Az Exatlon Hungary sztárja és egy óriásölő a TEK Gálán!

Kevesebb, mint egy hónap múlva először rendez Magyarország 12 menetes női kick-box világbajnoki döntőt! A 2019. novemberi 16-i TEK Gála címmérkőzésén az Exatlon Hungary című TV2-s extrém sportvetélkedőből is ismert Rákóczi Renáta készül megvédeni sporttörténelmi vb-címét. Az este folyamán egy igazi „óriásölő” – Mihajlov Dávid 3-szoros amatőr Muaythai, illetve WKN K-1 magyar bajnok – is a budapesti BOK Csarnok (volt SYMA Csarnok) ringjébe lép.

Kitartó, elszánt és gyagyás – jellemezte magát az Exatlon Hungary-ben Rákóczi Renáta, aki 2018 szeptemberében a sporttörténelem első 12 menetes női WAKO vb-címmeccsén diadalmaskodott Norvégiában (akkor módosították a szabályt, így ő az első hölgy, aki ilyen maratoni küzdelemben lett világbajnok). Akkor a hazai pályán 2500 szurkoló által – hiába – buzdított Kristin Vollstadt elől hozta el az övet, amelyet most itthon, magyar közönség előtt védhet meg! A Titán SE 32 éves, 56 kilós versenyzője – aki Taekwondo Európa-bajnok és Kick-box Full-contact Világkupa győztes is – Juhász Gábor edzővel készül a 12 x 2 percesre tervezett csatára, ellenfele az ukrán Antonina Osetska lesz.

Ahogy Renáta tavaly Elverumban, úgy Mihajlov Dávid idén júniusban a dél-koreai Szöulban lepte meg egy MMA-gála nézőit azzal, hogy hazai ellenfelet győzött le – nem is akárkit, és nem is akárhogyan. A 95 kilogramm alatt mérlegelő magyar a csaknem 220 (!) centis és 160 kilós koreai Hong Man Choi-t küldte padlóra alig egy perc alatt. A Re-Gym harcosa, Rehák György tanítványa most a TEK Gálán az olasz bajnok Enrico di Maulóval csap össze, aki méretben lényegesen közelebb fog állni hozzá, mint a koreai, vagyis ezúttal nem Dávid és Góliát küzdelmére kell számítani. De reméljük, hogy Dávid nyer!

November 16-án a hetedik TEK Gála esti „szuperfight” gálaműsorában magyar részről Fábián Kristóf, Góman Renátó, Jóni Máté és Kálucz Martin is meccselni fog, a sztárvendég a holland Peter Aerts lesz. A belépés ingyenes, a nézők a Bethesda Gyermekkórházat támogathatják adományokkal. Az esemény a rendészeti dolgozók közül több mint 340 amatőr küzdősportolót vonultat fel. A szervezők vásárral, gyerek- és sok más érdekes programmal várják a rendezvényre kilátogatókat.

További információ: https://www.facebook.com/budoeskuzdosportgala

Read More

Junior testépítő és fitness világbajnokság: A világ 300 legjobb versenyzője érkezik Budapestre

November 22. és 24 között Budapest ad otthont az idei junior testépítő és fitness világbajnokságnak. A világversenyt a Nemzetközi Testépítő és Fitness Szövetség (IFBB) égisze alatt bonyolítják le a Testnevelési Egyetemen.

A szervező bizottság információi szerint több mint 40 ország legjobbjai vesznek részt a világbajnokságon. Ebben a sportágban a junior korosztály a 16-23 évesek táborát öleli fel, így egyes kategóriákban csaknem felnőtt versenyzőket láthat a közönség a Testnevelési Egyetemen.

A junior világbajnokságot korábban a masters korosztállyal együtt bonyolították le. Ez lesz a második, külön a junioroknak megrendezett vb. Az első 2018-ban, Equador fővárosában, Quitóban volt.

A rendezői feladatokat a Magyar Testépítő és Fitness Szövetség látja el. Az előzetes nevezések szerint körülbelül 300 fiatal versenyző mutatkozhat be a magyar fővárosban. 

Read More

Szkander-vb: A junioroknál Verbóczki Luca bronzérmes lett

Megvan az első magyar érem a konstancai szkander és paraszkander világbajnokságon. A romániai világverseny második napján Verbóczki Luca jobb kézzel bronzérmet szerzett a juniorok mezőnyében. A fiatal tehetségnek ez az első világbajnoki érme.

Verbóczki Luca még nem töltötte be a 18. életévét, de már jól ismerik a sportágban. Konstancán magabiztos versenyzéssel jutott egészen az elődöntőig, ahol végül egy orosz ellenfél állította meg.

