Jön a VI. Országos Állatorvos-Agrár Sportnap és Családi Hétvége

Szeptember 21-én megrendezik a VI. Országos Állatorvos-Agrár Sportnap és Családi Hétvégét. A tatai rendezvényen nyolc sportágban versenyezhetnek az agráriumban dolgozók.

A sportnap az utóbbi években komoly rangot vívott ki magának, hiszen több korosztály képviselteti magát Tatán, és rendszerint több százan neveznek az eseményre. A szervezők célja az volt a hagyományteremtő rendezvény megálmodásakor, hogy legyen egy nap, amikor az állatorvosok, az agrármérnökök, a szőlészek, borászok, a kertészmérnökök, az erdőmérnökök és vadászok, akik nap, mint nap együtt dolgoznak az agráriumban egy minisztérium irányítása alatt, együtt sportolhassanak.

 „Ebben az évben is igyekszünk minden korosztálynak aktív programokat kínálni szeptember 21-én. A helyszín ezúttal is Tata lesz, a gyönyörű Olimpiai Edzőtáborral, Öreg-tóval, Angolparkkal.” – mondta Dr. Bándy Pál, az esemény főszervezője.

Az VI. Országos Állatorvos-Agrár Sportnap és Családi Hétvégén asztaliteniszben, fogathajtásban, futásban, kispályás labdarúgásban, parkröplabdában, sárkányhajóban streetballban és teniszben mérhetik össze a tudásukat az indulók.

Bővebb információk: www.oaas.hu

Fővédnök:

Dr. Sótonyi Péter, rektor, Állatorvostudományi Egyetem

Védnökök:

Dr. Bognár Lajos, országos főállatorvos

Dr. Gönczi Gábor, a Magyar Állatorvosi Kamara elnöke

Dr. Magyar Zoltán, a Nemzet Sportolója, kétszeres olimpiai bajnok tornász, állatorvos

Győrffy Balázs, országos elnök, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Czene Attila olimpiai bajnok úszó, a Magyar Szabadidősport Szövetség elnöke

Michl József, Tata város polgármestere

Read More

Csabai Attila: Nagy veszteség érte a magyar sportot

Megrendítő hír jelent meg a hosszú hétvégén: meghalt Szabó Ozor János. A sportember több sportágban is jeleskedett, többek között a szkanderosoknál alkotott maradandót.

 

Csabai Attila, a Magyar Szkander Szövetség elnöke úgy gondolja, hogy a magyar sporttársadalmat komoly veszteség érte. „Amióta a szkander szövetséget irányítom megbízható támaszom volt Szabó Ozor János. Az elnökségben segítette többek között a sportágat, a paraversenyzőket pedig összefogta és motiválta.” – mondta Csabai Attila.

„Szabó Ozor János 47. évesen hagyott itt minket. A világ legerősebb emberének szervezetét vírus támadta meg, belázasodott, majd bevizesedett a teste. Kórházba szállították, lélegeztető gépre tették, de sajnos néhány napot bírt csak a szervezete” – számolt be a sportember haláláról a testepitek.hu.

Read More

Tóth Ferenc: Már rajzolgatom a programokat

Tóth Ferenc már a következő világbajnokságra koncentrál. A világklasszis vitorlázó műrepülő-pilóta nemrég nyerte meg a hatodik egyéni világbajnoki címét, de már a 2020-as vb-re készül.

„Már rajzolgatom azokat a programokat, amelyeket a jövő évi világbajnokságon szeretnék bemutatni. Mindig van valamilyen plusz cél, amit kitűzök magam elé. Most az, hogy megszerezzem a 11. világversenyen elért  első helyet. Van hat világbajnoki aranyam, háromszor nyertem Európa-bajnokságot, egyszer pedig Világjátékokat. Ezzel az eredménysorral utolértem a lengyel Jurek Makulát, most az a cél, hogy jövőre meg is előzzem” – fogalmazta meg céljait Tóth Ferenc.
A „civilben” utasszállító repülőgépet irányító pilóta a közelmúltban a romániai Déván szerezte meg a hatodik világbajnoki aranyérmét. A 2020-as vb-nek Lengyelország ad ott, miután Leszno városa kapta meg a rendezési jogot.
Tóth Ferenc egyébként szeret Lengyelországban versenyezni, hiszen tagja volt minden idők legjobb Világjátékok-szereplését produkáló magyar csapatnak. 2017-ben Wrocławban lett Világjátékok-győztes és rögtön a játékok után Toruńban szerzett vb-aranyat.

