Futókörök Napja 2022 – Dabas ismét legyőzte az összes ellenfelét 

A dabasiak dupláztak! 4841 kilométert futottak a Pest megyei város lakói. Dabas ezzel 2021 után idén is megnyerte a Futókörök Napját.

Ismét nagyszabású országos aktív napot tartott az ország. A tavaly először megrendezett Futókörök Napja sikersztorija folytatódott. Az Országos Futópálya-építési Programban az utóbbi időszakban több rekortán borítású, legalább 800 méter hosszú futópályát adtak át az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda támogatásával, a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetségének (SZEOSZ) szakmai koordinálásával. Ezek a futókörök várták a mozogni vágyókat, egyben a szervezők mindenkit arra ösztönöztek, hogy vállaljanak lakóhelyükhöz közel egy-két kilométert.

Gödöllőn, Hajdúböszörményben, Kaposváron, Pápán, Egerben, Székesfehérváron, Sárváron, Szegeden, Miskolcon, Szolnokon, Kiskőrösön, Dabason és három fővárosi kerületben (a kőbányai Sportligetben, a békásmegyeri Táncsics Mihály parkban és a pestszentlőrinci Havanna úti lakótelepen) zajlott a verseny szombaton.

A végeredmény:

1.

Dabas – OBO Aréna, összesen 4841 km

2.

Szolnok – Tiszaliget
4481 km

3.
Hajdúböszörmény – Fürdőkert
3702 km

4.
Budapest XVIII. kerület – Havanna úti lakótelep
3407 km

5.
Sárvár – Csónakázó-tó
3368 km

6.
Eger – Érsekkert
2618 km

7.
Kaposvár – Cseri park
2493 km

8.
Budapest X. kerület – Sportliget
2250 km

9.
Szeged – Vértó
1547 km

10.
Pápa – Külső-Várkert
1443 km

11.
Gödöllő – Alsópark
1273 km

12.
Budapest III. kerület – Táncsics Mihály park
1082 km

13.
Miskolc – Népkert
924 km

14.
Székesfehérvár – Halesz-liget
786 km

15.
Kiskőrös – Záportározó
525 km

Read More

Futókörök Napja – Szombaton 15 helyszínen futnak a résztvevők

A hétvégén ismét nagyszabású országos aktív napot tart az ország. A tavaly először megrendezett Futókörök Napja sikersztorija folytatódik. Az Országos Futópálya-építési Programban az utóbbi időszakban több rekortán borítású, legalább 800 méter hosszú futópályát adtak át az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda támogatásával, a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetségének (SZEOSZ) szakmai koordinálásával.

Ezen futókörök várják a mozogni vágyókat, egyben a szervezők mindenkit arra ösztönöznek, hogy vállaljanak lakóhelyükhöz közel egy-két kilométert. „Ez kétségkívül egy sikeres kezdeményezés. Tavaly az ország 10 helyszínén 23.313 kilométert teljesítettek a futók. Idén 15 helyszínen minden bizonnyal nagyobb lesz az aktivitás.” – mondta Péter Attila, a SZEOSZ elnöke. „A pandémia alatt a versenyeken, rendezvényeken résztvevők száma ugyan egy picit megcsappant, de jó azt látni, hogy ismét egyre aktívabbak a futók. Bízom benne, hogy ez a Futókörök Napján is érzékelhető lesz” – tette hozzá az elnök.

Szombaton Gödöllőn, Hajdúböszörményben, Kaposváron, Pápán, Egerben, Székesfehérváron, Sárváron, Szegeden, Miskolcon, Szolnokon, Kiskőrösön, Dabason és három fővárosi kerületben (a kőbányai Sportligetben, a békásmegyeri Táncsics Mihály parkban és a pestszentlőrinci Havanna úti lakótelepen) zajlik majd a verseny, délelőtt 9 és délután 5 óra között.

 Bővebb információ, helyszínek címei: https://szeosz.hu/futokorok-napja/

 

Read More

Fallabda – Sporttörténelmi vb után, Világjátékok előtt

Farkas Balázs Világjátékokra készül. A magyar fallabdás a birminghami játékok előtt azonban pályára lépett a közelmúltban az egyéni világbajnokságon Kairóban. A sorsolás nem kedvezett neki, hiszen a többszörös világbajnok egyiptomi Mohamed El Shorbagy-t kapta az első mérkőzésen.

Üvegpályán, az egyik legnagyobb sztár ellen lépett pályára a magyar bajnok, így nem csoda, hogy már a meccs elején 150 körül volt a pulzusa. A vége 3-0 lett oda.

Farkas több pozitív visszajelzést kapott, de nem sokat pihenhetett, hiszen Katarban egy 20 ezer dolláros tornán vesz részt, majd következik egy franciaországi rájátszás, végül egy Brit Virgin-szigeteken megrendezendő tornával fordul rá a négyévente megrendezendő Világjátékokra. Az egyesült államokbeli Birminghamben sorra kerülő seregszemlét júliusban rendezik meg. 