„Jó erőben érkeztem Konstancára. Bíztam abban, hogy felállhatok a dobogóra. Bal kézzel a hetedik lettem, és nagyon vártam, hogy bemutatkozhassak a másik kezemmel, hiszen jobbal erősebb vagyok. Elődöntős ellenfelemmel eddig többször találkoztam. Mindig simán kikaptam, ám most hatalmas csatában maradtam alul. Minden bizonnyal legközelebb a hazai rendezésű Európa-bajnokságon csapunk össze. Nagyon készülök arra a meccsre.” – mondta Verbóczki Luca.

A 2019-es világbajnokságon 54 ország 1210 szkanderosa indult.

Read More

Szkander-vb: Pontszerző magyarok az első nap

Romániában megkezdődött a 2019-es szkander és paraszkander világbajnokság.

Az első versenynapon Szakállas Szilárd bal kézzel 5. lett a juniorok 85 kilogrammos kategóriájában. Rajta kívül további két hetedik helyezést gyűjtött be a magyar válogatott: Erős Kiss Endre a juniorok 80 kilós mezőnyében, míg Simon Levente ugyancsak a junior mezőnyben végzett a hetedik helyen Konstancán.

A világbajnokságon 54 ország 1210 szkanderosa indult.

Read More

Tatabányai sikerek a fallabda magyar kupában

Három női és tizenkét férfi csapat részvételével rendezték meg a fallabda Decathlon Magyar Kupát. Mindkét nem versenyében a tatabányai Squashberek csapata vehette át a győztesnek járó kerámia kupát.

A Marczibányi téri City Squash Clubban lebonyolított viadalon Budapest és környékének legjobb játékosai mellett Tatabánya, Eger, Debrecen és Szeged is két-két csapattal képviseltette magát, valamint érkezett együttes Szombathelyről is.

A férfiaknál a jelenlegi elsőszámú hazai squash játékos, a szeptemberben Eb-negyedik helyet szerzett Farkas Balázs mellett Kamocsai Bendegúz, Szebenyi Péter és Farkas János alkották a tatabányai alakulatot. A fiatal együttes a döntőben kiélezett mérkőzésen 2-1-re bizonyult jobbnak a Budaörsi LE együttesénél. A bronzérmet a szegedi Marostő I-es csapata nyerte, akik a Top Challenge-t szorították le a dobogóról. 

A nőknél a tatabányai gárdában a tizenéves tehetség, Chukwu Hannah társai Farkas Fatime és Harmath Eszter voltak, akik a BSA és az Eger csapatát megelőzve nyerték el a magyar kupát.

Read More

Általános iskolásokhoz vitte a ralit Vogel Adrienn

Vidéken népszerűsítette az autóversenyzést, azon belül is a ralit Vogel Adrienn. A Kia Platinum Cupban idén összetett ötödik helyen végző, valamint a Kia Platinum Rally Cupban is rajthoz álló autóversenyzőnő a FIA ERC zárófordulója, a Rally Hungary előtt az esemény helyszínére, Erdőbényére vitt egy kis ízelítőt általános iskolás gyerekeknek.

A Nyíregyháza-raliként is ismert versenyt idén a rali-Eb fináléjaként rendezik meg, 16 év után tér vissza a kontinensviadal Magyarországra. Vogel Adrienn R2-es kategóriában indul majd állandó navigátorával, Notheisz Ivettel, egy Ford Fiestával, a Roger Racing Team színeiben. Az új kihívás alkalmából szerette volna kicsit közelebb vinni az autósportot a térségben élő gyerekekhez.

Azért választottuk az erdőbényei Szent István Általános Iskolát, mert tudjuk, hogy a térségben milyen nagy hagyományai vannak a ralinak, és azt is, hogy a környéken élő gyerekeknek nem sok lehetősék van közelebbről találkozni a versenyautókkal, versenyzőkkel. A pályán és raliban is használt Kia Picantóm utcai változatát vittük el Erdőbényére, a gyerekek pedig nagyon élvezték, és nagyon érdeklődők voltak. Látszik, hogy sokat tudnak az autósportról, sokat és sokáig beszélgettünk biztonsági előírásokról, alapvető szabályokról, felszerelésről. Remélem, hogy sikerült egy kicsit felkelteni az érdeklődésüket, és lesznek közülük néhányan, akik felnőttként az autósporttal szeretnének majd foglalkozni.”

A zempléni kis falu iskolájában nagyon örültek a látogatásnak, mivel a mindössze 30 tanulót foglalkoztó intézmény számára minden kezdeményezés hatalmas lehetőség.

A Rally Hungaryt november 8-a és 10-e között rendezik Nyíregyházán és környékén.

Read More

Fradistákat ünnepeltek a Nagy Béla sugárúton

Nemes hagyományt ápol a Budapest belvárosában lévő „Nagy Béla sugárút”, ahol olimpiai bajnokokat és érmeseket éppen úgy ünnepelnek, mint egykori, híres ferencvárosi labdarúgókat. Kedden délután az utóbbiak kerültek főszerepbe.

