Élete első rali-Eb-jén dobogós lett Vogel Adrienn

Az FIA ERC Ladies Cup történetének első magyar pontszerzőjeként zárta a hétvégi Rallye Hungary-t Vogel Adrienn és navigátora, Notheisz Ivett. A Roger Racing Team női párosa egy R2-es Ford Fiestával vett részt a 2019-es rali-Eb évadzáró nyíregyházi fordulóján, és az extrém időjárási körülmények közepette végig koncentráltan haladva úgy teljesítette az összesen 13 gyorsaságit, hogy a végén dobogóra állhatott. Vogel Adrienn az Európa-bajnokság női értékelésében elért második helyezését megköszönte a mentősöknek is, akik kitolták autóját az árokból.

Vogel Adrienn és Notheisz Ivett megfontolt autózással szerezte meg a rali-Eb női értékelésének második helyét a Rally Hungary-n. A már-már tereprali viszonyok, a tengelyig érő víz és sár, valamint a szakadó eső miatt a hétvége utolsó, tizennegyedik gyorsaságiját a szervezők végül etappá minősítették. A Mád-Disznókő szakasz nélkül is bőven volt része kalandban a női párosnak: második helyüket annak is köszönhetik, hogy mentősök tolták ki autójukat a sárból a hegyen.

“Nagyon kemény volt az egész hétvége, főleg itt a vége. Az utolsó gyorsaságin fent a hegyen életveszélyes körülmények voltak. Az egyik egysávos szakaszon nem is láttuk, merre kell menni, akkora volt a köd. Egy picit a szélére mentünk, a sár behúzott az árokba, a navigátorom nem tudott kiszállni a sár miatt. Dudáltunk, az ott lévő mentősök toltak ki minket, úgyhogy a második helyünk őket is illeti, nagyon köszönjük nekik a segítséget! Elégedett vagyok azzal, hogy célba értünk, és elnézve az útviszonyokat, nem is a helyezéseket kell nézni, hanem azt, hogy ki tudta végigcsinálni azután, hogy az első napon a száz autóból 42 kiesett” – foglalta össze élete első rali-Eb-s élményeit Vogel Adrienn.

Vogelék teljesítménye nemcsak a női értékelésben, hanem az R2-esek között is számít az Eb-n. Ebben a kategóriában 19 induló közül hetedik lett Notheisz Ivettel.

Read More

Évet zárni, visszatérni, debütálni – győzelemmel!

Újabb három hazai harcost kerestünk fel a november 16-i TEK Gála előtt, hogy megtudjuk: az este leendő főszereplői hol tartanak a ráhangolódásban, milyen gondolatokkal készülnek a BOK Csarnok forrónak ígérkező légkörére. Van, aki a saját remek esztendejére tenné fel a koronát egy látványos meccsel, más minden nehézséget leküzdve a tavalyi formáját ismételné meg, megint más először indul a gálán, de máris felőrölné azt, aki ott a kezei közé kerül. Nagy ütközetekre van kilátás az esti szuperfight küzdelmek során éppúgy, ahogy már a délutáni amatőr program is szórakoztató lesz!    

– A TEK Gála az év egyik meghatározó eseménye, amelyre közönségszórakoztató bunyóval készülök – mondja Kálucz Martin, aki a boksztól kezdve a K-1-en, a kick-boxon és a thai bokszon át az MMA-ig egy rakás küzdősportos műfajban otthonosan mozog. Tervei szerint a BOK Csarnok ringjében is otthon érzi majd magát, ahol a UFC szabályrendszere szerint fog 3×5 perces MMA-csatában egy tapasztalt tunéziai harcossal megküzdeni. – Inkább kapjak ki látványos ütközetben, mint hogy unalmas meccsen nyerjek, de nem fogok kikapni, mert jó évem van, sőt! Idén eddig öt mérkőzést húztam be komoly riválisokkal szemben, a hatodikkal szeretném feltenni a koronát 2019-re. Nem szoktam ígérgetni, de mivel sokat nőtt az ütőerőm, csalódott lennék, ha végigmenne a mérkőzés… 

Nem kevésbé elszánt Góman Renátó sem, aki egy ugyancsak rutinos lengyel versenyzővel kerül szembe 3×3 percben a K-1 szabályai szerint, és akinek tavalyról már igen ütős emlékei vannak a TEK Gáláról. – Életem legnagyobb győzelmét arattam itt egy kétszeres holland bajnok marokkóival szemben, ami örök élmény – mosolyog a hazai thai boksz élvonalából érkező harcos. Sőt, igazából annál jóval mélyebbről jön, hiszen mint mondja, rossz környéken nőtt fel, ahol meg kellett védenie magát, ezért kezdett el küzdősportolni. – Most csuklósérülés nehezíti a dolgomat, így inkább futok és rugdalózom, de a meccsen nem lesz ebből probléma, mert tavaly sem volt ideális a felkészülésem, mégis mi lett a vége… Ugyanazt a körítést és ünneplést akarom átélni most is! Ha a saját bunyómat tudom erőltetni, Európában senkitől sem kell tartanom, márpedig ez mindig – most is – fejben dől el.