Read More

Király József megkapta a „Felkelő Nap Rendje Arany és Ezüst Sugarakkal” japán érdemrendet

Rangos elismerés! A japán kormány Király Józsefnek a “Felkelő Nap Rendje Arany és Ezüst Sugarakkal” érdemrendet adományozta.

Király József, aki a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) felügyelő bizottsági elnöke, évek óta meghatározó szerepet játszik a japán-magyar kapcsolatok elmélyítésében Kecskeméten, így többek között a regnáló japán nagykövetek kecskeméti látogatásának és programjának helyi szervezésében. Ezenkívül a Kecskemét-Aomori Baráti Kör tiszteletbeli elnökeként továbbra is kiemelt helyen kezeli a két város baráti együttműködését.

A 2009 májusában Akisino japán herceg és a hercegné által felavatott kecskeméti Hakkoda Dojo harcművészeti központot immáron 13 esztendeje működteti. A dojoban számos harcművészet lelt otthonra, ahol több alkalommal japán mesterek is megfordulnak. Király József a Magyar Nanbudo Szövetség és a Hakkoda Dojo megalapításával és működtetésével is hozzájárult a Japán és Magyarország közötti harcművészeti és sportbeli kapcsolatokhoz.

Read More

Korcsog Milán és Végh Richárd sikere Szófiában

A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia híre- Május 12-től 15-ig Bulgária fővárosa, Szófia adott otthont a hagyományos Petko Szirakov – Ivan Ilijev U23-as nemzetközi versenyt, amelyen akadémiánk három sportolója képviselte Magyarországot.

A Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) beszámolójából kiderül, hogy a Gulevszkij Konsztantin vezette együttesből az U23-as Európa-bajnoki ezüstérmes Korcsog Milán jutott a legtovább, aki a 125 kilogrammosok között döntőt birkózhatott. A KIMBA ösztöndíjasa bolgár (9–0) és török (6–5) ellenfélen jutott túl, a fináléban azonban az U23-as Európa-bajnok török Anil Berkan Kilicsallayannal már nem bírt, technikai tussal kikapott, így ezüstérmet szerzett.

A hét országot felvonultató megméretésen harmadik helyen zárt az U23-as Európa-bajnoki bronzérmes Végh Richárd, aki a 97 kilogrammos súlycsoportban körmérkőzéseken volt érdekelt, amelyen előbb törököt, majd bolgárt múlt felül, ám a folytatásban mindkét kazah riválisával szemben alulmaradt.

A junior vb-bronzérmes Mester Milán a 86 kilogrammosok mezőnyében technikai tussal megnyerte a bolgár elleni negyeddöntőt, az elődöntőt azonban ugyanekkora arányban elveszítette a kazahhal szemben, majd a bronzcsatában pontozással kikapott a töröktől, és ötödikként zárt.

Read More

Elsöprő holland siker – Kétszer is Raymond van Barneveld győzött

Nyolcezer néző előtt rendezték meg a Hungarian Darts Show-t. Az MVM Dome-ban tábla elé állt az angolok legendája, Phil Taylor is, aki 16-szor szerzett világbajnoki címet.  A világsztárok közül Gerwyn Price, Raymond van Barneveld, Michael van Gerwen, Fallon Sherrock és Devon Petersen játékát is láthatta a magyar közönség.

A budapesti gálán hazai közismert személyiségek közül Gianni Annoni, Torghelle Sándor, Kiss Gergely, Fehérvári Gábor Alfréd (Freddie) is színpadra lépett.

A Darts Event Kft. információi szerint a fináléban Raymond van Barneveld 5-0-ra verte honfitársát, Michael van Gerwent. A páros döntőben is összecsapott a két holland. Előbbi Torghelle Sándorral győzött a Freddie oldalán játszó Michael van Gerwennel szemben.

A közönség nem felejtette el Phil Taylort (aki 2018-ban visszavonult), őrült hangulat volt a ‘nagy öreg’ meccsein, de lelkes volt mind a páros-, mind az egyéni mérkőzések során. A show hangulatot fokozta Russ Bray is. Ő a darts hangja. Az angol játékvezető legalább akkora sztárnak számít, mint a játékosok. Budapesten a tavaly őszi European Tour-állomáson is kiváló házigazdának bizonyult, ez a Hungarian Darts Show-n sem volt másképp, egyben a szervezők magasra tették a lécet az idei kontinentális verseny előtt.

(Fotók: Vörös Nándor)

 

Read More

Magyar kick-boxos is lesz a Világjátékokon!