Read More

Három futam után továbbra is vezet Érdi Mária az olimpiai tesztversenyen!

A második versenynap után továbbra is élen áll Érdi Mária Japánban! Az Enoshimában zajló olimpiai tesztverseny második versenynapján a tervezett két futamból egyet rendeztek meg.

Az ifjúsági világ- és Európa-bajnok magyar vitorlásversenyző elmondta, gyenge szelük volt a második versenynapon.

„Nem volt szerencsém, nagyon gyenge szélben bonyolították le az egyetlen futamot a második versenynap, ráadásul sárga lapos figyelmeztetést is kaptam” – nyilatkozta Érdi Mária.

Az első napot egy 1. és egy 2. helyezéssel zárta a tokiói kvótás magyar versenyző, és így összetettben továbbra is az élen áll a női Laser Radial hajóosztályban.

Az olimpiai tesztversenyt 10 futamosra tervezték, és az éremfutammal zárul.

(Fotó: World Sailing)

Read More

Ötven magyar sárkányhajós a thaiföldi vb-n

Augusztus 20. és 25. között Pattaya ad otthont a 14. IDBF Nemzetek Közötti Sárkányhajó Világbajnokságnak, amelyen a nagy távolság és a költséges utazás ellenére három korosztályban mintegy ötven magyar indul. A várhatóan ázsiai dominanciát hozó thaiföldi vb-n a jó helyezések mellett éremben is bízik Járosi Péter, a Magyar Sárkányhajó Szövetség elnöke, aki a nemzetközi szövetség alelnökeként azon is dolgozik, hogy legyen elegendő víz a verseny megrendezéséhez.

Hatalmas létszám lesz a világbajnokságon – jelezte Járosi Péter, akinek az IDBF alelnökeként egyik feladata a verseny előkészítése. A már több napja a helyszínen tartózkodó sportvezető elárulta: az időjárási körülmények nem kedveztek a vb-nek, hiszen az esős évszak a szokásosnál kevesebb vizet hozott. A rendezőknek emiatt számos nehézséggel kellett megküzdeniük, de biztos benne, hogy végül kiváló lesz a pálya és nagyszerű világversenynek néz elébe a sárkányhajós társadalom.

Ázsiai eredetű sportág lévén a vb-n legnagyobb létszámban a keleti kontinens képviselői vesznek részt, de rajtuk kívül Európából, valamint Egyesült Államokból és Kanadából is erős legénységek állnak rajthoz. A magyar sárkányhajósokat ötven fős küldöttség alkotja, akik junior (18 éven aluli), premier (felnőtt) és szenior B (50 éven felüliek) korosztályokban indulnak.

„Már az is nagy dolog, hogy egyáltalán el tudunk a thaiföldi vb-re jutni, mert ebben a sportágban sokszor a sportolóknak is ki kell venniük a részüket a költségekből. Most annyiban kedvező a helyzet, hogy a hazai szövetség az ifjúsági és a premier legénység részvételében is tudott segíteni” – mondta Járosi Péter.

Biztos, hogy nagyon meg kell küzdeni a jó helyezésekért, hiszen gyakorlatilag jelen lesz minden olyan ázsiai ország, ahol a sárkányhajózást több száz, vagy akár több ezer éve űzik – jegyezte meg a hazai szövetség vezetője.

„A szövetségi kapitányunk azt mondta, azzal elégedettek lehetünk, ha a magyarok a különböző kategóriákban be tudnak kerülni az első hatba. Egyetértek vele, de azért nagyon örülnék, ha összejönne az éremszerzés is. Biztos vagyok benne, hogy sportolóink mindent meg fognak tenni ezért. Tegyük hozzá, óriási teljesítmény lenne, hiszen például a premier férfiaknak 18 másik legénységgel kell majd megküzdeniük, hogy odaérhessenek a mezőny elejére.”