Pogány László(b), Takács Tibor és Friedmanszky Zoltán

(fotók: JochaPress)

A terv eredetileg az volt, hogy három ős-fradistát is „meggratulál” a házigazda, Takács Tibor. Ám a sors ezúttal is közbeszólt, amennyiben a 70 éves Vépi Péter váratlanul közbejött okok miatt érkezését lemondani kényszerült. Így ketten maradtak az ünnepeltek: a 85. születésnapjához éppen 22-én érkezett Friedmanszky Zoltán és a 23-án 65 éves Pogány László.

A jubiláló labdarúgókat a házigazda méltatta, majd személyesen is elbeszélgetett velük. Talán a legérdekesebb momentum az volt, amikor megtudhattuk: a 85 éves Friedmanszky amint kikerült a Testnevelési Főiskoláról, a Ferencváros nem csak egyszerűen leigazolta, hanem röviddel később a téli ausztrál túrára is magával vitte.

Laczik László

A családias hangulatú összejövetelen elsősorban a régi labdarúgó társak és barátaik vettek részt. Üde színfoltot jelentett a tetőtől talpig fradista, világbajnok, olimpiai ezüstérmes vízilabdázó, Kásás Zoltán és az Erdőkertes alpolgármesterének ismételten megválasztott korábbi tévériporter, Kopeczky Lajos ottléte. A sztorizgatás után Laczik László labdazsonglőr adott rövid bemutatót egy szabvány méretű focilabdával, majd jött az elmaradhatatlan nótázás.

Innen is boldog születésnapokat és további, egészségben megért éveket kívánunk.

(jochapress)

Read More

Mindkét Busa nővér aranyérmet nyert a kick-box vb-n

Két arany-, egy ezüst- és öt bronzéremmel zártak a magyar felnőtt versenyzők a Szarajevóban megrendezett kick-box világbajnokságon. A sportág hét szakága közül a light-contact, a low-kick és a K1 szabályrendszerek elitjét felvonultató vb-n a két elsőséget a szegedi Busa testvérpár, Gabriella és Andrea szereztek. Magyarország a harmadik helyen végzett az éremtáblázaton – tudatta a Magyar Kick-box Szakszövetség.

A light-contact női 50 kg-os súlycsoportjában a 2017-es budapesti vb-n is diadalmaskodó Busa Gabriella két 3-0-ás sikerrel jutott a döntőbe. A fináléban a jogi doktor végzettségű magyar kick-boxos szintén egyhangú pontozással győzött az ír De la Cour ellen. A 60 kg-osok mezőnyében Busa Andrea három fölényes győzelemmel lett finalista, a döntőben pedig 2-1-re felülmúlta az orosz Tagilcevát is. A tanárként dolgozó magyar hölgy így tavalyi két Európa-bajnoki aranyérme után immár világbajnoknak is mondhatja magát.

Az ezüstérem a fiatal Szmolek Emánuel nevéhez fűződik, akit három nyertes csatát követően csak a világbajnok olasz Barbiere tudott megállítani. Harmadik lett light-contactban Maruscsák László (63 kg) és Vígváry Viktor (94), low-kickben Zsiga Melinda (52) és Boros Petra (70), valamint K1-ben Habash Antoine (63.5).

A felnőttek mellett a veterán korosztályban is osztottak érmeket a bosnyák fővárosban. Itt három magyar aranyérem is született: a felnőtt válogatott egyik edzője, a korábbi sokszoros világ- és Európa-bajnok Dancsó Zoltán mellett Döme Balázs és Szuknai Zsuzsanna is a dobogó tetejére állhatott fel.

Elégedett a generációváltáson átesett, fiatal magyar válogatott teljesítményével Galambos Péter, a hazai szövetség elnöke.

„Alapvetően elégedett vagyok, senkitől nem láttam, hogy ne akart, ne küzdött volna, ne adott volna ki magából mindent. Az, hogy esélyeseink némelyikének, mint például Habash Antoine-nak, most éppen nem jött össze egy-egy meccse, az benne van a pakliban, de ettől még ők is helytálltak. Mindenképpen ki kell emelni Busa Andit és Gabit. Mindketten roppant érett bunyót mutattak, és nem hagytak kétséget a győzelmük felől. Nem mintha a vb-címig vezető út sétagalopp lett volna, de az az eltökéltség és koncentráció, ami rajtuk látszott, nagyon jó érzéssel tölti el az embert. Szmolek Emánuel gyerekkora óta kick-boxol és nagy ígérete a sportágnak. Tizenkilenc évesen még van hova fejlődnie, de ha így folytatja, minden esélye megvan arra, hogy hosszú távon a világ legjobbjai között legyen a helye” – mondta a sportvezető.

A kick-box másik négy szakágának – pointfighting, kick-light, full-contact és zenés formagyakorlat – világbajnokságát november végén rendezik a törökországi Antalyában.

