Bárki használhatja a kondiparkot!

A csepeli Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) területén tízmillió forintból kialakított szabadtéri fitneszparkot adtak át.

Az ünnepi eseményen Németh Szilárd, a Magyar Birkózószövetség (MBSZ) elnöke elmondta, a kondipark építési költségeit Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácstól pályázat útján nyerték el. A szervezet elnöke, Hatala József úgy fogalmazott, a sport a bűnmegelőzés egyik fontos formája, ezért támogatnak hasonló projekteket. Hozzátette, hogy a most átadott területet nem csupán a birkózók használhatják majd, hanem bárki eltöltheti ott hasznosan a szabadidejét.

Németh Szilárd a park átadását a majdani sportcsarnokavató „előszobájának” nevezte. Hangsúlyozta, az új aréna már szinte készen van, így hamarosan annak az átadására is sor kerülhet. Ez várhatóan márciusban fog megtörténni. Az átadást jelképező szalagátvágást Németh Szilárd és Hatala József mellett az idei nur-szultani világbajnokságon aranyérmes Lőrincz Tamás végezte el. A londoni olimpián ezüstérmes, háromszoros Európa-bajnok sportoló a jövő héten kezdi meg a felkészülést a kötöttfogású válogatottal a tokiói olimpiára, a kvalifikációt már a vb-arannyal megszerezte.

Az eseményt megtisztelték jelenlétükkel a szövetség vezetői, a magyar válogatott tagjai és szakvezetői, a korábbi legendák közül Klinga lászló és Csatári József, illetve a helyi birkózóklubok fiatal versenyzői. A Pénzügyőr birkózói rövid bemutatóedzést is végeztek az új fitneszparkban.

Fotó: MBSZ/Róth Tamás

Read More

Teqball – Egyéniben a magyarok mindhárom érmet elhozták a varsói Challenger Kupáról

Challenger Kupa győzelemmel hangolódott a budapesti világbajnokságra Blázsovics Ádám. A Phoenix Teqball Academy világklasszisa a Varsóban győzött.

A lengyelországi Challenger Kupán elitmezőny indult, hiszen többek között a világranglista 2., 3., és 4. teqballosa is indult. A magyar siker elsöprő volt Varsóban, hiszen a második helyen Bányik Csaba végzett, megelőzve Sipos Árpádot.

„Remek felkészülés volt ez a világbajnokságra, amely az év versenye lesz számomra, számunkra. Ez a sportág még nagyon fiatal, de világbajnokságról világbajnokságra mindig kiderül, hogy mennyit fejlődött. Azt hiszem a budapesti közönség világszínvonalú versenyt, és mindemellett óriási show-t láthat majd” – mondta Blázsovics Ádám, aki rendelkezik már egyéni vb-aranyéremmel.

A budapesti teqball-világbajnokságot december 6. és 8. között rendezik meg a Hungexpón.

Read More

Három-négy aranyérem a cél a kick-box vb-n

Harmincöt magyar versenyző lép tatamira és száll ringbe a törökországi Antalyában keddtől szombatig tartó kick-box világbajnokságon, amelyen nem kevesebb, mint 66 ország legjobbjai indulnak. A válogatott tagja többek között a napokban profi világbajnoki címét megvédő Rákóczi Renáta, akárcsak az októberi szarajevói vb-n diadalmaskodó Busa Andrea. A szakvezetés legalább 3-4 aranyérmet vár a magyaroktól – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

A NOB által is elismert WAKO világszervezet hét szakága közül egy hónapja Szarajevóban bonyolították le a light-contact, a low-kick és a K1 szabályrendszerek vb-jét, amelyen hazánk – elsősorban a Busa nővérek, az azóta visszavonult Gabriella, illetve Andrea győzelmének köszönhetően – az éremtáblázat harmadik helyén végzett. Antalyában a pointfighting, a kick-light, a full-contact és a zenés formagyakorlat elitje méretteti meg magát.

Három-négy győzelmet vár a felnőtt válogatott tagjaitól a hazai szövetség elnöke. Galambos Péter szerint kis szerencsével még több is összejöhet, hiszen a jónéhány újonc mellett számos világklasszissal vág neki a magyar csapat a vb-nek.

„Roppant erős a küldöttség női pointfightingos része, hiszen ott kizárólag korábbi világ- és Európa-bajnokokat vonultatunk fel, a férfiaknál pedig Veres Richárd és Alex, valamint Rohonczi Jenő sok szép sikert megélt már. Ebben a szakágban azt várjuk a mieinktől, hogy megőrizzék helyüket a világ két legeredményesebb nemzete között, a csapatversenyben pedig kimondva-kimondatlanul mindig a győzelem a cél. Kick-lightban a Szarajevóban is indult Busa Andrea, Szmolek Emánuel és Zsarkó Péter Dániel éremesélyes, illetve Andreától még komolyabb eredményt remélünk. A full-contactosok között Rákóczi Renáta feladata az, hogy profi címvédése után fejben átálljon egy teljesen másfajta küzdelemre, hiszen itt tizenkettő helyett három menetes küzdelmek lesznek. Brunner Boglárka tavaly Európa-bajnok lett, ezúttal is esélyesnek számít, az Eb-bronzérmes Puravecz Péter pedig négy kategóriában is megmutathatja tudását formagyakorlatban” – ismertette várakozásait Galambos Péter.