A sárkányhajósok az idei esztendeje ugyanakkor már így is sikeres, hiszen a júliusi sevillai klub legénység Európa-bajnokságon tíz érmet – hat aranyat, három ezüstöt és egy bronzot – szereztek a magyar egységek.

Read More

Rali Eb – Kiálltak a versenyből Herczigék Csehországban

Az 5. gyorsasági szakasz után, mindössze 13 másodpercre a dobogótól, a 6. helyről műszaki hiba miatt kiállni kényszerült a MOL Racing Team párosa. A Herczig Norbert, Ferencz Ramón kettős olajnyomás problémákkal küszködött, ezért döntöttek így. Ha megjavítható az autó, akkor a páros vasárnap még folytatni fogja a cseh ralit.

„A versenynapokat külön pontozzák, ezért ha egy kisebb hiba miatt voltak nehézségeink, akkor vasárnap visszatérünk a pályára. Egyébként a műszaki problémáig annyira jól ment minden. Ramónnal jó tempót diktáltunk, a mezőny első felében autóztunk. Nagyon sajnálom ezt az egészet” – mondta a Volkswagen Polo GTI R5 pilótája.

„Úgy néz ki, hogy ebben az évben nehezen áll össze ez az egész, de nem adjuk fel. Kell egy pár nap, hogy összerakjuk magunkban a történeteket és megyünk tovább” – tette hozzá Herczig Norbert.

Read More

Érdi Mária vezet az olimpiai tesztversenyen!

Jól kezdte az olimpiai tesztversenyt Érdi Mária! Enoshimában kezdetét vette a jövő évi olimpia tesztversenye.

Az ifjúsági világ- és Európa-bajnok magyar vitorlásversenyző az elmúlt időszakban az olimpia helyszínén készült, és úgy látszik sikerült ráhangolódni a tesztversenyre.

Az első napot ugyanis egy 1. és egy 2. helyezéssel zárta, így összetettben az élen áll a női Laser Radial hajóosztályban.

„Mindkét futamban jól elkaptam a rajtot, és a sebességgel sem volt gond. Az első és a második futamban is másodikként értem el az első bóját, a nyitófutamban pedig tudtam hajrázni” – összegzett Érdi Mária.

Az olimpiai tesztverseny 10 futamos lesz, és az éremfutammal zárul.

Read More

Cseh Rali – Herczigék túl vannak a kvalifikáción

A 14. helyen végzett a Herczig Norbert, Ferencz Ramón kettős a cseh rali kvalifikációján. A MOL Racing Team duója egyben a 14. helyet választotta a szombati rajton.

Herczig Norbert elmondta, kifejezetten jó hangulatban készülnek a rali Európa-bajnokság cseh futamára.

„Fantasztikus a hangulat. Rengeteg magyarral találkoztunk itt Zlín városában. Jó passzban vagyunk, az autó beállítás is jól sikerült.” – mondta Herczig Norbert, a Volkswagen Polo GTI R5 pilótája.

A mezőny szombaton nyolc, vasárnap hat gyorsaságit teljesít a rali Európa-bajnokság cseh futamán.

Read More

Az olimpiai tesztverseny következik Érdi Mária számára

Érdi Mária a 2020-as tokiói olimpia tesztversenyén indul. Az ifjúsági világ- és Európa-bajnok magyar vitorlásversenyző az elmúlt napokban Enoshimában, gyakorlatilag a jövő évi olimpia vitorlás versenyeinek helyszínén edzett.

 

„Egy kiváló szakmai stábbal dolgoztam az elmúlt napokban. Edzőmmel, az új-zélandi Sara Wintherrel és edzőpartnereimmel, a brit Alison Younggal, valamint a japán Doi Manamival edzettem. A tesztverseny után lesz még egy Világkupa is, szintén Enoshimában, aztán szeptember másodikán hazarepülök, hiszen a Balatonon megrendezik az országos bajnokságot, ahol szeretnék indulni” – nyilatkozta a Laser Radial hajóosztályban versenyző Érdi Mária, akinek a jövő évi ötkarikás játékok lesz a második olimpiája.

