Világliga: szűkült a montenegrói keret

Gojkovics 17 pólósra számít a továbbiakban. Montenegró Horvátországgal játszik majd Debrecenben január 8-án a világliga európai seljtező negyeddöntőjében. Vladimir Gojkovics pedig szűkített most a csapaton. A 17 játékos és a stáb most elutazott Belgrádba, hogy a szerb válogatottal készüljön tovább, majd innen vezet az útjuk Debrecenbe. A válogatottban nincs nagy meglepetés, a két rutinos klasszis […]

Read More

Folytatták az edzéseket a horvátok

Egy igazolt hiányzója volt Ivica Tucak együttesének az újrakezdés után. Mint ismeretes, 20 játékost hívott meg a horvát szövetségi kapitány keretébe. A cél a debreceni világliga és az olimpiai selejtező. Az elmúlt év végén a csapat a zágrábi földrengés miatt kénytelen volt kihagyni pár napot, de már ez a múlté. Most tizenkilencen folytatták a felkészülést, […]

Read More

A szerbek olimpiai bajnokának a Partizán lehet a végállomás

A Magyarországon is megfordult bombázó anyaegyesületénél fejezné be a pályafutását. Remélem, az élet normalizálódik. Azt tervezem, hogy a Partizánba fejezem be a karrierem – hangsúlyozta Stefan Mitrovics a Tanjung.rs-nek. Mint ismeretes, a szerb klasszis – aki Szolnokon és a Fradiban is megfordult a téli átigazolási időszakban térhet vissza a belgrádi alakulathoz, miután a görög Apollonnál […]

Read More

A magyar válogatott riválisa kivár

A hollandoknál volt egy koronavírusos, de már ő is felépült. A tulipánosok 20-as kerettel várják a trieszti olimpiai selejtezőt. Kapitányuk, a koronavírus-járvány miatt az utolsó pillanatig kivár a kerethirdetéssel. Csak január 9-én utaznak el a torna helyszínére. A hollandok egyik játékosa nemrég, pozitív mintát adott koronavírusra, de már Maud Meggens is újra a csapattal készülhet. […]

Read More

M4 Sport-Az Év sportolója gála 2020: versenyben vízilabdásaink

Szűkítettek a listán, így a legjobb három között még mindig ott van Marcz Tamás, a férfi vízilabda válogatott valamint Vogel Soma is a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) 63. alkalommal kiírt Év sportolója-szavazásán. A díjátadót január 11-én, a koronavírus-járvány miatt nézők nélkül tartják meg a Nemzeti Színházban kialakított stúdióban. Az előre felvett elemekből összevágott 90 perces […]

Read More

Tokió 2020 – A japán kormányfő ismét biztonságos olimpiát ígért

Szuga Josihide japán miniszterelnök újfent azt ígérte, hogy Tokió “biztonságos és nyugodt” olimpiát rendez nyáron, és közlése szerint rendületlenül folytatják az előkészületeket a játékok július 23-i nyitányára. Újévi beszédében a kormányfő azzal együtt is derűlátóan fogalmazott, hogy az országban a koronavírus-járványt illetően nem javult a helyzet, sőt egyre több helyen bukkan fel a vírus új, […]

Read More

Horvátországi földrengés: leállították az edzéseket

A horvátok szövetségi kapitánya borzalmasnak nevezte, mikor megmozdult a talaj. Mint ismeretes, a 2020-as év végén Horvátországot földrengés rázta meg, mely a pólóválogatottjukat is érintette. „A játékosok a vízben voltak. Ők és akik a medence szélén voltak érezték a földrengést. Szörnyű volt. A medence szélén úgy kezdett folyni a víz, mintha cunami lenne. Minden recsegett, […]

Read More

Naptárat elő – Ez vár ránk 2021-ben

Erős hónappal kezdünk. A koronavírus-járványtól függően bővülhet listánk, akár az utánpótlás eseményekkel vagy más felnőtt tornákkal. A 2021-es versenynaptár főbb eseményei: Január: 8-12. Férfi vízilabda világliga, (Debrecen) 19-24. Női vízilabda olimpiai selejtezőtorna, Trieszt Február: 4-7. Női vízilabda Euroliga, selejtező 9. Női vízilabda világliga, Magyarország-Olaszország 14-21. Férfi vízilabda olimpiai selejtezőtorna (Rotterdam) 27. Férfi vízilabda Eurokupa, nyolcaddöntő, […]

Read More

Ez volt a 2020-as esztendő!

Öröm és bánat is vegyült a mögöttünk hagyott évben. Szokatlan év volt ez a koronavírus-járvány miatt. Két dolgot emelnénk ki a pandémián kívül, egyrészt öröm, hogy férfi válogatottunk megnyerte az Eb-t, másrészt szomorú, hogy két legenda is távozott közülünk, Kárpáti György és Benedek Tibor. Kronológiailag a 2020-as esztendő főbb eseményei: Január: Női válogatottunk bronzérmes, férfi […]

Read More

M4 Sport – Az Év sportolója gála – Märcz Tamás és Varga Dénes is a jelöltek között

A Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) szerdán az m4sport.hu portálon hozta nyilvánosságra az Év sportolója díj jelöltjeit a férfiak, az edzők, és a fogyatékos sportolók kategóriájában. A győztesek személye január 11-én az M4 Sport-Az Év sportolója gálán derül ki, amelyre a koronavírus-járvány miatt ezúttal nézők nélkül, virtuális díjátadásokkal kerül sor. A sportújságírók 1958 óta minden esztendőben […]

