Világjátékok – Újabb magyar táncsportos kvóta

Világjátékok indulási jogot szerzett az Andrea Silvestri, Váradi Martina kettős. A többszörös magyar bajnok latin táncos duó így a wroclawi játékok után másodszor képviselheti a magyar színeket a Világjátékokon.

A spanyolországi Fene városa adott otthont a Világjátékok-kvalifikációnak, ahol Andrea Silvestri és Váradi Martina az ötödik helyen végzett, ezzel kvótát szerzett a birminghami játékokra.

Váradi Martina elmondta, idén már profiként versenyeznek. „Ebben a sportágban ez egy váltásnak számít, bízunk benne, hogy a legjobb formánkat tudjuk majd nyújtani a Világjátékokon. A vírushelyzet most már sokkal jobban engedi az utazásainkat, így egyszerűbb lesz a felkészülés és a versenyzés is.” – mondta a sporttáncos, aki hozzátette, a játékokig néhány nemzetközi versenyen lépnek parkettre, valamint a hazai közönség láthatja őket a márciusi magyar bajnokságon is.

Zsámboki Marcell, a Magyar TáncSport Szakszövetség elnöke kifejtette: a Világjátékok idei programján a táncsport összes szakterülete képviselteti magát. „A standard, latin, akrobatikus rock and roll és az olimpiai sportágként 2024-ben debütáló break is ott lesz Birminghamben. A már említett Andrea Silvestri, Váradi Martina kettős mellett a delegációt erősíti a 2021-es Rock and Roll Világbajnokságon kvalifikációt szerzett Bánhidi Dániel, Czetl Fanni párosunk is. A break szakterületen nagyon fiatal és tehetséges versenyzőink vannak, de az ő Világjátékok kijutását jelen pillanatban még nem valószínűsítjük.” – összegzett Zsámboki Marcell.

Világjátékok kvalifikációs latin verseny (a hatos döntő végeredménye):

  1. Gabriele Goffredo, Anna Matus (Moldova)
  2. Marius-Andrei Balan, Khrystyna Moshenska (Németország)
  3. Andrey Gusev, Vera Bondareva (Oroszország)
  4. Charles-Guillaume Schmitt, Elena Salikhova (Franciaország)
  5. Andrea Silvestri, Váradi Martina (Magyarország)
  6. Paul Moldovan, Cristina Tatar (Románia)
Read More

Révész Máriusz: kulcsfontosságú a SZEOSZ szerepe

Nagy érdeklődés mellett zajlott a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetsége (SZEOSZ) évindító konferenciája, amelyen izgalmas előadásokat hallgathattak meg az érdeklődők.

Vadonatúj helyszínen, a tavaly ősszel megnyílt V30 Belvárosi Sportközpont konferenciatermében gyűltek össze azok, akik rendszeresen szervezett keretek között mozgatják meg hazánk lakosságát. A főváros V. kerületében található komplexum látta ugyanis vendégül a SZEOSZ évindító konferenciájának résztvevőit, akik összesen 13 előadásból meríthettek tapasztalatot.

Az eseményen jelen volt Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos is, aki bemutatta az általa vezetett szervezet fejlesztéseit, amelyeknek köszönhetően hazánkban az elmúlt időszakban megsokszorozódtak a szabadidő minőségi eltöltésének lehetőségei. Többek között turistaházak újultak meg, elindult a Vízivándor és az Ötpróba program, kerékpárutak épültek, illetve vízi megállóhelyek, bringaparkok és futópályák is kialakításra kerültek – utóbbiban a SZEOSZ-nak, mint közreműködő partnernek is komoly érdemei voltak. A politikus hangsúlyozta, hogy a 2019 márciusában létrejövő szövetség kulcsfontosságú szerepet tölt be a hazai szabadidősport-életben, hiszen ilyen jellegű érdekvédelmi szerve már évtizedek óta nem volt a szektornak.

A kormánybiztos mellett előadást tartott még a SZEOSZ elnöke, az országszerte ismert szpíker, Péter Attila is, aki elmondta, milyen kihívásokkal kell szembenéznie egy műsorvezetőnek a rendezvényeken. Kocsis Árpád, a szövetség alelnöke, a Budapest Sportiroda ügyvezetője pedig megosztotta a szervezőtársakkal, hogy mitől lehet igazán sikeres egy sportesemény – ha valaki, ő már csak tudja, hiszen több mint 30 éve szervez futóversenyeket.

A résztvevők a fentieken túl Antal Ferenctől megtudhatták, hogy miért érkeznek még a Fertő-tó környékéről is túrázók a szendrői Vitézlőre, Berényi Pétertől, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség szervezési és marketing vezetőjétől, hogy miért különleges hazai vizeken evezni, vagy Márkus Istvántól, a szekszárdi Borvidék Félmaraton főszervezőjétől, hogy mit keres rozéfröccs a frissítőponton. Dencs Árpád, az EvoChip Kft. vezetője pedig felhívta a figyelmet az időmérés fontosságára, amely manapság elengedhetetlen feltétele egy szabadidősport-eseménynek.

