Bajnokok Ligája: magyar-magyar rangadóval folytatódik a sorozat

A legrangosabb európai kupaporondon FTC-OSC tallákozót rendeznek, a Szolnok a Spandaut fogadja. Decemberben 10-10-es döntetlen született az OSC-Fradin a Kondorosiban, most pedig itt a “visszavágó”. Az Eb utáni első igazán fontos meccse a két csapatnak. A zöld-fehérek a második helyen állnak a csoportban, az OSC pedig a harmadik, a két csapat között négy pont a […]

Read More

Úszás: teljes lesz a magyar csapat a budapesti Eb-n

Teljes lesz a magyar csapat a 100 nap múlva kezdődő budapesti úszó Európa-bajnokságon – mondta Sós Csaba szövetségi kapitány az M1 Aktuális csatornán. A szakvezető a vasárnap esti műsorban többek között azt emelte ki, hogy az olimpia miatt a május 11-én rajtoló kontinensviadal kissé más jelentőséggel bír a szokásoshoz képest, az olimpiára készülő versenyzőknek egy […]

Read More

Tempesti nem tudott csodát tenni ex-csapata ellen

Tovább menetelt a Recco. Fotó: waterpoloworld.com Érdekes meccsel folytatódott az Eb után az olasz pontvadászat. Az Ortigia játékosa, Stefano Tempesti volt csapata ellen ugrott vízbe. Nos, a klasszis nem tudott csodát tenni, és csapata hat góllal kikapott a ligúr együttestől. Az üldözők, a Brescia és a Sport Management sem hibázott. Olasz bajnokság, 12. forduló, eredmények: […]

Read More

Mégsem tért vissza a horvátok egykori ásza

Valóban ott volt Berlinben, azonban a nézőtéren foglalt helyet Sandro Sukno. Futótűzként terjedt az elmúlt napokban, hogy a horvátok olimpiai- világ-, és Európa-bajnokát, Sandro Suknot leigazolta a Ludwigsburg. A német klub hivatalos honlapján jelentette be a hírt, hogy a visszavonult játékos a csapat következő meccsét már vízbe is ugorhat. A klub menedzsere, Matthias Nagel pedig […]

Read More

Férfi OB I: újoncot avatott az UVSE

Benedek Tibor 2001-es születésű játékost “tesztelt”. Szombaton folytatódott a férfi OB I, az UVSE-nek majdnem sikerült meglepetést okoznia, hiszen a Szolnokkal egészen az utolsó negyedig pariban volt. A lilák vezetőedzője, a játékosként háromszoros olimpiai bajnok Benedek Tibor egy 18 éves játékost hívott meg meccskeretébe, Aubéli Benedegúzt.  A játékos a mérkőzés után a szokásos sajtótájékoztatón “képviselhette […]

Read More

Női OB I: menetel a címvédő

Az UVSE a sereghajtót verte, az üldözők is nyertek. Nem történt meglepetés a női OB I, 10. fordulójában. Az UVSE, a Dunaújváros, a Fradi és a BVSC is begyűjtötte a három pontot. Női OB I, 10. forduló, eredmények: Budapesti Honvéd SE-UVSE-Hunguest Hotels 3-29 (1-9, 0-6, 0-8, 2-6) Hungerit-Szentes-LFÁ-ZF-Eger 6-13 (0-4, 4-3, 1-2, 1-4) Szeged SZTE-BVSC-Zugló […]

Read More

Közönségtalálkozó az Eb-győztesekkel

Az időpont és a helyszín: 2020. február 9., vasárnap, 10 óra, Duna Aréna. Tekintettel az egy héttel ezelőtt Európa-bajnokságot nyert férfiválogatottunk nagy népszerűségének (a pénteki két bajnokin, Szombathelyen és Kaposváron is nagyon sokat kértek aláírást, közös fotót a bajnokokkal), rendhagyó közönségtalálkozót szervezünk! Február 9-én, vasárnap 10 órától a Duna Aréna tanácstermében bárki találkozhat az újdonsült […]

Read More

A horvátok legendája visszatérhet

Németországba játszhat újra a horvátok olimpiai-, világ- és Európa-bajnoka. Stuttgart külvárosában található Ludwigsburg hivatalos honlapja közölte a hírt. Ezek szerint Sandro Sukno újra medencébe ugrik a Budesligában. Mint ismeretes, a horvát klasszisnál 2017-ben kardiológiai problémák merültek fel, a játékost 2018-ban meg is operálták, ezek után mindent megpróbált, hogy visszatérhessen, azonban ez nem sikerült és tavaly […]

Read More

Íme, a februári versenynaptár

Dominál a klubszezon. A februári főbb vízilabda programok: 01. Férfi OB I, 10. forduló 01. Női OB I, 10. forduló 04-05. Bajnokok Ligája főtábla 8. forduló 05. Női OB I, 11. forduló 08. Férfi OB I, 11. forduló 08. Euroliga negyeddöntő 11. Férfi vízilabda világliga, 3. forduló, Franciaország-Magyarország 12. Női OB I, 12. forduló 15. […]