Sporttörténelmi szerephez jutott Boros Petra, aki kick-boxban képviselheti Magyarországot a július 7. és 17. között az egyesült államokbeli Birminghamben sorra kerülő Világjátékokon. A Halker-Király Team sportolója a K1 szabályrendszerben a nők 70 kg-os súlycsoportjában lép majd ringbe, és a hazai szövetség vezetése szerint képes lehet az éremszerzésre – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

A kick-box először öt esztendeje, a lengyelországi Wroclawban szerepelt a nem olimpiai sportágak legnagyobb és legrangosabb multisport eseményén, ám akkor csupán bemutató sportágként, magyar versenyző pedig nem volt az indulók között. A birminghami Világjátékokon viszont már a hivatalos sportágak egyike az amerikai eredetű modern küzdősport, ezért is nagy büszkeség a magyarországi kick-boxosok számára, hogy Boros Petra lehetőséget kapott a részvételre.

A sportág nemzetközi szövetsége, a WAKO levélben értesítette az MKBSZ-t, hogy a női 70 kilogrammban kvótát szerzett ukrán versenyző a hazájában dúló háború következtében nem tud részt venni Világjátékokon, így a korábbi eredményeinek köszönhetően Boros Petrára szállt át az indulás joga.

„Petrával együtt elmondhatatlanul boldogok vagyunk. Mérföldkő a magyar kick-box történetében, hogy az idén első alkalommal magyar versenyző is megmutathatja tudását a Világjátékokon” – örvendezett Galambos Péter, az MKBSZ elnöke. – „A kick-box hét szabályrendszere közül a K1 kerül lebonyolításra Birminghamben, és ebben a szakágban is csupán három-három kiválasztott férfi és női súlycsoport. A 70 kg-ról tudni kell, hogy a nőknél ez lesz az egyik legkeményebb kategória, ennek ellenére bizakodóak vagyunk, hogy Petrának sikerül éremmel hazatérnie majd a Világjátékokról.”

A versenyzőt a klubedzője, Bálint Zoltán kíséri majd el a tengerentúlra.

Read More

Darts – Őrült jó lesz ez a show!

Jön a Hungarian Darts Show. Május 17-én olyat láthat az MVM Dome közönsége, amilyenre korábban nem volt Magyarországon példa. A világ legjobb játékosain kívül magyar sportolók és közismert személyiségek állnak tábla elé – hangzott el az esemény sajtótájékoztatóján.

Ott lesz az angol Phil Taylor is. Ő a sportág legnagyobb alakja. Azon kevés játékosok egyike, akik mind a két szervezetnél (BDO, PDC) világbajnoki címet tudtak szerezni. A világsztárok lista meglehetősen tekintélyt parancsoló, hiszen Phil Taylor, Gerwyn Price mellett Raymond van Barneveld, Michael van Gerwen, Fallon Sherrock és Devon Petersen is ott lesz a budapesti gálán, így kijelenthető, hogy a szervezők a tavalyi European Tour után újabb sporttörténelmi rendezvényt bonyolítanak le.

„Jó itt lenni Budapesten. Szeretettel fogadtak, és felemelő érzés, hogy a dartsot népszerűsíthetjük.” – jelentette ki Phil Taylor. A sajtótájékoztatón Michael van Gerwen hangsúlyozta: nagy show-ra készülnek. „A legfontosabb, hogy szórakoztatni szeretnénk a közönséget. „Persze, show lesz és bulihangulat, de mindannyian versenyzők vagyunk, így természetesen nyerni szeretnénk” – mondta a holland sztár.

Bemutatja továbbá darts tudását Sydney, Athén és Peking olimpiai bajnoka is, Dr. Kiss Gergely elmondta, bár az élsportban eltöltött évei a vízilabda világában zajlottak, de köztudott róla, hogy az egészséges életmód és a sport szeretetének fontosságára hívja fel a figyelmet. „A Nagy Sportágválasztón, az Ötpróba projektben sok-sok olyan emberrel találkoztam, akik sosem voltak élsportolók, de a programok hatására hozzászoktak a rendszeres sportoláshoz. Bízom benne, hogy a Darts Show-nak is lesz ilyen hatása.” – mondta Kiss Gergely.

Takács Péter, a Darts Event Kft., ügyvezetője, az esemény főszervezője megjegyezte, a sportág egyre népszerűbb világszerte, és azon dolgoznak, hogy Magyarországon is ez legyen a tendencia. „A magyarok nagyon szeretik a dartsot. Ez kiderült az őszi European Tour-állomáson is. Most egy show-ra készülünk világsztárokkal. Az eseménynek van egy jótékony oldala: a produkció 1.000.000 forinttal támogatja a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetet.” – tette hozzá a főszervező.

A budapesti sajtótájékoztatón ott volt a legendás mérkőzésvezető, Russ Bray is, aki szerint a darts egyre népszerűbb. „Jó azt látni, hogy évről évre egyre nagyobb az a tábor, amely rajong a sportágért. A Hungarian Darts Show is ’népszerűsítő’ esemény. Örömmel veszünk részt a show-n” – mondta a szakember.