A konferencián elhangzott, hogy a tömegsport nem csak a fővárosiak kiváltsága: a vidéki szervezők közül ezt az állítást támasztotta alá Brógli Máté miskolci, Posztobányi Zoltán kalocsai és Búza Norbert szegedi futóversenyszervező is. A jó hangulatú nap zárásaként Szőnyi Ferenc világbajnok ultrafutó mesélte el többek között, hogy mi jelentette számára a legnagyobb kihívást az indiai Himalájában egy futóverseny teljesítése közben, de a 181-szeres ironman azt is megosztotta a hallgatósággal, miként lehet úgy 600 kilométert futni hat nap alatt Arizonában, hogy az utolsó két napot már nagylábujj-köröm nélkül abszolválta.

Fotók: Méder Henriett

Read More

Világjátékok – Birminghami indulásért táncol a magyar bajnok

Nem is kezdődhetett volna jobban a Magyar TáncSport Szakszövetség 2022-es éve. A 13-szoros magyar bajnok latin kettős, Andrea Silvestri és Váradi Martina a WDSF (Nemzetközi TáncSport Szövetség) világranglistán átvette a vezetést. A duó egyébként a hétvégén a Világjátékok kvalifikációért lép parkettre Spanyolországban.

Az egyesült államokbeli Birminghamben megrendezendő játékokra a La Corunában található Fene városában kerül sor.  

„A sok lemondással járó munka beérett, így méltán állhatnak a világ képzeletbeli dobogója tetején táncosaink.”- mondta Zsámoki Marcell, a Magyar TáncSport Szakszövetség (MTáSZ) elnöke.

Az MTáSZ az idei évre több nemzetközi táncverseny rendezésére adott be pályázatot a WDSF-hez, és a Nemzetközi Akrobatikus Rock And Roll Szövetséghez. A pályázatokat a napokban bírálják el. Reményeink szerint nagy eséllyel Magyarország rendezheti a Latin Világkupát, a Profi Latin Világbajnokságot, valamint az Akrobatikus Rock and Roll világversenyek közül is hazánkba kerül egy-egy korosztályos Világkupa és Európa-bajnokság rendezési joga. Természetesen a több évtizede Szegeden rendezendő Szőke Tisza Nemzetközi Táncverseny  és a szombathelyi Savaria Nemzetközi Táncverseny is megrendezésre kerül.” – számolt be mindezekről Zsámboki Marcell.

Read More

Szumó – Végh Richárd kétszer is dobogóra állt a nemzetközi szumóversenyen

Végh Richárd két érmet is nyert az Érden megrendezett nemzetközi szumóversenyen. A viadalt eredetileg Európa-kupaként rendezték volna meg, ám végül a járványhelyzet miatt nem lett az, de szép számmal érkeztek többek között ukránok, és küzdőtérre léptek azeriek és tadzsik szumósok is – adta hírül a Magyar Szumó Szakszövetség. Végh Richárd a 100 kilogrammos kategóriában aranyérmes lett, míg openben harmadikként zárt.

Buzás Patrik, aki a 77 kilósoknál vezeti az Európai ranglistát, ezúttal egy kategóriával feljebb, a 85 kilogrammosoknál győzött. A válogatott versenyzők közül harmadik lett Pap Arnold és Végh Artúr, mindketten nehézsúlyban végeztek a harmadik helyen (szumóban két bronzérmet osztanak kategóriánként).

„Minden nemzetközi versenynek örülni kell, ahol a legjobbjaink megmérettethetnek. Az érdi viadal is ezt a célt szolgálta. Sajnos eredeti formában, Európa-kupaként nem tudtuk lebonyolítani, de az külön pozitívum, hogy végül szép számú külföldi szumós ellen küzdhettek a mieink” – összegzett Ancsin László, a Magyar Szumó Szakszövetség elnöke. 

Fotó: Végh Richárd és edzője Kovács János

Read More

Mozgalmas szezon elé néznek a Magyar Vízisí és Wakeboard Szövetségnél

Tartalmas versenyévadra készülnek a wakebordosok. Még mindig függőben van egy hazai rendezésű Európa-bajnokság, emellett elkezdődik majd az idei magyar versenyek szervezése is.

„A Magyar Vízisí és Wakeboard Szövetségnél dolgoznak azon is, hogy a sportszervezethez tartozó sportágakat az élsportolóikon túl minél több szabadidő sportoló is űzze, ennek érdekében több izgalmas esemény is várható az idei szezonban” – mondta Shenker-Horváth Kinga, a Magyar Vízisí és Wakeboard Szövetség elnöke.

A sportvezető hozzátette, nagyon büszkék rá, hogy Magyarország még 2020-ban elnyerte a Kábel Wakeboard Európa-bajnokság megrendezésének a jogát, de sajnos már 2-szer kellett elhalasztaniuk a sporteseményt a világjárvány miatt.

