Gocics üzent: túl kell élnünk ezt a helyzetet, figyelve és segítve egymást
Szolnokon is megállt az élet, Zsivko Gocics pedig a helyzetről adott tájékoztatást. Fotó: Szolnoki VSC / facebook Tulajdonképpen három hete nincsenek meccsek, előbb azért, mert a válogatott programjai miatt szünetet tartottak a bajnokságban, később pedig közbejött a vírushelyzet. Mi úgy készültünk, hogy március 28-án az OSC ellen folytatjuk a középszakaszt, mint tudjuk, erre a legjobb […]

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke szerint a tokiói olimpia esetleges lemondása a legkevésbé tisztességes megoldás lenne a sportolókkal szemben. A NOB első embere a Südwestdeutschen Rundfunks műsorszolgáltatónak azt nyilatkozta: a koronavírus-járvány miatti lemondás a 206 országból érkező összesen 11 ezer sportoló álmát törné szét. “Egy ilyen lemondás a legkevésbé tisztességes megoldás. Az […]
A szervezet határozatlan ideig elhalasztja a vízilabda Bajnokok Ligája nyolcas döntőjét is. Mint ismeretes, a LEN elhalasztotta az úszó Eb-t is, az eseményt augusztusban fogják megrendezni, továbbá nem fogják megtartani a szervezet kongresszusát sem, amely májusban lett volna. Ami a vízilabdát illeti, a kupákat határozatlan időre felfüggesztik, így a Bajnokok Ligája Final Eight programját is, […]
A szárazföldi edzésekről, a motivációról és a visszavonulásáról is beszélt világbajnokunk. Ami most motivál engem, hogy győzzük le ezt a koronavírust együtt, közösen! Ha így kell, hogy itthon vagyunk, akkor így – mondta Szivós Márton a klub facebook oldalán. Hozzátette, nyilván nem szeretném úgy abbahagyni, hogy a koronavírus miatt egyszer csak félbeszakad és vége. Jó […]
Négy hónappal a tokiói olimpia rajtja előtt Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz (NOB) hasonlóan az ötkarikás játékok eredeti időpontban történő megtartását támogatja. A korábbi párbajtőröző a Kossuth Rádió Sportvilág című műsorában azt mondta: akkor is ezt az álláspontot képviselné, ha még sportolna. “A felkészülés egy előre jól megtervezett […]
A hevesi csapat nem csak a vízben jeleskedik. Egri Vízilabda Klub / facebook A klub facebook oldala számolt be arról, hogy Eger városában tizenhárom helyen nyitottak fertőtlenítő és információs pultokat, ahová a vízilabdázók is beszálltak segíteni. Egerben, tizenhárom helyszínen nyitottak információs és fertőtlenítő pontokat. Vízilabdásaink nemcsak a vízben jeleskednek, hanem segítenek, amiben csak tudnak. Edzők, […]
A vizes sportokat tömörítő európai szövetség (LEN) elhalasztotta a budapesti kontinensviadalt. A LEN pénteki közleménye szerint az úszók, szinkronúszók, nyíltvízi úszók és műugrók május 11-24-re tervezett versenyét augusztus 17. és 30. között rendeznék meg. Paolo Barelli, a LEN elnöke jelezte, a magyarországi szervezőkkel megállapodtak, május végén, június elején tárgyalnak arról, hogy az új időpontban sor […]
Thomas Bach szerint tartózkodni kell a vehemens spekulációktól a nyári tokiói olimpia rendezésével kapcsolatban. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke a New York Times-nak nyilatkozott a koronavírus-járvány következtében kialakult helyzetről. “Különböző forgatókönyvekben gondolkozunk, de ellentétben sok sportszövetséggel vagy profi ligával, bennünket még négy és fél hónap választ el a játékoktól” – mondta Bach. Hozzátette, a […]
A felnőtt vízilabda csapat tagjai üzentek a klub utánpótlás játékosainak. A mostani napok arra kényszerítenek minket, hogy távol maradjunk szeretett otthonunktól, az uszodától” – üzenték a felnőtt csapat tagjai a fiatal korosztálynak. A teljes videó:
Ingyen pizzát szállít a Tommy di Napoli a kórházaknak. Fotó: Tommy di Napoli / facebook archív Az étterem zárva van, de a pizzasütés nem áll le Kásás éttermében. „Szeretnénk elismerésünket, és tiszteletünket kifejezni az egészségügyben dolgozók felé. Ezért a Tommy di Napoli csapata úgy döntött, hogy holnaptól, ameddig készleteink tartanak, napi 200 pizzát szállítunk ki […]
