősen kötődő unokatestvérek befolyásolják, terelik és segítik egymást az életben, úgy alakul a sorsuk. Kicsit egymáshoz kötődve, egymást segítve fejlődtek mindig. A rivaladafényben a híresebbik, nagyobbik, de a szerény rokon is olykor főszerepet kapott.

 

 

A Fehér Szalagot a Kékszalag páros években volt hiánya hívta életre, majd amikor a kilencvenes évek végén pár évre egész távú tókerülővé lett, a nyitottabb Fehér Szalag mutatott utat a fejlődéshez a Kékszalagnak. Az új évezredben a nagy tókerülő végre évente megrendezett versennyé vált, ezért a Fehér Szalag szerényen visszavedlett „kismedencéssé”. Végül miután a Kékszalag előtti hétvégére került, akkor lett a nagy előadás elegáns főpróbája.

Szombaton 9 órakor és 9 óra 30 perckor rajtol a balatonfüredi móló elől a Fehér Szalag GeneralCom Nagydíj, a 20. Izsák Szabolcs Emlékverseny. A mezőny összetétele a Kékszalagéhoz hasonló, és a pálya is jórészt azonos a tókerülő első kilométereivel, így a Balaton keleti medencéjét körbehajózó futam kitűnő felkészülés a július 14-i nagy megmérettetésre. Mégis más ez a verseny.

 

A mezőny két részben rajtol, mert a Fehér Szalagon a Classic Round révén főszereplők a klasszikus építésű, hagyományos tervek alapján, vagy felépítésükben dominánsan klasszikus vonalvezetésű hajók, mint például a Hetvenesek.  A Fehér Szalag Classic Round futamra a klasszikus osztályok közé sorolt Összevont cirkálók, Hetvenes cirkálók, 50-es cirkálók, 30- as cirkálók, Európa 30-asok, 25-ös jollék, 15-ös jollék, Dragonok, Folkboatok, valamint azon egyedi építésű hajók nevezhetnek, amelyeket 1945 előtt terveztek, és az eredeti terveknek megfelelően kerültek megépítésre.

 

A versenyen a Balatonfüred – Kenese – Siófok – Tihany – Balatonfüred táv megtétele után mégis a félórával később rajtolók éllovasai érnek majd elsőként célba, mert a modern versenyvitorlások, a többtestűek, a Liberák és más modern egytestűek lényegesen gyorsabbak a hagyományos formájú vitorlásoknál. Közülük is egytestű hajó utoljára 2012-ben és 2013-ban nyert, a Principessa LIbera, és most is várhatóan az egyre nagyobb számban megjelenő és egyre gyorsabb többtestűek viszik majd a prímet.

Read More

Világjátékok – Riói olimpikon is erősíti a magyar csapatot

Újabb sportágban lesz magyar induló az idei Világjátékokon – adta hírül a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ). A négy évente megrendezendő játékokra három ergométeres evezős kvalifikálta magát, így a július 20-án kezdődő lengyelországi világversenyen 13 sportágban szurkolhatunk a magyaroknak Wroclawban.

 

A Világjátékokon Fekete Beatrix a női nyílt kategória 2000-es és 500-as számaiban indul, rajta kívül Pétervári-Molnár Bendegúzért (nyílt kategória 2000 és 500) és Tamás Bencéért (nyílt kategória 2000) szurkolhatunk Lengyelországban. Mindhárman az országos bajnokságon elért eredményükkel szereztek kvótát a 10. Világjátékokra, ahol így ezúttal is lesz olimpikon induló a magyar csapatban.  Pétervári-Molnár Bendegúz a férfi egypárevezősök között ugyanis a 14. helyen végzett a riói olimpián.  

Azok a sportágak, amelyekben szurkolhatunk a magyaroknak a wroclawi Világjátékokon: aerobik, uszonyosúszás, íjászat, ju-jitsu, karate, strandkézilabda, szumó, tájékozódási futás, táncsport, vitorlázó műrepülés, ergométer, erőemelés és fallabda.