A válogatott nagy része Dunavarsányban bő egyhetes edzőtáborban készült fel a világbajnokságra, ahol a felnőttek mellett a legjobb hazai veteránok is szerencsét próbálnak majd.

Kick-box világbajnokság, Antalya, a magyar indulók:

Felnőttek:

Pointfighting:
Férfiak:
57 kg: Hidvégi Nándor
63 kg: Bálint Martin
69 kg: Veres Richárd
74 kg: Korpádi Tamás
79 kg: Veres Alex
84 kg: Juhász Ábel
89 kg: Vörös Attila
94 kg: Rohonczi Jenő
Nők:
50 kg: Murvai Lívia
60 kg: Szabó Dorina
65 kg: Busa Andrea
70 kg: Nagy Henrietta
+70 kg: Kondár Anna
Pointfighting csapat

Kick-light:
Férfiak:
57 kg: Didenko Alexander
63 kg: Fésű Lajos
74 kg: Zsarkó Péter Dániel
79 kg: Bálint Zoltán
84 kg: Szmolek Emánuel
89 kg: Sleisz Attila
94 kg: Vígváry Viktor
+94 kg: Vida Balázs
Nők:
55 kg: Csorba Zsanett
60 kg: Nagy Rita Katalin
65 kg: Busa Andrea
70 kg: Boros Kata

Full-contact:
Nők:
56 kg: Rákóczi Renáta
+70 kg: Brunner Boglárka

Zenés formagyakorlat:
Férfiak:
Puravecz Péter          

Veteránok:

Pointfighting:
Férfiak:
63 kg: Hammer Lajos
74 kg: Bíró Lajos
84 kg: Mészáros Márk
94 kg: Csikós Péter

Kick-light:
Férfiak:
63 kg: Hammer Lajos
74 kg: Csernák Sándor
84 kg: Kovács Imre
94 kg: Tóth István
+94 kg: Döme Balázs  

Read More

Újabb rangos squash versenyen döntőzött Farkas Balázs

A második helyen végzett a profi fallabdázók szervezete, a PSA versenysorozatának norvégiai állomásán Farkas Balázs. Az egy héttel korábban a kolozsvári PSA-viadalon diadalmaskodó tatabányai játékos az Oslo melletti Lysakerben megrendezett tornán is bejutott a döntőbe, és csak ott maradt alul.

Norvégiában a második helyen rangsorolt Farkas Balázs a selejtezők során magabiztosan, egyaránt 3-0-ra nyert a pakisztáni Shah, az izraeli Avraham és az angol Peach ellen, ezzel bejutott a döntőbe. A fináléban aztán a 2017-es Világjátékok-résztvevő magyar klasszis 3-1-re kikapott a torna első kiemeltje, a világranglistán 83-dik spanyol Jaumétól.

„Másfél hét alatt sikerült két 5000 dollár összdíjazású rangos torna döntőjébe bejutnom, amelyek közül az egyiken győzni is tudtam. Jelenleg a 113-dik vagyok a világranglistán, a célom pedig az, hogy bekerüljek a Top 100-ba, amihez nagyon jók ezek a sikerek” – bizakodott Farkas Balázs.

Read More

Négy érem és számos pontszerző hely a junior testépítő és fitness világbajnokságon!

Három ezüstöt és egy bronzérmet szereztek a magyar versenyzők a junior testépítő és fitness világbajnokságon Budapesten.

A Magyar Testépítő és Fitness Szövetség tájékoztatása szerint Frauenberger Panni a fitness mezőnyben ezüstérmes lett, akárcsak Szalai Evelin a fitmodelleseknél és Nyircsák József a testépítők Games Classic kategóriájában. A negyedik érmet Ágoston Dorottya szerezte, aki a fitness világbajnoki mezőnyben felállhatott a dobogó harmadik fokára.

A Magyar Testépítő és Fitness Szövetség elnöke szerint a magyar válogatott kitett magáért, és beérni látszik a szövetség utánpótlás programja.

„Ha azt nézzük, hogy minden harmadik magyar válogatott versenyző döntőbe jutott a budapesti világbajnokságon, akkor kijelenthető: eredményes felkészülésen vagyunk túl. Az érmesek teljesítménye magáért beszél, igaz, a hab a tortán az lett volna, ha legalább egy aranyérmet begyűjtünk, de nem szabad telhetetlennek lenni. A négy érmen kívül sok pontszerző helyezéssel gazdagodtak a mieink azon a vb-n, amelyről az összes nemzetközi delegáció csak felsőfokon beszélt” – nyilatkozta Huber István.

A Testnevelési Egyetemen megrendezett junior testépítő és fitness világbajnokságon 40 ország 300 versenyzője indult.

Read More

SZEOSZ – Teltházas és sikeres konferencia a szabadidősport rendezvényekről

Rangos konferenciát rendezett a SZEOSZ, azaz a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetsége.

A budapesti eseményen – amely teltházas volt – előadást tartott többek között Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos, Kocsis Árpád a Budapest Sportiroda vezérigazgatója és Zelcsényi Miklós az NN Ultrabalaton főszervezője.

A MOM Sportban lebonyolított az érdeklődők választ kaphattak arra, hogy mitől lesz sikeres egy sportesemény marketingje, szó esett a sportrendezvényekre köthető egészségügyi biztosításról, felmerült több felelősségi kérdés is, valamint feledhetetlen élménybeszámolót tartott Rakonczay Gábor, többszörös világrekorder, óceán-átszelő magyar evezős és kenus.

