Teqball-vb: jó magyar kezdés

Kiváló magyar kezdés a lengyelországi teqball-világbajnokságon. A Gliwicében zajló világversenyen a magyarok 9-ből 9 meccset megnyerve százszázalékos teljesítménnyel várják a folytatást.

Nagy Zoltán szövetségi kapitány elmondta, egy jól felkészült magyar válogatott érkezett meg a világbajnokságra.

„Úgy gondolom, hogy jól sikerült a felkészülés és a ráhangolódás. Közvetlen a vb előtt két összetartás volt a keret számára, akkor már látszott, hogy mindenki jó formában van. Bízom benne, hogy ez a folytatásban is meglátszik” – mondta a kapitány.

Egyéniben Blázsovics Ádám háromból hármat nyert, a Bányik Csaba, Janicsek Zsanett páros tovább jutva a csoportjából négyből négy alkalommal győzött, női egyéniben Izsák Anna két győzelemmel kezdett a 2021-es világbajnokságon. 

Read More

Sportszakmai napot tartott és évet értékelt a Nemzeti Versenysport Szövetség

A Nemzeti Versenysport Szövetség 2021. december 8-án a budapesti Danubius Hotel Heliában NVESZ Nap 2021 néven sportszakmai előadás-sorozatot rendezett. Az eseményt követő NVESZ évzáró és évértékelőn Dr. Mészáros János, a szervezet elnöke a bizakodás és a remény évének nevezte 2021-et, Sárfalvi Péter sportért felelős helyettes államtitkár pedig támogatásáról biztosította az NVESZ-t. 

„Túl van fennállásának első öt évén a Nemzeti Versenysport Szövetség, ezalatt fel tudtunk nőni ahhoz, hogy önállóak lettünk, és önállóan kell képviselnünk az érdekeinket” – fogalmazott évzáró beszédében Dr. Mészáros János.

Az NVESZ elnöke a koronavírus járvány kapcsán azt mondta: a covid megtanított arra is, hogy a nehéz körülmények között is csináljuk a dolgunkat. Ebből a tekintetből a sportvezető  a bizakodás és a remény évének nevezte a 2021-est. Hangsúlyozta: az NVESZ számára 2022 elsősorban a Világjátékokról fog szólni. Az idei olimpián és paralimpián elért sikereket Dr. Mészáros János fantasztikusnak nevezte, hozzátéve: azt szeretné, ha a nem olimpiai sportágak is ezekhez tudnának majd csatlakozni az egyesült államokbeli Birminghamben jövő júliusban sorra kerülő multisport-eseményen.

A sport államtitkárság 2022-ben az erőforrásait arra fordítja majd, hogy minél jobban és minél többet tudjon segíteni az NVESZ-nek – mondta Sárfalvi Péter sportért felelős helyettes államtitkár. Az évzárón sok sikert kívánt az NVESZ sportágainak Vékássy Bálint, a MOB főtitkára és Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke is.

Az évzárót megelőzően a szövetség sportszakmai előadás-sorozatot tartott, amelyet Járosi Péter, az NVESZ általános alelnöke nyitott meg. A felszólalók közül elsőként Tóman Krisztina, az EMMI főosztályvezetője  támogatási szerződésekkel és azok elszámolásával kapcsolatos tudnivalókat ismertette. Felszólalt Prof. Dr. Géczi Gábor, a Testnevelési Egyetem Gazdaság és Társadalomtudományi Intézet igazgatója, majd Bognár Nagy Dóra, az EMMI munkatársa beszélt a sportszakember képzés jelenlegi helyzetéről. Ezt követően Domokos István, az EMMI osztályvezetője a Nemzeti Sportinformációs Rendszer (NSR) működéséről tartott előadást.

A délutáni programban Dr. Toman József, az OSEI VKESZ vezető főorvosa a válogatott kereteket érintő sportegészségügyi tudnivalókat ismertette. Zárásként a Magyar Antidopping Csoport részéről Dr. Tiszeker Ágnes és Dr. Szabó Gergely Balázs a doppingellenes tevékenységekről beszéltek, valamint a hozzájuk fűződő legfrissebb információkat osztották meg a közel ötven megjelenttel.

Read More

Világjátékok 2022 – Birmingham minden forgatókönyvre felkészült

Birmingham felkészült a 2022-es Világjátékokra. A négyévente megrendezendő multisport esemény előkészületeit tekintve előrehaladott állapotban van, hiszen az amerikaiak gőzerővel készültek már erre az évre, azonban a koronavírus-járvány miatt egy évvel eltolták a játékokat.

Vargáné Andrejkó Edina, a magyar csapat vezetője a közelmúltban részt vett a nemzeti olimpiai bizottságok, illetve a nemzeti koordinációt ellátó szövetségeknek megtartott meeting-sorozaton az alabamai városban.

„Már most tele van a város a Világjátékok reklámjaival. Minden túlzás nélkül állítható: az amerikai házigazdák mindenre felkészültek. Ez kiderült azon az előadássorozaton, amelyen volt szerencsém részt venni. Az eseményen bemutatták az egyes sportágaknak otthont adó helyszíneket, valamint láthattuk, hogy hol lesznek elszállásolva az egyes delegációk.” – mondta a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) főtitkára.

A csapatvezető hozzátette: a rendezők minden lehetséges forgatókönyvre felkészültek. „A járványügyi kérdésekről is szó esett. A szervező bizottság és az IWGA állásfoglalása ebben a témában az, hogy a több, mint 200 nap múlva esedékes versenysorozatra még nem akarnak semmilyen protokollal előállni, hiszen a világjárvány eddig is sok váratlan fordulatot produkált, de ők mindenesetre mindenre felkészültek” – tette hozzá Vargáné Andrejkó Edina.