„Nagyon bízunk benne, hogy hamarosan sikerül egy emlékezetes kontinens bajnokságnak otthon adnunk, amelyen minél több versenyző kápráztatja el látványos trükkökkel az extrém sport szerető közönséget” – mondta Shenker-Horváth Kinga.

Read More

A jitsusok a húrok közé csaptak

Sikeres rendezvénnyel indították a 2022-es évet a jitsusok! Az immár hagyományosan megrendezett Jitsu Ünnepére a Honvéd Judo Csarnokában került sor, mely megtelt a jitsusok sokaságával. Ezúttal is 4 szekcióra bontva (földharc, álló küzdelem, önvédelem, gyerek edzések) voltak edzések váltott oktatókkal.

A rendezvény célja, hogy felvonultassa a jitsu sokszínűségét, és teret engedjen a különböző irányzatok megismerésére és közös gyakorlására. Az idei bemutatók során – ennek megfelelően – láthattunk önvédelmi, brazil ju-jitsu és kobudo gyakorlatokat is.

Végül sor került a 2022-es világbajnokságon részt vett versenyzők okleveleinek, valamint a Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár asszony által az új világbajnokok részére kiállított elismerések átadására is.

Read More

Nemzeti kendó-válogatottak találkozója hetedszer

Jön a nemzeti kendó-válogatottak találkozója. Január 29-én és 30-án Budapesten több európai válogatott is tiszteletét teszi. „Ezt már hetedik alkalommal rendezzük meg, amely a sportág fejlődése szempontjából kulcsfontosságú” – mondja Mihalik Hunor, a Magyar Kendo, Iaido és Jodo Szövetség főtitkára.

„Nem hivatalos verseny lesz, de minden úgy zajlik majd, mint egy nemzetközi megmérettetésen. Afféle versenyszimuláció. Külön öröm, hogy idén is a magyar válogatottal együtt összesen nyolc nemzeti csapat lesz ott a Folyondár utcai Vasas csarnokban” – tette hozzá a sportvezető.

A mieinken kívül a svédek, az osztrákok, a horvátok, a németek, a lengyelek, az ukránok és a csehek vesznek részt a nemzeti kendó-válogatottak találkozóján…

Read More

Birkózás – Szőke Alex még nem tudja, hogy indul-e az Eb-n

Kérdéses Szőke Alex Eb-szereplése. A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) ösztöndíjasának decemberben műtötték meg a vállát, emiatt még nem tudni, hogy szőnyegre léphet-e a hazai rendezésű kontinesbajnokságon. A 97 kilós kötöttfogású vb-ezüstérmes birkózó gyógytornára jár, és kiegészítő fizioterápiás kezeléseket kap.

„Ha minden jól megy, február közepén ismét edzésbe állhatok, és ha igazán ütőképes formába tudok lendülni, elindulok az Európa-bajnokságon. Erre jelenleg ötven százalék esélyt látok.” – mondta Szőke Alex.

A birkózóválogatott keretorvosa, dr. Bakanek György szerint a KIMBA ösztöndíjasának jól halad a felépülése.     

„Alex jól sikerült vállműtéten esett át. Jelenleg a rehabilitációs időszak zajlik. A cél természetesen az, hogy a tavaszi Európa-bajnokságra tökéletes állapotba kerüljön, de fokozatosan haladunk előre, óvatosak vagyunk.” – nyilatkozta dr. Bakanek György a kozmaakademia.hu-nak.

A budapesti Európa-bajnokságot március 28. és április 3. között rendezik meg.

Fotó: UWW

Read More

Galambos Péter maradt a kick-box szövetség elnöke

A Magyar Kick-box Szakszövetség szombati tisztújító közgyűlésén újra elnökké választották a szervezet eddigi vezetőjét, Galambos Pétert. A Nemzeti Versenysport Szövetség alelnöki posztját is betöltő sportvezetőnek a megjelentek újabb négy évre szavaztak bizalmat. Az MKBSZ alelnökeinek személye sem változott, így a jövőben is Király István – aki a WAKO világszervezet alelnöke és a sportág európai szövetsége, a WAKO Europe elnöke is –, Juhász Gábor és Katona Attila töltik be a tisztségeket. A közgyűlésen résztvevők új elnökséget is választottak, a szövetség főtitkára pedig Mórádi Barbara lett.

Az eseményen 50 tagszervezet képviselői jelentek meg. A jelenlévők a tisztújítás mellett a többi között meghallgatták a szakvezetők beszámolóját a tavalyi felnőtt vb-n és utánpótlás Eb-n való eredményes szereplésről.

Galambos Péter beszámolt a 2017 és 2021 között időszak legfontosabb történéseiről. Az elnök kiemelte, hogy a sportágat tavaly a tokiói olimpián a NOB teljes jogú olimpiai taggá nyilvánította, valamint, hogy Magyarország egyaránt nagy sikerrel rendezte meg 2017-ben a sportág felnőtt világbajnokságát, 2019-ben pedig az utánpótlás Európa-bajnokságot.