Fotó: facebook.com/mari.erdi

Read More

Rali Eb – Csehországban folytatódik a száguldás

Csehországban folytatódik a rali Európa-bajnokság. A Mol Racing Team párosának, Herczig Norbertnek és Ferencz Ramónnak nem ismeretlenek a cseh szakaszok.

Herczig Norbert a pályabejárások után elmondta, tavaly már versenyeztek Zlínben, így ismerős közegbe tértek vissza. „A 2018-as tapasztalatok sokat segítenek. Kedden teszteltünk, utána pályabejárás volt. Jó kis versenynek nézünk elébe. Azt tudtuk, hogy Csehországban is nagyon szeretik az autósportot, de minden várakozásunkat felülmúlta a keddi dedikálás. Késő estig a szurkolók rendelkezésére álltunk, és megható volt az a rajongás, ami itt a ralit övezi. Természetesen találkoztunk magyarokkal is.” – mondta Herczig Norbert.

Zlínben pénteken lesz a kvalifikáció, majd este városi gyorsasági. Szombaton nyolc, vasárnap pedig hat gyorsaságit teljesítenek az indulók.

Read More

Roppant eredményesen mozgattak meg több tonnát a magyarok Luxemburgban

Remekeltek a magyarok a Luxemburgban megrendezett klasszikus fekvenyomó Európa-bajnokságon. A Magyar Erőemelő Szövetség információi szerint az összes kategóriát beleszámítva a küldöttség hét arannyal, négy ezüsttel és két bronzéremmel térhetett haza.

A felnőtteknél a női open mezőnyben a tokiói világbajnok, korábbi Európa-csúcstartó Szabó Ágnes ezüstérmes lett. Ugyancsak másodikként zárt a kétszeres Európa-bajnok Palágyi Zsanett is 63 kilogrammosok között. Nyers Mónika is dobogóra tudott állni, miután bronzérmes lett az 52 kilósok között.

A junioroknál Véró Alex (+120 kg) megvédte Európa-bajnoki címét, a nőknél pedig az újoncként bemutatkozó Sallai Eszter mindenkit legyőzve, kontinensbajnoki aranyérmet szerzett.

A verseny legeredményesebb magyar versenyzője dr. Lombosi Melinda lett akinek, még a tokiói világbajnokságon elért teljesítményét is sikerült felülmúlnia. Korcsoportjában (40-50 évesek) és az open mezőnyben is diadalmaskodott a 41 éves versenyző aki, 150 kilós új open Európa-csúcsot és masters világcsúcsot teljesített a +84 kilogrammos női mezőnyben.

A masters I-es korosztályban Nyers Mónika (52 kg) és Salamon Erika (57 kg) is Európa-bajnok lett, akárcsak a férfiak masters III-as korosztályában Horváth Tibor hasonló kategóriájában a nehézsúlyúak között. Salamon Erika ráadásul a felnőtt korosztályban is indult, ott bronzéremmel zárt. Petróczki Magdolna és Schauer Kornél is feliratkozott az éremszerzők közé. Mindketten ezüstérmesek lettek Luxemburgban. Petróczki a női masters II-eseknél, Schauer pedig a master I-es korcsoportban állhatott dobogóra.

Az érmeken túl több pontszerző helyezést is elértek a magyar válogatott tagjai, aminek köszönhetően a felnőtt, és a masters fekvenyomó csapat is összetett Európa-bajnoki kupát vehetett át. A csapateredményeket a legjobb 5 helyezést elérő versenyzők pontszámai alapján számítják ki.

Read More

Megérdemelt magyar éremeső az ifjúsági horgász vb-n

Az elmúlt napokban Spanyolországban, Ciudad Real városában, az El Vicario-víztározón az ifjúsági horgász világbajnokság keretein belül került sor a XXIV. Utánpótlás 15, a XXXIII. Utánpótlás 20 és a XII. Utánpótlás 25 Horgász Világbajnokságra. Hazánk képviselete méltó volt az utóbbi évek kiemelkedő eredményeihez: a fiatalok végül bravúros versenyzéssel összesen öt érmet szereztek, köztük Kisjuhász Bencének köszönhetően egy egyéni világbajnoki címet is.