Ha elmarad az olimpia, új helyzetet teremthetne a póló bajnokságokban. Luca Bittarello posztja nagyon népszerű volt Olaszorrszágban az elmúlt napokban, a Serie A-ban szereplő Quinto csapatkapitánya vetette fel, hogy ha elmarad az olimpia akkor, nyáron fejezzék be a vízilabda bajnokságot. Az ötlet több szakember és vízilabda barát figyelmét felkeltette. Az újítás nem egyedi lenne, hiszen […]
Úszóklasszisunk a Facebook-oldalán osztott meg egy üzenetet. „Mindig is azt vallottam, hogy a kudarcokból, a nehéz időkből lehet a legtöbbet tanulni és erősödni. Úgy érzem, az ország most tényleg összefogott, figyelünk egymásra! Hiszem, hogy ebből a krízishelyzetből erősebben fogunk felállni! Kívánok Nektek sok erőt, kitartást és egészséget erre az időszakra!” – írta a Facebook-oldalára Hosszú […]
Egyre többen kritizálják a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot (NOB), amely – hivatalos kommunikációja szerint – továbbra sem vette fontolóra a nyári, tokiói ötkarikás játékok elhalasztását a koronavírus-járvány miatt. A kanadai NOB-tag, Hayley Wickenheiser úgy fogalmazott, a jelenlegi állapotokat tekintve érzéketlen és felelőtlen döntés a NOB részéről, hogy változatlan meggyőződéssel kitart a játékok megrendezése mellett. A jégkorongozóként […]
Otthonmaradásra szólít fel mindenkit a koronavírus-járvány miatt a Facebookon szerdán közzétett videójában Gyurta Dániel olimpiai bajnok. Az úszó a videóban – amit az M1 aktuális csatorna is bemutatott – azt mondta, a koronavírus mindenki életét megnehezíti, így az övét is. “Higgyétek el, hogy én is szívesen találkoznék a barátaimmal, beülnék egy bárba, elmennék nyilvános helyekre, […]
Megvan, mikor lesz döntés a bajnokság folytatásáról, indul a távoktatás. Az MVLSZ hírét változás nélkül közöljük.: A Magyar Vízilabda Szövetség kedd délutáni rendkívüli elnökségi ülésén arról határozott, hogy a versenyrendszerébe tartozó összes, 2020. március 13-án éjféltől határozatlan időre elhalasztott sportrendezvénye folytatásával kapcsolatban legközelebbi, 2020. május 11-ei ülésén hoz újabb döntést. Miként Vári Attila elnök elmondta, a szövetség […]
Mind a válogatott tagjait, és a stábot is tesztelték. Mint ismeretes, a montenegrói válogatott gőzerővel készült az olimpiai selejtezőre. Ennek keretében Németországban vettek részt egy felkészülési tornán. Ezek után pedig a koronavírus jávány miatt a rotterdami eseményt lefújták. Nos, a hazaérkezésük után szigorú intézkedéseknek vetették alá a játékosokat és a stábot a helyi hatóságok, akik […]
Az újbudaiak játékosa az otthoni edzéseibe enged betekintést. Mint ismeretes, a koronavírus miatt mindenki otthon készül tovább a férfi OB I-es bajnokság folytatására is. Tóth Márton az otthonmaradás fontosságáról beszélt videójában valamint mutat néhány gyakorlatot is. #Maradjotthon /#1/ Tóth Márton üzenete a szurkolóknak, hogy ne maradjatok kedvenceitek nélkül. Élen a sportban, élen a példamutatásban!
Állnak a munkálatok a Punta Sant’Anna létesítménynél. Mint ismeretes, A Pro Recco lenne a BL nyolcas finálé házigazdája. Az esemény június 5. és 7. között kerülne megrendezése, ahol már megkezdődtek a munkálatok, de az utóbbi napokban le is álltak a koronavírus súlyos olasz helyzete miatt. Természetesen egyelőre nem lehet tudni, mikor indulnak újra. A helyzetet […]
A klub egy videót tett közzé közösségi oldalán, amelyben néhány játékosa megmutatja, mivel is tölti idejét. A koronavírus fertőzés miatt, otthon vagy a szabadban készülnek a klub játékosai. A bejegyzés megtekintése az Instagramon Játékosaink uszoda nélkül! 💪🏼💜🏐🏀🏓 #uvse #uvsevizilabda UVSE Waterpolo (@uvsevizilabda) által megosztott bejegyzés, Márc 16., 2020, időpont: 10:03 (PDT időzóna szerint)
A koronavírus-járvány miatt határozatlan időre elhalasztják az úszók jövő hétre tervezett olimpiai kvalifikációs országos bajnokságát. A Magyar Úszó Szövetség hétfőn közleményben jelezte, hogy az ötkarikás csapathirdetés időpontja változatlan, azaz Sós Csaba szövetségi kapitány jövő szombaton véglegesíti azok névsorát, akik az egyes számokban az olimpia rajtjáig védettséget élveznek. Ugyanakkor Wladár Sándor elnök jelezte: sokkal fontosabb, hogy […]