Jákó Eszter Júlia, az MVM csoportszintű kommunikációs igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, az MVM ma már nem az a vállalatcsoport, ami 10 évvel ezelőtt volt. „Innovatív, lendületes, fiatalos és színes, amely jelen van minden háztartás és család életében, gondoskodik az ország ellátásbiztonságáról. A darts pedig egy egyre népszerűbb és egyre nagyobb szurkolótábort maga mögött tudó sport, amely egyesíti magában a tudást, a koncentrációs képességet és a lélekjelenlétet. Sok közös értéket ismertünk fel a mi működésünk és a darts között, ezért büszkén csatlakoztunk a népszerűsítéséhez. Bízunk benne, hogy egy hosszú távú sikeres együttműködés kezdetét jelöli ez az év, és örülünk, hogy a mostani eseménynek az MVM DOME adhat otthont.”

A világszínvonalú show megrendezését az MKB Bank is támogatja. „Azzal, hogy szponzorként állunk az esemény mellé, kettős célunk van. Egyrészt az, hogy világbajnokokat, legendákat felvonultató gála műsorokkal és pontversenyekkel hozzájáruljunk a hazai darts élet megalapozásához, másrészt pedig az, hogy a támogatással lehetőséget kínáljunk arra, hogy a tehetséges darts játékosok karrierje a nemzetközi porondon is biztosítva legyen” – fogalmazott a sajtótájékoztatón Puskás András, az MKB Bank elnöki főtanácsadója.

Fotók: Vörös Nándor

Read More

Szkander Európa-bajnokság – A magyar válogatott minden korosztályban sikeres volt Bukarestben

A magyar szkanderosok lenyomták fél Európát. A Bukarestben megrendezett Európa-bajnokságon a felnőtt kategóriában Kőváriné Ivánfi Brigitta két aranyérmet szerzett, miután jobbal és ballal is első lett. Barzsó Henrietta is kétszer állt dobogóra. A fiatal magyar tehetség ballal aranyérmes lett, jobbal pedig másodikként zárt, míg Homoki Dénes ballal harmadik lett. Eredményesek voltak a juniorok és a masters versenyzők is, valamint a paraszkanderosok is odatették magukat.

A junioroknál a magyar lánycsapat harmadik lett, ezenkívül 3 aranyat, 7 ezüstöt és 3 bronzot szereztek a fiatalok. A masters mezőnyben 9 magyar éremszerzés volt (4 arany, 3 ezüst, 2 bronz), a paraszkanderosok pedig 3 arannyal és 1 ezüsttel zárták a bukaresti Európa-bajnokságot. A női masters válogatott is felállhatott a dobogóra, miután 3. lett.

A magyar érmesek közül érdemes megemlíteni Csabai Attilát, a Magyar Szkander Szövetség elnökét. A sportvezető 10 év kihagyás után indult ismét világversenyen és bal kézzel ezüstérmes lett. Csabai Attila irányításával egyébként egyre népszerűbb a sportág itthon, és egyre színvonalasabb nemzetközi versenyeknek ad otthont Magyarország. 

Read More

Gokart – A címvédő a 2. helyről várja a folytatást

Juráncsik Balázs az összetett második helyéről várhatja a gokart országos bajnokság következő futamát. A bajnoki címvédő legutóbb Kecskeméten az ötödik helyen végzett. A 2021-es év magyar bajnoka mindössze hat ponttal van lemaradva az éllovas Dominkó Arnold mögött.  

„Ez a hátrány nem mondható nagynak. A következő futamra természetesen nagyon készülök. A mi sportágunkban egy forduló alatt is nagyot tud változni az állás” – értékelt Juráncsik Balázs, aki elemzéssel és edzéssel tölti az előttünk álló időszakot.

Az országos gokart bajnokság harmadik fordulója június 10-én kezdődik ugyancsak Kecskeméten. 

Read More

Testépítés és fitness – Magyar sportdiplomáciai sikerek

Tovább erősödött a magyar testépítés és fitness. A kimagasló eredmények mellett a hazai sportvezetők kaptak fontos pozíciókat az európai szövetségben.

Sportdiplomáciai sikerek! A Santa Susannában megrendezett testépítő és fitness Európa-bajnokságon az európai szövetség tisztújító kongresszusán Vargha Violát, a hazai sportági szervezet főtitkárát a kontinentális szövetség gyerek fitness szakágvezetőjének választottak. Ez azt jelenti, hogy a sportvezető irányítja mostantól az utánpótlás egyik alappillérének számító területet. Emellett a főtitkárt a végrehajtó bizottságba is beválasztották.