Birminghamben az egyes országokból érkező sportvezetőkön kívül a Világjátékok Nemzetközi Szövetsége (IWGA) delegációja is ott volt, a helyi szervező bizottság képviselőin túl Birmingham polgármestere, Randall Woodfin is köszöntötte a résztvevőket.

Birmingham Alabama állam legnépesebb városa. Több, mint 200 ezer lakosa van, és van magyar kötődése is, hiszen Székesfehérvár testvérvárosa. A 2022-es Világjátékokat július 7. és 17. között rendezik meg. Jelen állás szerint a magyar csapat mintegy 120 fős delegációval érkezhet meg a játékokra. 

Read More

Magyar állami kitüntetést kapott Nenad Lalovic birkózóelnök

Áder János köztársasági elnök a Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári fokozatát adományozta Nenad Lalovicnak, a Nemzetközi Birkózó Szövetség (UWW) vezetőjének, aki a kitüntetést Németh Szilárd államtitkártól, a magyar szövetség (MBSZ) elnökétől vette át szerdán a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) sportcsarnokában – tudósít az MTI.

Az ez alkalomból rendezett csepeli ünnepségen felolvasták a magyar államfő által írt hivatalos okiratot, mely szerint a szerb sportvezető a kitüntetést a „hazai és nemzetközi birkózósportág fejlesztését és népszerűsítését elkötelezetten szolgáló, sikeres munkája elismeréseként” érdemelte ki.

Az eseményen nem csupán az állami elismerést kapta meg Nenad Lalovic, hanem egyúttal szerződést is írt alá Süle Lászlóval, a KIMBA kurátorával arról, hogy az akadémia az UWW partnere lesz a világ birkózásának fejlesztésében. A megállapodás alapján a Kozma István Birkózó Akadémia lesz a helyszíne több nemzetközi birkózóversenynek, edzőtábornak, szemináriumnak és más szakmai programoknak is.

Lalovic beszédében kiemelte: rendkívül megtisztelő számára a magyar kitüntetés.

„Ez az elmúlt hét-nyolc év munkájának, tehát a múltnak szól, de hasonlóképp büszke vagyok a KIMBA-val most megkötött megállapodásra is, ami viszont már a jövőnek szól, a sikeres szerb-magyar közös munka eredményeként” – mondta. Az elnök kifejtette: a birkózás ugyan egyéni sportág, de amennyiben képesek egyénileg fejlődni, akkor közösen, csapatként még többet fejlődhetnek és érhetnek el, hiszen az elmúlt évek egyértelműen megmutatták, hogy a nemzetközi birkózócsalád együtt képes messzire jutni.

Az aláírást követően Németh Szilárd körbevezette az UWW első emberét a létesítményben.

Az ünnepségen mások mellett Zeljko Trajkovic, a szerb szövetség elnöke, az MBSZ részéről Bacsa Péter ügyvezető alelnök, Bácsi Péter szakmai igazgató, világbajnok, valamint Hegedüs Csaba korábbi elnök, a KIMBA szakmai főtanácsadója, a magyar birkózósport legendás olimpiai bajnoka, továbbá az idei, tokiói ötkarikás játékokon aranyérmes Lőrincz Tamás is részt vett.

Read More

Squash – Újabb magyar érem

Farkas Balázs ismét dobogóra állt. A Világjátékokra készülő magyar fallabdázó ezúttal a Prágában megrendezett 10 ezer dolláros PSA-tornán szerzett bronzérmet.

A világranglista 89. helyezettjének idén még lesz egy nemzetközi tornája, legközelebb ugyancsak Csehországban lép pályára. Farkas Balázs legutóbbi versenyén is érmet szerzett, miután megnyerte a kolozsvári tornát.

Farkas hetedik kiemeltként indult Prágában. A 2. körös győzelme után a negyeddöntőben azzal a wales-i Peter Creed ellen lépett pályára, aki korábban TOP 50-es játékos volt, és egy sérülés után ismét feljövőben van. Ezt a meccset a többszörös magyar bajnok egy ötszettes győzelemmel zárta le, az elődöntőben aztán a kolumbiai Juan Camilo Vargas következett, akitől végül egy 42 perces négyszettes találkozón kikapott.

A magyar játékos úgy látja, jó esély van arra, hogy az évet a világranglistán még előkelőbb pozícióban zárja. „Ostravában lesz még egy 10 ezer dolláros torna, ott hatodik kiemelt vagyok, így a 16 közé kerülésért nem kell játszanom. Bízom benne, hogy minél előrébb végzek, és akkor a világranglistás pozícióm valahol a 75 és a 83 között lehet, persze sok függ attól, hogy a körülöttem lévő ellenfelek hogy teljesítenek” – mondta Farkas Balázs.

Az ostravai torna december 16-án kezdődik.

 

Read More

Sportmászás: megvannak a 2021-es boulder magyar bajnokok!

Riesing Eszter és Tusnády Nimród nyerte a sportmászók 2021-es boulder magyar bajnoki címét

A Gravity Magyar Kupafordulóval zárult az 2021-es boulder versenyszezon, melynek végén az első idei magyar bajnokokat avatta a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség.