Sok nemzetközi mérkőzésen szerepelt már igen imponáló, 20-2-0-s mérlegével Fábián Kristóf, aki TEK Gálán azonban idén meccsel először. Nagyon várta már az alkalmat, amely egy rendkívül gyors és szívós ugandai versenyző ellen jön most el muay thai magyar bajnokunknak, K-1 világkupa-győztesünknek. – A saját stílusomat fogom itt is hozni, azaz mindenfajta pattogás nélkül megyek és dolgozom majd előre megállás nélkül, amíg fel nem őrölöm az ellenfelet – fogadkozik, azaz inkább tervez. – Mivel a versenyzés mellett edzősködöm, edzőként már többször jártam a TEK Gála délutáni programjában a tanítványaimmal, ám most harcosként, főműsoridőben is bemutatkozom – mondja, hozzátéve, hogy ez is jó állomás lehet neki egy Eb- vagy vb-cím felé vezető úton, ami még nagy célja.

Ne legyen kétségünk afelől, hogy a TEK Gála november 16-án 10 és 18 óra között sorra kerülő amatőr küzdelmeinek résztvevői is komoly – győzelmi – tervekkel lépnek fel a rendezvényen. Lesz WAKO K-1 Amatőr Full-contact verseny, WKF Karate Kata és Kumite verseny, Knock Down Kyokushin Karate Kata és Kumite verseny, Gi Grappling földharc verseny, Combat és NoGi Cage Grappling földharc verseny és Judo verseny is. Mindezek legjobbjai 14 órától döntőznek, 18 órától pedig jönnek az este profi főszereplői: Kálucz, Góman, Fábián, az Exatlon Hungary-s Rákóczi Renáta és Jóni Máté, az „óriásölő” Mihajlov Dávid, a sztárvendég Peter Aerts és még sokan mások – köztük a lelkes magyar közönség!

Read More

Junior testépítő és fitness világbajnokság: Érmeket vár a magyar versenyzőktől a hazai szövetség elnöke

A magyar versenyzők 15-20 százalékát döntőbe várja a Magyar Testépítő és Fitness szövetség elnöke a hazai rendezésű junior világbajnokságon. Huber István szerint a vb-n minden idők legnagyobb magyar válogatottja mutatkozhat be.

„A 16-23 éveseknél korábban még soha nem indult olyan nagy nemzeti csapat világbajnokságon, mint most. Összesen 40 sportolónk áll színpadra. A magyar indulók 15-20 százalékát döntőbe várom, és főleg fitnesz vonalon több érmet is remélek. Nagyon örülnék annak, ha a nemzetek versenyében a 6. hely körül zárnánk” – nyilatkozta Huber István a magyar esélyekről.

A november 22. és 24 között megrendezendő világbajnokságot a Nemzetközi Testépítő és Fitness Szövetség (IFBB) égisze alatt bonyolítják le. A világverseny helyszíne pedig a Testnevelési Egyetem lesz.

„Az elmúlt években komoly utánpótlás programot indítottunk, ennek részben hozadéka a vb-n induló nemzeti csapat, amellyel az az elsődleges célunk, hogy példaképek legyenek a még fiatalabbak számára” – tette hozzá az elnök.

Read More

Kutyafogathajtó Eb – 19 magyar érem a hazai rendezésű kontinensbajnokságon

Összesen 19 éremmel zárta a magyar válogatott a Magyarpolányban megrendezett kutyafogathajtó Európa-bajnokságot. Az egyes kategóriákban hat aranyérmet gyűjtöttek a magyarok.

Felnőtt korosztályban kutyás futásban (canicross) Koris Edina lett Európa-bajnok, Varga Zoltánné kutyafogathajtásban, Paku Dénes pedig dogscooterben szerzett aranyérmet.

A junioroknál Varga Alma (fogathajtás) és Koncz Réka (kutyás futás), veterán korosztályban pedig Hummel Zoltán (kutyás futás) győzött.

Dér Andrea, a hazai szövetség elnöke elmondta: várakozáson felüli volt a magyar szereplés. „Az idő nem volt túl kegyes hozzánk, éppen ezért a legnagyobb siker – az eredmények mellett – hogy mindenki lehozta ezt a kontinensbajnokságot sérülés nélkül. Úgy gondolom, hogy ezúttal is sikerült egy rangos Európa-bajnoksággal öregbítenünk a hazai sportrendezvények sorát” – összegzett Dér Andrea.