Kick-box világbajnokság, Szarajevó, a magyar érmesek:

Felnőttek:

Light-contact:
Férfiak:
63 kg: 3. Maruscsák László
79 kg: 2. Szmolek Emánuel
94 kg: 3. Vígváry Viktor
Nők:
50 kg: 1. Busa Gabriella
60 kg: 1. Busa Andrea

Low-kick.
Nők:
52 kg: 3. Zsiga Melinda
70 kg: 3. Boros Petra

K1:
Férfiak:
63.5 kg: 3. Habash Antoine

Veteránok:

Light-contact:
Férfiak:
94 kg: 1. Dancsó Zoltán
+94 kg: 1. Döme Balázs
Nők:
65 kg: 1. Szuknai Zsuzsanna

Read More

A kick-boxos Busa Gabriella megvédte világbajnoki címét

Összesen 11 éremmel térhet haza a Szarajevóban zajló kick-box világbajnokságról a magyar válogatott. Busa Gabriella szerezte a magyarok első aranyát, aki a 2017-es nagy sikerű budapesti vb után a bosnyák fővárosban is nyerni tudott. A szegedi bunyós a light-contact szabályrendszer 50 kg-os súlycsoportjában állhatott fel a dobogó legfelső fokára. További öt magyar versenyző döntős még, öten pedig a harmadik helyen végeztek – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

A sportág hét szakága közül a light-contact, a low-kick és a K1 szabályrendszerek világelitjét felvonultató vb-n Busa Gabriella két 3-0-ás diadallal jutott a döntőbe. A fináléban a kétszeres világbajnok magyar hölgy szintén egyhangú pontozással győzött az ír De la Cour ellen.

Ugyancsak a light-contact szabályrendszerben döntőbe jutott Busa Gabriella testvére is. A tavaly két Eb-címet nyert Andrea a 60 kg-osok mezőnyének fináléjában szombaton léphet tatamira, a 79 kg-os férfiaknál pedig a fiatal Szmolek Emánuel küzdhet az aranyéremért.

A veteránok között is hárman finalisták, valamennyien light-contactban: Szuknai Zsuzsanna (65 kg), Dancsó Zoltán (94 kg) és Döme Balázs (+94 kg).

Bronzérmes helyen végzett a felnőtteknél light-contactban Maruscsák László (63 kg) és Vígváry Viktor (94 kg), low-kickben Zsiga Melinda (52 kg) és Boros Petra (70 kg), valamint K1-ben Habash Antoine (63.5 kg)

Read More

Kiszabadult a három világbajnok

Lőrincz Tamás, Kiss Balázs és Korpási Bálint a napokban szabadult. A három sportembert az egyik budapesti szabadulószobába zárták, ahonnan végül kijutottak. A birkózók segítségére egy korábbi asztaliteniszező, Pattantyús Ádám sietett, aki a Sweet Escape ügyvezetőjeként ötletgazdája volt a közös játéknak. Közben kiderült, a frissen műtött Kiss Balázs már a gyógytornákra vágyik, de vállműtétje után fél kézzel is elbánt bonyolult zárakkal.

Lőrincz Tamás olimpiai ezüstérmes, világbajnok és háromszoros Európa-bajnok birkózó. A lételeme, hogy szorult helyzetekből kiszabaduljon. Ezt az ösztönét kamatoztatta a szabadulószobában is.

„Az edzések mellett és a napi rutinban nagyon jó kikapcsolódás volt. Már mondtam is a feleségemnek, hogy ha lesz majd egy kis időnk, elmegyünk páran. Nagyon élveztem, de hozzátenném: segítség nélkül nem jutottunk volna messzire, szóval köszönjük Pattantyús Ádámnak a meghívást és a segítséget is” – mondta Lőrincz Tamás.

Kiss Balázs felkötött karral érkezett. A világbajnoknak egy hete műtötték a vállát. „Jól haladok a felépülésben. Már fagykamrába járok, hamarosan jöhet a gyógytorna. A lényeg, hogy minél hamarabb szeretnék visszatérni a szőnyegre, addig is jól jött egy kis kikapcsolódás.” – számolt be állapotáról Kiss.

Korpási Bálintot megbabonázta a szabadulószoba. „Ez volt az első alkalom, hogy ilyen játékban részt vettem, nagyon tetszett a csapatmunka. Én már szervezem a barátaimmal, hogy belevágjunk egy hasonló kalandba” – nyilatkozta a szabadulás után a világ- és Európa-bajnok.

„Egy szabadulószobás kaland teljesen kikapcsolja az embert, ezér gondoltam arra, hogy a világbajnokokat meghívom egy közös szabadulásra” – mondta Pattantyús Ádám, akinek a neve ismerősen cseng a sportrajongók körében. Válogatott asztaliteniszező volt, az egyik olyan játékos, aki a riói olimpián képviselte a magyar színeket. „A visszavonulásom után elkezdtem foglalkozni a szabadulószobás játékokkal, és most már ennek a műfajnak külön ’éjszakája’ is van, az idei Szabadulószobák Éjszakája október 25-én lesz. A három világbajnokkal, ha úgy tetszik melegítettünk az eseményre” – tette hozzá Pattantyús Ádám.