Read More

Elrajtolt a hazai snooker idény

A 2022-es esztendő első zónaversenyével megkezdődött a hazai snookeresek versenyszezonja. A játékosokat három osztályba sorolták – A, B és C zónákba –, és ebből a magasabb szintű versenyzők két csoportjának első idei megmérettetését rendezte meg a múlt hétvégén a Magyar Biliárd Szövetség Snooker Szakága.

A zónaversenyek nyitányán az A és a B zóna küzdelmeire került sor. A lebonyolítás szerint a résztvevő 12-12 főből mindenki négy mérkőzést játszott. A színvonalat tekintve biztató, hogy az A zóna játékosai a szokásosnál több, szám szerint nyolc 50 feletti breaket is produkáltak. 

Az összesített eredmények alapján az A zónában némi meglepetésre a jól teljesítő szegedi Babecz Balázs bizonyult a legjobbnak, megelőzve többek között a szakág egyik legnagyobb hazai tehetségét, a tavalyi U18-as Európa-bajnokságon harmadik helyezést elért, mindössze 15 éves Révész Bulcsút, aki Kovács Lászlóval és Varga Péterrel együtt végzett holtversenyben a második helyen.

A B zónában szintén holtversenyben Berghold Zoltán, Hámori Balázs és Berghold Soma lökte a legjobb eredményeket.

Az A és B zóna vetélkedését követően a hétvégén a C zóna snookeresei is megkezdik az 2022-es versenyidényt. 

Read More

Teqball – Amerikában győzött a Janicsek Zsanett, Blázsovics-Petri Zsófia páros

Magyar győzelemmel fejeződött be az USA Teqball Tour első állomása a nőknél. A San Diegóban megrendezett Grand Prix minősítésű versenyen a Janicsek Zsanett, Blázsovics-Petri Zsófia kettős szerezte meg az aranyérmet a hazai környezetben asztalhoz álló Kareli Rodriguez, Mia Valente duó, és az ugyancsak amerikai Margaret Osmundson, Ana Moriconi Schardong páros előtt.

A férfiaknál a világbajnok Blázsovics Ádám, Bányik Csaba egység bronzérmes lett. Itt az ezüstérmet egy magyar-lengyel páros szerezte meg, miután Csereklye Martin és Bartlomiej Franczuk zárt másodikként, az aranyat pedig a franciák vitték haza. A Julien Grondin, Hugo Rabeux kettős ugyanis megnyerte az USA Teqball Tour első állomását ebben a kategóriában.

A sportágban ez volt az első nagyverseny a decemberi világbajnokság óta, ahol a magyar válogatott minden idők legjobb vb-szereplését produkálva négy világbajnoki címmel zárt. 

Read More

Szkander – Ob után, Európa-kupa előtt

Szolnokon álltak asztalhoz az ország legjobb szkanderosai. A Tisza-parti városban megrendezték a sportág idei első országos bajnoki fordulóját. A Magyar Szkander Szövetség információi szerint több, mint 240 nevezéssel zajlott le a verseny.

A szövetségi kapitány úgy látja, a súlycsoportok többségében érvényesült a papírforma, de voltak meglepetések is.

„A feltörekvő fiatalok egy-két esetben váratlan fordulatokkal szolgáltak, de a válogatott gerince ezúttal is bizonyította: nem véletlenül vannak ott a legjobbak között. A nemzeti csapat egy része nem sokat pihenhet, hiszen februárban Csehországba utazunk, ahol Európa-kupán veszünk részt.” – összegzett Dóró Zsolt.

A szolnoki országos bajnoki állomás egyben válogató volt az idei Európa-bajnokságra. A kontinensviadalnak Bukovina ad otthont májusban. 

Read More

Eredményes évet zártak a magyar snookeresek

A 2021-es év több előrelépést is hozott a hazai snooker életben. Bár döcögősen indult az idény, a szakvezetés nem látta, hogyan tudják megrendezni versenyeiket a kialakult koronavírusos járványhelyzetben és milyen nemzetközi megmérettetésen tudnak részt venni legjobb játékosaik, összességében eredményes évet zárhatott a Magyar Biliárd Szövetség Snooker Szakága.

 

Korábban már számtalanszor bizonyította tehetségét, a snooker iránti alázatát Fenyvesi Zsolt. Az idei évben gyakorlatilag nem talált legyőzőre itthon, mindössze öt mérkőzésen maradt alul, magabiztosan vezeti az országos év végi záró ranglistát, az országos bajnokságot is megnyerte, valamint termelte az 50 feletti breakeket – szám szerint 51-et. Hazai viszonylatban a rekordok éveként tekinthet vissza Fenyvesi Zsolt 2021-re: 9-szeres országos bajnok, valamint az elmúlt 11 évben 10-szer végzett az év végi ranglista élén. Mindezek mellett a nemzetközi porondon is szép eredményeket ért el, a Portugáliában rendezett Európa-bajnokságon a felnőtt mezőnyben 17. helyezést ért el.