Huber István a technikai bizottság titkára lett. Huber István irányításával egyébként az utóbbi években egyre sikeresebb a sportág, és ezt jól bizonyítja a legutóbbi Európa-bajnokság is, ahol a magyarok összesen 10 éremmel zártak.

Read More

Bronzérmes lett Tadissi Martial a karatés világversenyen

A harmadik helyen végzett Tadissi Martial a karate sportág legrangosabb sorozata, a Karate1 Premier League marokkói állomásán.

A Rabatban 48 ország sportolóinak részvételével megrendezett versenyen az UTE karatésa a 67 kg-ban két nyert meccsel jutott tovább a csoportjából a legjobb nyolc közé, ahol legyőzte szaúd-arábiai ellenfelét is. A döntőbe jutásért egy pont nélküli mérkőzést követően bírói döntéssel egyiptomi ellenfele győzött, így magyar klasszis a bronzmeccsen vigasztalódhatott.

A vasárnapi helyosztón Tadissi feledhetetlen csatában nyert. Ellenfele, a belga Oualad fergetegesen kezdett, 5-1-re is vezetett. A Világjátékokra is kijutott magyar azonban nem adta fel, hatalmas nyomást helyezve ellenfelére kiegyenlitett. A 6-6-os végeredményt követően pedig ezúttal a bírói döntés neki kedvezett, amivel megszerezte a bronzérmet.

Tadissi Martialnak ezzel Marokkóban is folytatódott az a parádés sorozata, hogy tavaly ősz óta minden világversenyen, amelyen elindult, éremért léphetett tatamira.

Read More

Rali Eb – 9. helyen zártak Herczigék

Befejeződött a rali-Eb harmadik futama. A Kanári-szigeteken a Herczig Norbert, Bacigál Igor kettős a kontinensbajnoki mezőnyben a 9. helyen végzett.

„Nehéz futamon vagyunk túl. Igyekeztünk végigtolni a szakaszokat, az egyszámjegyű helyezésnek ugyan örülünk, ugyanakkor a csapatunkat is segítettük. A csapattársainkat is támogattuk, illetve egy csapat döntés következményeként teszteltük az abroncsokat…” – összegzett a ŠKODA Rally Team MRF Tyres Hungaria pilótája.

A Herczig-Bacigál kettős sok tapasztalatot gyűjtött a Kanári-szigeteken. A következő futam Lengyelországban lesz június közepén.

Read More

Gokart – A címvédő a második helyről vághat neki a 2. futamnak

Kecskemét ad otthont a gokart országos bajnokság 2. futamának, ahol Juráncsik Balázs a 2. helyről indulhat.

A címvédő úgy ült gokartba a hétvégén, hogy az első, vagy a második rajtpozíciót sikerül majd elcsípnie.

„Örülök, hogy az elejéről indulhatok. Természetesen mindent megteszek azért, hogy ezt a hétvégét is a dobogón zárjam. Sajnos legutóbb a Közép-Európa-bajnokságon ez nem sikerült, ezért most az ob-n igyekszem javítani.” – nyilatkozta a bajnoki címvédő.

Read More

Rali Eb – A 10. helyről fordulnak rá az utolsó 6 szakaszra Herczigék a Kanári-szigeteken

Az Eb-mezőny 10. helyéről várja a szombati folytatást a ŠKODA Rally Team MRF Tyres Hungaria duója a Kanári-szigeteken. Herczig Norbert és Bacigál Igor eltérő gumitaktikával versenyzett a pénteki hat szakaszon.

„Szombaton hat szakasszal fejeződik be az Európa-bajnoki futam. Azon vagyunk, hogy faragjunk a hátrányunkból. Az idei szezonban kijutott az esős versenyekből, ez most itt nem így van. Ez az Eb-viadal a harmadik az idei sorozatban, a kontinensbajnokság elején vagyunk még…” – mondta a pénteki nap után Herczig Norbert.

A Herczig-Bacigál kettős legutóbb az Azori-szigeteken versenyzett, ahol szélsőséges időjárási körülmények között nyolcadikként zárt.

Read More

Rali Eb – A Kanári-szigeteken folytatódik a száguldás

Felkészülten várja a Kanári-szigeteki száguldást a ŠKODA Rally Team MRF Tyres Hungaria duója. Herczig Norbert és Bacigál Igor a rali Eb következő állomásán szeretne maradandót alkotni.

„Az idei szezonban kijutott az esős versenyekből, úgyhogy úgy utaztunk ki a Kanári-szigetekre, hogy most jöhet bármilyen időjárás. Több pályaszakasz ismerős számomra, korábban versenyeztem itt. Kulcsfontosságú lesz, hogy a gumikat hogy tudjuk beosztani. Felkészültünk, mindenki itt van, aki számít, úgyhogy jöhet a száguldás.” – nyilatkozta Herczig Norbert.