Read More

Jubileumi magyar bajnokságot rendeztek Budapesten

Megrendezték a magyar testépítő- és fitneszbajnokságot. A fővárosi versenyt a régi idők bajnokai is megtisztelték részvételükkel. Ez volt a sportág 50. magyar bajnoksága.

Összesen 350 versenyzőt láthatott a közönség Kőrösi Csoma Sándor Kulturális Központban megrendezett magyar bajnokságon, amely egyben válogatóverseny is volt az Arab Emirátusokban megrendezendő felnőtt férfi testépítő-világbajnokságra, a pozsonyi fitnesz-világbajnokságra és a junior testépítő- és fitnesz-világbajnokságra. Utóbbi világversenynek Budapest ad otthont november utolsó előtti hétvégéjén.

Vargha Viola elmondta: igazi nagyágyú nyitotta meg a magyar bajnokságot. „Volt szerencsénk vendégül látni Bitter Istvánt, aki a legelső magyar és örökös testépítőbajnok. Bitter István 1970-ben lett először bajnok.” – mondta a Magyar Testépítő és Fitness Szövetség főtitkára.

A men’s physique abszolút magyar bajnoki címet idén Szabó Roland (Muscle and Brain Team) szerezte meg, míg a bikini fitness abszolút magyar bajnoka idén Szalai Evelin (Just Clear- Berkes Team) lett.

Read More

Hungarian Junior Open – Eredményes magyar fiatalok

Összesen hét érmet szereztek a magyar fallabdázók a különböző kategóriákban a Hungarian Junior Openen.

A rangos utánpótlásversenyt a fővárosi Griff Squash Clubban rendezték meg, ahol Chukwu Hannah, Sáli Barnabás és Takács Benedek lett aranyérmes. Laskai Vanda és Rózsa Barnabás ezüstérmet szerzett, míg Filyó Borbála és Simon Dániel bronzérmes lett.

A Magyar Fallabda (Squash) Szövetség információi szerint összesen 146 nevezővel bonyolították le a 2019-es Hungarian Junior Opent.

Read More

Generációváltás után is érmekért utaznak kick-boxosaink a vb-re

Tizenkét felnőtt és hat veterán versenyző képviseli Magyarországot a keddtől szombatig Szarajevóban sorra kerülő kick-box világbajnokságon. A boszniai fővárosban az immár a NOB által is elismert WAKO kick-box világszervezet hét szakága közül a light-contact, a low-kick és a K1 szabályrendszerekben küzdenek meg egymással a földkerekség legjobbjai. A magyar válogatott a 2017-es, összevont budapesti vb óta generációváltáson esett át, ennek ellenére az a cél, hogy az újoncokkal kiegészülve megőrizzék hazánk helyét a sportág elitjében – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

A szarajevói verseny különlegességét a magyarok számára valójában a két évvel ezelőtti, hazai rendezésű világbajnokság adja, hiszen a nagy sikerű budapesti vb-t követően számos klasszisunk befejezte pályafutását. Ezáltal a mostani válogatottban sok olyan fiatal van, aki első vb-jén vesz részt, nekik kellene bizonyítaniuk.

Galambos Péter, a hazai szövetség elnöke elmondta: jól sikerült a felkészülés, és bár – a TV2 Exatlon című műsorából is ismert – Jóni Máté térdsérülés miatt lemondani kényszerült a boszniai utat, Vida Balázs pedig az indulás előtt belázasodott, így is sokan vannak a csapatban, akiknek reális esélyük van az éremszerzésre.

„Szeretnénk megőrizni azt az előkelő helyünket a nemzetközi mezőnyben, amelyet az elmúlt években kiharcoltunk. Ehhez elsősorban a régebb óta eredményes versenyzőinkre – a tatamisoknál a két Busa nővérre, Gabira és Andira, valamint Zsarkó Péterre, illetve a ringeseknél Habash Antoine-ra és Zsiga Melindára – számítunk. A válogatottba beépült fiataljaink jól képzettek, éhesek a sikerre és nagyon elszántak, úgyhogy én nagyon bízom bennük is. Habash Antoine-tól azt várom, hogy megvédje K1-es világbajnoki címét. Ha sikerülne, az különleges teljesítmény lenne, hiszen a budapesti vb-t megelőzően 2015-ben Belgrádban is aranyérmes tudott lenni. A light-contactosok közül a regnáló világbajnokot, Busa Gabit kell kiemelni, aki a budapesti vb-címe után most újrázhat. Mellette testvére, Andi is az egyik ászunk, aki tavaly eszméletlenül érett bunyóval nyert Európa-bajnoki címet” – nyilatkozta a sportvezető.