A SZEOSZ idén alakult és ez az első konferenciája. A szövetség 27 alapító tagja 2018-ban több mint 80 sportrendezvényt szervezett, és közel 240 ezer szabadidősportolót mozgatott meg. Az alapítók szervezőként mindennapi munkájuk során felismerték, hogy nagyon hasonló kihívásokkal küzdenek, legyen szó akár egy Ultrabalaton-szintű óriásrendezvényről vagy egy kisvárosban rendezett húsvéti nyuszifutásról. 

Bővebb információk a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetségéről a www.szeosz.hu oldalon olvashatók.

Az előadók névsora:

 

–          Révész Máriusz (aktív Magyarországért felelős kormánybiztos – nyitóbeszéd)

–          Kocsis Árpád (Budapest Sportiroda Kft. – alapgondolatok 400 teljesített és 500+ megszervezett szabadidősport esemény után)

–          Zelcsényi Miklós (Balatonman Kft. – egy szabadidősport-esemény felépítése A-tól Z-ig)

–          Slett Tamás (ERGO-Ambulance Kft. – egészségügyi biztosítás a sportrendezvényeken)

–          Csányi László „Csanya” (Körtés Egyesület – Mitől lesz sikeres egy sportesemény marketingje?)

–          Szemán Róbert (Nagy Sportágválasztó, BBU Nonprofit Kft – Felelősségi kérdések egy sportrendezvény lebonyolítása kapcsán)

–          Rakonczay Gábor (többszörös világrekorder, óceán-átszelő magyar evezős és kenus – élménybeszámoló)

Read More

Bajnokok Ligája – Két magyar csapat került lépéselőnybe a nyolcaddöntők során

A férfiaknál a Szeged és a Zalaegerszeg megnyerte első nyolcaddöntős meccsét a tekézők Bajnokok Ligájában.

A Tisza-partiak a legrangosabb európai kupasorozat nyolcaddöntőjében a horvát KK Beográddal találkoztak és hazai pályán 5-3-ra győztek. A Zalaegerszegi TE idegenben kezdett, és 7-1-re nyerni tudott a román CS CFR Cluj otthonában. Nem sikerült a Répcelaknak. A magyar csapat 8-0-s vereséget szenvedett a horvát KK Zapresic vendégeként.

A nőknél a Rákoshegyi VSE nyolcaddöntőzik, és az első meccsen 7-1-re kikapott a szlovák Podbrezova otthonában.

A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek visszavágóit december 7-én rendezik meg.

Read More

Bajnokok Ligája – Két magyar csapat került lépéselőnybe a nyolcaddöntők során

A férfiaknál a Szeged és a Zalaegerszeg megnyerte első nyolcaddöntős meccsét a tekézők Bajnokok Ligájában.

A Tisza-partiak a legrangosabb európai kupasorozat nyolcaddöntőjében a horvát KK Beográddal találkoztak és hazai pályán 5-3-ra győztek. A Zalaegerszegi TE idegenben kezdett, és 7-1-re nyerni tudott a román CS CFR Cluj otthonában. Nem sikerült a Répcelaknak. A magyar csapat 8-0-s vereséget szenvedett a horvát KK Zapresic vendégeként.

A nőknél a Rákoshegyi VSE nyolcaddöntőzik, és az első meccsen 7-1-re kikapott a szlovák Podbrezova otthonában.

A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek visszavágóit december 7-én rendezik meg.

Read More

Kiütések emlékezetes estéjét hozta a TEK Gála

Mi pedig élménybeszámolót a főhősöktől

Több mint 4 ezren látogattak ki a hétvégi TEK Gálára, amelyen 600 ezer forintnyi adomány gyűlt össze a Bethesda Gyermekkórháznak (így a célul kitűzött, félmillió forintos orvosi műszer megvásárlása is megvalósulhat). A budapesti BOK Csarnokban tartott rendezvény különösen népszerű volt a családok körében, a gyerekek élvezettel ismerkedtek a helyszínen a rendészeti munka rejtelmeivel. A napközben lezajlott küzdősport-versenyekre több mint 300 amatőr sportoló nevezett. Nagy sikert arattak a harcművészeti bemutatók Soke Kelemen István 10. danos Ju Jitsu mester, a Kelemen Ryu stílus alapítója, a Terrorelhárítási Központ közelharc-oktató kiképzője vezetésével. A gála sztárvendége, a 3-szoros K1-világbajnok Peter Aerts elárulta: szeretné, ha a hazájában, Hollandiában is meghonosodna a jövőben egy hasonló jellegű esemény. Most pedig jöjjenek az esti szuperfight küzdelmek magyar győzteseinek élménybeszámolói!

– Már délután láttam, hogy sokan vannak, de a teltház csak akkor tudatosult bennem, amikor bevonultam a meccsemre – idézi fel kick-box világbajnoki címvédése perceit Rákóczi Renáta, aki ukrán ellenfelét a 10. menetben technikai KO-val múlta felül. – A tíz évvel ezelőtti énemre talán terhet pakolt volna ez a tömeg, de ennyi rutinnal, 32 évesen már doppingolt. Nagyobb élmény volt itthon címet védeni, mint tavaly megszerezni Norvégiában! Láttam, hogy az ellenfelemnek dagad fel a szeme, de nem kímélhettem, amíg a bíró le nem léptette. A meccs után elnézést kértem tőle, s ő biztosított róla, hogy fordított helyzetben ugyanígy cselekedett volna. A végén sírtam, igen, így jött ki a felkészülés tíz hete alatt összegyűlt stressz. Ráadásul előzetesen nem mondtam, de sérülésekkel küzdve álltam ki, és amikor az adrenalin visszaugrott a normál szintre, egyből jöttek a fájdalmak.  