A Herczig-Bacigál kettős legutóbb az Azori-szigeteken versenyzett, ahol szélsőséges időjárási körülmények között nyolcadikként zárt.

A Kanári-szigeteken az Eb mezőnye pénteken és szombaton is hat-hat szakaszt teljesít.

Read More

Nyolc sportágban ezer egyetemista versenyzik a Miskolci Egyetemen

Miskolc, 2022. május 12.  – Az egyetemi sport legnagyobb fesztiválját, a MEFOB FESZT-et a Miskolci Egyetemen rendezik meg május 19-e és 22-e között. Első alkalommal várja igazi fesztivál hangulat a résztvevőket és a közönséget, hiszen a sport mellett esti DJ-s buli, számos kísérő program, szabadidős események és sportkonferencia is színesítik a rendezvényt.

A MEFOB FESZT-et a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) közösen rendezi a Miskolci Egyetemmel és Miskolc város támogatásával. A május 19-e és 22-e között tartandó négynapos rendezvényen egyetemi és főiskolai futsal, kosárlabda, vízilabda, judo, atlétika, tenisz, asztalitenisz és ultimate frizbi Magyar Egyetemi – Főiskolai Országos Bajnokságokat rendeznek, elsősorban egyetemi, de városi helyszíneken is.

 

– Nyolc sportágban huszonöt egyetem képviselteti magát ezer fővel a rendezvényen. A MEFOB FESZT az egyetemi sport legnagyobb fesztiválja, ahol egyszerre több egyetemi országos bajnokságot szervezünk, számos szabadidősportos rendezvénnyel kiegészülve. A rendezvény fesztivál jellegét a napközbeni szabadidősportos programok mellett a két esti, neves DJ-k közreműködésével megvalósuló buli adja.  A MEFOB FESZT „nagykövetének” három fiatal, tehetséges egyetemista versenysportolót választottunk, akiknek fontos a tanulás, az élsport és a kikapcsolódás is: Siklósi Gergely az ELTE hallgatója, olimpiai- és Universiade-ezüstérmes, világbajnok párbajtőrvívó, Török Ágnes, a Széchenyi István Egyetem hallgatója, magyar válogatott kosárlabdázó és Vigvári Vendel magyar válogatott vízilabdázó, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem hallgatója. Mindhárman szívesen állnak olyan kezdeményezések mellé, mint a MEFOB FESZT, ahol számos sportágban meg tudják mérettetni magukat az egyetemisták profi és amatőr szinten. Ezzel a rendezvénnyel szeretnénk hagyományt teremteni, és minden évben más egyetemi városba vinni azzal a céllal, hogy megmutassuk, milyen erő és energia van az egyetemistákban – adott áttekintést az eseményről és annak céljairól Juhász Péter, a MEFS főtitkára.

Sportközpontú és folyamatosan fejlődő Miskolci Egyetem

 

Prof. Dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora azt hangsúlyozta, hogy a Miskolci Egyetem infrastruktúrája dinamikusan fejlődik, folyamatosan emelkedik az oktatás színvonala, és egyre színesebb az intézményi sportélet.

– A sport része a Miskolci Egyetem egészségfejlesztési stratégiájának – emelte ki a rendezvénynek otthont adó intézmény vezetője. – Felépítünk egy új, háromcsillagos sporthotelt, ahogy új rekortánpályával és új közösségi terekkel is bővíteni szeretnénk az egyetemet. A campus teljes területét lefedő wifihálózat kialakítása is szerepel a terveink között. A sportcélú fejlesztések, a közösségépítés, a szabadidő színvonalas eltöltésének biztosítása stratégiai kérdés. Fejlődésünket mutatja, hogy az eddigi legnagyobb sportolói delegációval veszünk részt a 2022-es Lodz-i Európai Egyetemi Játékokon, a kontinens legnagyobb egyetemi sportrendezvényén, amelynek két év múlva Debrecennel közösen mi leszünk a házigazdái – mondta Prof. Dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora. – Ugyanakkor az is a fejlődés jele, hogy a várossal együtt már most olyan infrastruktúrával rendelkezünk, hogy otthont tudunk adni a MEFOB FESZT-nek, mely a 2024-es Debrecen-Miskolc helyszínű Európai Egyetemi Játékok egyik felvezető rendezvénye.

 

Kormányzati hangsúly az egyetemeken és a sporton

 

Dr. Kiss János országgyűlési képviselő az Angiában megrendezett 1996-os labdarúgó európa bajnokság jelmondatát idézte fel: „A futball hazatér”. A politikus hozzátette:  nemcsak a futball, hanem a sport tér haza Miskolcra, ugyanis hazatérni nemcsak oda lehet, ahol feltalálták a sportot, mint a futballt Angliában, hanem oda is, ahol nagyon szeretik.