A Magyarpolányban megrendezett kutyafogathajtó Eb-n 17 ország legjobbjai vettek részt. A gazdik a kontinensbajnokságon szibériai husky-val, alaszkai malamuttal, samoyeddel és grönlandi kutyákkal álltak rajthoz.

Read More

Szentes Open – Hidi Balázs és Kis Violetta itthon tartotta az aranyat

Magyar sikerek a Szentes Openen. A nemzetközi táncsportos eseményen több kategóriában is magyar versenyzők álltak a dobogó legmagasabb fokára. A kiemelt kategóriát is hazai páros nyerte, ugyanis a felnőtt mezőnyben, az International Latin Openen Hidi Balázs, Kis Violetta győzött, megelőzve Miha Zerjavot és Karcagi Laurát.

László Csaba szervezőként vett részt a Szentes Openen. „Először rendeztünk ilyen rangos nemzetközi versenyt, amely nagyon jól sikerült. Több utánpótlás kategóriában is hazai siker született, és a külföldi delegációktól is rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk” – összegzett a több Világjátékokat megjárt magyar versenytáncos.

A Szentes Openen 18 ország táncosai vettek részt.

Fotó: https://www.facebook.com/balazs.hidi.56

Read More

Visszavonul a kick-box világbajnok nyomozó

A csúcson hagyja abba Dr. Busa Gabriella, aki a light-contact, low-kick és K1 kick-box vb-n nyert aranyérmét követően úgy döntött: befejezi aktív sportolói pályafutását. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozójaként dolgozó 31 éves hölgy azután jutott az elhatározásra, hogy első ízben állhatott fel húgával, Andreával együtt a dobogó legfelső fokára egyazon világversenyen – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

Busa Gabriella 2017-ben, a nagy sikerrel megrendezett budapesti világbajnokságon nyert először vb-aranyat, és mindjárt kettőt is: a light-contact és a kick-light szakágak női 50 kg-os küzdelmei során is ő diadalmaskodott. A szegedi klasszis címvédőként érkezett az október végi, szarajevói vb-re, ahol light-contactban megvédte világbajnoki címét. Testvére, a háromszoros Európa-bajnok, 26 esztendős Busa Andrea pedig a 60 kilós súlycsoportban bizonyult a legjobbnak, ezzel a Busa-nővérek nevéhez fűződött a magyar válogatott két győzelme a felnőtteknél.

November végén a törökországi Antalyában bonyolítják le a pointfighting, kick-light, full-contact és zenés formagyakorlat vb-t. Eredetileg Gabi is indult volna kick-lightban, a boszniai siker után azonban úgy döntött: nincs tovább.

„Minden adott arra, hogy befejezzem” – jelentette ki Busa Gabriella. – „Ugyebár, azt mondják, hogy a csúcson kell abbahagyni, és én most azt érzem, hogy elértem, amit kellett, amit szerettem volna, amiről gyerekként álmodoztam. Sikerült megvédeni a címem, emellett olyan még soha nem fordult elő, hogy Andreával mindketten nyertünk egy világversenyen. Fantasztikus ez is, plusz engem választottak a legjobb női versenyzőnek, azt hiszem, hogy ennél nincsen feljebb. Ráadásul már nem is leszek fiatalabb, és nagyon-nagyon megviseli a szervezetemet a fogyasztás. Tavaly volt egy sérülésem az Eb-n, az elődöntőben elszakadt a vádlim, amiben valószínűleg a fogyasztás is közrejátszott, és eltört az orrom is. Nem szeretnék egy ugyanilyet kockáztatni azzal, hogy most elindulok Antalyában, és ha ott nem sikerülne nyernem, akkor két évet kellene megint várni, hogy tényleg a csúcson hagyjam abba. Úgyhogy ez a tökéletes pillanat.”

Az immár háromszoros világbajnok 22 éve ismerkedett meg a sportággal testnevelő tanár szülei hatására. A kick-boxot csak egyszer szakította meg, két és fél évre. Amikor végzett a rendőrtiszti főiskolán, elkezdett dolgozni és mellette nekifogott a jogi egyetemnek, akkor úgy érezte, nem fér bele a sport. Később viszont annyira hiányzott a kick-box, hogy újrakezdte és 2013 óta folyamatosan a felnőtt válogatott tagja.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztályán nyomozóként dolgozó Busa Gabriella imádja a munkáját. Szereti benne, hogy nehéz szakterület, ahol összetett ügyekkel találkozik, és sokat kell gondolkodni, mindazonáltal a rendőrnő nem akarja otthagyni a kick-box világát sem.

„Semmiféleképpen nem fordulhat elő, hogy ne sportoljak és szeretnék benne maradni a kick-box körforgásában is. Szerintem edzőként próbálkozok majd, de ezek egyelőre még távolabbi tervek.”  