Read More

Férfi OB I: az OSC és az Eger is vendégként győzött

A két nagy simán verte ellenfelét. Fotó: MTI archív A vasárnapi Eb után, ma már két mérkőzéssel folytatódott a bajnokság. Az Eger oldalán visszatért Hosnyánszky és Vlahopulosz is, még az OSC oldalán például Hárai, Prlainovics, Brguljan vagy éppen Mitrovics hiányzott az Eb-t megjárt játékosok közül. A két találkozón Vad Lajos együttese néggyel, a hevesi csapat […]

Read More

Történelmi helyen lenne a BL idei nyolcas döntője

A legendás Punta Sant’Anna medencében játszanák a legrangosabb európai kupaporond végjátékát. Tavaly decemberben Marco Birri a LEN operatív menedzsere és Gianni Lonzi a szervezet technikai bizottságának elnöke Reccoban járt, hogy felmérjék, hol is tervezi a Ligúr klub megrendezni az idei BL nyolcas döntőt  – írja a wpdworld.com. Most pedig arról döntött a LEN vezetői, hogy […]

Read More

Hamarosan elkészül az új uszoda a homokháti városban

Az országos bajnokság harmadosztályát hatszor megnyerő Szegedi Vízilabda Klub és Mórahalom városa közösen épít uszodakomplexumot. A kivitelezés 2018 nyarán kezdődött, jövő héten pedig megtörténik a műszaki átadás – írta meg a delmagyar.hu. Az 1993-ban alakult Szegedi Vízilabda Klub – amely nem azonos a korábbi szezonban az élvonalból kiesett Szegedi Vízilabda Egylettel – és Mórahalom városa […]

Read More

Tokió 2020: egy magyar lehet ott az olimpián műugrásban

A műugróknál Bóta Botond egyedüli magyarként próbálja meg kiharcolni a tokiói olimpián való részvételt. Egyéniben 30 induló lehet majd ott Tokióban, a tavalyi, kvangdzsui világbajnokságon a legjobb 12 már biztosította részvételét, az azt követő kontinensbajnokságokról pedig további versenyzők jutottak ki az ötkarikás viadalra. Bóta indulása az április 21. és 26. között az olimpiai tesztversenyen, egyben […]

Read More

Európa-bajnokaink már a férfi OB I-es fordulóra készülnek

Már a klubcsapaiaknál vannak Eb-győztes játékosaink. Fotó: egrivizilabda / archív Szépen lassan felvették / felveszik a munkát a múlt hétvégén kontinenstornát nyert férfi válogatottunk tagjai. Egerben sincs ez másként, a hevesiek honlapja Dabrowski Norbert vezetőedzőt kérdezte a helyzetről: Amikor szerda reggel erről beszélgetünk, akkoriban érkeznek meg. Majdhogynem beesnek az első bajnokira. Egy edzésen vesznek részt, […]

Read More

Tokió 2020: a MOB női vízilabda válogatottunkkal is számol

Ismét az egyetlen csapatsportág lehet a vízilabda, ahol női és férfi válogatottunk is kvalifikál az olimpiára. A magyar csapat időarányosan jól áll a kvótaszerzéssel a tokiói nyári játékokra Vékássy Bálint, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára szerint. “A múlt hétvége rendkívüli volt. Egyszerre ennyi kvótát még nem szereztünk ebben a kvalifikációs időszakban. Különösen örülünk a […]

Read More

Két hónap böjt után ismét itt van a férfi OB I

A 10. fordulóval jelentkezik a bajnokság. Az  Európa-bajnokság után ismét a klubszezon veszi át a főszerepet a vízilabdában. Pénteken már fordulót rendeznek a honi pontvadászatban. A 10. körben izgalmas lehet a Vasas-BVSC és a Szentes-Honvéd találkozó is. Férfi Ob I., alapszakasz 10. forduló: A-csoport: Február 1., szombat: 13:00 UVSE Hunguest Hotels-Szolnoki Dózsa 16:00 Tatabánya-FTC Telekom […]

Read More

Íme, 2004-es válogatottunk

Február 22-én és 23-án edzéseket vezényelnek a 2004-ben és később született pólósoknak. Meghívottak: Csite Lóránd (HONVÉD), Gyapjas Viktor (FTC), Barics Bence (UVSE), Tamás Kevin (UVSE), Fedac Dominic (DEBRECEN), Fekete Paolo (UVSE), Gaszt Roland (PÉCS), Kis Ferenc (DEBRECEN), Mészáros Bálint (BVSC), Nagy Ákos (KSI), Országh Mihály (KSI), Lengyel Bálint (UVSE), Antoni Barnabás (AVUS), Tymcyna Máté (EGER), […]

Read More

Tokió 2020: Hosszú Katinka még nem döntött programjáról

Még nem tekinthető véglegesnek a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka tokiói programja, ugyanis az úszó kacérkodik a gondolattal, hogy 200 méter pillangón is rajthoz álljon az ötkarikás játékokon. “Úgy érzem, jól állok, különösképpen Kínában úsztam több olyan időt is, amelyekkel nagyon meg vagyok elégedve januárban, tekintve, hogy arra a versenyre edzőtáborból, a felkészülés közepén utaztam […]

Read More