– A miskolci emberek nagyon is szeretik a sportot, és ez nemcsak abban nyilvánul meg, hogy hány sportágban hány kedvenc csapatunk van, hanem főleg abban, hogy a miskolciak hányan ülnek a lelátókon. A magyar kormány a miskolciak sportszeretetét érti és értékeli, ezért számos nagy sportinfrastrukturális beruházással támogatta Miskolcot – fogalmazott dr. Kiss János. –  Elég csak a DVTK stadionra, a DVTK kosárladba arénára, az Egyetemi Atlétikai Centrumra utalni, hogy csak a legnagyobb beruházásokat említsük. A sportba történő befektetés nem öncélú, hanem azt célozza, hogy a gyemekeink megtanuljanak küzdeni, győzni és veszíteni, csapatot alkotni, közösséget építeni. Tehát kulturális értékeket szerezzenek, vagyis a sport a kultúra része. Meggyőződésem, hogy a magyar sport ügyében nemzeti egységre van szükség, és a sportrendezvények, fejlesztéseket és a sportfinanszírozás ügyében a támadásokat vissza kell vonni a nemzeti egység keretében. A Miskolci Egyetem mint modellváltó egyetem fontos hangsúlyt helyez a sportra, és a magyar kormány ezt a hangsúlyos gondolkodást újabb egyetemi fejlesztésekkel tudja támogatni – emelte ki a kormánypárt országgyűlési képviselője.

 

A sikeres egyetem a sikeres város záloga

 

– Sikeres a modellváltó Miskolci Egyetem, a sikeres egyetem pedig egy sikeres város záloga.  Az utóbbi időben a város sportinfrastruktúrája is dinamikus fejlődésen ment keresztül, ezek közül is ki kell emelni a MEFOB helyszínként szereplő szabadtéri Miskolctapolcai Strandfürdőt, melynek versenymedencéjében rendezik meg a vízilabda MEFOB döntőket. A szomszédos Ellipsum, a maga kiemelkedő fürdőszolgáltatásaival, igazi élményekkel várja az érdeklődőket – mondta Veres Pál, a házigazda város polgármestere. Hangsúlyozta: a versenysportoló egyetemisták mellett azokat a hallgatókat és a város sportszerető közönségét is várja a MEFOB FESZT, akik szurkolóként, vagy érdeklődőként szeretnének részesei lenni a négy napos eseménynek.

– A szurkolók számára szabadidősportos szurkolói programot állítottak össze a szervezők, ahol az érdeklődők ki tudják próbálni magukat néhány sportágban, miközben aktív módon kikapcsolódnak. Szeretnénk felhívni a fiatalok figyelmét a rendszeres sportolás egészségmegőrző hatására, egyben közösségformáló erejére. Valamint célunk, hogy az eseményre érkezőkkel megismertessük Miskolc nevezetességeit, látnivalóit – zárta gondolatait Miskolc polgármestere.

Read More

Futókörök Napja – Bárki nevezhet az országos eseményre

Május 21-én ismét nagyszabású országos aktív napot tart Magyarország. A tavaly először megrendezett Futókörök Napja sikersztorija folytatódik. Ezúttal is versenyezhetnek a települések, hogy hol futnak többet a nap folyamán. Tavaly az ország 10 helyszínén 23.313 kilométert teljesítettek a futók.

Újra jön a Futókörök Napja! Az ingyenes eseményre bárki nevezhet, május 21-én az ország 15 pontján lehet majd birtokba venni a futópályákat. Az Országos Futópálya-építési Programban az utóbbi időszakban több rekortán borítású, legalább 800 méter hosszú futópályát adtak át az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda támogatásával, a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetségének (SZEOSZ) szakmai koordinálásával.

Az elkészült futókörök közül Gödöllőn, Hajdúböszörményben, Kaposváron, Pápán, Egerben, Székesfehérváron, Sárváron, Szegeden, Miskolcon, Szolnokon, Kiskőrösön, Dabason és három fővárosi kerületben (a kőbányai Sportligetben, a békásmegyeri Táncsics Mihály parkban és a pestszentlőrinci Havanna úti lakótelepen) zajlik majd a verseny, délelőtt 9 és délután 5 óra között. A részvétel díjmentes, a nevezés kizárólag aznap, az egyes helyszíneken lehetséges. A legtöbbet futó egyéni teljesítők és települések is díjazásban részesülnek.

 

Bővebb információ: https://szeosz.hu/futokorok-napja/

Read More

Testépítő és fitnesz Eb: 10 magyar érem

Tíz dobogós helyezéssel minden idők legjobb magyar Eb-szereplését produkálták a testépítők és fitneszesek. A kontinensbajnokságot a spanyolországi Santa Susanában rendezték meg, ahol a felnőtteknél Molnár Eszter és Véninger Brigitta ezüstérmes lett artistic fitness kategóriában. Bogdán Szofia pedig bronzérmesként zárt acrobatic fitness-ben.