A sportág másik négy szakágának – pointfighting, kick-light, full-contact és zenés formagyakorlat – vb-jét november végén rendezik a törökországi Antalyában.

Light-contact, low-kick és K1 kick-box világbajnokság, a magyar indulók:

Felnőttek:

Light-contact:
Férfiak:
63 kg: Maruscsák László
74 kg: Zsarkó Péter Dániel
79 kg: Szmolek Emanuel
84 kg: Szabó-Tóth Dávid
94 kg: Vígváry Viktor
Nők:
50 kg: Busa Gabriella
60 kg: Busa Andrea
70 kg: Romero Alicia

Low-kick:
Férfiak:
+91 kg: Berki Károly
Nők:
52 kg: Zsiga Melinda
70 kg: Boros Petra

K1:
Férfiak:
63.5 kg: Habash Antoine

Veteránok:

Light-contact:
Férfiak:
63 kg: Hammer Lajos
74 kg: Csejtey Gábor
84 kg: Szabó-Tóth Zoltán
94 kg: Dancsó Zoltán
+94 kg: Döme Balázs
Nők:
65 kg: Szuknai Zsuzsanna

Read More

TÉR 2019 – Balzsay: Felálltam a földről a ringben, felálltam a földről az életben!

Ismét sikeres volt TÉR. A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán megtartott II. Sport, Egészség és Karrier Konferencián a hazai sport és kulturális élet kiválóságai tartottak előadásokat.

A rendezvény ötletgazdája dr. Elbert Gábor volt, aki az elmúlt közel 10 évben rendszeresen szervezett konferenciákat a baranyai megyeszékhelyen. A TÉR elnevezést 2018-ban kapta az esemény.

„Évről évre rendezünk konferenciákat. Idén többek között Balzsay Károly, profi világbajnok ökölvívó, a sportág felnőtt szövetségi kapitánya, Zubor Attila, korábbi válogatott úszó, a vízimentők szövetségi kapitánya, Horváth Kinga, a Magyar Wakeboard Szövetség elnöke, aki többek között Világkupát is nyert ebben a sportágban, valamint képviselte Magyarországot a 2005-ös duisburgi Világjátékokon, és dr. Zalán János, a Pesti magyar Színház igazgatója tartott előadást.” – mondta dr. Elbert Gábor.

A II. TÉR-en nagysikerű előadást tartott Balzsay Károly Felálltam a földről a ringben, felálltam a földről az életben címmel,  nagy tetszést aratott Zalán János esélyegyenlőségre épülő értekezése, de sokan voltak kíváncsiak Petrov Ivánra, az utánpótlás úszók szövetségi kapitányára is.

A TÉR azon túl, hogy tartalmas programot kínál Pécsett, egyben a sportszervező és rekreáció szervező, valamint egészségfejlesztő hallgatóknak ad gyakorlati lehetőséget, ugyanis a megszervezésében aktívan részt vesznek az egyetemisták. Az októberi rendezvény a környezetvédelem jegyében zajlott le.

Read More

Kick-boxot és emberséget tanított a jordán menekülttáborban Mórádi Zsolt

Újabb különleges tapasztalatokkal gazdagodott edzéstartásai során Jordániában a kick-box sportág történetének legsikeresebb versenyzője. Mórádi Zsolt már visszajáró vendégként oktatott az ázsiai országban, ahol megismerkedett egy médiasztárrá lett filantróp kick-box bíróval, a 80 ezer szír menekült lakta Zaatari Refugee Campben pedig egy szorgalmas féllábú fiatalembert is a tanítványai között tudhat.

A napokban immár másodjára edzősködött a szigorúan őrzött sivatagi menekülttáborban a tízszeres magyar világbajnok. A versenyzéstől tavaly visszavonult sportember a WAKO kick-box világszövetség, az ENSZ és a Peace and Sport szervezet együttműködésének köszönhetően járt ismét a nehéz sorsú fiatalok között, akik szabadidős tevékenységként űzik a kick-boxot.

A legutóbbi látogatásom óta 20-25 százalékkal nőtt a létszám, vagyis érik be az a munka, amit elkezdtünk Alival, a táborban élő és dolgozó menekült edzővel. A kick-box oktatás célja itt nem feltétlenül az, hogy küzdősportolókat neveljünk, sokkal inkább, hogy segítsük jobb és a közösség számára is hasznosabb emberré válni az edzésre járókat, ami nem utolsó szempont egy olyan helyen, ahol a víz és az áram biztosítása sem százszázalékosan megoldott” – fogalmazott Mórádi Zsolt.

A magyar kick-boxos és a helyi edző kitaláltak egy olyan vizsgarendszertami nemcsak a fizikai teljesítmény növelését szolgálja, hanem figyelembe veszi emberi tényezőket is. Ennek lényege, hogy a két-három havonta tartott erőnléti és technikai vizsgák mellett az edző azt is megnézi: az adott tanítvány például mennyire fogad szót szüleinek vagy mennyire tanulj jól az iskolában.