A tokiói olimpián bemutatkozó sportmászás három versenyszáma közül a boulder az átlagember számára legkönnyebben hozzáférhető műfaj, hiszen kötélbiztosítás nélkül, alacsony magasságban, biztonságosan művelhető, és egyre több településen elérhető ilyen létesítmény. Versenysportként rendkívül látványos, hiszen az utakat gyakran úgy építik, hogy csak dinamikus mozdulatokkal, nagy ugrásokkal lehet a következő fogást elérni.

A budapesti Gravity Boulder mászóteremben megrendezett verseny a hat fordulóból álló Magyar Kupasorozat utolsó állomása volt, amely egyúttal a Magyar Bajnokság végeredményét is adta. A versenyt emiatt extra érdeklődés kísérte, és nézők részvételével szuper hangulatban zajlott. A szervezők pedig még rátettek egy lapáttal, mert a nyílt kategória döntőjét egy filmes cég bevonásával élőben közvetítették. Összesen négy kamera, két operatőr, két kommentátor és egy rendező segített abban, hogy minőségi audiovizuális élményben részesüljenek azok is, akik nem tudtak a helyszínen szurkolni.

A döntőbe a nyílt kategóriából négy női (Kerry Ella, Lengyel-Mitzl Jázmin, Riesing Eszter és Somorjai Zorka), valamint hat férfi (Bakurecz Ádám, Fuksz Bence, Radics Attila Zsombor, Strommer Soma, Tusnády Nimród Sebestyén, Vályi Gergő) versenyző kvalifikálta magát . Érdekesség, hogy a férfi döntősök közül négyen a népszerű televíziós vetélkedő, a Ninja Warrior Hungary döntőjében is ott voltak.

A mászóknak egy előre megadott sorrend alapján négy bouldert kellett teljesíteniük. Ezekre utanként öt perc mászási idő állt rendelkezésre, amelyet mindig öt perc pihenő követett. Az útépítők külön bouldereket építettek a férfi és női döntősöknek – tudósít a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség.

A női kategóriában a szegedi Riesing Eszter nyerte a versenyt Lengyel-Mitzl Jázmin, Somorjai Zorka és Kerry Ella előtt. Eszternek ez volt a második győzelme a szezonban, és ezzel a 2021-es boulder magyar bajnoki címet is megszerezte. Mindezt úgy, hogy a döntő délelőttjén még egy földrajzversenyt is megnyert.

A férfiak közül Tusnády Nimród volt az este legjobbja. A második helyezett az ifjúsági Európa-bajnok Vályi Gergő lett, míg a dobogó harmadik fokára Bakurecz Ádám állhatott fel. A magyar bajnoki címért a harc az első két helyezett, Tusnády Nimród és Vályi Gergő között zajlott, így a győzelem Nimródnak a bajnoki címet is jelentette. Ők vannak versenyben a nehézségi mászás bajnoki címéért is. Mindketten tizenhét évesek és a párizsi olimpiára készülnek.

A bajnokok nyilatkozatai:

Riesing Eszter:

„Elég nehéz volt nekem az idei szezon, mert tavasszal is és most ősszel is érettségire készültem, ezért a mászást nehéz volt beilleszteni a programomba. A gravitys versenyre is úgy érkeztem, hogy egyszerre készültem a két nappal későbbi szóbeli érettségimre és egy földrajzversenyre, aminek a döntője a verseny napján volt. Előzetesen nem gondoltam volna, hogy pont ez az év, amikor a mászásról a tanulmányaim is elvonják a figyelmem, ilyen sikeres végkimenetellel zárulhat.

Most jön egy rövid időszak, mielőtt a tavaszi érettségikre elkezdem az intenzív felkészülést, úgyhogy a teljes fókusz megint végre a mászásra és a gyengeségeim fejlesztésére irányulhat.”

Tusnády Nimród:

„Ha a teljes szezont nézem, a céljaim többségét sikerült elérnem. Ezen célok egyike volt, hogy felnőtt magyar bajnok legyek boulderből és nehézségiből. A boulder sikerült is a győzelmemnek köszönhetően, és úgy néz, ki nehézségiből is sikerülni fog.

Sok téren sikerült fejlődnöm, melyek a nemzetközi célokhoz közelebb segítenek. Mentálisan, fejben kellett és kell folyamatosan rengeteget fejlődnöm, talán ez a legnagyobb kihívás számomra a folyamatos edzésmunka mellett. Ehhez sokban hozzájárult a rengeteg verseny, amire idén volt lehetőségünk eljutni.

Bár a szezon még csak most ér véget, én már most sok célt tűztem ki magamnak a következő évre. Ezekért a célokért pedig meg is fogok tenni mindent.”

Kislexikon:

Sportmászás: a sziklamászás versenyszerű formája, jellemzően épített műfalakon. Három versenyszám van, ezek a boulder, a nehézségi valamint a gyorsmászás. A bouldernél négy méter magas falakon, kötélbiztosítás nélkül kell nehéz, jó koordinációt és egyensúlyérzéket erővel ötvöző, gyakran dinamikus mozdulatsorokat végrehajtani. A versenyzők esetleges esését a fal lábánál lévő matrac tompítja. Gyorsmászásnál egy sztenderd, 15 méter magas falon kiépített útvonalon másznak fel kötélbiztosítással, itt kizárólag a gyorsaság számít, ki ér fel leghamarabb. Ez a mászók 100 méteres sprintje. Az út fogásai a világ minden gyorsmászó falán milliméterre pontosan ugyanott helyezkednek el, így az idők összemérhetők. A nehézségi mászás a „királykategória”, amely a legközelebb áll a természetes sziklákon zajló sportmászáshoz. Versenyenként és helyszínenként eltérő típusú műfalakon, mindig más utakat építve rendezik, ahol a mászók kötélbiztosítással másznak. A sorrendet az dönti el, hogy ki milyen magasra jut.