Legjobb játékosaink közül a 15 éves Révész Bulcsú második helyen zárt az országos ranglistán, az országos bajnokság ezüstérmét is magáénak mondhatja, meglökve a verseny legmagasabb, 96-os breakét. A pandémiás helyzetben az Európa-bajnokságra csak októberben kerülhetett sor, ahol Bulcsú négy versenyszámban is asztalhoz állt. Bravúros játékkal az U18-as mezőnyben megosztott harmadik helyezést ért el, amelyet követett az U21-es mezőny 17. helyezése. Mindkét sorozatban csoportelsőként kvalifikálta magát az egyenes kieséses szakaszba, ahol utóbbi sorozatban egy 120-as és egy 112-es breaket is sikerült löknie. Tehetségét jelzi, hogy fiatal kora ellenére a felnőtt mezőnyben is a 17. helyig jutott.

„A 2019-es országos bajnoki győzelmemet követően kicsit nehezebben alakult a vírussal terhelt 2020-as év, nem tudtam magamból azt az eredményt kihozni. A 2021-es évnek úgy vágtam neki, hogy mentálisan szeretnék előrébb lépni, és hogy újra elhódítsam a bajnoki trófeát. Utóbbi sajnos most nem sikerült, de úgy érzem, összességében sokat léptem előre. Az idén már több versenylehetőségem volt. Így sikerült kijutni megmérettetésre Romániába, ahonnan győztesként térhettem haza, megszerezve ezzel első külföldi tornagyőzelmem. A portugáliai Európa-bajnokságon nagyon jó érzés volt olyan magasra eljutni az U18-as mezőnyben, ami magyar játékosnak korábban nem sikerült. Az Eb-t követően kezdtük meg a közös munkát Elbert Gáborral, aki a mentális felkészülésemet segíti. Foglalkozásonként érzem az előrelépést, a magabiztosságom erősödését. A 2022-es idényben szeretnék még több nemzetközi megmérettetésen részt venni a fejlődésem érdekében. Februárban Sheffieldben U18-as és felnőtt versenyen veszek részt, majd utána nem sokkal az Eb következik Lengyelországban.” – mondta Révész Bulcsú.

Az elmúlt két évben megjelent a hazai mezőnyben pár új fiatal játékos, akik közül Nagy Eriket érdemes kiemelni. A fiatal győri játékos kicsit több, mint két éve kezdett el foglalkozni a sportággal, játéka pedig 2021-re kezdett el igazán összeállni. Az országos ranglista negyedik helyén zárta az évet, valamint az ob-n megosztott harmadik hellyel jelezte, hogy komolyan kell számolni vele. Neki is sikerült eljutnia az Európa-bajnokságra, ahol két sorozatban próbálta ki magát és bravúrosan sikerült a nemzetközi bemutatkozása: mind az U18-as, mind az U21-es korosztályban a 17. helyet szerezte meg.

„2020-ban indultam először a hazai bajnokságban, ahol fél év alatt feljutottam az A osztályba. Ennél jobb kezdésről nem is álmodhattam volna. A tavalyi szezonban gyakorlatilag végig az A osztályban versenyeztem. Talán ennek is köszönhető, hogy lehetőséget kaptam, hogy Magyarországot képviselhessem az Eb-n. Ez óriási extra motivációt jelentett. Az volt a tervem, hogy mind a két korosztályban – U18 és U21 – is továbbjussak a csoportkörből. Ez sikerült, meglöktem legmagasabb verseny breakemet. Hazatérve nagyon jól esett, hogy mennyien gratuláltak. Az ob-n az elődöntőig szerettem volna legalább eljutni. Egy izgalmas döntő frame-es negyeddöntőben sikerült teljesítenem célomat. Az elődöntőben Bulcsúval játszottam. Erre a mérkőzésre kicsit már elfáradtam, de így is sikerült ellopnom egy frame-et. Összességében nagyon elégedett vagyok az idei teljesítményemmel. Jövőre célom, hogy a nemzetközi versenyeken magasabb szintre lépjek, be szeretnék jutni a legjobb nyolc közé az utánpótlás versenyek valamelyikén és szeretném kipróbálni magam a felnőtt mezőnyben is.” – mesélte Nagy Erik.

A hazai snooker élet nem sokat pihen, január 15-én kezdetét veszi a 2022-es idény. Jönnek a hazai pontszerző versenyek, majd áprilisban rendezik meg a sportág Európa-bajnokságát.

Read More

Olimpiai bajnokkal készült az újabb ökölvívó sikerekre a kick-boxos Veres Roland

Tovább szeretne fejlődni ökölvívásban és éremmeccset vívna a májusi Európa-bajnokságon Veres Roland. Az ötszörös kick-box világbajnok, aki éppen egy esztendeje kezdett versenyszerűen bokszolni, decemberben a tokiói olimpiai bajnok orosz Batyirgazijevvel készült Moszkvában, majd hazatérve megnyerte a magyar ökölvívó bajnokságot – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

Moszkvában edzőtáborozott decemberben Veres Roland, méghozzá nem is akármilyen társaságban: vendéglátója az az Albert Batyirgazijev volt, aki korábban szintén kick-boxban tündökölt, majd ökölvívó karrierbe fogott, a tavaly nyári tokiói olimpián a dobogó tetejére állhatott fel, azóta pedig már profivá vált.