Az evezős ergométeres pad egy a teljes testet átmozgató kardio edző eszköz, egyszerre erő-és állóképesség fejlesztő mozgás. Mind aerob, mind pedig anaerob tartományban történő edzéseket lehetővé tesz. A testizomzat 85 %-át mozgásba hozva, valamennyi nagy izomcsoportot meg dolgoztatja az emberei testen. Az evezős mozgás gyakorlására alkalmas eszköz minden korosztály számára pozitív hatással bír mind testileg, mind lelkileg, egyénre szabható terhelést tesz lehetővé, és könnyen elsajátítható mozgásforma. Ennek okán nem csak az élsportban, hanem rehabilitációban és egészségügyi prevencióban is használják az evezős ergométert erő, állóképesség és erő-állóképesség fejlesztésére, valamint mozgáskoordináció javítására és fejlesztésére is.

Fotó: olimpia.hu

Read More

Az Eb után is remek formában vannak dartsosaink!

Remek magyar eredményekkel zárult a WDF Steel Darts Világkupa-sorozat bécsi versenye.

 

 

Ausztriában Czipó Vivien a felnőtt és az ifjúsági versenyben is aranyérmes lett egyéniben. A felnőtteknél Ihász Veronika párosban első lett Mészáros Nikolettel, és egyéniben a 3. helyen végzett.

Czipó és Ihász kifejezetten jó sorozatot tudhat magáénak, hiszen mindketten a közelmúltban aranyérmet szereztek a sportág Európa-bajnokságán. Czipó Vivien az U18-as korosztályban lett kontinensbajnok, míg Ihász Veronika Horváth Klaudiával az oldalán – női párosban – megvédte címét az Eb-n.

 

További magyar eredmények a bécsi Világkupáról: 

 

Férfi egyéni:

Takács Gábor (5. hely)

Férfi páros:

Szabados Attila, Végső János (5. hely)

Ifi leány:

Neumajer Kitti (3. hely)

Ifi fiú:

Prés Nándor (1. hely), Keresztény Dániel (3. hely)

Read More

Jól vizsgázott a NauBit regattakövető applikáció

Igazi reklámidő fogadta az első NauBit IT és Telekommunikációs Regatta résztvevőit az elmúlt szombaton Balatonfüreden. Kellemes nyugatias szél, gyönyörű napsütés – ennek megfelelően jókedvű csapatok sorakoztak fel a 11 órakor megtartott kormányosértekezletre. A jókedv a verseny után is megmaradt, s nemcsak a győztesek, hanem a NauBit regattakövető applikációja is jól vizsgázott az igazi nagy bevetés, a Kékszalag előtt.

 

 

Néhány versenyzőből és számos igen lelkes „amatőr″ vitorlázóból álló csapat készült a 12 órára meghirdetett rajtra. Igali Csilla versenyvezető a kormányosértekezleten elmondta, hogy az előrejelzés szerint időnként megerősödő nyugatias szél várható, ezért a kiírásban jelzett „B″ pályát vitorlázzák majd: Siófokra és vissza Balatonfüredre.

 

Mire azonban a hajók kiértek a füredi Bahart-kikötő magasságában elhelyezkedő rajtvonalra, a szél alaposan rácáfolt a prognózisra, és szinte teljesen felszívódott. A rendezőség halasztást jelzett, majd gyors döntés született: a „B″ pálya helyett az „A″ pályát kell vitorlázni, azaz irány Alsóörs. A döntésről nemcsak a rendezőség motorosra felhúzott lobogók, hanem kör-SMS-ben és szóban is tájékoztatták a versenyzőket. Így végül némileg az eredetileg tervezett időpont után, de kissé újra élénkebb, 1-2 Bft. erejű szélben eredt útjára a mezőny.