A legfiatalabbak között, az U15 világbajnokságon összesen 32 pontot szerezve a magyar válogatott ezüstérmet szerzett, az egyéniben pedig Nagy Olivér 3 ponttal, a bajnoktól csupán a fogott súlyban elmaradva szintén szépen csillogó ezüstérmet érdemelt ki teljesítményével. Az U15-ös csapat összetétele: Magyar Szilárd utánpótlás szakági vezető, Martin Gábor szövetségi kapitány, Fotyék Péter másodkapitány, Alföldi Bence, Nagy Hunor, Nagy Olivér, Vadon Roland és Zsiga Levente versenyzők, Alföldi Attila, Gyulai Ferenc, Kovács János Krisztián, Nagy András, Nagy József, valamint Vadon Ferenc segítők.

Egy korosztállyal feljebb, az U20 világbajnokságon csapatunk 43 ponttal a negyedik helyen végzett, emellett Bakó Péter révén – aki szintén mindössze 3 pontot gyűjtött – az egyéni versenyben újabb ezüstéremnek örülhettek a magyarok. Az U20-as csapat tagjai: ifj. Szénási Béla szövetségi kapitány, Magyar Szilárd másodkapitány, Bakó Péter, Bodzsár Norbert, Dósa Máté, Skaliczki Ábel és Smányi Szabolcs versenyzők, Arató Soma, Csordás Dávid, Edinger Katalin, Nedvesi János, Magyar Gábor, Smányi Zsolt, valamint Takács Martin segítők.

A közvetlen utánpótlás kategóriában született a legkiemelkedőbb eredmény, mivel az U25 világbajnokságon a nemzeti válogatott 40 pontot szerezve ezüstérmes lett, sőt az egyéni rangsorban Kisjuhász Bence 2 ponttal világbajnoki címet is szerzett. Az U25-ös csapat összetétele: Ambrus Tibor szövetségi kapitány, Szmetán Bálint másodkapitány, Kisjuhász Bence, ifj. Hamar Ferenc, Pocsai Márk, Radácsi Kristóf és Varga Roland versenyzők, Kassai Adrián, Fekete Ferenc, Hamar Ferenc, Radácsi István, valamint Varga József segítők.

Közleményében a Magyar Országos Horgász Szövetség köszöni a nemzeti, valamint a „Magyar Csapat” szakszövetségi sporttámogatási rendszer partner szervezetei és támogatói segítségét, továbbá a teljes magyar küldöttség és a technikai háttérmunkatársak újabb remek teljesítményét és példás összetartását. Valamennyi sportágnál kiemelkedően fontos a jövő biztosítása, s a magyar horgászsport ezekkel az eredményekkel a nemzetközi porondon ezen téren is megerősítette, hogy a világ élvonalába tartozik. Mindez különösen biztató, mert a korábbi sikeres nemzeti pályázat eredményeként 2019-ben hazánkban kerül megrendezésre a következő ifjúsági horgász világbajnokság, ahol jó volna hasonló sikerről beszámolni!

(forrás: MOHOSZ)

Read More

Szumó: Egy arany, egy bronz az Európa Kupán

A magyar szumó válogatott tagjai egy arannyal és egy bronzzal zárták a lengyelországi Európa Kupát. Krotoszyn adott otthont a világversenynek, ahol a férfi 100 kilogrammos kategóriában Molnár Tamás aranyérmes lett.

 

A másik magyar érem Szilágyi Erik nevéhez fűződik. A magyar klasszis a 85 kilogrammos mezőnyben bronzérmet szerzett.

A két érmen kívül több pontszerző helyet is begyűjtöttek a magyar szumósok. Búzás Patrik (85 kg) 5. lett, akárcsak Kerstner Róbert (+115 kg).  Pap Arnold a + 115 kilós kategóriában a 7. helyen zárt.

Az Európa Kupán a felnőtteken kívül több utánpótláskorú versenyző is küzdőtérre lépett. A Magyar Szumó Szövetség idén nagy hangsúlyt fektet az utánpótlásra, hiszen a fiataloknak Európa-bajnokságot rendeznek Szigetszentmiklóson.