„Egy pár évvel ezelőtti kick-box világbajnokságon döntőztem Albert Batyirgazijevvel. Ő volt az egyetlen, aki valaha is le tudott győzni olyan szabályrendszerben, ahol folyamatos a bunyó. De utána is jó kapcsolatban maradtunk, beszélgettünk a neten, gratuláltunk egymás sikereihez, majd felvetődött, hogy kimennék hozzá. Mondta, hogy nemsokára profi ökölvívó meccse lesz, és kell neki kesztyűpartner, úgyhogy szívesen lát a felkészülésre, és a mérkőzést is megnézhetem élőben. Így is történt, csak aztán nekem a magyar bajnokság miatt előbb haza kellett jönnöm” – mesélte Veres Roland.

A csepeli kick-boxos rengeteget tanult a Moszkvában töltött két és fél hétben. Értékes tapasztalatokkal gazdagodott, és jó barátságokkal is, hiszen ottani edzőpartnerei megmutatták neki a várost, majd minden nap együtt ebédeltek és vacsoráztak, és várják vissza Oroszországba.

„Nagyon jó bunyósok edzenek ott. Az olimpiai bajnok mellett kesztyűztem háromszoros Ázsia-bajnokkal, de UFC világbajnoki címmeccset vívott MMA-ssal is. Amikor pedig azt hittem, hogy könnyebb falat következik, akkor jött egy ifiből feljött fiú, akiről kiderült, hogy az összes vb-t és Eb-t megnyerte a korosztályában, vele sem volt könnyebb, ráadásul benne még bizonyítási vágy is égett. Összességében úgy érzem, hogy abszolút helyt álltam. Lehetett érezni a szintkülönbséget, mert az volt, de nem kellett rám vigyázni. A futásokban és a lábmunkás feladatokban pedig a legjobbak között voltam, Szerencsére nekem gyors lábam van, úgyhogy azokban tudtam kiemelkedőt nyújtani, és hamar megkaptam a tiszteletet a fiúktól.”

Olyan hatalmas terhelésben volt része, hogy újraértékelte a felkészülését – vallotta be a 22 éves magyar sportoló.

„Mindig azt gondoltam magamról, hogy nagyon keményen edzek, és ennek köszönhetőek a sikereim. Egy idő után rá is álltam arra, hogy ne legyen olyan, aki nálam többet tesz a győzelemért. Kerestem azokat, akik esetleg még keményebben edzhetnek, de nem találkoztam ilyennel az évek során – egészen a moszkvai útig. Ott ugyanis amikor azt hittem, hogy vége az edzésnek, akkor jött egy egyórás kardiós rész, megtanítottak, hogy minden edzés után kardió van a végén.”

Egy céltudatos Veres Roland jött haza az ökölvívó magyar bajnokságra, aki képes csak az adott mérkőzésre és feladatra koncentrálni. Ez sikerült is, hiszen súlycsoportjában, a 60 kg-ban aranyérmes lett. Első küzdelmében kétszer is kellett az ellenfélre számolni, egyhangú pontozással győzött, és a döntőben is az történt, amit eltervezett.

„Ha már ilyen srácokkal készültem fel, akkor nyilván győzelmet vártam el magamtól. Nagyon jó érzés volt, hogy végre úgy tudtam a háromszor három percet végigbunyózni, hogy a fáradtság gondolata fel sem vetődött. Az oroszországi mentalitás és munka lehetővé tette, hogy ne kelljen semmi másra koncentrálnom, csak a meccsre, mert fizikailag nagyon fel voltam építve.”

A következő feladat a februári Bocskai emlékverseny lesz, amely szerinte egy mini világbajnoksággal ér majd fel, hiszen sok nemzet bokszolói érkeznek majd hazánkba. Veres Roland számára a verseny azért lesz különleges, mert egy éve éppen a Bocskain mutatkozott be ökölvívóként. Szeretné lemérni, hova jutott egy esztendő alatt, elsősorban mégis a májusi Európa-bajnokság lebeg a szeme előtt.

„Ebben az évben az Eb lesz a fő versenyem, és az a célom, hogy ott már éremért küzdhessek. Idén szeretnék rengeteget fejlődni tovább, és meghatározó ökölvívója lenni a súlycsoportomnak” – jelentette ki Veres Roland, hozzátéve, hogy természetesen a kick-boxot sem felejtette el. Folyamatosan segíti klubja, a Halker-Király Team utánpótlás és felnőtt versenyzőinek a munkáját, és biztos benne, hogy erős magyar csapat utazik majd az őszi kick-box Európa-bajnokságra.