A tábor nagyjából 120 fős kick-boxos közössége heti háromszor tréningezik, három csoportban. A program sikerét pedig jól mutatja, hogy az egyik legszorgalmasabb diák egy féllábú srác. Annyira megtetszett neki ez a küzdősport, hogy Ali rendszeresen külön foglalkozik vele és más testi fogyatékossággal élőkkel is. Emellett szintén komoly áttörés, hogy novembertől a WAKO egy, szintén a táborban élő női edző vezetésével elindítja a nőknek szóló kick-boxos foglalkozásokat is. Ez hatalmas előrelépés egy arab országban” – ismertette a tavaly óta a WAKO sportolói bizottsága elnöki tisztségét is betöltő fiatalember.

A menekülttáborban töltött nap után Mórádi Zsolt a jordán kick-box szövetség szervezésében egy nyílt szemináriumon oktatott Ammánban. A háromnapos programon 12 arab ország 200 sportolója, edzője és bírója vett részt, akiket az újdonság erejével nyűgözött le világbajnokunk bemutató tréningje.

Nagyon eredményes volt a szeminárium, jogosan várható, hogy felpezsdül a térségben a kick-box élet. Számomra pedig külön öröm, hogy megismerkedhettem a hihetetlen humanitárius tevékenységet is végző bíróval, Zayeddel. Ő egy könyvelőből lett filantróp médiaszemélyiség, aki a szíriai háború kirobbanása után otthagyta a munkáját és létrehozott egy mára már 500 tagot számláló segélyszervezetet, amely a menekültek egészségügyi ellátását és oktatását támogatja. Voltam egy általuk üzemeltetett árvaházban, ahol szívszorító volt hallani, milyen küzdelmeken mentek keresztül ezek a gyerekek, és hogy milyen nagy dolog, hogy rendezett körülmények között élhetnek. De összességében pozitív élményekkel távoztam, mert láttam, mennyit dolgozik a szervezet, hogy a nélkülözőknek lehetőségük legyen egy szebb jövőre” – foglalta össze jordániai élményeit a csepeli klasszis.

Read More

Szkander – Az olaszok és a horvátok előtt a magyarok aranyérmesek lettek a budapesti Világkupán

Jó formában mehetnek a magyar szkanderosok a világbajnokságra – derült ki a Judgement Day elnevezésű Világkupán Budapesten. A rangos nemzetközi viadalon 15 ország legjobbjai indultak, ahol a magyarok megnyerték a csapatversenyt, másodikként a horvátok zártak, megelőzve Olaszországot.

Csabai Attila szerint a sportág ismét bizonyította, színvonalas nemzetközi küzdelmeket rendezve is tud eredményes lenni. „Ilyenkor, amikor házigazdák vagyunk, nagyobb a nyomás rajtunk, de álltuk a sarat. Sok pozitív visszajelzést kaptunk az egyes külföldi nemzeti szövetségektől. Mostantól csak az előttünk álló világbajnokságra készülünk.” – értékelt a Magyar Szkander Szövetség elnöke.

A csapatversenyen túl a magyarok összesen 22 aranyérmet gyűjtöttek be az egyes kategóriákban. A szövetségi kapitány úgy látja, a válogatott tagjai fegyelmezett versenyzéssel bebizonyították: jó formában vannak. Több versenyzőnk ugyanakkor nem szaggatta százszázalékosan az istrángot, mert a világbajnokságra koncentrálunk.” – hangsúlyozta Dóró Zsolt szövetségi kapitány.

A világbajnokságnak Konstanca ad otthont október 26. és november 4. között.

Read More

A kick-boxos Murvai Lívia angliai sikere

Hat érmet szereztek a magyar versenyzők a Bristol Open elnevezésű rangos kick-box versenyen. A novemberi felnőtt világbajnokság felkészülési állomásán egyéniben Murvai Lívia, csapatban pedig Veres Alex és Richárd a dobogó tetejére állhatott fel – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség. 

A 16 ország közel 900 versenyzőjét felvonultató viadalon – a TV2 Exatlon Hungary című műsorából is ismert – Murvai Lívia a pointfighting szakág 55 kg-os súlycsoportjában négy győzelemmel végzett az élen, miután a döntőben 10-7-re nyert az ír Fitzpatrick ellen. 

Szintén aranyérmet akasztottak a Veres testvérek közül Alex és Richárd nyakába is. A kétfős csapatok versengésében a fivérek a Halker-Király Team színeiben indultak. Együttesük három sikerrel jutott el a végső győzelemig, miután a fináléban a svájciakat múlta felül 9-5-re. 