Read More

Teqball: A Blázsovics-Bányik kettős legyőzte a világbajnokokat ​​​​​​​

A világbajnokokat legyőzve a magyar páros megnyerte az I. Phoenix Teqball Kupát Budapesten! A Blázsovics Ádám, Bányik Csaba kettős a fináléban 2-0-ra nyert a montenegrói Nikola Mitro, Bogdan Marojevics világbajnok páros ellen. A bronzérmet romániai színekben versenyző Ilyés Szabolcs, Györgydeák Apor szerezte meg.

Blázsovics Ádám a döntő után elmondta, kettős fronton voltak érdekeltek ezen a tornán. „Bányik Csabával szervezőként dolgoztunk azért, hogy ez a nemzetközi kupa megvalósuljon, de amikor kezdődött a torna, akkor mindent félre tudtunk tenni, és nagyon örülünk annak, hogy a világbajnokot legyőzve tudtunk nyerni.” – mondta az egyéniben világbajnok, párosban ezüstérmes Blázsovics a Ludovika Arénában.

Bányik Csaba szerint a teqball előtt nagy jövő áll. „Fiatal sportág, de egyre népszerűbb. Komoly nemzetközi versenyeket rendeznek világsztárokkal. A mostani tornát is hagyományteremtő szándékkal rendeztük meg, az meg külön öröm, hogy felállhattunk a dobogó legmagasabb fokára.” – nyilatkozta a vb-ezüstérmes Bányik Csaba.

Fotó: Balogh Zsófia

Read More

Szkander: Már a vb-re készül a válogatott

A magyar válogatott megkezdte a közvetlen felkészülést az idei világbajnokságra. A vb-nek októberben Konstanca ad otthont, addig még két kiemelt versenyen indulnak a legjobbak. Előbb a Swiss Openen, majd a hazai rendezésű Judgement Day Világkupán állnak asztalhoz a magyar válogatott tagjai – hangzott el a nemzeti csapat biatorbágyi edzőtáborában.

„Idén a Viadukt SE szervezte meg az edzőtábort, ahová 50 szkanderos kapott meghívót. Laczek Zsolt, a klub vezetője, és a Magyar Szkander Szövetség alelnöke mindent megtett azért, hogy sikeres legyen az edzőtábor. „– értékelt Csabai Attila, a Magyar Szkander Szövetség elnöke.

Dóró Zsolt szövetségi kapitány elmondta, megkezdték a felkészülést a világbajnokságra. „Az év főversenye a konstancai vb lesz számunkra, úgy gondolom, hogy mindenkinek jók az alapjai, amelyre lehet majd építkezni. Október végén lesz a vb, addig sokat fogunk még dolgozni.” – hangsúlyozta a szövetségi kapitány.

Read More

Világbajnoki mezőny az I. Phoenix Teqball Kupán

Rangos nemzetközi tornát rendez a Phoenix Teqball Academy a fővárosban. Augusztus 11-én, azaz vasárnap a Ludovika Arénában pénzdíjas versenyen a sportág legjobbjait láthatja a közönség.

A szervezők információi szerint 20 páros indul, a meccsek 10 órakor kezdődnek és 17 óráig tartanak.

Az I. Phoenix Teqball Kupán asztalhoz áll többek között a legutóbbi világbajnokság első három helyezett duója is, így a regnáló világbajnok Nikola Mitro, Bogdan Marojevics szerb kettős és a Blázsovics Ádám, Bányik Csaba magyar egység is harcba száll a végső győzelemért.

A teqball egy új futballalapú sport, amely mind a profi focisták, mind az amatőr sportbarátok számára kiválóan alkalmas a technikai tudásuk, koncentrációs készségük és állóképességük fejlesztésére. Ez a labdarúgás legtisztább válfaja, mivel a játékosok között nincs fizikai kontaktus. Ezáltal az ütközésekből, durva belépőkből származó sérüléseket teljesen ki lehet zárni egy teqball mérkőzésen, vagy az edzés során. Emellett az asztalt sem lehet megérinteni a szabályoknak megfelelően, amely szintén csökkenti a sérülésveszélyt.

Read More

Teke – Rangos nemzetközi tábor Szegeden

Szombaton zárul a Szegeden zajló NBC-tábor. A Nemzetközi Tekeszövetség (NBC) utánpótlás edzőtáborának először ad otthont Magyarország.

