Kategória: Vízisportok
Bombaformában a horvátok
Ivica Tucak együttese könnyedén verte a német válogatott felkészülési meccsen. Fotó: hvs.hr Gőzerővel készülnek a horvátok i a vb-re. A spliti találkozón Jokovicsék tizenkét találat különbséggel ütötték ki a németeket. A horvátok a vb-n a B-jelű négyesbe kerültek, így a kazahokkal, az amerikaiakkal és az ausztálokkal találkoznak a csoportban. Felkészülési mérkőzés (Split): Horvátország – Németország […]
BENU-Kupa: sima siker a hollandok ellen
Férfi válogatottunk remekelt a BENU-Kupa második napján. A mai napon Varga Dénes, Vámos Márton, Pohl Zoltán és Német Toni maradt ki a csapatból. A mérkőzés elején Manhercz majd Sedlmayer révén már 2-0-ra elhúztunk, aztán jöttek a holland találatok, 2-2 után, Zalánki előnyből kialakított a 3-2-es első negyedbeli eredményt. A második nyolc percben 4-4-ig tartották magukat […]
Hosszú Katinka megmutatta párját
Először posztolt képet a klasszis úszó párjáról. Néhány hete robbant a hír, hogy Hosszú Katinka újra szerelmes, azóta lehet tudni párja nem más, mint Gelencsér András úszóedző fia, Máté, aki korábban modellkedett is. Most először mutatkozott Hosszú párjával. “Remélem Nektek is jó hétvégétek volt és készen álltok a hétre!” – írta az úszónő a facebook […]
Szerdán a vízilabda szerelmeseit is várják a Dagály-fürdőbe
Az úszás mellett a vízilabdázást és a búvárkodást is ki lehet majd próbálni szerdán a megújult Dagály-fürdőben, ahol a Budapest 2019 Európa Sportfővárosa programjának keretében válogatott úszókkal, valamint olimpiai és világbajnok vízilabdázókkal is találkozhatnak az érdeklődők. A Csobbanj, Budapest! elnevezésű esemény szervezőinek közleménye szerint szülők és gyerekek közösen próbálhatják ki a búvárkodást, vízilabdázhatnak a sztárokkal, […]
Megvan az U15-ös Eb-re utazó csapatunk
Kirishibe utazik az együttes a kontinenstornára. U15-ös leány válogatottunk: Torkos Tamara, Szombathelyi Gerda, Aubéli Tekla, Fekete Flóra, Fráter Lili, Golopencza Nóra, Jonkl Csenge, Krénusz Anna, Mácsai Eszter, Mácsai Kata, Pogonyi Bíbor, Szegedi Panna, Tóth Fruzsina, Tóth Frida, Zöld Tamara Csoport mérkőzések: 07. 07. 13:30 Magyarország – Horvátország 07. 08. 18:00 Magyarország – Oroszország 07. 10-14. […]
Naptárat elő – a legforróbb hónap következik – íme, a júliusi versenynaptár
Világbajnokság, utánpótlás Eb valamint Universiade porondon. A júliusi versenynaptár: 3-14. 30. Universiade (Nápoly, Olaszország) 7-14.: U15-ös leány Európa-bajnokság (Kirishi, Oroszország) 12-28.: Világbajnokság (Gwangju, Dél-Korea) 21-28.: U15-ös fiú Európa-bajnokság (Burgasz, Bulgária)
BENU-Kupa: biztos győzelem a nyitányon
Alaposan megvertük a franciákat. A mérkőzés elején 1-1 után Vanpepestraete révén még a franciáknál volt az előny, ám után jöttek sorban a magyar gólok. Varga Dénes duplája majd Manhercz büntetője, 4-2. A második negyedben Manhercz úszott meg, 5-2. A nagyszünetre azonban vissza állt a közte kettő, hiszen Sterling szépített, 5-3. A fordulás után magasabb sebességre […]
Az olaszok klasszisa kihagyja a vb-t
Nagy veszteség érte az olasz válogatottat, hiszen Andrea Fondelli sérülés miatt két hónapra kidőlt. A talján válogatott kapitánya a felkészülés során, mind Barcelonában, mind Portugalateben számított volna Fondellire és jó esélye lett volna bekerülni a vb csapatba is, ám egy makacs sérülés közbeszólt. Az olasz klasszisnak a nyakával akadtak problémái, így két hónapra kiesett és […]
BENU-Kupa: jönnek a franciák – az első nap programja
A férfi válogatottunk is színre lép. Három napig itthoni tornával készül férfi válogatottunk a vb-re. Az ellenfelek sorrendben: a franciák, s görögök és a görögök lesznek. Ma a gallok jönnek. A BENU Kupa első napjának programja: vasárnap: Görögország-Hollandia 16:30 Magyarország-Franciaország 19:30 (Duna World, élő) További program: hétfő: Görögország- Franciaország 16:00 Magyarország-Hollandia 19:30 kedd: Hollandia-Franciaország 16:00 […]
Úszás: íme, a vb-csapat
Huszonkilenc versenyzőből álló csapatot hagyott jóvá a júliusi, dél-koreai vizes világbajnokságra a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) szombati elnökségi ülésén, elfogadva Sós Csaba szövetségi kapitány és Gellért Gábor, a nyíltvízi szakág vezetője előterjesztését. A MÚSZ közlése szerint a kvangdzsui vébén medencében 15 férfi és 9 női versenyző indul, míg a nyíltvízi számokban 3-3 férfi és női […]