 

A rajt után a leghosszabb vízvonalú hajó, a Szatmári nevű Dolphin 28-as állt az élre, és hatalmas gennakerével egyre növelte az előnyét. Ám hogy élesen tudjanak haladni, inkább középvíz felé húztak, ami szerencsétlen döntésnek bizonyult, és a part mellett hátszélben vitorlázó hajók megelőzték őket. Az alsóörsi bójánál a Süvölvény, egy spoileres B25-ös vezetett a Sáfián László kormányozta Dolce Vita (FPC 30) előtt.

 

A bójavétel után a 3-4 Bft-re erősödő nyugatiban cirkáltak vissza a hajók. A Dolce Vita rutinja végül győzött, s a Szatmári is érvényesíteni tudta sebességét, így az első helyre Sáfiánék, a másodikra a Szatmári, a harmadikra pedig a Süvölvény érkezett be.

 

A díjkiosztón lelkes arcokat lehetett látni, ami igazolta, hogy az IT-sok is szerethetik az „outdoor” sportokat. Ráadásul az is kiderült, hogy a NauBit SmartBoat alkalmazás is jól vizsgázott: a résztvevők nagy érdeklődéssel nézték vissza trackjeiket. Az applikációhoz tartozó jeladók nemcsak a GPS-pozíciók, hanem egy sor egyéb adat továbbítására is képesek az Antenna Hungária IOT hálózatán, amelyet éppen ilyen típusú információkhoz fejlesztettek ki. Az egyes hajók dőlése, gyorsulása, a szélmérők által szolgáltatott jelek – ezek mind rögzítésre kerülnek, és gyakorlatilag real-time követhetők, illetve visszanézhetők.

 

A kimerítő nap után a résztvevőket a Hajógyári Kikötő éttermének kitűnő gulyáslevese és kitűnő balatonfüredi borok várták. Sokan fogadkoztak is: jövőre mindenképpen újra eljövünk.

Read More

Ismét rekordot döntött a Go Boating Program!

A Magyar Vitorlás Szövetség az Emberi Erőforrások Minisztériuma és Magyar Olimpiai Bizottság szakmai támogatásával júniusban szervezte meg a Go Boating-sorozatot, amelyen 38 oktatási intézmény vett részt.

 

Ezek a nyílt napok remek alkalmak voltak arra, hogy az 5-18 éves gyerekek megismerkedjenek a vitorlázással és azokkal a vitorlás klubokkal, iskolákkal, ahol lakóhelyükhöz közel elsajátíthatják ennek a gyönyörű, és egyre népszerűbb sportágnak az alapjait.

A programhoz az idén már 18 vitorlás egyesület kapcsolódott a Balatonon, a Velencei-tavon, a Fertő tavon, a Gólem-tavon (Nyékládháza) és az Orfűi-tavon. A legtöbb helyen neves vitorlázók fogadták a gyerekeket. A Csopaki Vitorlás Iskolában Czégai Péter, míg a BS-Fűzfő-ben Németh Enikő olimpikon vitorlázók és a Vitorlázó Gyermekek Egyesületben Litkey Farkas olimpikon, tizenkétszeres Kék Szalag-győztes fogadta a gyerekeket.

A program sikerét mi sem bizonyítja jobban, minthogy az érdeklődés minden szempontból túlszárnyalta a tavalyit, köszönhetően a kluboknál történt kiváló előkészítő munkának.

„A program 18 vitorlás klub, illetve vitorlás iskola szervezésében valósult meg, összesen 38 oktatási intézmény 1629 tanulója részvételével. Bíztató, hogy az idén 22 új intézmény először kapcsolódott rendezvényhez, és a visszajelzések alapján jövőre még nagyobb érdeklődésre számíthatnak” – mondta Brencsán Ábel, a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSz) versenysport-menedzsere.

Az MVSz, amely nemcsak az élsport, hanem a szabadidősport és az utánpótlás-nevelés letéteményese is, szívesen támogat minden olyan akciót, amely arra irányul, hogy a gyermekek megismerjék a vitorlázást.

Read More