A jellemzően 14 és 18 év közötti utánpótlás-válogatott játékosok hat országból érkeztek Szegedre. „Ezt a tábort 2006 óta rendezik meg, Magyarország először ad otthont az NBC-tábornak. Nagy örömmel mondtunk igent a nemzetközi szövetségnek, amikor felkértek minket házigazdának” – mondja Karsai Ferenc, a Szegedi TE elnöke, aki egyébként a nemzetközi szövetség egyik alelnöke is egyben. A szegedi táborban napi két edzést tartanak nemzetközi szaktekintélyek vezetésével. Szakemberek szerint a tábor a teljes magyar utánpótlásra nézve pozitívan hat, hiszen a 14-18 év közöttiek európai elitmezőnye gurít a héten Szegeden. Ebben a környezetben edzhetnek a magyarok is.

Read More

Európa Kupára készülnek a szumósok

Lengyelországba utazik a magyar szumó-válogatott. Krotoszyn ad otthont a következő Európa Kupának, ahol a nemzeti csapat gerince küzdőtérre lép. A felnőtteken kívül több utánpótláskorú versenyző is elutazik.

„Idén különösen nagy hangsúlyt fektettünk az utánpótláskorú versenyzőkre. Magyarország ugyanis utánpótlás Európa-bajnokságot rendez szeptemberben, így elengedhetetlen a felnőttek mellett a fiatalok menedzselése is.” – nyilatkozta Ancsin László, a Magyar Szumó Szövetség elnöke.

A sportvezető hozzátette, hogy ezúttal is jó szereplést vár a magyaroktól Lengyelországban. A már hagyományos lengyelországi Európa Kupa általában jól szokott sikerülni a magyar szumósoknak. Tavaly Szilágyi Erik három érmet is begyűjtött, rajta kívül Berregi Bernadett is dobogóra állt.

A lengyelországi Európa Kupát a hétvégén, a magyarországi utánpótlás Európa-bajnokságot pedig szeptember 26. és 29. között rendezik meg.

Read More

Olimpiai álmok a győri kick-box Eb-n

A kick-boxosok világszerte bizakodóak, hogy a 2028-as Los Angeles-i olimpián ott lehet az amerikai eredetű modern küzdősport. Az álmok valósággá válásának útján tavaly fontos lépést tett meg a sportág, amelynek világszervezetét, a WAKO-t elismerte a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. Király István, a hazai szövetség alelnöke elmondása szerint a Los Angeles-i szervezők is tapogatóztak a sportág háza táján. Az idei utánpótlás Eb-t augusztus végén Győrben rendezik, és éppen azok a fiatalok gyűlnek össze, akik 2028-ra pályafutásuk csúcsán lehetnek – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

A sportág olimpiai elismerése is szerepet játszik abban, hogy 2000 fős indulói rekordlétszámot várnak Győrbe – vélekedett Király István, aki az Eb egyik főszervezője. Elmondása szerint a múltban akadt néhány másik kick-box világszervezet, amely magát a legerősebbként hirdette, de a NOB elismerésével egyértelművé vált, hogy a WAKO a sportág hivatalos képviselője. Azóta érezhetően elindult egy beáramlás, és a következő két-három évben legalább ötven százalékkal megnövekedhet a WAKO már most is hárommilliós tagsága.

Király István optimista a 2028-as olimpiai bemutatkozást illetően. Hogyha nem hinnénk benne, akkor ugyan miben hinnénk? – teszi fel a kérdést.

„Létezik egy erős amerikai kick-box, és tapasztaltunk egy nem hivatalos érdeklődést a Los Angeles-i szervezőbizottság felől. Úgyhogy nagy izgalommal várjuk a történéseket, miközben azt gondoljuk, hogy a kick-box igenis megérett arra, hogy belépjen az olimpiai sportágak közé. És nemcsak úgy, mint egy családtag, hanem mint a játékok programján szereplő sportág. Minden adott lehet, hogy a NOB felkarolja a kick-boxot. Tudjuk, hogy az olimpiára kerülésnek az is feltétele, hogy képernyőképes és eladható legyen egy sportág, de azt gondolom, hogy ezeknek is maximálisan megfelelünk. Egy erős lobbira van még szükség, de az is meglesz. Bátran kijelenthetjük, hogy haladunk előre” – bizakodott a május óta az európai kick-box szövetség elnöki tisztét is betöltő sportvezető.