– Pont egy keresztütést akart csinálni és lejjebb vitte a súlypontját, amikor nyitottam egy hátsó térdest, és abba bizony belenézett – ezekkel a szavakkal már Fábián Kristóf muay thai magyar bajnok, K-1 világkupa-győztes összegzi mérkőzése utolsó pillanatait, miután látványosan kiütötte ukrán ellenfelét. Akit sajnos kórházba is kellett szállítani, de az aggódók kedvéért megerősítjük: már jól van, nem szenvedett maradandó sérülést, ezt ő maga is megüzente az otthonából.

Ígéretéhez híven Kálucz Martin MMA-harcos is kiütéssel, konkrétan fojtással győzött. – Mindig is a bakancslistámon szerepelt a TEK Gála, elképesztő élmény volt itt küzdeni – mondja utólag is lelkesen. – Szerettem volna még látványosabb küzdelmet, de nem akartam, hogy a nagy parádéban esetleg visszaüssön a karma, inkább lezártam a meccset, amikor adódott rá alkalom. Idén minden mérkőzésemet nyertem, óriási megtiszteltetés, hogy a hatodikat ezen a gálán vívhattam!  

A K-1-es Góman Renátó szintén KO-val nyert, neki a tavalyi fellépéséhez hasonló élményt jelentett a népes hazai közönség előtt aratott siker. – Tudtam, hogy óriási show lesz, az volt a kulcs, hogy a sérülés és betegség által nehezített felkészülésem során fejben végig erős maradtam, és a helyszínen is sikerült kizárnom a negatív dolgokat – osztja meg. Az ugyancsak K-1-es – és elképesztően népszerű Exatlon Hungary-s – Jóni Máté is magabiztosan, technikai KO-val őrölte fel ellenfelét, ő így summáz: – Ezen az estén a szervezők és a szurkolók is maximálisan kitettek magukért, hálásan köszönöm nekik!

Az estének egy felszakadt szemöldökkel és nagy tapssal szakadt vége: Mihajlov Dávid 3-szoros amatőr muay thai, illetve WKN K-1 magyar bajnok szívós olasz ellenfelét találta el úgy egy térdrúgással, hogy a bírónak be kellett szüntetnie a meccset. – Az egyik szemem mosolyog, a másik sír – mondja Dávid –, hiszen ha végigmegy a csata, még közönségszórakoztatóbb lehetett volna, így viszont még én jeleztem a bírónak, hogy baj van a sráccal, mert ijesztőnek tűnt a sérülése. Úgy szétnyílt a szemöldöke, hogy egyből rálógott a szemére, nem is látott tőle. Tudtam, hogy őt is várják haza, nem akartam még nagyobb sérülést okozni. Viszont boldog is vagyok, hiszen Magyarországon csúcsminőséget képvisel a TEK Gála, és szívszorongató érzés volt ennyi ismerős, barát előtt nyerni!

Read More

Bothúzó magyar sikerek a VK-döntőn

Sikerrel zárták a magyar bothúzók a lengyelországi Világkupa-döntőt. A Pabianicében megrendezett világversenyen a nemzeti csapat tagjai két aranyérmet és két ezüstöt nyertek.

Varga Fanni Rebeka és Véró Alex állhatott a dobogó legfelső fokára! Fanni a 65 kilogrammos lányoknál küzdött, és legyőzte a rutinos jakut vetélytársát 2-0-ra a fináléban, Alex pedig sporttörténelmet írt, a mindig legjobban várt + 125 kilogrammosok kategóriában nyert. Ezenkívül Csordás Cintia (55 kg) és Dávid Vanessza (85 kg) szerzett ezüstérmet – tudtuk meg Deli Tamástól, a Deli Team vezetőjétől.

 

Deli egyébként csapatvezetőként és versenyzőként is részt vett Lengyelországban; a 105 kilósok között favoritokat is legyőzve végül ötödik lett.

Fotók: Borbély Henriette

Read More

Szkander vb, Eb – Egymást segíti a magyar és georgiai szervező bizottság

Együttműködés a magyar és a georgiai világversenyek szervezői között. Csabai Attila, a Magyar Szkander Szövetség elnöke megbeszélést folytatott Bakar Makaridzével, aki a georgiai magyar nagykövet főtanácsadója, a 2020-as két nagy világversennyel kapcsolatosan.

Csabai Attila, aki a nemzetközi és az európai szövetség alelnöke is egyben, szervező bizottsági elnökként többször alkotott maradandót. A világ egyik legnagyobb Világkupáját rendszerint megrendezi Magyarország, és otthont adott 2017-ben minden idők legjobb világbajnokságának is.

„A 2020-as világbajnokságot Georgia rendezi meg, míg az év Európa-bajnokságát mi bonyolítjuk le Balatonfüreden. A diplomáciai megkeresés részükről történt meg, tanácsadó úrral abban állapodtunk meg, hogy szervezéssel kapcsolatos szakmai információt kölcsönösen megadunk egymásnak, hiszen ezzel a sportág, valamint az országok hírnevét öregbítjük.” – nyilatkozta Csabai Attila. 