Read More

Kutyafogathajtó Eb: Több magyar is dobogóra állhat itthon

Több magyar dobogós helyezésben bízik a szakvezetés a hazai rendezésű kutyafogathajtó Európa-bajnokságon. A kontinensbajnokságnak a Veszprém megyei Magyarpolány ad otthont a hétvégén.

Dér Andrea, a hazai szövetség elnöke elmondta, 17 ország legjobbjai érkeznek Magyarországra. „Több kategóriában avatunk Európa-bajnokokat. Az indulók kutyafogathajtásban, kutyás futásban, kutyás kerékpározásban és dogscooterezésben állnak rajthoz. Az elmúlt három Európa-bajnokság mindegyikén volt magyar dobogós helyezés, így szinte borítékolható, hogy a hazai Eb-n is lesz éremszerző válogatott versenyző.” – mondta az elnök, aki a világverseny főszervezője is egyben.

Dér Andrea hangsúlyozta: mivel terepversenyről van szó, az Eb esős időben is meg lesz tartva.

Az Európa-bajnokság november 8-án kezdődik és 10-ig tart.

A magyar csapat

– kutyafogathajtás:

Balla Péter, Köffer Lajos, Lipcsei Péter, Varga Alma (junior) – 2018. évi Eb-aranyérmes, Varga Zoltánné – Eb-arany és ezüstérmes, Zsédely Máté

– 1 vagy 2 kutyás bikejöring, azaz kerékpáros:

Bense Renáta, Both Sebestyén (2018. évi Eb-ezüstérmes), Forgóné Bihari Tímea, Frigyer Szilvia, Gyurovics Roberta Gréta, Hallai-Rácz Adrienn, Mészárosné Berta Erika (2018. évi Eb-aranyérmes)

– 1 vagy 2 kutyás dogscooter (terep roller):

dr. Szakács Andrásné, Paku Dénes, Rosner Gábor (2018. évi Eb-bronzérmes), Sipiczki György, Vlasta Lipcsei Sisaková, Zsédely Bálint

– 1 vagy 2 kutyás canicross, azaz kutyás terepfutás:

Hummel Zoltán (2017. évi Eb-aranyérmes), Kiss-Tóth Anna (2018. évi Eb-aranyérmes), Kiss-Tóth Balázs (junior, többszörös Eb-aranyérmes), Koncz Réka, Koris Edina (többszörös Eb-aranyérmes), Kovács Lóránd Zoltán, Mészáros Katalin Éva, Tokai Anett, Tóth Csenge Zoé

Read More

Herczigék teszttel és jótékonykodással készültek a Nyíregyháza Rallye-ra

A hétvégén rendezik meg az Rallye Európa-bajnokság zárófutamát, a Nyíregyháza Rallye-t, ahol autóba ül az Eb-n teljes szezont teljesítő Herczig Norbert, Ferencz Ramón kettős is. 

A Mol Racing Team duója Cered és Zagyvaróna között gyakorolt kedden. „Nagyon hasznos teszten vagyunk túl. Utoljára augusztusban tudtunk aszfalton versenyezni, így jól jött a mai napi lehetőség. Ráadásul az időjárás igazi extrém körülményeket produkált. Autóztunk szemerkélő esőben, záporban és zivatarban, vezettem ködben majd a végén sötétben is. Több beállítást sikerült kipróbálni.” – összegzett Herczig Norbert a teszt után. Az idei Rallye Európa-bajnokság zárófutamát, a Nyíregyháza Rallye-t november 8. és 10 között rendezik meg.

A Herczig Norbert a Volkswagen Polo GTI R5-tel megvalósította egy kisfiú álmát!

A Ments Életet Alapítványon keresztül sikerült örömet szerezni Sipos Tamásnak és családjának. Tamás 10 éves, és egy daganatos betegség nehezítette meg korábban az életét, az álma pedig az volt, hogy szeretett volna testközelből látni egy versenyautót. Herczig Norbert a Volkswagen Polo GTI R5-tel természetesen rendelkezésre állt, és egy kör erejéig Tamás a navigátorülésben tesztelhette az autót. „Tamás nagyon élvezte az autózást, sőt a testvére is kipróbálhatta a versenyautót, így biztos vagyok abban, hogy szereztünk két új rali rajongót…” – nyilatkozott a négyszeres abszolút magyar bajnok.

Read More

Öttusázó a színházban – Kasza Róbert érmet akar nyerni Tokióban

Kasza Róbert világ- és Európa-bajnok öttusázó volt Elbert Gábor vendége az „Amiről még nem meséltem…” sorozat 27. estjén a Pesti Magyar Színházban. Kasza, aki a budapesti világbajnokság előtt még abba akarta hagyni a sportolást, az ott elért ötödik hely után már minden nap Tokióra készül. Célként egyértelműen az éremszerzést jelölte meg a jövő évi olimpián.