Fotó: Gravity Boulder/Vörös Tamás

Read More

Négy újszászi aranyérem a jubileumi lábtoll-labda ob-n

Újszászon rendezték a 25. Lábtoll-labda Felnőtt Országos Bajnokságot. A jubileumi versenyen férfi és női csapatverseny, férfi és női egyéni verseny szerepelt a programban. A koronavírus-járvány miatt kicsit megtépázott mezőnyben mind a négy versenyszámban újszászi bajnokot avattak. 

A verseny megnyitóján köszöntötték Barta Imrénét, Fehér Jánost, ifj. Fehér Jánost, Lakatos Zoltánt, Perczel-Földi Nikolettát és Tóth Gábort, akik 1996-ban részt vettek az első felnőtt bajnokságon, és azóta is közel vannak a sportághoz, felnőtt és szenior korcsoportban még mindig versenyeznek. Fehér János, ifj. Fehér János és Tóth Gábor 25. bajnokságán indult. A hivatalos kezdés előtt a veteránok a régi szabályok szerinti mérkőzéssel emlékeztek az eltelt negyed századra.

A döntők eredményei:

Férfi csapat:

Herczeg Gábor, Kézér Zsolt, Takács Zoltán, Tóth Gábor (Újszászi VVSE) – Baranyai Benett, Lukács Benedek, Lukács Márton, Takács Endre (Nagykanizsa ZSE) 20-22, 21-14, 21-19

Férfi egyéni:

Herczeg Gábor (Újszászi VVSE) – Tóth Gábor (Újszászi VVSE) 21-6, 21-12

Női csapat:

Diós Letícia, Ézsiás Fanni, Farkas Lilla, Kovács Evelin (Újszászi VVSE) – Kiss Bettina, Németh Barbara, Szabó Luca (Pusztaszer PISZE SE) 21-11, 21-8

Női egyéni:

Farkas Lilla (Újszászi VVSE) – Németh Barbara (Pusztaszer PISZE SE) 23-21, 23-21

Read More

Ralikrossz-vb: Szabó Krisztián ismét dobogós!

Újabb fantasztikus verseny! Szabó Krisztián ismét dobogóra tudott állni a ralikrossz-világbajnokságon – ezúttal a Nürburgringen.

A magyar pilóta így folytatta jó sorozatát, miszerint az összes eddigi vb-állomáson, amelyen elindult döntőbe jutott. Pedig a körülmények korántsem voltak tökéletesek. A nürburgringi pályára szombat reggelre több centis hó esett, a letakarítás után végül két kvalifikáció után, az elődöntőt követően ismét a döntőben találta magát a GRX magyar pilótája, ahol az utolsó sorból rajtolt, de okos és taktikus versenyzéssel pályafutása során másodszor, Spa után ismét dobogóra tudott állni, miután harmadik lett.

A futamot a svéd Johan Kristoferson nyerte meg a svájci Juriy Belevszkij előtt.

Szabó Krisztián így értékelte az idei vb-sorozat utolsó előtti futamát. „Nem indult valami jól a nap. A hó eltakarítása után a szabadedzést még jeges pályán kezdtük, nem is ment annyira nekem, még az első kvalifikációval sem vagyok elégedett. A Q2-től javultam, és összességében sikerült hozni egy harmadik helyet. Ezt természetesen jónak értékelem. Nagyon bízom abban, hogy vasárnap ott tudom folytatni, ahol ma abbahagytam” – mondta Szabó Krisztián.

A világbajnokság a holnapi, ugyancsak a Nürburgringen megrendezendő zárófutammal ér véget. 

Read More

Fekvenyomó Európa-bajnokság – A magyarok kihozták a maximumot a kontinensbajnokságból

Három magyar érem az Oroszországban megrendezett fekvenyomó Európa-bajnokságon.

 A Magyar Erőemelő Szövetség információi szerint a junioroknál Tatár Sándor aranyérmes lett, miután a 83 kilogrammos súlycsoportban 190 kilós országos csúccsal győzött a speciális támasztó ruhás kategóriában (EQ). A fiatal magyar tehetség az úgynevezett classic kategóriában is indult, ott ezüstérmes lett. Ugyancsak Jekatyerinburgban Pusztai Beáta is éremszerzőként zárt, ő a masters 2-es korosztályban – classicban – gyűjtött be egy ezüstöt.

Berke Lóránd, a Magyar Erőemelő Szövetség elnöke úgy látja, a kis létszámú magyar delegáció százszázalékosan teljesített. „A koronavírus-járvány miatt mindössze két versenyzőnk indult az oroszországi világversenyen, és teljesítményük százszázalékosnak mondható, hiszen mindketten dobogóra álltak. Ráadásul Tatár Sándor esetében egy országos csúcs is társult a győzelme mellé, Pusztai Beáta pedig egy dicséretes ezüsttel zárt” – összegzett az elnök.

Read More

A kétszeres olimpikon januárban Olaszországban kezdi meg a szezont

Zsinórban kilencedszer lett az év legjobb női versenyzője Érdi Mária a Magyar Vitorlás Szövetségnél. A kétszeres olimpikon, többszörös utánpótlás világbajnok vitorlázó a női laser radial hajóosztályban versenyzik.

