Kategória: Utánpótlássport
A vírusokkal is küzdöttek
A nemzetközi szünetet kihasználva három magyar jégkorong utánpótlás-válogatott is nemzetközi tornán vett részt. A mérleg: két második és egy negyedik helyezés. STJ • Az U20-as együttes Asiagóban, az U18-as St. Pöltenben, míg az U16-os Kranjban vendégszerepelt. Olaszországban – noha párhuzamosan … Bővebben
Mélyvízben a Fradi ellen
Tavasszal még a megyei első osztályban játszott, pár hónappal később pedig a Ferencváros ellen kezdőként debütált az NB I-ben. Sőt, oroszlánrészt vállalt csapata történetének első Üllői úti sikerében. Zachán Péter, a Paks 18 esztendős védője a videómegosztóknak köszönheti, hogy eljutott … Bővebben
Vitorlát bontott a 29er
Az őszi szünetben tartotta első edzőtáborát a Spartacus Vitorlás Egylet 29er-különítménye. A legdinamikusabban fejlődő nemzetközi ifjúsági páros hajótípusban idehaza is egyre többen versenyeznek. UP-info • Az őszi szünetben tartotta első edzőtáborát a Spartacus Vitorlás Egylet 29er-különítménye. A fiatalok nagyszerű időjárási … Bővebben
A vírusokkal is megküzdöttek
A nemzetközi szünetet kihasználva három magyar jégkorong utánpótlás-válogatott is nemzetközi tornán vett részt. A mérleg: két második és egy negyedik helyezés. STJ • Az U20-as együttes Asiagóban, az U18-as St. Pöltenben, míg az U16-os Kranjban vendégszerepelt. Olaszországban – noha párhuzamosan … Bővebben
Sopronban a bajnokok
Idén ötödik alkalommal rendezik meg Sopronban a már hagyományos U16-os leány kosárlabdatornát, melyen a rendező mellett hét ország bajnokcsapata vesz részt. UP-info • A Soproni Darazsak Akadémia szervezésében, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetség égisze alatt, november 17-22-én idén ötödször rendezik … Bővebben
Sok hasznos tapasztalat
Egy ezüst- és négy bronzérem. Ez a mieink mérlege a szombathelyi asztalitenisz magyar nemzetközi utánpótlás-bajnokságon. A serdülőknél és az ifiknél is rendkívül erős mezőny gyűlt össze, és a verseny rangját emelte, hogy az európai elit mellett a két korosztály ázsiai … Bővebben
Franciaországi teszten
Három erős meccset játszott Franciaországban a serdülőfiúk kézilabda-válogatottja: Svájc és Izland legyőzése nem okozott gondot, ám a házigazdát – Vágó Attila szerint részben a játékvezetők közreműködésének köszönhetően – nem sikerült felülmúlni. reb • Már-már franciaországi túrának is beillett a serdülő-fiúkézilabdázók … Bővebben
Péter a megyéből
Percrekordot hozott a labdarúgó NB I válogatott szünet előtti fordulója. Idén soha ennyit nem töltöttek pályán a fiatalok, mint a 15. játéknapon, amely azonban nemcsak erről szólt, sokkal inkább a három 21 év alatti játékossal felálló Paks Ferencváros elleni győzelméről, … Bővebben
Kőbányai kettős
Az Aquaréna Kőbánya SC nyerte a gyermek- és az ifjúsági sakkcsapatbajnokságot. A fiatalabbak között veretlenül győzött, az idősebbek ellen már nehezebben ment. Lakner Gábor • Az őszi szünet alatt Hajdúböszörményben rendezték meg a gyermek- és ifjúsági sakkcsapatbajnokságot. A győzelmet mindkét … Bővebben
Nánási dupla siker
Két sima győzelmet aratott a fiú ifjúsági kézilabda-válogatott Románia ellen: a hajdúnánási 34-28-as és 34-25-ös siker mellett a mutatott formának és a fejlődésnek is örült Imre Vilmos szövetségi edző. reb • Mint ismert, a magyar felnőtt férfi-kézilabdázók múlt szerdán magabiztosan, … Bővebben
Fordított piramis