A többszörös világ- és Európa-bajnok Veres Richárd egyéniben a súlycsoport nélküli küzdelmek során szerzett egy ezüstérmet is, míg Murvai Lívia az 50 kg-ban harmadik lett. Szintén két éremmel térhet haza Angliából Kondár Anna, aki a nehézsúlyú nők között bronz-, míg a nyílt kategóriában, a Grand Champion versenyszámban ezüstérmet nyert.

A tavaly óta a NOB által is elismert sportágban a jövő héten rendezik a light-contact, a low-kick és a K1 szabályrendszerek világbajnokságát, majd november végén kerül sor a pointfighting, a kick-light, a full-contact és a zenés formagyakorlat szakágak vb-jére.

Bristol Open, a magyar érmesek: 

Pointfighting:
Férfiak:
Grand Champion: 2. Veres Richárd
Kétfős csapat, +75 kg: 1. Halker-Király Team (Veres Alex, Veres Richárd)
Nők:
50 kg: 3. Murvai Lívia
55 kg: 1. Murvai Lívia
+70 kg: 3. Kondár Anna
Grand Champion: 2. Kondár Anna

Read More

Szumó – Kerstner Róbert világbajnoki bronzérmes lett Japánban

Magyar éremszerzés a szumó-világbajnokságon! Az Oszakában megrendezett vb-n Kerstner Róbert az open kategóriában felállhatott a dobogóra, miután bronzérmes lett. A junioroknál is volt egy magyar bronz: ott Szilágyi Erik a 80 kilósok között lett harmadik. Az érmeken túl vb-pontszerzőként zárt Pap Arnold, aki nehézsúlyban ötödik lett. A magyar szumósok így folytatták remek sorozatukat, hiszen ha az elmúlt három évben megrendezett világ- és Európa-bajnokságokat nézzük, akkor mindig volt magyar éremszerzés a világversenyeken.

„Elégedett vagyok az eredményekkel, annál is inkább, mert ez a vb egyben értékes pontokat hozott számunkra a Világjátékok kvalifikációban. Egy sikeres hazai rendezésű utánpótlás Eb után a sportág őshazájában egy tájfunnal is meg kellett küzdeni, de a magyar szumósok helyt álltak.” – értékelt a vb után Ancsin László, a Magyar Szumó Szakszövetség elnöke.

A Hagibisz tájfun miatt a junior versenyeket a felnőttekkel egyszerre rendezték meg Oszakában, ahol az orosz ukrán hegemóniának vége szakadt. Az egyes súlycsoportokban ugyanis több japán és mongol siker született.

Read More

Szumó-vb a sportág őshazájában

A hétvégén megrendezik a szumó-világbajnokságot. A világversenynek a sportág őshazája ad otthont. A magyar csapat már hétközben elutazott Oszakába.

A Magyar Szumó Szakszövetség információi szerint a felnőtteknél Délceg József, Molnár Tamás, Nemes Dávid, Pap Arnold, Kalmár István és Kerstner Róbert lép küzdőtérre, míg a junioroknál Szilágyi Erik, Végh Artúr és Pintér Zoltán indul. Ancsin László szerint egy világbajnoki mezőny mindig nagyon erős, így ezúttal is kiélezett küzdelmek várhatók.

„Nem szabad ugyanakkor arról megfeledkezni, hogy ebben a sportágban egy pillanatnyi kihagyás is képes átrendezni az erőviszonyokat egy-egy súlycsoportban. Úgy látjuk, hogy elsősorban junior vonalon van esély dobogós helyezésre, de a felnőttek között is ott vagyunk az élbolyban. Nüanszokon fog múlni, hogy valaki érmes lesz-e, vagy ’csak’ pontszerző” – nyilatkozta a Magyar Szumó Szakszövetség elnöke.

Read More

OCR-döntő lesz a hétvégén

Hajráznak az OCR-esek. A sportágban a hétvégén megrendezik az OCR Warriors – HOCRA döntőt, emellett nyílt verseny is lesz a Kamaraerdei Ifjúsági Parkban.

A rangos versenyen egyben eldől, hogy kik végeznek a ranglisták élén. A HOCRA-Magyar Terepakadályfutó és Akadálysport Szövetség információi szerint a döntő és a nyílt verseny is 4+ kilométeren lesz. A szövetség alelnöke elmondta, színvonalas versenyre számít. „Az idei Eb-n bebizonyítottuk, hogy a versenyzőink képesek a legjobbak között is meglepetéseket okozni. Ez a hétvégi döntő egyben kvalifikál a jövő évi kontinensbajnokságra, amelyet Olaszországban rendeznek meg. Bízom benne, hogy az a sok munka, amelyet a szövetség elvégzett a profi versenyzőinkkel együtt, nem volt hiába, és jövőre még ütőképesebb csapattal képviselhetjük a magyar színeket az Eb-n” – nyilatkozta Rozina Tamás.

Az Obstacle Course Racing (OCR) olyan sport, ahol a versenyzőnek futás közben akadályokat kell leküzdeniük.

Read More