Az MVM Zrt. támogatottja a következő szezont a tervek szerint Olaszországban kezdi meg januárban. A Magyar Vitorlás Szövetség elnöksége a versenyengedélyes sportolók és az elnökség szavazatai alapján az Év Vitorlázójának választotta Berecz Zsombort és Érdi Máriát, az Év Ifjúsági Vitorlázója díjat pedig Fehér Boróka és a Tóth Attila – Borda Levente páros érdemelte ki.

Érdi Mária – az évet értékelve – elmondta, rendhagyó volt számára a 2021-es esztendő. Több kiemelkedő momentum is volt idén. Medemblikben volt egy Világkupa, ami elég jól sikerült. Ezüstérmes lettem ott, és a másik természetesen az olimpia. Rió után ismét ott lenni egy olimpián, az maga volt a csúcs. Természetesen foglalkoztat már 2024, de az még egy picit messze van. Ráadásul a kvalifikációs világbajnokságot is eltolták egy évvel. Eredetileg idén lett volna a kvóta-szerző vb, de erre végül még egy évet várni kell.” – összegzett Érdi Mária.

Read More

Jet-ski – Aranybetűkkel íródott be a 2021-es év a sportág történetébe

Befejeződött a jet-ski szezon, ünnepelnek nemzeti csapataink, illetve a Magyar Jet-Ski Szövetség. Versenyzőink olyan sikersorozaton vannak túl, amilyenre nem volt még itthon példa.

Sporttörténelmi sikerekkel zárták az évet a magyar jet-ski versenyzők. A sportágban – elsősorban a sportdiplomáciai törekvéseknek köszönhetően – vannak olyan kategóriák, amelyekben világklasszisok indultak magyar liszensszel, emellett a tehetséges utánpótlás versenyzők és felnőtt jet-skisek együttes erővel a legsikeresebb magyar szezont produkálták.

„Beérett a sokéves munka. Utánpótlás versenyzőink egyre jobbak, a felnőtt mezőny meg szárnyakat kapott. És akkor ott vannak még a magyar liszensszel versenyző külföldiek. Ezek mind-mind pozitívan hatnak a teljes magyar sportágra. Bízom benne, hogy a 2021-es sikerek újabb lendületet adnak a jövőre” – fogalmazott Czeller Béla, a Magyar Jet-Ski Szövetség elnöke.

A 2021. évi felnőtt jet-ski világbajnokság 12 versenykategóriájában 1 aranyéremmel és 5 pontszerző helyezéssel Magyarország az 5. helyen végzett a nemzetek közötti éremtáblázatban. Ez a sorozat az elmúlt hétvégén fejeződött be. Az Eb 10 versenykategóriájában pedig 4 arany-, 1 ezüstéremmel, és 3 pontszerző hellyel összetett aranyérmet gyűjtöttek be a mieink.

Ugyancsak megnyerték a magyarok a nemzetek közti versenyt a junior jet-ski világbajnokságon, mint ahogy a junior Eb-sorozatban is a mieink bizonyultak a legjobbnak. 

Read More

Izgalmas hajrá – véget ér a ralikrossz-vb!

Szabó Krisztián felkészült a finisre. A ralikrossz-világbajnokságon induló magyar pilóta az ötödik helyről várja a világverseny idei lezárását. A németországi Nürburgring ad otthont annak a dupla futamnak, amely lezárja a 2021-es száguldást.

„Arra különösen büszke vagyok, hogy az idei hét versenyből mind a hétben döntőbe jutottam. Dobogóra is tudtam állni, úgyhogy soha rosszabbat…” – nyilatkozta a kiutazás előtt Szabó Krisztián.

Szombaton és vasárnap egy-egy versenyt bonyolítanak le a németek. „Technikai sportról beszélünk, tehát bármi megtörténhet. Én nagyon bízom abban, hogy a sorozatban tudom azt folytatni, amit eddig hoztam, azaz finalista leszek mindkét nap, a többit meglátjuk” – mondta a magyar pilóta.

„Mindenesetre szeretném emlékezetessé tenni ezt a hajrát. Én készen állok” – mondta Szabó Krisztián, aki az ezt megelőző teljes szezonban a 10. helyen végzett, így megkérdőjelezhetetlen az előrelépése.

A világbajnoki pontversenyben a svéd Timmy Hansen vezet 178 ponttal. Az ugyancsak svéd Johan Kristoferson 161 ponttal a második, míg Kevin Hansen (svéd) jelenleg a bronzérmes pozícióban várja a hétvégi zárást 159 ponttal. Szabó csapattársa Niclas Grönholm 149 ponttal áll a negyedik helyen, Szabó Krisztián pedig 127 ponttal a tarsolyában vág neki a dupla nürburgringi hétvégének.

Read More

Egyetemista olimpiai és világbajnokok vehettek át díjat a MEFS Gáláján

A Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) megtartotta hagyományos Év Egyetemi Sportolója Díjátadó Gáláját. A díjakat a Testnevelési Egyetemen, a hatályban lévő járványügyi intézkedések betartásával adták át, az eseményen esküt tett a 2021-es Téli Universiadéra utazó magyar csapat is.

Dr. Szabó Tünde szerint a sport mindig hitet ad a nehéz helyzetekben. „Így volt ez a járvány alatt is, és jó volt látni, ahogy idén sikerült megrendezni az elmaradt versenyeket. A nagy események rendezéséből Magyarország is kivette a részét, mint ahogy a sportsikerekből kivették részüket az egyetemisták is” – mondta a sportért felelős államtitkár.