Véninger Brigitta masters bikini fitness-ben Európa-bajnoki aranyérmet nyert, akárcsak a testépítő Nyircsák József junior games classic kategóriában. A juniorok között továbbá 5 magyar bronzérmest láthatott az Eb közönsége, miután Bogdán Szofia, Vágó Virág (mindkettő acrobatic fitness), Molnár Eszter (artistic fitness), Kardos Gergely (men’s physique) és Lázár Laura (welness) felállhatott a dobogó harmadik fokára.

Read More

Interjú Molnár Dezső evezős szövetségi kapitánnyal

Minden sportembernek van egy olyan törzshelye, ahol a legjobban, legotthonosabban érzi magát. Az evezősök szövetségi kapitányának, Molnár Dezsőnek ez a hely a Tisza és a Zagyva találkozásánál lévő szolnoki evezős bázis székháza. Ott beszélgettünk.

– Ön 2021 december elseje óta szövetségi kapitánya ennek a világszerte rendkívül népszerű sportágnak, az evezésnek. Hogyan summázná ezt az elmúlt másfél esztendőt?

– A 2020-as olimpiát egy évvel elhalasztva rendezték meg, de 2020-ra könyvelik az eredményeket. Számunkra igen fontos tény, hogy a magyar evezés nem maradt ötkarikás képviselet nélkül, mivel Pétervári Molnár Bendegúz az egypárevezősök B-döntőjéig jutott. Ennek a ténynek nagyon örülök, hiszen a többi, a megörökölt helyzetet követő szituációban összeállított egységünkkel nem sikerült olimpiai kvalifikációt szereznünk. A Covid-vírusinvázió alapvetően „bekavart” nekünk, így elsősorban a Simon Béla-Juhász Adrián kétevezős egységünk nem tudta realizálni valós tudását. A többi, kísérleti egységünknél már a fizikai alapképességek ismeretében sem lehettek vérmes reményeink.

– Érdekelne, miként értékeli Bendegúz olimpiai szereplését?

– Ő már 2021 februárjában is nagyon bíztatóan evezett a törökországi edzőtáborozásunk során. Ezeket az eredményeket a tokiói olimpián is meg tudta ismételni – nagy örömünkre.

– Feltehetően az olimpiai helytállásnak köszönheti Pétervári Molnár, hogy egyéni edzésterv alapján készülhet a 2022-es idény kiemelt fontosságú versenyeire?

– Mivel továbbra is bizalmat szavazott nekem az elnökség, így a magyar evezésben újdonságnak számító, rendszerszintű programot dolgoztam ki erre az évre. Megpróbálunk előbbre tekinteni és központosított keretek között minél eredményesebb versenyzői gárdát igyekszünk kinevelni. A valóban tehetségesnek tartott kiválasztottakat sokoldalúan támogatjuk. Pszichológus, dietetikus és gyógytornász is segíti a legtöbbre hivatottak kibontakoztatását. A legfontosabbnak az életvitelszerű sportolás elfogadtatását tartom. A célok megvalósításához elengedhetetlen, hogy a kiválasztottak éves szinten minimum 180 napot közös felkészüléssel töltsenek el. Ennek az alapvetően új felkészülési szisztémát a versenyzőkkel, a klubedzőkkel és a szakvezetőkkel is el kell fogadtatni, ami nem megy máról holnapra. Az bíztató, hogy a „magányos szigetek” beintegrálódása már elkezdődött.

– Kik segítik a kapitányi teendői ellátásában?

– Szierer János szövetségi edzőként áll mellettem, az olimpiai kerettagokat adó klubok edzőit pedig rotációs alapon hívjuk be egy-egy periódusban közösen végzendő munkához. Azt első válogató megtörténtét követően a győztes egységek visszamentek a klubjaikba, ahol a helyi edzők irányításával készülnek a továbbiakra. Ebben az időszakban a konkrét tapasztalatok birtokában a klubedzők már eltérhetnek a központi felkészülési elvektől.

– Mi a versenynaptárban szereplő következő, kiemelt fontosságú megméretése a legjobbaknak?

– Az idei első világkupa forduló, amelynek futamait május 27-29 között Belgrádban rendezik meg. – Bár egyes hajóegységek összeállítása még nem dőlt el, de az biztos, hogy tizenhat versenyző szerepeltetését tervezzük a szerb fővárosban. Ezt a létszámot az augusztus közepén esedékes Európa-bajnokságig szeretném megtartani a közös felkészülés keretei között. További néhány evezőst pedig azért szeretnék foglalkoztatni, mert minőségi edzőpartnerekre szükség van. Ha pedig netán valaki megsérülne, legyen hasonló felkészültségű tartalékunk, akit esetleg kényszerből be kell ültetnünk valamelyik hajóegységbe.

Read More