 

A sportoló életét egy székhez hasonlította, amelynek négy lába a család, a sporttársak, az elvégzett munka és a szellemiség. A színpadi beszélgetés – mint mindig – közönségtalálkozóval zárult, ahol az est vendégével többek között fotózkodni is lehetett.

Az ” Amiről még nem meséltem…” 28. vendége a válogatott labdarúgó Bogdán Ádám lesz, november 15-én, pénteken 18 órától a Pesti Magyar Színház Sinkovits Színpadán.

Kasza Róbert volt az új színházi idény első vendége. A sorozat rendszerint olimpiai világ- és Európa-bajnokokat lát vendégül. Korábban ’színpadra lépett’ itt többek között Kammerer Zoltán, Balzsay Károly, Igaly Diána, Balczó András, Szuper Levente és Imre Géza.

A fotón Balzsay Jázmin, a KSI fiatal öttusázója pózol példaképével, Kasza Róberttel. 

Read More

1 este, 3 harcos, 101 százalék

Már számoljuk vissza a napokat a TEK Gáláig, amely november 16-án – a sztárvendég Peter Aerts mellett – elképesztően elszánt magyar harcosokat hoz a budapesti BOK Csarnokba! Megvédeni egy világbajnoki címet mindig nehezebb, mint megszerezni azt, ezt a tévésztár kick-boxer Rákóczi Renáta is tudja. A kíméletlen K-1-es Mihajlov Dávidtól egy látványos K.O. is bármikor kitelhet. A másik Exatlon Hungary-hős Jóni Máté – ugyancsak a K-1 világ titánjaként – hatalmas showra készül. Alig várják, hogy találkozzanak a hazai közönséggel, ezért extra erőbedobással edzenek.   

– Még izgatottabban készülök, mint a tavaly őszi, norvégiai címmeccsemre, és még tapasztaltabban, mert már tudom, milyen 12 meneten át a ringben lenni – mondja Rákóczi Renáta, a tízhetes kemény felkészülés vége felé. – Videókból elemezzük előzetesen az ukrán ellenfelet, ahogy ő is engem. Rajta nincs nyomás, ahogy rajtam sem volt az öv megszerzésekor. Norvégiába én utaztam ki a címért, most ő szeretné elvinni, de én itthon tartanám! Így nézve most nagyobb a tét, de bunyóztam már teltházas gálán, és doppingol, ha bevonuláskor mindenki nekem tapsol. Bizonyítani fogom, hogy rászolgálok!

– Harcias hangulatban, napi két-három taktikai, illetve erőnléti edzéssel készülök – ezek az „óriásölő” Mihajlov Dávid szavai. – A koreai monstrum elleni meccsem előtt is 101 százalékos erőbedobással tréningeztem, de most még komplexebb a munka, mert egy rutinos, pörgős, ügyes srác ellen kell helyt állnom. Minden infót begyűjtöttünk róla, ismerjük a gyenge pontjait, amiknél fogva akár egy K.O. értékű kombinációval is meglephetem. Alig várom, mert megtiszteltetés a TEK Gálán fellépni, és plusz motivációt ad, hogy budapesti vagyok, így nagyon sok barátom, ismerősöm a helyszínen lesz.

– Mondhatni kuriózum számomra ez az este – csatlakozik Jóni Máté, aki a TV2-s szereplései után már komplett rajongótáborral bír. – Hatalmas feeling lesz magyar szurkolók előtt bevonulni, biztosan kitesznek majd magukért! Persze minden mérkőzésemre ugyanolyan hideg fejjel állok oda, most sem lesz ez másként. Lengyel származású az ellenfelem, de nem rá hegyeztem ki a felkészülést – neki is csak két keze van, és két lába. Hatalmas show-val, igazi profi meccsel szolgálnám ki az embereket, bízom benne, hogy nyertes csata után szaladhatok be közéjük, hogy megöleljem a szeretteimet!

Motivációból és izzadságcseppekből tehát nincs hiány. Bő két hét múlva a BOK Csarnokban drámai pofonokból és rúgásokból sem lesz! Az immár hetedik, egésznapos TEK küzdősportgála – családi programokkal, vásárral, nagy meccsekkel és adományozási lehetőséggel – ingyenesen látogatható.

További információ: https://www.facebook.com/budoeskuzdosportgala

www.k-1.hu

Read More

Szkander-vb: Két ezüst a felnőtt kategóriában, összesen hét érem Romániában

Kőváriné Ivánfi Brigitta lett a legeredményesebb magyar a vasárnap zárult szkander világbajnokságon. A világklasszis szkanderos a felnőtt mezőnyben jobb kézzel és ballal is ezüstérmet szerzett Romániában a női 70 kilogrammosok között. 