Prof. Dr. Merkely Béla, a MEFS alelnöke beszédében kiemelte, élsportoló egyetemistáink sok lemondással, és kitartó edzésmunkával érték el eredményeiket.  A sikerekhez alázat, kiváló edzői háttér és támogatás is kell. A magyar élsportban mindez megvan” – összegzett az alelnök.

A Magyar Olimpiai Bizottságot (MOB) Schmidt Gábor alelnök képviselte. A sportvezető kiemelte, a MOB-nál is fontos a kettős életpálya. „A tanulás mellett a sport is nagyon fontos. Külön öröm, hogy az újonnan megalakult MOB Sportolói Bizottság mindegyik tagja diplomás.” – jelentette be Schmidt Gábor.

Dr. Gál András Levente az év sikereit méltatta. Különleges az idei év, hiszen az olimpián és a paralimpián kiválóan szerepeltek az egyetemisták. Bízom benne, hogy ez a tendencia folytatódik az előttünk álló időszakban is” – fejezte ki reményét a MEFS alelnöke.

Dr. Dubéczi Zoltán, a Magyar Rektori Konferencia (MRK) főtitkára köszöntőjében kitért arra, hogy az MRK is igyekszik példát mutatni. „Az MRK vezetése sportos csapat. Több vezetőségi tag volt élsportoló, aki azóta is fontosnak tartja a rendszeres mozgást, és annak népszerűsítését.” – hangsúlyozta a főtitkár

Murai László köszöntőjében elmondta, hogy a mai kor fiataljai többszörös terhelésnek vannak kitéve. „Ezt a terhelést a sporttal sokkal könnyebb bírni, ezért is fontos, hogy élsportoló egyetemistáink minden felsőoktatásban tanulónak jó példát mutassanak” – jegyezte meg a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) elnöke.

Idén a kajakos Bodonyi Dóra, Csipes Tamara, Tótka Sándor, Lucz Anna, a kenus Adolf Balázs, az úszó Milák Kristóf, a fogathajtó Hölle Martin, a paraúszó Illés Fanni és Konkoly Zsófia, a paraatléta Ekler Luca, a kerekesszékes Veres Amarilla, valamint az uszonyosúszó Senánszky Petra és Bukor Ádám érdemelte ki az Év Egyetemi Sportolója Díjat.

A MEFS minden évben díjazza a Magyar Egyetemi – Főiskolai Országos Bajnokság (MEFOB) intézményi eredményességét. Idén első lett a Testnevelési Egyetem, megelőzve a Wekerle Sándor Üzleti Főiskolát és a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet (a tavalyi tanévben TE, NKE, Edutus volt a sorrend). Az abszolút pontversenyt a 2020/2021-es tanévben, megtörve a Testnevelési Egyetem egyeduralmát az ELTE nyerte, a BME és a TE előtt. Mivel tavaly a pandémia miatt elmaradt a díjátadó, így a 2019/2020-as tanév MEFOB tavalyi díjai is ezen az eseményen kerültek átadásra.

 

A gála keretében esküt tett a 2021-es Téli Universiadéra utazó magyar csapat is. A fogadalomtétel szövegét Albert Viktória, a short tack csapat tagja, a Budapesti Gazdasági Egyetem hallgatója mondta. Az egyetemisták és főiskolások téli multisportversenyét december 11. és 21. között rendezik meg a svájci Luzernben.

 

Életműdíjat vehetett át Kristonné dr. Bakos Magdolna (Eszterházy Károly Katolikus Egyetem) és Dr. Hédi Csaba (Budapesti Gazdasági Egyetem és Miskolci Egyetem), Hönig Lászlót (Óbudai Egyetem) és Dr. Józsa Jánost (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) pedig Hajós Alfréd Aranyplakettel jutalmaztak. Dr. Boros Gyeviné Sziklai Andrea (Szegedi Tudományegyetem), Dr. Elbert Gábor (Pécsi Tudományegyetem), Harmath Józsefné (Budapesti Corvinus Egyetem), Varga Katalin Szilvia (Debreceni Egyetem), Dr. Váczi Márk (Pécsi Tudományegyetem), Veress Gyula (Nyíregyházi Egyetem) munkáját Csik Ferenc Ezüstplakettel ismerték el.

 

További díjazottak

 

Halassy Olivér Hallgatói díj

 

Druzsba Dalma – Eszterházy Károly Katolikus Egyetem

Farkas Bálint – Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

Gereben Lívia – Edutus Egyetem

Gulyás Michelle – Nemzeti Közszolgálati Egyetem

Nagy Zsolt – Széchenyi István Egyetem

Molnár Réka – Miskolci Egyetem

Pósta András Zoltán – Semmelweis Egyetem

 

Németh Angéla díj

 

Dr. Cselik Bence – Pécsi Tudományegyetem

Ferentzi-Almási Dóra Gabriella – Szegedi Tudományegyetem

Gulkai Zsófia – ELTE SzOESE

Molnár Ágnes – ELTE BEAC

 

Gedényi Mihály Elnöki elismerő oklevél

 

Balogh Tünde – Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

Barta Marianna – EDUTUS Egyetem

Dremák Regina – Debreceni Egyetem

Fauzer Ferencé Németh Valéria – Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem

Olgyay Ádám – Budapesti Metropolitan Egyetem

Tóth Alexandra – Eszterházy Károly Katolikus Egyetem

Kovácsné Csíkos Anikó – Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség

Szabó-Ambrus Anita – Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség

 

Elek Ilona Emlékérem

 

Budavári Árpád – Dunaújvárosi Egyetem, Gárdonyi Rendőrkapitányság

Dr. Zentai László – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Bíró Imre – Debreceni Egyetem

Szappanos Zoltán – Pécsi Tudományegyetem

 

 

Év Egyetemi Sportolója Díj (egyetemista olimpiai és világbajnokaink 2021.)