Read More

Az Év Egyetemi Sportolói 2019. – a legkiválóbb hallgatókat ünnepelte az egyetemi sportközösség 

A Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) november 21-én rendezte meg az „Év Egyetemi Sportolója” hagyományos díjátadó gála ünnepséget.

A díjazottak között olyan sportolók voltak, mint Csipes Tamara kajakozó (EDUTUS), Rasovszky Kristóf (PE), Kapás Boglárka (ELTE) úszók, az Universiade-győztes női vízilabda csapat, valamint az egyetemisták olimpiáján judóban bronzérmet nyert Tóth Krisztián (TE) és a férfi vízilabda válogatott.

A rendezvényen beszédet mondott dr. Szabó Tünde az EMMI sportért felelős államtitkára. „A kormányzat teljes mértékben egyetért a MEFS értékrendszerével. A díjazott bajnokok példaképek, hiszen nem csupán a tanulásban, hanem sport világában is maradandót alkottak. Ezek a példaképek sokat segítenek abban, hogy hitet adjanak mindannyiunknak a mindennapok során.” – mondta Szabó Tünde.   

Dr. Szabó Tündén kívül a rendezvény résztvevőit köszöntötte és díjat adott át Schanda Tamás az ITM tudás- és innováció-menedzsmentért felelős miniszterhelyettese, parlamenti és stratégiai államtitkára, prof. dr. Józsa János az MRK elnöke, Murai László a HÖOK elnöke.

Schanda Tamás kiemelte: azok az egyetemisták és főiskolások, akik díjat vehettek át, felismerték azt az örök igazságot, miszerint ahhoz, hogy lélekkel alkotni lehessen, ahhoz ép test is kell. „Köszönet illeti meg a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetséget, amiért teret ad a sportnak a felsőoktatásban” – hangsúlyozta az államtitkár.

Prof. Dr. Kiss Ádám a MEFS elnöke szerint az évente megrendezendő gálán mindenképp szót kell ejteni az egyes intézményekben kiváló munkát végző szakemberekről. „Ha szabad így fogalmazni, ezek a kiváló szakemberek, tanárok, intézményvezetők a ’havat elsöprik a bajnokok elől’. A MEFS nagy tisztelettel gratulál ezeknek a pedagógusoknak, és szakembereknek” – emelte ki beszédében a MEFS elnöke. 

Az eseményen dr. habil András István a Dunaújvárosi Egyetem rektora és prof. dr. Liptai Kálmán az Eszterházy Károly Egyetem rektora Hajós Alfréd Aranyplakett kitüntetésben részesült. Karger Kocsis László az EMMI Sportért Felelős Államtitkárság nyugalmazott protokollfőnöke pedig a MEFS Életműdíját vehette át.

A MEFS tájékoztatása szerint az „Év Egyetemi Sportolója” díjátadón az év legeredményesebb egyetemista sportolóinak járó plakettet azok az egyetemi, főiskolai sportolók vehették át, akik 2019-ben az Universiadéról arany-, ezüst-, vagy bronzéremmel tértek haza, valamint mindazok a hallgatók, akik az Egyetemi Európa-bajnokságon érmet, illetve a felnőtt világbajnokságokon aranyérmet szereztek. 

Átadták az Év Legsportosabb Egyeteme díjakat, melyeket a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, az Eszterházy Károly Egyetem (Eger) és az Eötvös József Főiskola (Baja) képviselői vehették át.

Magyar Egyetemi – Főiskolai Országos Bajnokság (MEFOB) pontversenyében a Testnevelési Egyetem végzett az élen, megelőzve a dobogón a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet és az Eszterházy Károly Egyetemet.

A gálát megtisztelte jelenlétével többek között az EMMI képviseletében Szekeres Pál Universiade-bajnok, Nagy Tímea olimpiai és Universiade-bajnok, Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója, olimpiai bajnok, Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, dr. Mészáros János, a Nemzeti Versenysport Szövetség elnöke, valamint Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, olimpiai bajnok és Steinmetz Ádám olimpiai és Universiade-bajnok, Sákovicsné Dömölky Lídia olimpiai és Universiade-bajnok, Balogh Gábor a Nemzeti Diák- Hallgatói és Szabadidősport Szövetség elnöke, világbajnok öttusázó. 

Read More

Mocsai: rekordnagyságú testépítő és fitness junior vb lesz a Testnevelési Egyetemen

Péntektől vasárnapig hazánkban rendezik a junior testépítő és fitness világbajnokságot. A Testnevelési Egyetemen sorra kerülő világverseny fővédnöke Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos. A rektor büszkén jelentette ki: a budapesti lesz a sportág eddigi legnagyobb világbajnoksága ebben a korosztályban, az egyetem pedig a rendezésből is kiveszi a részét.

A Testnevelési Egyetem tradíciót szeretne kialakítani a 16 és 23 év közötti korosztály világbajnokságának megrendezéséből – jelentette ki Mocsai Lajos.

„Az egyetem testépítéssel és fitnesszel kapcsolatos szakmai munkát is folytat a mindennapokban. Fiataljaink emellett kiemelten részt vesznek a rendezésben és a lebonyolításban is, így a sportmenedzser képzés hallgatói az önkéntesekkel együtt aktív gyakorlatot is szerezhetnek a vb-n.”