A konstancai világversenyen Kőváriné Ivánfi Brigitta a masters korosztályban is asztalhoz állt, ott mindkét kézzel világbajnok lett, így összesen négy éremmel fejezte be ezt a vb-t. A zárónapon Barzsó Henrietta (60 kg, jobb kéz) a nagyon előkelő 5. helyet szerezte meg, míg Kovács Caroline (80 kg, jobb kéz) hetedik lett. Az összes korosztályt és kategóriát beleszámítva a magyar küldöttség három aranyérmet, két ezüstöt és két bronzot szerzett. Kőváriné Ivánfi Brigittán kívül Józsa Mihály (seniorgrand masters) lett világbajnok. A látássérülteknél a 70 kilogrammos mezőnyben Budai Miklós lett éremtulajdonos, miután világbajnoki bronzéremmel gazdagította medáliagyűjteményét, míg a junior mezőnyben is volt magyar érmes, miután Verbóczki Luca harmadik lett. Csabai Attila, a Magyar Szkander Szövetség elnöke a világbajnokság után elmondta: a szakmai stáb kiértékeli a konstancai világbajnokságot, és megkezdik a felkészülést a következő világversenyre, amelyet Magyarország rendez. „Tudtuk, hogy nagyon erős a mezőny. Itt a pontszerző helyekért is nagyon meg kell küzdeni. Több negyedik helyezettünk is volt ezen a vb-n. Jövőre Európa-bajnokságot rendez Magyarország, amelyre gyakorlatilag már a következő héttől elkezdjük a felkészülést”- mondta a sportvezető. 

A romániai világbajnokságon 54 ország 1210 versenyzője indult.

Read More

Szkander-vb: Kőváriné Ivánfi Brigitta a felnőtt kategóriában is dobogóra állt

Kőváriné Ivánfi Brigitta megszerezte a harmadik érmét a 2019-es konstancai szkander-világbajnokságon. A magyar klasszis ezúttal a felnőtt kategóriában a 70 kilogrammos mezőnyben ezüstérmes lett bal kézzel.

Kőváriné Ivánfi Brigitta korábban a masters kategóriában szerzett két világbajnoki címet, miután jobbal és ballal is vb-aranyérmes lett. Szombaton fantasztikus versenyzéssel bejutott súlycsoportja döntőjébe, ahol végül az orosz Jekatyerina Nyikisevától kikapott. A vb zárónapján – ugyancsak a felnőtt mezőnyben – ismét asztalhoz áll jobb kézzel.

A szombati nap krónikájához hozzátartozik még, hogy Barzsó Henrietta a 6. helyen végzett a 60 kilogrammosoknál, és ugyancsak vb-pontszerző 6. lett Frum István a 100 kilósok között.

Read More

Szkander-vb: Újabb két magyar világbajnoki cím

Kőváriné Ivánfi Brigitta jobb kézzel is világbajnok lett! A magyar szkanderos a Romániában zajló szkander és paraszkander vb-n a női masters 70 kilogrammos kategóriában a bal kézzel megszerzett világbajnoki arany után ezúttal jobb kézzel küzdötte be magát a döntőbe, ahol legyőzte az egyiptomi Fatmah Husseint. Kőváriné Ivánfi Brigitta a hétvégén a felnőtt kategóriában is asztalhoz áll. A 2019-es világbajnokságnak Konstanca ad otthont, a világversenyen 54 ország 1210 versenyzője indult.

Ugyancsak pénteken lett világbajnok Józsa Mihály is, aki a senior grand masters kategóriában állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára. Józsa a fináléban az olasz Ermanno Marangont győzte le.

A látássérülteknél a 70 kilogrammos mezőnyben Budai Miklós lett éremtulajdonos, miután világbajnoki bronzéremmel gazdagította medáliagyűjteményét.

A konstancai vb-n korábban a junior mezőnyben is volt magyar érmes, miután Verbóczki Luca harmadik.

Read More

Szumós díjátadás a birkózó világbajnokságon

Ancsin László díjat adott át a Budapesten zajló U23-as birkózó-világbajnokságon. A Magyar Szumó Szakszövetség elnökétől egyáltalán nem áll távol ez a közeg, hiszen ő is ebben a sportágban versenyzett.

„Ha valaki egyszer bekerül a birkózók közé, és ne adj’ isten több évet is eltölt versenyzőként, örök életre birkózó marad, így természetesen örömmel fogadtam el a felkérést, hogy díjat adjak át. Külön öröm számomra, hogy Gyurta Dániel olimpiai bajnokunkkal egy napon tehettem eleget ennek a protokoll kötelezettségnek” – mondta Ancsin László, aki a vb több napján is szurkolt a magyaroknak a Ludovika Arénában.