Read More

Szkander ob – Jön az első forduló!

A legjobb szkanderosok számára elkezdődik a 2022-es versenyszezon. Szolnok ad otthont az  országos bajnokság első fordulójának. Ez a verseny egyben válogató lesz az idei Eb-re. A kontinensbajnokságnak a tervek szerint Bukovina ad otthont májusban.

„Mindig nagy kíváncsisággal kezdünk meg egy új évet. Ezúttal Szolnokon állnak asztalhoz az ország legjobb szkanderosai. A hagyományokhoz hűen most is több korosztályban zajlanak majd a versenyek. Jó látni, hogy például az ifjúsági és gyerek korosztályban vannak tehetségek.” – mondta Csabai Attila, a Magyar Szkander Szövetség elnöke, a Világszövetség alelnöke.

Ebben a sportágban a felnőtt és az utánpótlás kategóriákon túl masters-ben is komoly versenyek vannak, mint ahogy általában nagy küzdelmek alakulnak ki a paraversenyzők között is. 

Read More

Teke BL – Hátrányban a Szeged

Hátrányból várhatja a szombati BL-nyolcaddöntőt a Zengő Alföld Szegedi TE. A Tisza-partiak férfi tekecsapata 6-2-es vereséget szenvedett a német Raindorf otthonában.

A Németországban érvényben lévő Covid-protokoll miatt a magyar csapat nem tudott teljes létszámmal kiutazni Németországba, így nem a legerősebb összeállításban lépett pályára.

Karsai Ferenc, a szegedi klub elnöke elmondta, a szombati visszavágón – mindezek ellenére – van esély úgy nyerni, hogy az továbbjutást érjen.

„Erős csapatról van szó, hiszen a szezonban veretlenek a Bundesligában, de hazai pályán bízom benne, hogy tudunk fordítani, és folytathatjuk szereplésünket a Bajnokok Ligájában. Az odavágót csak így lehetett megoldani, de ez már a múlté…”- összegzett a sportvezető.

A Bl-nyolcaddöntő visszavágóját szombaton rendezik meg Szegeden.

Read More

Lemondott a fallabdázók elnöke 

Lemondott Süle Gábor, a Magyar Fallabda (Squash) Szövetség elnöke. A sportvezető családi okokra hivatkozva adta be lemondását. Az elnöki feladatokat mostantól Krajcsák Márk (képünkön) alelnök látja el.

 

 „A szövetség hamarosan kijelöl egy időpontot a rendkívüli közgyűlésre, ahol eldől, hogy ki lesz Süle Gábor utódja. Addig az elnöki teendőket igyekszem ellátni” – nyilatkozta Krajcsák Márk.

 A fallabdázóknál továbbra is fontos az élsport mellett az utánpótlás és az amatőr vonal. Utóbbi kategóriában 2021-ben újraindult a bajnoki sorozat. Ha pedig az élsport csúcsát nézzük, akkor az egyik legsikeresebb évet zárta a fallabda itthon. Farkas Balázs a 85., Chukwu Hannah pedig a 94. világranglistás helyen kezdte meg a 2022-es évet.

Read More

Darts – Újabb két világbajnok jön Budapestre májusban

További két darts-világbajnok Budapestre látogatása vált biztossá! A Hungarian Darts Show szervezői bejelentették, hogy Gerwyn Price és Raymond van Barneveld is tábla elé áll május 17-én.

Az egyedülálló versenyeket felvonultató show-ról korábban kiderült, hogy a jelen és a közelmúlt világsztárjai küzdenek majd egymással és hazánk darts-szerető sportolóival, hírességeivel.

A szervezők idén már letették névjegyüket, hiszen sikeresen lebonyolították Magyarország első PDC-versenyét olyan kiválóságokkal, mint Peter Wright, Michael van Gerwen, vagy Gerwyn Price.

Az már a múlt év végén eldőlt, hogy a hollandok háromszoros világbajnoka, Michael van Gerwen májusban  visszatér Budapestre, és ami még biztos: a Darts Királynőjeként emlegetett Fallon Sherrock, aki az angol válogatott színeiben többszörös világbajnok, valamint Wayne Mardle többszörös világbajnoki elődöntős is tábla elé áll Magyarországon. A legújabb információk szerint Gerwyn Price, azaz a walesi „Iceman” is indul Budapesten, aki 2021-ben világbajnoki címet szerzett. Rajta kívül az ötszörös vb-aranyérmes holland Raymond van Barneveld játékát is láthatja a budapesti közönség.

Természetesen a rendezvénnyel kapcsolatban további hazai sztárok bejelentése várható az előttünk álló időszakban, hogy kiderüljön az is, hogy a nemzetközi sztárok mellett kik lesznek azok a magyar sportolók, hírességek, akikért szintén lehet szurkolni majd a Hungarian Darts Show-n.

További infók és jegyinformációk a show honlapján olvashatók (www.dartsevent.com).