A rektor arról is beszámolt, hogy óriási az érdeklődés a budapesti esemény iránt: a sportolói létszám jelentősen meghaladja a sportág eddigi hasonló világversenyein tapasztaltakat, jóval többen indulnak például, mint a mostanit megelőző, az ecuadori Quitóban megrendezett vb-n.

„A magyarok is minden korábbinál nagyobb csapattal mutatják meg magukat a világbajnokságon. A Testnevelési Egyetem filozófiája, hogy a testkultúrát támogassa, így azt is feladatul vállaltuk, hogy a rendezéssel segítsük a rekordlétszámú magyar részvételt, egyúttal népszerűsítsük a sportágat” – mondta a rektor.

Mocsai Lajos hozzátette: fontosnak tartja, hogy az egyetem a lehető legnagyobb mértékben kapcsolódjon a vb-hez, ezért belső fórumaikon is propagálták azt, és bízik benne, hogy az intézmény tanári közösségéből és a hallgatók is közül is sokan megjelennek majd az eseményen.

Read More

Szumó – Kerstner Róbert megnyerte az open versenyt a Zsigmond Kupán

A Zsigmond Kupával zártak a szumósok. Érden megrendezték az utolsó idei nagy szumóversenyt, amelyen több korosztályban léptek küzdőtérre az indulók.

A vb-bronzérmes Kerstner Róbert megnyerte a királykategóriának is beillő opent, egyébként minden válogatott versenyző hozta azt a formát, amelyet a szakvezetés elvárt tőle, tudtuk meg Ancsin Lászlótól, a Magyar Szumó Szakszövetség elnökétől.

„Ilyenkor jó egy kicsit elemezgetni, nézni az eredményeket, és az látható, hogy mindegyik korosztály alaposan odatette magát a Zsigmond Kupán. Ebben az évben itthon főleg az utánpótlás korosztályok kerültek középpontba, hiszen számukra Európa-bajnokságot rendeztünk, de a felnőttek is folyamatosan versenyeztek. Több Európa-kupán indultak szumósaink, és eredményesen gyűjtögették a világranglista pontokat. Ezek nagyon fontosak lesznek a Világjátékok kvóták szétosztásánál” – összegzett Ancsin László.

Az érdi Zsigmond Kupa az U21-es és az U-23-as korosztálynak országos bajnokság is volt egyben. 

Fotó: Kerstner Róbert és edzője, Ilyés Gyula

Read More

Cardiffból jelentjük – Csillagos ötös magyar szurkolás Cardiffban, de az Eb egyelőre csak álom

Nem túlzás azt állítani, hogy Cardiff kedden piros-fehér-zöldbe öltözött. Ez persze önmagában nem lenne akkora szenzáció, tekintve, hogy a walesi nemzeti lobogó is ezekből a színekből áll, de a hangulatos kikötővárosban nem a fehér-zöld alapú, vörös sárkányt ábrázoló zászlókat, hanem a magyar trikolórt lehetett lépten-nyomon felfedezni.

A sorsdöntő Eb-selejtezőre már hétvégén rengeteg honfitársunk útra kelt, méghozzá a lehető legkalandosabb módokon: valaki Bécsen, mások Londonon át, buszos vagy vonatos „kiegészítéssel” érkeztek meg a helyszínre, és olyanok is akadtak, akik autóval vágtak neki a mintegy 2000 kilométeres, nagyjából 21-22 óra hosszú túrának.

Délelőtt 11 órakor már drukkerek tucatjai várták a nyitást a mieink gyülekezőhelyén, a belvárosi Walkabout bárnál, hogy aztán megkezdhessék maratoni sörfogyasztásukat – a helyzet az, hogy választékból nem volt hiány, már ami a folyékonykenyér-kínálatot illeti…

Délutánra már komoly tömeg gyűlt össze a 600 fő (!) befogadására alkalmas vendéglátóhelyen, persze nemcsak magyar, hanem hazai felhozatallal. Jelentem: igencsak baráti hangulatban, a balhé legkisebb jele nélkül.

A 2016-os Eb óta megszokott vonulás ezúttal sem maradhatott el, 17 óra után nem sokkal indult el a magyar szurkolóhad a Cardiff City stadionja felé. Sajnos hivatalosan csak 1600 fanatikus juthatott belépőhöz a vendégszektorba, ehhez képest legalább két-háromszor annyian próbáltak volna bejutni – fájdalom, jegy híján erre nem sok sanszuk volt.

A mérkőzésen a tartalékos magyar csapat – hiányzott többek között Willi Orban, Kádár Tamás és Korhut Mihály is – összeállítása nem okozott meglepetést, a leginkább aggódásra okot adó balhátvéd posztján Marco Rossi szövetségi kapitány a felcsúti Nagy Zsoltnak szavazott bizalmat.

A stadionban a walesi drukkerek, bár természetesen telt ház volt, egyáltalán nem teremtettek félelmetes hangulatot, a Magyarország minden szegletéből, sőt a határon túlról és persze Nagy-Britannia több pontjáról érkező vendég hívek viszont annál inkább.

Gareth Bale pazar beadása és Aaron Ramsey hajszálpontos fejese után aztán rövid időre csend támadt a magyar színekért szorítók szektorában, kár, hogy pár perccel később Szoboszlai és Sallai ziccerénél nem volt okuk a hangorkánra, mivel a lehetőségek kimaradtak.