A szumósok jó része a birkózás világából érkezik, így nem csoda, hogy a két sportág között jelentős átfedés van.

Érdekesség, hogy ezen a vb-n Végh Artúr személyében indult olyan birkózó, aki pár héttel korábban a Japánban megrendezett szumó-világbajnokságon is küzdőtérre lépett.

Fotók: Magyar Birkózó Szövetség

Read More

Rizst rizzsel eszik a szumóbajnok

Kilencen utaztak a közelmúltban Japánba, hogy ott a nem olimpiai sportágak egyikében, szumózásban, a világbajnokságon megpróbáljanak jó eredményeket elérni. Ez a felnőtteknél csak Kerstner Róbertnek sikerült: ugyanúgy bronzérmet szerzett nehézsúlyban, mint az U-tizennyolcasoknál a 80 kilós Szilágyi Erik. Az eredetileg judós Kerstner Róbertet két edzés között értük el.

– Közel húsz esztendeje judózik, hogyan tévedt át ebbe a másik küzdősportba?

– A Veresi Küzdősport SE-ben edzőm, Ilyés Gyula és a szumózók elnöke, Ancsin László régi, jó barátok. Ők találták ki, hogy ezt is meg kellene próbálnom. 2017-ben beszéltek rá erre a kalandra, s az Érd Kupát követen a grúziai Eb-n már a nemzetközi bemutatkozásomra is sor került, ahol mindjárt elcsíptem egy harmadik helyet.

– A gyorsan jött nemzetközi siker nem ingatta meg? Nem gondolt a teljes átállásra?

– Még véletlenül sem, hiszen a judóban már majdnem két évtizedes munkám fekszik. Náluk idén a hazai bajnokságon harmadik lettem, de még magasabbra törő vágyaim vannak. Kezdek beleerősödni, már Bor Barna sem tud eljátszadozni velem.

A TELJES INTERJÚ ELOLVASHATÓ A JOCHAPRESS-EN!

Read More

Kangyal Tibor: első magyar lehettem volna az amerikai drafton

Hol vannak azok a régi, szép idők? Ha ezt a kérdést a kosárlabdázással kapcsolatosan tesszük el, akkor a legtöbb válasz a Honvéd – MAFC férfi kosárlabda vetélkedést, a két rivális bajnoki csatározását említené. S nem is indokolatlanul, hiszen a hatvanas-hetvenes évek ennek a bajnoki mezőnyből kiemelkedő, két klubnak a vetélkedése jelentette az igazi csemegét. Annál is inkább, mivel a Honvéd a hatalom reprezentánsának számított, a MAFC pedig az ellenzéké. Éppen olyan volt a MAFC általános megítélése, mint a Ferencváros labdarúgó csapatáé.

A JochaPress ez alkalommal Kangyal Tibort szólította meg, akit mindmáig mindenki csak Kangyal „Öcsiként” emleget. A 77 éves Öcsi immár négy esztendeje visszavonult a felesége nagyszülei felújított nyaralójába. Oda, ahol felesége a gyermekévei jelentős részét is eltöltötte.

– Budapestet először északnyugati irányban hagytuk el, amikor húsz éve Piliscsabára költöztünk, hogy azután négy éve Balatonszárszó következzen – említette Kangyal. – Minden, korábbi kötődésünket felszámoltuk, a hátralévő éveinket meggyőződésem szerint a legjobb helyen, a Balaton mellett szeretnénk eltölteni…

A TELJES INTERJÚ ELOLVASHATÓ A JOCHAPRESS-EN!

Read More

Kangyal Tibor: első magyar lehettem volna az amerikai drafton

Hol vannak azok a régi, szép idők? Ha ezt a kérdést a kosárlabdázással kapcsolatosan tesszük el, akkor a legtöbb válasz a Honvéd – MAFC férfi kosárlabda vetélkedést, a két rivális bajnoki csatározását említené. S nem is indokolatlanul, hiszen a hatvanas-hetvenes évek ennek a bajnoki mezőnyből kiemelkedő, két klubnak a vetélkedése jelentette az igazi csemegét. Annál is inkább, mivel a Honvéd a hatalom reprezentánsának számított, a MAFC pedig az ellenzéké. Éppen olyan volt a MAFC általános megítélése, mint a Ferencváros labdarúgó csapatáé.

A JochaPress ez alkalommal Kangyal Tibort szólította meg, akit mindmáig mindenki csak Kangyal „Öcsiként” emleget. A 77 éves Öcsi immár négy esztendeje visszavonult a felesége nagyszülei felújított nyaralójába. Oda, ahol felesége a gyermekévei jelentős részét is eltöltötte.