Bár nagyon távoli még, de 2028 szempontjából is nagy fontossággal bírhat a győri utánpótlás Európa-bajnokság – hangsúlyozta Király István.

„Ha belegondolunk, hogy Győrben a fiatalok lépnek küzdőtérre, és hogy hány év van hátra a lehetséges olimpiai debütálásig, akkor nyilvánvaló, hogy pont akkorra válhat ezekből a tizenévesekből felnőtt világklasszis. Merthogy ez a sportág sem olyan, hogy két-három év alatt valaki a semmiből a felnőtt elitben találhatja magát, hanem hosszú, tíz-tizenöt éves versenyzői múlt kell ahhoz, hogy egy tehetség eljusson a csúcsra. Mi pedig éppen most szemezgethetjük ki azokat a tehetségeket, akikből majd kilenc esztendei fáradságos munkával esetleg olimpikonokat faragunk, akik érmeket hoznak Magyarországnak.”

A 2019-es utánpótlás kick-box Európa-bajnokságnak augusztus 26. és 31. között az Audi Aréna Győr ad otthont.

Read More

TF-es kick-boxos sikerek az egyetemi Európa-bajnokságon

Hat arany-, két ezüst- és két bronzérmet nyertek a magyar kick-boxosok Zágrábban, az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) küzdősport Európa-bajnokságán. A sportág képviselői először vehettek részt az egyetemi Eb-n, ahol a kick-box mellett három, a 2020-as olimpián szereplő küzdősport – cselgáncs, tekvandó és karate – képviselői indultak. A kick-boxos diadalok a Testnevelési Egyetemet a felsőoktatási intézmények közötti éremtáblázat elejére repítették – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

 

Valósággal tarolt a zágrábi multisport-eseményen a felnőtt világ- és Európa-bajnokokat is a soraiban tudó magyar kick-boxos küldöttség.

A tavalyi felnőtt Eb-elsőségével az év legjobb hazai női versenyzőjének választott Busa Andrea két szakágban is diadalmaskodni tudott. A világ- és Európa-bajnok Nagy Henrietta pointfightingban nyert, akárcsak a férfiaknál Rohonczi Jenő. A 2017-es budapesti felnőtt vb-n ezüstérmes Vida Balázs és a fiatal Fésű Lajos light-contactban állhatott fel a dobogó tetejére.

Bálint Zoltán és Harangozó Gábor ezüstéremmel térhet haza Horvátországból, míg Vizsnyiczai Richárd és Gremen Petra harmadik lett.

 

Hazánk ezzel fölényesen lett a legeredményesebb ország kick-boxban az egyetemi Eb-n. Különlegesség, hogy a hat magyar arany mindegyikét a Halker-Király Team egyesület sportolói harcolták ki, közülük pedig öten is a Testnevelési Egyetem színeit képviselték. Ezzel a budapesti felsőoktatási intézmény egycsapásra a második helyre ugrott a kontinens egyetemei közötti éremtáblázaton – amely az EUSA valamennyi sportágának idei Eb-eredményeit magába foglalja.

EUSA egyetemi küzdősport Eb, a magyar érmesek kick-boxban:

Pointfighting:
Férfiak:
74 kg: 3. Vizsnyiczai Richárd (SZTE, Békéscsabai LTP. SE)
84 kg: 2. Bálint  Zoltán (SZTE, Békéscsabai LTP. SE)  
+84 kg: 1. Rohonczi  Jenő (TE, Halker-Király Team), 2. Harangozó Gábor (SZTE, Békéscsabai LTP. SE)  
Nők:
65 kg: 1. Busa  Andrea (TE, Halker-Király Team)  
+65 kg: 1. Nagy Henrietta (BME, Halker-Király Team)
Light-contact:
63 kg: 1. Fésű Lajos (TE, Halker-Király Team)  
+84 kg: 1. Vida  Balázs (TE, Halker-Király Team)  
Nők:
55 kg: 3. Gremen  Petra (ELTE, ZMKBA)  
65 kg: 1. Busa Andrea (TE, Halker-Király Team)

Read More