Kijelenthető, hogy idén sem vár könnyű szezon a magyar sísportok utánpótláskorú képviselőire. A rendkívül költséges sportágak anyagi forrásai csökkentek, a szükséges fejlesztéseket nem tudja meglépni a szövetség, és a befolyó összegeket is főként a 2018-as pjongcsangi téli olimpiára készülő felnőttversenyzőkre … Bővebben
Körkép, szünetben
A válogatott-összetartás hetében szemügyre vettük, honnan folytatják a kiemelt kosárlabda-bajnokságokban szereplő csapatok a röpke szünet után. A junior-fiúbajnokság keleti csoportjában szuperrangadó következik. Lakner Gábor • A múlt héten nem rendeztek mérkőzéseket a kiemelt kosárlabda-bajnokságokban, ugyanis az őszi szünetben összetartáson vettek … Bővebben
Szuper skalp
A német csapatbajnokságban, a Bundesligában birkózó Lévai Zoltán (20) bajnoki találkozón 6-0-ra legyőzte az örmény olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok Arszen Dzsulfalakjant. A dorogi kötöttfogású rendkívüli fegyvertényt hajtott végre a kilenc évvel idősebb világklasszis ellen. Szekeres István • A Dorogi … Bővebben
Ezüst és bronz, végszóra
A serdülők között a Menkő Veronika, Phan Viola páros ezüstérmével és Juhász Patrik bronzával zárult a Szombathelyen megrendezett asztalitenisz magyar nemzetközi utánpótlás-bajnokság. Lakner Gábor • A serdülők egyéni és páros versenye maradt a Szombathelyen megrendezett asztalitenisz magyar nemzetközi utánpótlás-bajnokság utolsó … Bővebben
Arénahangulatban
Noha a verseny nem fejeződött még be, és a három érmet sem tekinthetjük végleges eredménynek, egyet már biztosan kijelenthetünk a Szombathelyen zajló magyar nemzetközi utánpótlás asztalitenisz-bajnokságról: hangulatban, szervezésben jelesre vizsgázott. reb • Az Arena Savaria küzdőterére pillantva hirtelen azt hihetné az … Bővebben
Szuper skalp a Bundesligából
A német csapatbajnokságban, a Bundesligában birkózó Lévai Zoltán (20) bajnoki találkozón 6-0-ra legyőzte az örmény olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok Arszen Dzsulfalakjant. A dorogi kötöttfogású rendkívüli fegyvertényt hajtott végre a kilenc évvel idősebb világklasszis ellen. Szekeres István • A Dorogi … Bővebben
Az álmot hajszolva
A földkerekség legnézettebb bajnoksága, amelynek döntőjét, a Super Bowlt évről évre több mint százmillióan követik világszerte, az utóbbi években csak az Egyesült Államokban 110 millió fölötti nézettséget produkált. Utánanézünk, honnan jönnek elő az új Tom Bradyk és Ray Lewis-ok. Majer … Bővebben
Vagány bemutatkozás
A Csata DSE leány-serdülőcsapata négy mérkőzésből hármat megnyert a kiemelt kadetbajnokságban a két-három évvel idősebb játékosokból álló csapatok ellen. Tursics Krisztián szerint a játékosai megilletődöttség nélkül vetették magukat a küzdelembe. Lakner Gábor • A közelmúltban írtunk a leány-juniorbajnokságban vitézkedő BEAC–Csata … Bővebben
Csúcsok futószalagon
Elsősorban a felnőttkorú úszókról szólt a Százhalombattán rendezett rövid pályás, felnőtt országos úszóbajnokság, de a reflektorfényen kívül esve a korosztályos sportolók is szép teljesítményekkel rukkoltak elő: az MTK-s Hímer Krisztofer (2003) például többször is új évjáratos csúcsot úszott. reb • … Bővebben
Asztaltenger, arénahangulat
Noha a verseny nem fejeződött még be, és a három érmet sem tekinthetjük végleges eredménynek, egyet már biztosan kijelenthetünk a Szombathelyen zajló magyar nemzetközi utánpótlás asztalitenisz-bajnokságról: hangulatban, szervezésben jelesre vizsgázott. reb • Az Arena Savaria küzdőterére pillantva hirtelen azt hihetné az … Bővebben



