 

–          Bodonyi Dóra, a Debreceni Egyetem hallgatója K-4 500 méteren lett olimpiai bajnok

–          Csipes Tamara szintén K-4-es tagjanként 500 méteren lett olimpiai bajnok, az Edutus Egyetem hallgatója

–          Ekler Luca paraatléta, a távolugrás olimpiai bajnoka, a Testnevelési Egyetem hallgatója

–          Illés Fanni 100 méter mell paraúszás olimpiai bajnoka, az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatója

–          Konkoly Zsófia 100 méter pillangó paraúszás olimpiai bajnoka, a Pécsi Tudományegyetem hallgatója

–          Milák Kristóf 200 méter pillangó úszás olimpiai bajnoka, az Edutus Egyetem hallgatója

–          Tótka Sándor K-1-es 200 méter olimpiai bajnoka, az Edutus Egyetem hallgatója

–          Veres Amarilla, párbajtőr egyéni kerekesszékes vívás olimpiai bajnoka, a Károli Gáspár Református Egyetem hallgatója

–          Adolf Balázs, C-1 5000 méter világbajnoka, az Óbudai Egyetem hallgatója

–          Bukor Ádám, a 200 méter felszíni uszonyosúszás világbajnoka, a Széchenyi István Egyetem hallgatója

–          Hölle Martin a kettesfogathajtás világbajnoka, a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatója

–          Lucz Anna a K-2 200 méteres táv világbajnoka, a Budapesti Gazdasági Egyetem hallgatója

–          Senánszky Petra, a 100 méter gyors uszonyosúszás világbajnoka, a Debreceni Egyetem hallgatója

–          Varga Krisztina a 200 méter gyors uszonyosúszás világbajnoka, a Széchenyi István Egyetem hallgatója.

Read More

Parafekvenyomás – Több magyar érem Wroclawban

Remek magyar szereplés a parafekvenyomók Silver Bar Cup versenyén. A lengyelországi Wroclawban megrendezett kupán Koselák Renáta aranyérmes lett.

A 61 kilogrammos versenyző 65 kilós országos csúccsal győzött. Ugyancsak aranyérmet szerzett Korencsy Albert a 107 kilogrammosoknál. Sztanó György (54 kg) 104 kilogrammos teljesítménnyel ezüstérmes, akárcsak Gajdács Ferenc (72 kg). Utóbbi versenyző 130 kilóval zárt, Stadler Tamás (80 kg) pedig új 163 kilós országos csúccsal harmadik lett. Ugyanebben a kategóriában László István Zsolt negyedikként zárt.

Abszolút kategóriákban Korencsy 2., Sztanó 5., Stadler pedig 6. lett.

Read More

Szkander – A koronavírus-járvány miatt nem indul a magyar válogatott a világbajnokságon

Véget ért az idei szezon a szkanderosoknál. A magyar bajnoki sorozat utolsó állomását Csáfordjánosfán rendezték meg, ahol a válogatott magja is asztalhoz állt.

Dóró Zsolt szövetségi kapitány szerint a nemzeti csapat tagjai hozták a kötelezőt, de ugyanakkor több súlycsoportban is vannak feltörekvő tehetségek. „Ez nagyon jót tesz a sportágnak. Nincsenek bebetonozott helyek. Minden versenyen kőkemény harc folyik az érmekért.” – mondta a szövetségi kapitány.

Csabai Attilától megtudtuk, a válogatott nem indul el az idei világbajnokságon. „Nehéz döntést kellett meghoznunk. A bukaresti járványügyi adatok nem túl jók. Az egészség a legfontosabb mindenki számára. Nem kockáztatunk, és a koronavírus negyedik hullámára való tekintettel eldöntöttük: nem indulnak magyarok a vb-n” – összegzett a Magyar Szkander Szövetség elnöke. 

Read More

Kendo – Túl az országos bajnokságon

A nőknél Egle Luca, a férfiaknál pedig Komjáti Tamás győzött a 36. Kendo Országos Bajnokságon.

A budapesti eseményen Egle Luca mögött Bíró Panni zárt másodikként, megelőzve a két harmadik helyezettet: Borbély Csillát és Bíró Fannit. A férfiaknál Komjáti mögött Seress Zoltán állhatott fel a dobogó második fokára, míg a két bronzérmet Erdélyi Gábor és Polonkai Robin érdemelte ki.

A csapatoknál ugyancsak a 36. ob-t bonyolították le, itt a Hara Kendo nyerte meg küzdelmeket, a miskolci Mushin előtt. A két bronzérmes: Happu Fudo és az MJKK.

A bajnokcsapat tagjai: Béky Ezra, Egle Luca, Komjáti Krisztián, Lé Hoang Anh, Kassai-Kiss Balázs, Puszti Dániel, Komjáti Tamás.

Küzdőszellem díjak: Horváth Viktória és Török Anna, valamint Gáspár Mihály és Kovács (KoPé) Péter.

A felnőtt kategóriákon kívül több utánpótlás korosztályban avattak bajnokokat.

Read More

Fallabda – Farkas Balázs 5000 dolláros tornát nyert Kolozsváron

Fantasztikus magyar győzelem Kolozsváron. Farkas Balázs egy 5000 dolláros PSA-versenyt megnyerve újabb értékes világranglista-pontokkal gazdagodott.