A közelmúltban megjelent a legnagyobb sportági világszervezet, a PDC jövő évi versenynaptára, jó hír, hogy Budapest ismét European Tour állomás lesz.

A sportág történetében először 2021-ben érkeztek Magyarországra a darts nagyágyúi. A szeptemberi versenynek a Papp László Budapest Sportaréna adott otthont, ahol fantasztikus hangulatú eseményen a walesi Gerwyn Price győzött.

A PDC versenynaptára szerint 2022 szeptember 2. és 4. között ismét a legjobbak versenyeznek a magyar fővárosban. Az, hogy kiket láthatunk Budapesten, később dől el. (dartsevent.com)

Read More

Új főtitkár a Magyar Fallabda (Squash) Szövetségnél

Országh Péter lett a Magyar Fallabda (Squash) Szövetség főtitkára. A sportvezető Bednár Lászlót váltotta.

„Már régóta foglalkoztatott a gondolat, hogy nagyobb részt vállaljak a szövetség munkájában. Érzek magamban annyi extra energiát, hogy ezt jól tudjam végezni” – mondta Országh Péter, aki megjegyezte: szeretne szoros viszonyt kialakítani az egyesületekkel.

„Fő célom egybevág a szövetség stratégiai elképzeléseivel, azaz, mindannyian azért dolgozunk, hogy minél népszerűbb legyen sportágunk és ez az utánpótlásban, az amatőr bajnokságban és az élsportban zajló versenyeken részt vevők létszámában is tükröződjön.” – tette hozzá az új főtitkár, aki január 3-tól dolgozik ebben a tisztségben.

A fallabdázóknál tavaly újraindították az amatőr bajnoki sorozatot, idén már a hivatalos versenynaptárban megtalálhatók az egyes megmérettetések, folytatódik a sportágat népszerűsítő road show, és természetesen az élsportos bajnoki rendszerben is tovább pattog a labda…

Read More

Busa Andrea: a paralimpiától a kick-box világbajnoki címig

Különleges világbajnoki címet nyert 2021-ben az év legjobb hazai női kick-boxosának választott Busa Andrea. A Magyar Paralimpiai Bizottság referenseként dolgozó sportolót előbb egy motivációs gödör, aztán a koronavírus járvány, majd csípősérülése hátráltatta az edzésben, végül pedig a paralimpiai csapat körüli tokiói teendői miatt csupán egy hónapja maradt a vb-felkészülésre. Annál is nagyobb bravúr, hogy mindezek ellenére sikerült megvédenie a címét – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

A 2019-ben három kick-box szakágban – pointfighting, light-contact és kick-light – is világbajnoki aranyat bezsebelt Busa Andrea saját bevallása szerint kisebb gödörbe került a vb után: a sportág legszűkebb elitjét tekintve is ritkaságszámba menő remeklést követően nehezére esett új motivációt találni a folytatásra. Ezt a furcsa időszakot tetézte a koronavírus járvány, amely során nemcsak az edzések akadoztak, de a sportágban másfél évig jelentősebb versenyt sem rendeztek.

A csepeli Halker-Király Team versenyzője ráadásul hiába kecmergett ki a lélektani hullámvölgyből – mert rájött, hogy „kick-box nélkül nem tud élni” –, és indult el 2021 tavaszán egy horvátországi nemzetközi versenyen, az ott összeszedett csípősérülés következtében újra le kellett állnia az edzésekkel. Aztán jött a tokiói paralimpia, és a Magyar Paralimpiai Bizottság munkatársaként három hetet töltött a japán fővárosban.

Így alakult, hogy Busa Andreának alig egy hónapja maradt, hogy felkészüljön az októberi jesolói kick-box világbajnokságra, ahol ezúttal csupán a pointfighting szabályrendszerben lépett tatamira.

„Kettős érzésekkel utaztam Jesolóba. Korábban még soha nem indultam el úgy világversenyen, hogy ne éreztem volna azt, hogy a részemről mindent megtettem a jó szereplés érdekében. Úgyhogy izgultam, hogy hogyan fogok teljesíteni, másrészt pedig pont emiatt nem is izgultam annyira. Mindenesetre, amikor a döntő meccs végén az eredményjelzőre pillantva láttam, hogy én nyertem, hatalmas tehertől szabadultam meg. A különleges körülmények miatt különleges cím ez a pályafutásomban, mégis a legkülönlegesebb a számomra az első 2019-es aranyérmem, mert akkor együtt sikerült világbajnoknak lenni a nővéremmel, Gabriellával” – emlékezett vissza Busa Andrea.

Az immár négy vb-címmel és három Európa-bajnoki aranyéremmel rendelkező klasszis Jesolo után szintén szünetet tartott, és az év utolsó napjaiban veselkedett neki újra a kick-boxnak. Mint mondta, ismét elkezdtek hiányozni az edzések, de még inkább a versenyek feelingje, és az idén szeretne megint az Európa-bajnoki dobogó tetejére állni, valamint kiharcolni a kvalifikációt a 2023-as Küzdősport Világjátékokra. 

Read More