– Budapestet először északnyugati irányban hagytuk el, amikor húsz éve Piliscsabára költöztünk, hogy azután négy éve Balatonszárszó következzen – említette Kangyal. – Minden, korábbi kötődésünket felszámoltuk, a hátralévő éveinket meggyőződésem szerint a legjobb helyen, a Balaton mellett szeretnénk eltölteni…

A TELJES INTERJÚ ELOLVASHATÓ A JOCHAPRESS-EN!

Read More

Szentes Open először!

A szentesi Szilver TSE versenyrendezőként kilép a nemzetközi porondra. November 9-én ugyanis International Opent rendeznek Szentesen. A Csongrád megyei város évtizedek óta a magyar táncsport fellegvárának számít, ám ez az első alkalom, amikor rangos nemzetközi eseménynek ad otthont.

László Csaba az egyik legeredményesebb magyar versenytáncos többszörös magyar bajnok, világ- és Európa-bajnoki érmes, többszörös Világjátékok-résztvevő. Jelenleg a Szilver TSE igazgatójaként dolgozik, most többek között azon, hogy minél jobban sikerüljön a Szentes Open. „Számtalan versenyt rendeztünk már, úgy gondoltuk, hogy eljött az idő arra, hogy nemzetközi mezőnyt lássunk vendégül. Az International Open a World Open után a második legrangosabb világranglista pontszerző versenynek számít, és bízunk abban, hogy mindenki elégedetten fog távozni Szentesről. A magyar párosokon kívül elsősorban a környező országokból érkeznek táncosok, de érkezett nevezés például Dániából és Ázsiából is.” – mondta László Csaba.

A Szentes Open előrendezvényeként, november 8-án hobbitáncosoknak szerveznek versenyt, amelyre ugyancsak népes mezőny érkezik.

Read More

Szentes Open először!

A szentesi Szilver TSE versenyrendezőként kilép a nemzetközi porondra. November 9-én ugyanis International Opent rendeznek Szentesen. A Csongrád megyei város évtizedek óta a magyar táncsport fellegvárának számít, ám ez az első alkalom, amikor rangos nemzetközi eseménynek ad otthont.

László Csaba az egyik legeredményesebb magyar versenytáncos többszörös magyar bajnok, világ- és Európa-bajnoki érmes, többszörös Világjátékok-résztvevő. Jelenleg a Szilver TSE igazgatójaként dolgozik, most többek között azon, hogy minél jobban sikerüljön a Szentes Open. „Számtalan versenyt rendeztünk már, úgy gondoltuk, hogy eljött az idő arra, hogy nemzetközi mezőnyt lássunk vendégül. Az International Open a World Open után a második legrangosabb világranglista pontszerző versenynek számít, és bízunk abban, hogy mindenki elégedetten fog távozni Szentesről. A magyar párosokon kívül elsősorban a környező országokból érkeznek táncosok, de érkezett nevezés például Dániából és Ázsiából is.” – mondta László Csaba.

A Szentes Open előrendezvényeként, november 8-án hobbitáncosoknak szerveznek versenyt, amelyre ugyancsak népes mezőny érkezik.

Read More

Szkander-vb: Kőváriné Ivánfi Brigitta világbajnok!

Kőváriné Ivánfi Brigitta világbajnok lett! A világklasszis magyar szkanderos a Romániában zajló szkander és paraszkander vb-n a női masters 70 kilogrammos kategóriában nem talált legyőzőre. Kőváriné Ivánfi Brigitta csütörtökön bal kézzel volt veretlen, pénteken pedig indul a jobbkezes versenyen, sőt a hétvégén a felnőtt kategóriában is asztalhoz áll.

szkander

A 2019-es világbajnokságnak Konstanca ad otthont, a világversenyen 54 ország 1210 versenyzője indult.

Kőváriné Ivánfi Brigitta egész nap ellenállhatatlanul küzdött, eljutott egészen a döntőig, ahol a brazil Rose Santost győzte le.

Csabai Attila, a Magyar Szkander Szövetség elnöke adta át a súlycsoport érmeit az eredményhirdetésnél, majd így értékelt:

„Brigiről tudjuk, hogy nagy küzdő. Ma ráadásul olyan szériát fogott ki, hogy nem nagyon akadt ellenfele. Fantasztikus dolog, hogy megvan a magyar küldöttség második érme, és az ráadásul arany. Brigi jobb kézzel is indul, sőt láthatjuk majd a felnőtt kategóriában is” – összegzett az elnök.

A konstancai vb-n korábban Verbóczki Luca állhatott dobogóra, miután a juniorok között jobb kézzel a harmadik helyen zárt.

A csütörtöki versenynapon a para szakágban több éremesélyes is volt, de végül négy 4. helyezéssel zártak a magyarok: Budai Miklós, Farkas István, Simon Dániel és Hernyák Imre vb-pontszerzőként végzett.

Read More