Fordulás után sajnos elmaradtak a magyar rohamok, a hazaiak viszont fokozták a nyomást, aminek rögtön meg is lett az eredménye Ramsey góljánál.

A magyar játékosokon látszott az akarás, de átütőerő és különösebb elképzelés nélkül támadgatott, lényegében semmi veszély nem volt a támadásainkban.

A 2-0-s vereség azt jelentette, hogy a magyar válogatott csoportjában csak a negyedik helyen végzett, így egyenes ágon nem jutott ki az Európa-bajnokságra. A remény viszont még él, hogy jövőre mégis láthatjuk Budapesten, a kontinensviadalon Szalaiékat, ehhez tavasszal sikerrel kellene abszolválni a Nemzetek Ligája-playoffot.

Európa-bajnoki selejtező, E-csoport:

Wales – Magyarország 2-0 (1-0)

Gólszerző: Ramsey (2)

Ambrus Tamás/Cardiff

Read More

PSA-versenyeket nyertek a magyarok

Magyar fallabdás sikerek Kolozsváron! A nőknél Chukwu Hannah, a férfiaknál Farkas Balázs nyerte meg az erdélyi városban megrendezett PSA-versenyt.

Chukwu Hannah ráadásul két fronton is érdekelt volt, a PSA-viadallal párhuzamosan nyílt román nemzetközi versenyt is rendeztek. A tehetséges magyar játékos mindkét döntőbe bejutott, végül az open fináléjában vezető pozícióból feladta a versenyt egy kisebb sérülés miatt azért, hogy némi orvosi kezelés után pályára léphessen a PSA-döntőben.

Farkas Balázs ugyancsak Kolozsváron indult. A Világjátékok-résztvevő magyar klasszis imponáló magabiztossággal, a verseny 3. kiemeltjeként jutott egészen a döntőig, ahol 2-1-es hátrányból felállva, döntő szett rövidítésben (egy 73 perces küzdelem végén) legyőzte az egyiptomi Yahya Elnawsany-t 3-2-re. 

Read More

Bogdán Ádám ismét a Hibernian játékosa lesz!

Bogdán Ádám minden a futballistákkal kapcsolatos előítéletet lebontott az „Amiről még nem meséltem…” című sorozat 28. estjén, ahol a hússzoros válogatott labdarúgó dr. Elbert Gábor vendége volt a Pesti Magyar Színházban! Kiderült: a kapus ismét Edinburgh-ba megy…

Egy rendkívül intelligens, vér profi szemlélettel bíró, őszinte sportembert ismerhettek meg benne a nézők. Bogdán elmondta többek között, hogy Edinburgh-ba utazik, mert ismét a Hibernian játékosa lesz, bár szerződését még nem írta alá. Szó esett arról is, hogy sokat tanult Liverpoolban, bár elsősorban nem azt, amire eredetileg gondolt. Elhangzott: gyerekkorában tudta, egyszer a Premier League-ben játszik majd és azzal, hogy ez bekövetkezett, teljesült legfőbb álma.

A 32 éves játékos egy Liverpool-mezt ajánlott föl az Elbert Gábor által indított „Kapusok egy kapusért” jótékonysági akcióra, amelyben a kapusok mezüket ajánlják föl licitre az autóbalesetben szüleit elvesztő 21 esztendős nyíregyházi kapus, Ascsillán Anett és két kiskorú testvére javára.

Read More

Megvédte világbajnoki címét a kick-boxos Rákóczi Renáta

Sikerrel védte meg profi kick-box világbajnoki címét Rákóczi Renáta. A magyar klasszis a budapesti TEK Gálán a WAKO világszervezet profi full-contact világbajnoki övéért rendezett mérkőzésen legyőzte az ukrán Antonina Oszeckát – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

A 32 éves kick-boxos hölgy 2018 szeptemberében, Norvégiában sporttörténelmi világbajnoki címet nyert el, amikor legyőzte a hazaiak kiválóságát, Kristin Vollstadtot. A WAKO égisze alatt ugyanis az volt az első profi összecsapás, amikor nők 12 menetes mérkőzést vívtak.

Azóta a TV2 extrémsport reality-jét, az Exatlon Hungary-t is megjárta Rákóczi Renáta, aki a televíziós kitérőt követően az elmúlt hónapokban gőzerővel készült a mostani csatára.

A szombaton a BOK Sportcsarnokban megrendezett TEK Gála keretein belül – több más szuper fight mérkőzéssel együtt – lebonyolított női 55 kg-os világbajnoki döntőben a Titán SE sportolója gyakorlatilag minden menetben felülmúlta az ukrán Oszeckát, akinek az ütések következtében annyira feldagadt az arccsontja, hogy a tizedik menetben az orvos nem engedélyezte a folytatást – ezzel Juhász Gábor tanítványa megőrizte világbajnoki övét.