Read More

Riválisunk kikapott Spanyolországtól

A görögök Malagában készülnek az olimpai selejtezőre. Mint ismeretes, januárban Triesztben lesz az olimpiai selejtező a nőknek, ahová női válogatottunk is hivatalos. A mieink a görögökkel vannak egy csoportban. Riválisunk most Malagában készül a tornára, ahol egy barátságos meccset is játszott a spanyolokkal. A hazaiak 15-12-re nyertek 400 néző előtt. Barátságos mérkőzés (Malaga): Spanyolország – […]

Read More

2020 legjobb montenegrói sportolója lett Brguljan

Díjazták a pólós kiválóságot. Fotó: wpolo.me A montenegrói olimpiai bizottság minden évben kiválasztja az ország legjobb sportolóját. Idén pedig az elismerést Drasko Brguljan kapta. A pólós bronzérmes lett az idei budapesti Eb-n a montenegrói válogatottal. Érdekesség, hogy Brguljan 2011 óta játszik Magyarországon. A 36 éves pólós jelenleg is a Vasasban játszik, de 2014 és 2020 […]

Read More

M4 Sport-Az Év sportolója gála: a két vízilabda-válogatottunk is jelölt

A Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) kedden az M1 aktuális csatornán hozta nyilvánosságra az Év sportolója díj jelöltjeit három kategóriában: a nőknél, a hagyományos csapatsportágakban és az egyéni sportágak csapatversenyeiben. Keszthelyi Rita a női egyéniben, a csapatnál a női és a férfi válogatottunk valamint a Fradi is jelölt az M4 Sport-Az Év sportolója gálán. A győztesek […]

Read More

Veterán a csapatban – Íme, a horvát válogatott bő kerete

Riválisunk is keretet hirdetett a világligára és az olimpiai selejtezőre. Ivica Tucak a horvát válogatott szövetségi kapitánya is csapatot hirdetett. A horvátok szintén szerepelnek majd a januári világligában, de nekik még nincs meg a tokiói olimpiai részvétel, így Rotterdamba is hivatalosak. Bekerült a bő csapatba Niksa Dobud, aki nemrég tért vissza eltiltásából, a londoni olimpiai […]

Read More

Parádésan játszott az ex-egri pólós a szerb kupa elődöntőjében

Góljaival a csapata ott van a fináléban. Fotó: KVK Radnicki Hetet vágott a Novi Belgrádnak Strahinja Rasovics és így 13-9-re győzött a Radnicski. Az Egerben is megfordult bombázó csapata 0-4-ről jött fel. A fináléban a Crvena Zvezdával játszik a Kragujevác. A szerb kupa egyik elődöntőjében: Radnicski – Novi Belgrád 13-9 (1-4, 8-2, 3-2, 1-1) Radnicski: […]

Read More

Íme, férfi válogatottunk bő világliga kerete

Märcz Tamás kihirdette a januári világligára bő keretét. Mint ismeretes, Märcz Tamás csapata január 8. és 10. között Debrecenben játszik világliga meccseket. Az eseményre pedig a szövetségi kapitány csapatot hirdetett. A húszfős bő keret majd tizenötösre szűkül. Az első ellenfelünk majd Olaszország lesz a negyeddöntőben. A férfiválogatottunk világliga bő kerete: Kapusok: Lévai Márton (OSC), Nagy […]

Read More

Szobrot kaphat Hajós Alfréd

A szobor a tervek szerint a Margitszigeten fog helyet kapni. Hajós Alfréd (1878-1955) munkásságára és örökségére emlékezne az a köztéri szobor, amelynek megalkotására a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) és a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (Mazsike) írt ki országosan nyílt pályázatot – számolt be róla az MTI. Hajós Alfréd az újkori olimpiai játékok első […]

Read More

A CAS köteles újra kivizsgálni az úszó Szun Jang doppingügyét

A svájci szövetségi bíróság új eljárásra kötelezte az olimpiai bajnok Szun Jang doppingügyében a nemzetközi Sportdöntőbíróságot (CAS). A döntés lehetőséget ad Szun Jangnak, hogy részt vegyen a jövő nyárra halasztott tokiói olimpián, attól függően, hogy a CAS mikor tárgyalja újra az ügyét. A szövetségi bíróság csütörtöki tájékoztatása alapján a Szun Jangot nyolcéves eltiltással sújtó CAS-testület […]

Read More

Benedek Tibor lett az elmúlt húsz év legjobb vízilabdázója

A júniusban elhunyt Benedek Tibor lett az elmúlt húsz év legjobb vízilabdázója a Total Waterpolo szaklap szavazásán. A magyar válogatott honlapjának vasárnapi tájékoztatása szerint 40 zsűritag voksa és több mint 50 ezer közönségszavazat alapján alakult ki a sorrend. A játékosok az egyes szakértői voksok és a közönségszavazások eredménye után pontszámokat kaptak, és a háromszoros olimpiai […]

Read More

Vogel Soma: a tokiói aranyérem lebeg a szemeink előtt

Vogel Soma, a magyar vízilabda-válogatott és a FTC-Telekom Waterpolo kapusa szerint a nemzeti csapat minden világversenyre, így a jövő nyárra halasztott tokiói olimpiára is érmes reményekkel utazhat majd. A hálóőr – aki a januári, budapesti Európa-bajnokság döntőjében hárította a magyar csapat aranyérmét jelentő spanyol büntetőt – az M1 aktuális csatornának elmondta, mind a mai napig […]

Read More