Hüttner Csaba: Egységes a magyar csapat
Hüttner Csaba, a magyar kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya nagyon pozitívan értékelte az Európa Játékokat, amelyen…
Íme, a szerbek bő vb-kerete
Hét játékosnak adott pihenőt Dejan Szavics a világliga-győztes csapatból. Ahogy azt várni lehetett, az olimpiai kvótával a zsebükben a szerbek nem a gálacsapattal indulnak neki világbajnokságnak. Dejan Szavics hét játékosnak adott pihenőt a belgrádi keretből, így Filip Filipovics, Andrija Prlainovics, Gojko Pijetlovics, Dusko Pijetlovics, Milan Aleksics, Stefan Mitrovics és Branislav Mitrovics nem lesz ott Kvangdzsuban. […]
Átigazolás: olimpiai bajnokkal erősített a Vasas
Török Béla után, újabb érkezőt jelentett be a klub. Ki ne ismerné, Slobodan Nikicset. A friss BL-győztes, nem mellesleg olimpiai-, világ- és Európa-bajnok pólós a Vasasban fog játszani a következő idényben. „Azt gondolom, hogy Boban érkezése hatalmas segítség a csapatunknak. Köszönet illeti főtámogatónkat, a Plaketet és a Vasast, hogy létrejöhetett ez az átigazolás. A személyében […]
Biró Attila: elégedett vagyok a látottakkal
Női válogatottunk szövetségi kapitánya szerint a hollandok ellen nyújtott teljesítményre már lehet építeni. Második helyen végeztünk a Diapolo Kupán, a hollandok elleni győzelem után Bíró Attila értékelt: „Annak ellenére, hogy néha akadozott a játék, elégedett vagyok a látottakkal. Sokat tettünk azért, hogy a hollandoknak is akadozzon a gépezet. Hatalmas vízibirkózás volt, jó alkalom volt arra, […]
Vasárnaptól főszerepben a férfi válogatottunk
Három meccs jön. Pazar programmal jelentkezik vasárnaptól férfi válogatottunk, hiszen a Margitszigeten a franciákkal, a hollandokkal és a görögökkel küzd meg. “Korábban az a 13 játékos szerepelt a BENU Kupán, akik később a vb-re, vagy az Eb-re utaztak. Most még nincs meg a 13 utazó, de már közel állunk hozzá” – nyilatkozta korábban Märcz Tamás. […]
Diapolo-Kupa: Második lett a magyar válogatott
Nyert a magyar női válogatott az Európa-bajnoki címvédő holland csapattal szemben a margitszigeti Diapolo Kupa pénteki zárónapján, így a torna második helyén végzett. Foó: MTI A július 12-én rajtoló kvangdzsui vb-re készülő hazai együttes a budapesti viadal befejező meccsén 2-1-re, majd 4-2-re is vezetett, a nagyszünetre pedig 4-3-as előny mellett vonulhatott el a gárda. A […]
BENU Kupa: három meccs itthon a vb-felkészülés jegyében
A magyar férfi vízilabda-válogatott vasárnaptól a Margitszigeten rendezendő BENU Kupán folytatja a felkészülést a július 12-én kezdődő dél-koreai világbajnokságra. Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnöke a pénteki sajtótájékoztatón a vb-re való felkészülés legfontosabb állomásának nevezte a tornát, amelyen a franciák, a hollandok és a görögök lesznek az ellenfelek. Kiemelte: fontos, hogy ezen a […]
Uszonyosúszó Eb: Öt magyar érem a nyitónapon
A magyar küldöttség öt érmet – egy aranyat, három ezüstöt és egy bronzot – nyert a görögországi Joáninában zajló uszonyosúszó Európa-bajnokság csütörtöki nyitónapján. A Magyar Búvár Szakszövetség tájékoztatása szerint női 100 méteres uszonyos gyorson a tizenegyszeres világbajnok Senánszky Petra Varga Krisztinát megelőzve diadalmaskodott. Mindketten tagjai voltak a 4×100 méteres vegyes váltónak, amely – Kocsis Marcellel […]
Olasz bajnokság: Hatalmas ünnepség Palermoban
Tizenhárom év után jutott vissza a szicíliai csapat az elsőosztályba. Nem mindennapi mérkőzést játszott a Telimar csapata. A palermói együttes 9-7-re verte a második találkozóján a Camoglit 1300 néző előtt (!), így kiharcolva az A1-es tagságot. Érdekesség, hogy a Telimar a tizenhárom év után jutott vissza a Serie A1-be, ezalatt megjárta a “poklot is”, hiszen […]
Bíró Attila: a védekezésünk kezd összeállni
A vereség ellenére, a kapitány bizakodóan nyilatkozott a Diapolo Kupa második napja után. Bíró Attila ekképpen értékelt: „A védekezésünk kezd összeállni, erre mindenképpen lehet építeni. A támadójátékunkon nyilván van javítanivaló, ez ma is látszott. Tudtuk, hogy mit játszanak védekezésben, és ezért mit kéne nekünk játszani. Az eredmény azt mutatja, hogy ez még nem megy tökéletesen, ugyanakkor szerintem […]

