„Nagyon boldog vagyok. Rengeteget készültem, az elmúlt tíz hetem erre ment rá, minden nap kettőt edzettem. Ma egész nap feszült voltam, de amikor már bent voltam a ringben, alig vártam, hogy elkezdjük. A mérkőzésen, úgy fogalmaznék, hogy a fej döntött, mentálisan sokkal erősebbnek éreztem magam, mint az ellenfelem. Menetenként folyamatosan őröltem fel az ukrán lányt, azt éreztem, hogy be tudom fejezni a meccset idő előtt. Így aztán még igazából rá sem kapcsoltunk, a végén lett volna ugyanis még egy ritmusváltás, de nem ment végig a mérkőzés, aminek végül is nagyon örülök. Borzasztóan szeretek sok menetet bunyózni, nekem sokkal jobban fekszik ez, mint a rövid összecsapások, úgyhogy lesz még majd folytatás” – nyilatkozta Rákóczi Renáta. 

Read More

Megvédheti világbajnoki címét szombaton a kick-boxos Rákóczi Renáta

Nagyszabású budapesti gálán küzd meg újra a WAKO kick-box világszervezet profi vb-övéért az év elején tévésztárrá vált Rákóczi Renáta. A ringben szinte verhetetlen sportoló november 16-án az ukrán Antonina Osetska ellen bizonyíthatja, hogy még mindig ő a legjobb. Kettejük találkozója a BOK Sportcsarnokban megrendezett TEK Gála címmérkőzése lesz, ezzel pedig a kirobbanó formában lévő magyar klasszis régi vágya teljesül –  adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

A tavaly szeptemberben Norvégiában megszerzett sporttörténelmi bajnoki címét igyekszik megvédeni szombaton a TV2 extrémsport reality-jét, az Exatlon Hungary-t is megjárt Rákóczi Renáta. A full-contact szabályrendszerű meccs a hazai közönség számára is kuriózum lesz, hiszen Magyarország most először rendez 12 menetes női kick-box világbajnoki döntőt, ami több szempontból is emlékezetes lehet a Titán SE versenyzőjének.

„Örülök, hogy végre hazai közönség előtt szerepelhetek, ráadásul a TEK Gála keretein belül, ami nagy álmom volt, de mivel nem vagyok rendőr, soha nem tudtam rajta elindulni. Viszont most ott leszek, és egy látványos, talán még a tavalyinál is jobb címmeccset szeretnék vívni. Úgy akarok odamenni szombaton, hogy ha kell, még a vasat is megrágom” – fogalmazott Rákóczi Renáta.

Juhász Gábor tanítványa 2018-ban a norvégok klasszisa, Kristin Vollstadt elől hozta el az övet, a budapesti BOK Sportcsarnokban pedig az ukrán Antonina Osetska lesz a kihívója, aki ellen a korábbi tervek szerint már szeptemberben ringbe lépett volna. Emiatt a 32 éves sportoló gyakorlatilag hónapok óta száz százalékon teljesít az edzéseken.

„Július közepén már ugyanúgy be voltam zsongva, mint most. Szerencsére az akkor megszerzett formát sikeresen át tudtuk menteni, remekül összegyúrtuk az én elszántságomat és az edzőm szakmai tudását. Talán most még jobb erőben vagyok, mint akkor és úgy érzem, nem nagyon tud majd meglepni az ellenfelem. Bár nem kétlem, hogy ő is alaposan felkészült belőlem.”

Rákóczi Renáta számára előnyt jelenthet a tapasztalat, hiszen ő volt a sportág történetében az első nő, aki 12×2 perces csatában szerezte meg a WAKO profi világbajnoki övét. Ennek ellenére nagyon igazságos mérkőzésre számít, hiszen szigorú bírói csapat fogja értékelni az összecsapást, és a hazai pálya sem feltétlenül jelent majd előnyt a számára.

„A mai napig elő tud jönni a meccs előtti parám, de remélem, hogy a közönség szeretete gyorsan átlendít ezen. A norvégiai címszerzésnél nagyon jól lettek felépítve a menetek, idén nyilván ugyanez a cél. Jó meccset szeretnék, mert ennyivel tartozom azoknak az embereknek, akik kimondottan azért jönnek el, hogy nekem szurkoljanak” – mondta a profi világbajnok magyar kick-boxos.

Read More

Testépítő-vb: Tehetséges magyar jutott be a TOP10-be!

Nyircsák József bravúrt végrehajtva a TOP10-ben végzett a testépítő-világbajnokságon. Az Egyesült Arab Emírségekben megrendezett vb-n a még junior korú magyar versenyző a felnőtteknél végzett az elitmezőnyben a Games Classic BodyBuilding +175 centis kategóriában. A másik magyar versenyző, Szabó Roland (Men’s Physique, 179 cm) a TOP10-en kívül zárt. Szabó és Nyircsák is ott lesz a budapesti junior világbajnokságon.

Fujairah adott otthont az IFBB Testépítő és Fitness világbajnokságnak, amelyen a magyarok szerepeltetése azért volt fontos, hogy minél több tapasztalatot szerezzenek.

„Nagy megiszteltetés volt egy színpadon szerepelni a legnagyobbakkal. Végül azzal, hogy bejutottam a legjobb 10 közé, nagy álmom teljesült. Most már a budapesti világbajnokságra készülök. Bízom benne, hogy a Testnevelési Egyetemen megrendezendő világversenyen a 10. helynél jobb pozícióban sikerül majd zárni” –mondta hazatérése után Nyircsák József.

A november 22. és 24 között megrendezendő világbajnokságot a Nemzetközi Testépítő és Fitness Szövetség (IFBB) égisze alatt bonyolítják le. A világverseny helyszíne pedig a Testnevelési Egyetem lesz.

Read More