A többszörös magyar bajnok, aki a Világjátékokra készül, első kiemeltként a torna döntőjében az angol Ben Smith ellen nyert öt szettben.

„Fontos volt ezt megnyernem. Már csak azért is, mert lassan az idejét sem tudom, hogy mikor nyertem nemzetközi tornát. Az utóbbi időben mindig ott voltam a dobogón, de az utolsó lépések nem mindig sikerültek. Most minden összejött, csaknem egy órás fináléval behúztam a döntőt” – értékelt Farkas Balázs.

A világranglista 91. helyén álló Farkas idén még két 10 ezer dolláros tornán indul, mindkettőt Csehországban rendezik. Jövő hétvégén Prágában, december közepén pedig Ostravában ragad ütőt. 

Read More

Herczig Norbert: Sokat fejlődtünk, beautóztunk a legjobbak közé

Herczigék megérkeztek az élmezőnybe. A magyar ralipáros már a következő szezonra készül, az utolsó futamon már nem ült autóba

A Herczig Norbert, Ferencz Ramón kettős befejezte az idei Eb-szezont. A Skoda Rallye Team Hungaria duója nem indult el a szezonzárón a Kanári szigeteken – ez a futam jelenleg is zajlik. A magyar páros az összetett 5. helyet szerezte meg az Európa-bajnoki sorozatban, a pontszerző helyen túl azonban sokkal fontosabb a magyar duó számára, hogy komoly fejlődésen mentek át az elmúlt szezonban.

Ebben az évben mondhatjuk el magunkról, és ezt Ramón nevében is kijelenthetem: megérkeztünk az élmezőnybe” – mondja Herczig Norbert.

A párosnak fordulatos szezonja volt. A technikai sport minden arcát megmutatta Eb-szezonjuk során.

Három éve megyünk az Európa-bajnokságon. A futamok között többet tudtunk tesztelni, magabiztosabbak lettünk. Aszfalton egyértelműen megérkeztünk az élmezőnybe, és nagyon bízom abban, hogy a 2022-es évet ha időben össze tudjuk rakni anyagilag, a holtszezonban egy olyan képzésen tudok részt venni, amelyen a murvás tapasztalataimat továbbfejleszthetem, és még ütőképesebbek leszünk jövőre” – nyilatkozta Herczig. 

Read More

A bronzéremért küzdhet Tadissi Martial a karate vb-n

A harmadik helyért mérkőzhet szombaton Tadissi Martial a Dubaiban keddtől vasárnapig tartó karate világbajnokságon. Az olimpián az idén bemutatkozott sportág – 116 ország több mint 1000 versenyzőjének részvételével zajló – vb-jén egyéniben még a tokiói bronzérmes Hárspataki Gábornak és a fiatal Pap Dorottyának is van esélye az éremszerzésre.

A sportág legrangosabb sorozata, a Karate1 Premier League-széria két őszi állomásán, Kairóban és Moszkvában egyaránt döntőbe jutott Tadissi Martial a vb-re is átmentette kiváló formáját: a 67 kg-os férfiak 73 fős súlycsoportjának selejtezőiben sorozatban négy győzelmet aratott. Az UTE karatésa előbb 2-0-re verte a mexikói Esparzát, aztán 4-2-re a szerb Jokszicsot, a nyolcaddöntőben pedig 1-0-ra győzött az orosz Plakutyin ellen. A négy közé jutásért a korábbi vb-ezüstérmes magyar a marokkói Alaminál is 2-1-re jobbnak bizonyult. A döntőbe jutás azonban nem sikerült, egy rendkívül izgalmas és szoros mérkőzésen Tadissi 3-3-ra végzett a macedón Pavlovval, a szabályok értelmében azonban az első találatot szerző Pavlov került a fináléba, így a magyar klasszis szombaton a bronzéremért küzdhet. 

A tokiói olimpián bronzérmet nyert Hárspataki Gábor a 75 kg-osok között legyőzte türkmén és algériai ellenfelét, de utána alulmaradt az ötkarikás játékokon általa legyőzött Abdallával szemben. Mivel azonban a remek napot kifogó egyiptomi bejutott a döntőbe, Hárspataki a vigaszágon javíthat, akárcsak a nők +68 kg-os kategóriájában Pap Dorottya.  

A világbajnokságon a magyar válogatott még érdekelt a férfi és női egyéni formagyakorlatban, mindkét nem csapatküzdelmeiben, tatamira lép női formagyakorlat csapatunk, és három magyar indul a para-karate versenyszámokban is. 

Read More

Jiu-jitsu: Magyar vb-aranyak

Az összes korosztályt figyelembe véve négy érmet gyűjtöttek a magyar jiu-jitsusok a 2021-es világbajnokságon.

Sikeresen szerepeltek a magyarok az Abu-Dhabiban megrendezett jiu-jitsu világbajnokságon. Váradi Erzsébet 57 kilogrammban világbajnoki címet szerzett, akárcsak ifj. Tóth Zoltán a 69 kilósok között. A Magyar Sport Ju-Jitsu Szakszövetség információi szerint Tereza Crisley első meccsén sérülést szenvedett, de így is a döntőig jutott, végül ezüstérmet szerzett a + 70 kilogrammosok között. Az utánpótlás kategóriában Tóth Alexa (63 kg), aki 2 évvel ezelőtt az U16-osok között már győzött, most az U18-as korosztályban lett világbajnok! A vb-n 64 ország közel 1400 versenyzője vett részt. 

Read More